94.rész

Sziasztok! 

Többen már láthattátok a postjaimból itt, és twitteren is, hogy mi történt.

Egy lány ugyanis kétszer is ellopta a már befejezett blogom, a My Best Friend, Harry Styles, or not? -ot. Szomorúnak, undorítónak és gusztustalannak tartom ezt. Ő nem tudja mennyi energiát és időt fektettem a blogba, remélem ilyen soha nem fog többet előfordulni, mert akkor kénytelen leszek komolyabb dolgokhoz folyamodni. A blogot nem törlöm le, hiszen nem azért írtam, hogy holmi gerinctelen kislányok miatt, akik az én történetemmel akarnak felvágózni, letöröljem. Szóval bárki, bármikor megnézheti a blogot! 

Remélem tetszeni fog az új rész, legközelebb hétfőn jelentkezem.

Csók: Nessa.

~Harry~

A szobámban ültem, a laptop az ölemben pihent és ide-oda ugráltam a youtube csatornák között, mígnem megtaláltam azt amit kerestem. Napok óta várom, hogy megcsörrenjen a telefonom, de eddig még ez nem történt meg, de nem adtam fel, a fiúk nem is hagyták volna, hogy visszazuhanjak oda ahonnan sikerült felállnom. Bármikor megcsörrenhet a telefonom, ez tartotta bennem a lelket. 

Végre megtaláltam amit kerestem, egy hibátlan felvételt még egy régebbi tévés szereplésünkről. Akkoriban kezdődtek a gondok, sokat sírt, azt hittem a szülei miatt, és én örömöt akartam neki okozni azzal, hogy élő adásban elmondom mit érzek iránta. Az egész világon elterjedt a felvétel, így már nem csak Anglia, de mindenki tudott róla. Felhangosítottam, majd elindítottam a videót, az arcát néztem ami minden kimondott szó után megváltozott. A szemében könnycseppek csillogtak, az ajka néha fölfelé húzódott, feltűnt, hogy anya és Gemma kezét is fogja. Felvételen is gyönyörű volt, de én tudtam, hogy ez nem olyan mintha itt ülne mellettem. A mögötte ülő lányok között ő egy törékeny porcelánbabának tűnt. Meglepődtem, amikor a kamera nem állt le, pedig ,,reklám" volt. A mozdulataimra gondolom tovább vették ezt. Már nem volt furcsa visszanézni magam, ellenben őt egy felvételen látni igen. A torkom elszorult, és az érzés, hogy mennyire hiányzik, újra utat tört magának. Ahogyan közeledtem hozzá, a körülötte ülők sikoltozni kezdtek, és a terem másik végéből is többen felálltak, hogy jobban lássanak. A lányok sírtak körülötte és egymást lökdösték, de engem ez akkor nem érdekelt. Lehajoltam hozzá, míg ő vékony karjait a nyakam köré fonta, és óvatos csókban forrtunk össze. Úgy tartottam, mintha attól félnék, bármelyik pillanatban eltörik vagy elporlad a kezeim közt. A kapcsolatunk legelejétől a végéig azt hiszem ilyen is voltam, ő volt a legapróbb 18 éves akivel valaha is találkoztam, mégis a lábai olyan gyönyörű hosszúak voltak, a haját gyakran ,kissé púposan lófarokba fogta, gyönyörű volt, de jobban szerettem ha a világosbarna hajzuhatag körülölelte az arcát és lágy hullámokban omlott le. Apró volt, sebezhetőnek tűnt, és én mindentől meg akartam óvni. Miattam bántották, mert velem volt. De ő elviselte, tűrte, és pont emiatt nem akartam elhinni, hogy ezért ment el. Lehetőségeket találtam ki, aztán mindet el is vetettem, mert lehetetlennek tűnt. Ha nem szeret nem ölel úgy, nem csókol úgy és nem mondja ki, ha valami betegsége van akkor sem tette volna ezeket, akármit találtam ki, lehetetlennek tűnt. A hiánya kezdett elviselhetetlen lenni. Az ajkaim égtek az övé után, ahogyan a kezem az ő apró kezeiért, és az egész testem is érte. Nem tudom elfelejteni az együtt töltött időt, és nem is akarom. A nevetésétől jobban éreztem magam, feldobta vele az egész napom. Ahogyan a haja mögül rám mosolygott a szívem mindig hevesebben kezdett dobogni, éjjel vele aludni felemelő volt. Ahogyan a háta a mellkasomhoz simult, a kezeinket összekulcsoltuk és a lábaim becsúsztattam az ő két hosszú lába közé. Ahogyan az ajkai a nevemet formálták, vagy éppen azt a szót ami mindennél többet jelentett, ahogyan lágyan csókolt, vagy hevesebben, követelve az én ajkaim. Szerettem magamhoz szorítani az apró, tökéletesen vékony, formás testét. Nem volt csontkollekció, nem olyan volt mint egy anorexiás modell. Pontosan ott volt kerek ahol kellett, és úgy, hogy ahhoz foghatót rajtam kívül még egyetlen férfi sem láthatott, legalábbis nagyon remélem, hogy nem. Ölelések, csókok, apró és óvatos érintések. Ezért nem szabad feladnom, mert ezeket újra át akarom vele élni. Még egyszer, még ezerszer, örökké. Világosságot hozott a sötétségbe, nappalt az éjszaka helyett, tavaszt a télbe. Most is könyörögnék érte, hogy bízzon bennem, most is megcsókolnám a London Eye tetején, most is hazajönnék a születésnapjára, és ma is megtennék mindent amit akkor. Ha valamit elrontottam térden állva könyörögnék bocsánatért. Csak csörrenne már meg az a telefon...

~Vanessa~

Halkan felszisszentem, amikor a babánk teljes fordulatot vett odabent. Elég izgága, ezt bizonyára az apukájától örökölte. Nem hagyta abba a mozgolódást, a kezemet a hasamra tettem és próbáltam nem feljajdulni. Izeg-mozog, forgolódik, rugdos, de legalább tudtam, hogy ott van és nincs vele semmi baj. 

Mindene megvan, egészséges, és már csak növekednie kell, nekem pedig vigyáznom kell rá most és ezután is. Mindig a legváratlanabb pillanatokban dönt úgy, hogy változtat a testhelyzetén vagy kinyújtóztatja a kezecskéit, lábacskáit. 

-Megint?-pillantott rám Jake.

Feltűnt, hogy elfojt egy apró mosolyt. Bólintottam és elvettem az asztalról a telefonom, kibogoztam a fülest és halkan elindítottam a Little Things-t. Hetekkel ezelőtt nem bírtam volna ezt hallhatni, most már talán hozzászoktam a folytonos hiányához- ha ez lehetséges -és már csak néhanapján sírdogálok a hangja miatt. Vele együtt a többiek is pokolian hiányoztak. 

A zenére abbahagyta a mozgolódást, mintha csak tudná kik énekelnek. Talán mielőtt eljöttem volna hozzászokott a fiúk hangjához. 

Hunyorogva néztem ki az ablakon. Vágytam ki a levegőre, de ha kilépek az utcára és meglát valaki és még esetleg le is fényképez, a világ tudni fog a hollétemről és biztos a fiúk valamelyike is látni fogja. De nem élhetek bezárva örökké. Tulajdonképpen, egyenlőre fogalmam sincs mit fogok csinálni. Nagy port kavart a ,,szakításunk", erről én is értesültem a bátyámnak köszönhetően, azon is csodálkozok, hogy eddig senki nem vett észre sehol. Érdekes lesz, ha egyszer babakocsit tologatva kapnak lencsevégre. Az idők végezetéig nem fogom tudni titkolni ezt, de talán majd mondhatok valamit amivel nem derül ki, hogy ő Harry gyereke. Talán összeszedhetek egy fiút, bár ez nem valószínű, hiszen egy normális fiatal fiú nem rajong az olyan lányokért, akiknek gyerek van. Nem tudom, hogy gondoltam ezt. Akkor csak Harry-t akartam megkímélni, de ha később megtudja haragudni fog. Akkor jónak tűnt eljönni, most már nem, egyszer úgyis kiderül minden, egyszer megtudja és utálni fog emiatt.
-Au!-kaptam a hasamhoz.
A mozdulata hirtelen jött, ismét. A fülemből kiesett a két kis füles és Jake ijedten kapta fel a fejét.
Felállt és lehuppant mellém, vigyázva arra, hogy még véletlenül se üssön meg.
-Hé!-hajolt a hasamhoz.-Vigyázz a húgomra odabent, öcskös.
Felnevettem. Furcsának tűnt őt így látni, összevont szemöldökkel próbált meg haragos arcot vágni.
-Ha kijössz onnan ezért egyszer úgy megcsikizlek!
-Naa!-böktem meg a vállát.
-Hát én leszek a cuki nagybácsija, jogom lesz hozzá. Nem?
Ismét ért odabentről egy ütés, halkan felszisszentem.
-Szerintem nem nagyon érdekli amit mondasz.
Arrébb tolta a kezem és helyette az övét simította a domborodó hasamra.
-Küldök neki energiát.-nézett rám komolyan.
-Szerintem az van benne elég.-nevettem.
-Na, akkor inkább kézrátétellel nyugtatok meg kisbabákat.
-Az nagyon jó lesz, 4 hónap alatt szét fog rúgni.
-Látszik kinek a gyereke.-suttogott.-Te se vagy egy lustaság, és Harry se. A gyereketek egy örökmozgó energiabomba lesz.
Összeszorítottam a szám és úgy néztem a pocakomra.
-Pont mint Niall vagy Louis.
-Mi lesz a neve? Mármint, van már ötleted? Mert azt mondtad nem akarod tudni a nemét ezért jó lenne válogatni lány meg fiúnevekből is.
-Ha fiú lesz, egyértelmű, hogy Harry-nek fogják hívni.-motyogtam.
-Nem fog rá emlékezetni?
-Jake, így is úgy is rá fog emlékeztetni...
-Igaz.-sóhajtott.
A bátyám több mint kevésbé már belenyugodott abba, hogy nem keresem meg egyik fiút se. Előtte megpróbáltam összeszedni magam és többé-kevésbé sikerült is elhitetnem vele, hogy már nem sírok annyit. Pedig minden éjjel, vagy ha csak egy fél órára egyedül maradok, azt az időt sírással töltöm. De legalább már Jake nem nyaggat és nem veszekszik.
-És ha lány?
-Darcy, ő azt akarná. De, már nem igazán tudom. Mert neki még lehetnek gyerekei, és talán lesz egy kislánya akit így fognak hívni.
-Neked is lehetnek még gyerekeid.
Szomorúan néztem rá.
-Nem, Jake. Elcsesztem.
-Figyelj!-emelkedett feljebb.-Tudom, hogy haragudtam és mit mondtam neked amikor megtudtam ezt az egészet, de ez nem a te hibád, egyikőtök sem tehet róla.
-Haragszol rá?-kérdeztem.
-Rá? Amiatt?
Szégyenlősen, fülig pirulva bólintottam.
-Nem. Mert te szereted, és bevallom én is kedveltem, jó fej és tudom, hogy szeret téged. Csak, te a kishúgom vagy és nehéz elfogadni, hogy ilyen nagy lettél.-nevetett.
-Én nem.-vontam meg a vállam.-Te öregszel.
-Most lecsapnálak, de nem teszem a baba miatt.
-Megkapom tőle a te adagodat is.-nevettem.
-Beszélned kellene vele.-vette komolyabbra.-Mégiscsak ő az apja.
Ennyit arról, hogy nem nyaggat.
-Tudom, de félek.
-Nem fogom erőltetni, 2 hónapig próbálkoztam, azalatt sikerült rájönnöm, hogy nem hatlak meg, de tudnia kellene. Ha nem is akarod, hogy veletek legyen, legalább tudjon róla. A babának is jobb lenne, ha volna egy rendes apukája.
-Van...
-Olyan akiről tudni fog.-forgatta a szemét.
-El fogom neki mondani, ha nagy lesz.
A fejét ide-oda ingatta, rájöhetett, hogy nem tud olyat mondani amihez nincs hozzáfűznivalóm.
-Te is tudod, hogy az nem olyan. Még az is jobb lenne neki, ha külön lennétek de ismerné.
-Miért ugrassz ennyire előre? 4 éves koráig biztos nem fog neki feltűnni.
-És utána? Hogy akarod ezt eltitkolni a világ elől?
-Majd kitalálok valamit.
-Látod, ez a baj! Senkinek nem engeded, hogy segítsen mert te mindig mindent megoldasz majd egyedül, közbe te is tudod, hogy ez nem lehetséges. Azzal, hogy elmentél csak túlbonyolítottad az egészet és mindkettőtöknek rossz lett, egyszerűbb lett volna ha elmondasz neki elejétől a végéig mindent.
-Majd ha egyszer te is annyira fogsz szeretni valakit mint én őt, akkor majd megtudod miért nem akarom.-nyeltem le a könnyeim.
-Vanessa, tudom miért nem akarod, de ez hülyeség! Miért ne tudna koncerteket adni egy baba miatt?
-Szerinted a rajongói nem utálnának? Elszúrtam Harry életét és ehhez hasonlók.
-Szard már le! Ez nem róluk, hanem csak róla, rólad és a babáról szól!
-És a bandáról. Februárba turnéra indulnak! Én majd két koncert között fogok szülni?!
-Szünet. Mindent meg lehet oldani ha igazán akarjátok! Más sztároknak nincs családja? Annyira túlreagálod, Vanessa!
-Lehet, hogy túlreagálom, de legalább őt nem hátráltatom semmiben.

Megpróbáltam dühösen elviharozni, de már a felállás sem olyannak sikerült mint akartam. Így hát csak a kézfejemmel letöröltem az arcomon csordogáló sós cseppeket és eldöcögtem a lépcső felé.

-Így kell ezt csinálni.-motyogott továbbra is a kanapéról.-Menj csak el ha szóba hozom őt, vagy ezt az egészet. Gyerekesen viselkesz, pont te.

-Annyira unom már ezt.-mondtam-Gyerekesen viselkedek? Mert hogy kéne, Jake?! 

A terhességgel együtt jár a hiszti és a hirtelen harag is, érthető, hogy hevesebben reagáltam mint kellett volna. Ellenben a bátyám nem terhes, mégis talán rosszabb néha mint én. 

-Mit akarsz, hogy viselkedjek?! 2 hónapja sincs, hogy leléptem, fogalmad sincs róla addig milyen volt vele lenni! Velük lenni! Mert ők akkor is ott voltak amikor anyáék nem, vagy éppen a saját szüleim mondták azt, hogy nem ilyen gyereket akartak! De te ezt nem tudod, mert te vagy az ügyes, okos, helyes, népszerű Jake akinek sok barátja van, futnak utána a lányok. Nekem meg addig Chelsea-n kívül nem volt senkim amíg ők nem jöttek! 

-Ezért kell valamelyikőjüket felhívnod és befejezned ezt. 

-Ne mond meg, hogy mit csináljak! 

Megfordultam, Macey nagy szemekkel nézett rám, minden haragom elpárolgott az ijedt arcocskája láttán. Bocsánatkérően végigsimítottam a fején és felmentem a lépcsőn. Soha semmi nem lesz már a régi. Hiszen nincs itt az akire most a legnagyobb szükségem van, nincsenek itt a barátaim, a kapcsolatom a bátyámmal egyre rosszabb és rosszabb lesz. Mindent én rontok el. Ez van, én már csak ilyen szerencsétlen lehetek. 

~Macey~

Hangok, Vanessa és Jake megint vitatkozik valamin. Félretettem a Niall babám, mert nekem ilyen is van ám, és a Macey nevű barbim, szegénykéknek most megszakítottam a randiját, de majd bepótoljuk. Lábujjhegyen lépkedtem az ajtóhoz és kidugtam rajta a fejem, Vanessa nagyon dühösnek tűnt, a hangja ezt árulta el. Megijedtem, mostanában sokat vitatkoznak. Kiléptem a szobámból, sajnálkozva néztem a földön heverő saját One Direction babáimra és becsuktam az ajtót. A lépcsőhöz igyekeztem, megkapaszkodtam a tetején a korlátban és onnan néztem amint a nővérem dühösen vitatkozott a kanapén ülő bátyámmal. 

Azzal a céllal indultam le, hogy sikerül majd őket kibékítenem. A lépcsőfokok megnyikordultak alattam, már éppen meg akartam érinteni a kezét amikor megfordult. Becsukta a száját, végigsimított a hajamon majd elindult felfelé. 

-Ne kiabálj...-suttogtam.

Jake még nézett utána, felsóhajtott és intett, hogy menjek oda hozzá.

Valamit tennem kell azért, hogy Vanessa ne legyen szomorú. Örülök neki, hogy itt van, mert néha már nagyon hiányzott, de sokat sír és szomorú volt, a kisbabának pedig nincs apukája, és nekem is hiányoznak a fiúk, főleg Niall. Odamentem Jake-hez és felmásztam az ölébe, szorosan átöleltem és megpusziltam az arcát. Elmosolyodott és ő a homlokomra nyomott puszit, közben oldalba bökött én pedig felnevettem. 

-A nővéred iszonyú makacs.-simította a hajam a fülem mögé.

Lehajtottam a fejem és a kezeimet néztem, Jake kiemelt az öléből és felállt.

-Kérsz egy kakaót?

Harry csinálja a világ legfinomabb kakaóját, de most azt hiszem beérem ezzel is. Bólintottam és néztem ahogyan eltűnik a konyhában. 

Az asztalon hagyta a telefonját, gondolkoztam azon, hogy odavigyem-e neki, aztán rájöttem, hogyha gyorsan elviszem akkor fel tudom hívni rajta Harry-t. Felpattantam a kanapéról, elvettem az asztalról a nagy telefont és felrohantam a lépcsőn. Féltem attól, hogy bejön és elveszi mielőtt megtalálom a nevét. A szobám ajtaját halkan becsuktam magam mögött, felkaptam a Niall babát és nekidőltem az ajtónak miközben magamhoz szorítottam.

Szerencsére már tudom használni a telefonját. Az ujjamat elhúztam a képen és ráböktem a kis telefonkönyvre. Már tudok olvasni, remélem megtalálom. Lassan haladtam, A, B, C... Harry nevét találtam meg először. Ráböktem a nevére és gyorsan megnyomtam a kis zöld telefont, a fülemhez tartottam. Sírni akartam, mert most először vettem el tilosban valami olyat ami nem az enyém és nem tudják, hogy nálam van, emiatt rossz érzésem volt. Az a furcsa hang csak ismétlődött és ismétlődött, majd meghallottam a hangját és elakadt a lélegzetem. Könnycseppek folytak le az arcomon, a babát a mellkasomhoz szorítottam a lábaimat pedig felhúztam és az ajtóhoz kuporodtam.

-Harry Styles.

...

-Kivel beszélek? Haló? Ki van ott? Éjjel van, melyik hülye szórakozik? Louis?! Leteszem!

-Ne!-böktem ki.

-Ki az?-kérdezte halkabban.-Vanessa?

-Nem.-nyöszörögtem.-Hi-hiányoztok. 

-Macey? Macey, te vagy az?

-I-igen.