Jézusom... milyen régen írtam már erre a blogra. Nem, most nem díjjal jelentkezem, nagyon remélem, hogy senki nem lopja a történetem, így nem is erről szeretnék beszélni. Egy novellát hoztam, vagy ki minek nevezi ezt. Nem nagyon mondanék róla semmit, remélem, hogy az egykori Elloptad a szívem olvasóknak, és mindenkinek okozok vele egy kis örömet.
Még mindig imádlak titeket! <3
Nessa. xx
U.i: Utólag is Boldog Karácsonyt! Akkor akartam kitenni, de addigra nem sikerült befejeznem.
A kezét fogva csuktam be halkan az ajtót magunk mögött, lassan lépdeltünk végig a folyosón, a lépcső tetején már láttuk a nappaliban villódzó fenyő fényeit. A saját hálószobánk helyett most lefelé vettük az irányt, hogy kicsit kettesben is ünnepeljünk. A szőnyeget színes papírfecnik terítették be és rózsaszín, lila, valamint a kék különböző árnyalataiban pompázó szalagok, a derekamnál fogva húzott magához, göndör haja megcsikizte az arcom, miközben a nyakamhoz hajolva ezúttal gyengéd csókot hagyott rajta.
-Haz.-kuncogtam fel, amikor fogaival gyengéden belecsípett a bőrömbe.
-Jó illatod van.-dörgölte arcát a nyakamhoz.
-Leesünk a lépcsőn, ha nem hagyod ezt abba.-fojtottam el a nevetésem.
Mosolyogva húzódott el, gyermekies örömmel rohant le a lépcsőn, követtem, viszont ahelyett, hogy a hátára vetődtem volna, csak mellé sétáltam. Nem mertem megkockáztatni az ugrást, most már nem.
-Pedig már felkészültem, hogy elkaplak.-dünnyögte nem tetszően, átölelte a derekam és maga felé fordított.
-Még elkaphatsz, most is zuhanok.-suttogtam, ezúttal én hajoltam hozzá, viszont a nyaka harapdálása helyett én a fejemet a mellkasára hajtottam. Ilyenkor kifejezetten szerettem a magasságbeli különbségeket kettőnk között, állát megtámasztotta a fejem tetején
-Tartalak.-motyogta.
-Inkább ne tedd.-kuncogtam.-Nem szeretnék elválni.
-Ezt nem értem.-vallotta be halkan.
-Nem mindenkit áldott meg a sors ésszel.
-Naa.-húzta fel az orrát.-Most miért bántasz?
-Szeretlek.-álltam lábujjhegyre. Amint észrevette a felé való nyújtózkodásom átölelte a derekam és lehajolt hozzám, beletúrtam a hajába, ajkai percekig csak gyengéden kóstolgatták az enyém, majd fokozatosan elmélyítettük a csókot. Keze leszánkázott a derekamon és közelebb húzott magához.
-Most már értem.-húzódott el, arcán hatalmas mosoly díszelgett.-Csak hogy tudd, 18 éves korom óta én is egyre mélyebbre zuhanok, nem tudom, hogy meddig lehet még.
Egy pillanatra elszorult a torkom, ahogy szinte magától előtörtek bennem az emlékek, hogy mekkora butaságot csináltam és mi lenne most, ha nincs a húgom vagy Haz lemond rólam.
-Nagyon szeretlek.-búgta. Néhány évvel ezelőtt azt hittem, Harry hangja már nem lehet mélyebb annál, ami 19-20 éves korában volt, viszont egy leheletnyit még mélyebb lett. De ő nem változott a hangjával együtt, ahogyan az arca is csak annyit, hogy reggelente pihés az álla és a csinos ajka és orra közti rész.
Imádtam minden ilyen vallomását, olyan komolyan tudta mondani még akkor is, ha felindulásból, hatalmas röhögések közt nyögte ki. Napjában többször elmondta, amikor csak úgy rájött, viszont esténként ahogy a gyerekeinek is elmondta, úgy közölte ezt velem is.
-Van még neked egy meglepetésem.-néztem a szemébe. Jobbkor nem is tudnám elmondani neki, mint most, kettesben a fa alatt.
-Nem várhat még egy kicsit?
-Azt hittem izgatottabb leszel.-biggyesztettem le az alsó ajkam.
-Az vagyok, csak egy kicsit veled akarok lenni, biztos vagyok benne, ha kapok tőled valami tök jó dolgot, akkor egy ideig azzal fogok bíbelődni. Kérlek, csak néhány perc.
Fogalma se volt semmiről. Arcomra kiült egy apró mosoly, bólintottam, vigyorogva kapcsolta le a lámpát, mielőtt levágódott volna a kanapéra még megkereste a kis dohányzóasztalon azt a doboz gyufát és meggyújtotta az adventi gyertyákat.
-Gyere ide.-fogta meg a kezem és lehúzott maga mellé.
Lábaimat felhúztam és befurakodtam az ölébe, arcom elrejtettem a nyakában, ujjaimmal szórakozottan piszkáltam az ingének gombjait. Hosszú mutatóujjával végigsimított a hajamon, az arcára néztem, szemeiben láttam a gyertya lángjait, ajkai elnyíltak.
-Haz.-szólítottam meg halkan.-Hadd adjam oda.
Sóhajtott, szája végül felfelé húzódott. Kiugrottam az öléből, nem túl hevesen, ügyeltem a mozdulataimra, bemásztam a fa alá és kivettem az apró dobozt. Ha valaki ránéz azt hiszi, egy telefon van benne, viszont - számomra legalábbis - ez többet jelentett, mint egy telefon. És tudtam, hogy neki is ez majdnem mindennél többet fog jelenteni.
Fejét jobbra balra rázva hozta a tudatomra, hogy nem kellett volna, viszont ő nem tudta, hogy ez tulajdonképpen az ő ajándéka nekem.
-Boldog Karácsonyt, Haz.-hajoltam hozzá, ajkaink összeforrtak és egy gyengéd csók után az ölébe húzott, a combjain ülve visszafojtott lélegzettel figyeltem, ahogy ujjaival gyakorlottan kibontja a masnit, majd óvatosan felfeszegeti a celluxot. A dobozból még nem jött rá semmire, egyszerű, apró, fehér doboz nézett rá.
-Sejtésem sincs, hogy mi lehet ez. Valami olyan, amit tilos látni a gyerekeknek?
-Fogd vissza a gondolataid.-böktem hasba, összerándult és nevetni kezdett. Elkaptam a kezét, még mielőtt ő bökött volna bele a hasamba, mutatóujját szorongattam és nem is engedtem el. Szabad kezével kibontotta a dobozt, éreztem, hogy a lélegzete eláll egy pillanatra, végig az arcát néztem.
Ajkai először elnyíltak, majd az arca kissé megrándult és hatalmasra nyílt szemekkel, az ujjbegyein egyensúlyozva emelte ki a dobozból az apró, rózsaszín cipőket.
-Darcy.-tátogta szinte hangtalanul. Nagyot nyelt, szemeimbe könnyek gyűltek, a keze levándorolt a hasamra és végigsimított rajta.-Én azt hittem...
-Tudom, Harry.-súgtam.-De lesz Darcy nevű kislányod.
Hannah-nak közös megegyezés alapján választottunk nevet, annak ellenére, hogy azt mondta, neki Darcy-nak fogják hívni az első kislányát. Fogalmam sincs, végül hogyan lett belőle Hannah, talán még a Hanessa-ból kiindulva.
A születése után közös megegyezés alapján döntöttünk úgy, hogy egy ideig nem fogunk gyerekvállalásba, aztán pedig úgy tűnt, hogy nem is lesz már több. Viszont én akartam, ahogy ő is, bár direkt nem fogtunk babaprojekt-ba.
-Vanessa.-suttogta remegő hangon a nevem.-Én...
-Ne mondj semmit.-kértem, könnyek szorongatták a torkom. Ujjai összefonódtak az enyémekkel a hasamnál és szinte azonnal elkezdte azt, amit régen elég gyakran csinált. Feltolta a fehér pulcsimat és kezét a hasamra csúsztatta, ugyan olyan csodálattal simogatta, mint évekkel ezelőtt.
-Mennyi idős?-kérdezte halkan, szemeit le sem vette az egyelőre lapos hasamról. Annyiból szerencsém van, hogy mindig is elég vékony alkatú voltam, így két szülés után is sikerült visszanyernem az alakom némi sportolással és tánccal, Harry legalábbis nem panaszkodott eddig.
-6 hetes.-válaszoltam.
-Mióta tudod?-faggatózott. Nem hibáztattam érte, örömmel válaszoltam minden kérdésére.-Honnan tudod, hogy kislány?
-2 hete tudom, Harry. Megérzés, Hannah-nál is biztos voltam benne, hogy lány lesz.
-És Justin? Justin-nál sejtetted?
-Nem.-ráztam a fejem.-És nélküled nem is akartam megtudni.
Megszorította az ujjaim, megpuszilta az arcom, hátrahajtottam a fejem és engedtem, hogy megcsókoljon. Már rájöttem, hogy amint Harry tudomást szerez arról, hogy újabb kis élet növekszik bennem kettőnkből, automatikusan gyengédebben kezd viselkedni. Nem mintha amúgy nem lenne elég gyengéd velem szemben.
-Szóval akkor idén lemondhatok arról, hogy megdobállak hógolyóval.-nevetett halkan az ajkaim közé.
-Nézzük a jó oldalát az én szemszögemből.-kuncogtam, orrát az enyémhez dörgölte, majd homlokát az enyémnek döntötte és vidám tekintetét az enyémbe fúrta.-Én zavartalanul megdobálhatlak téged, mert nem kell tartanom attól, hogy visszadobsz.
-Kis gonosz.-mosolygott.-Hogyan tudtad titokban tartani előttem?
-Nehezen, de azt akartam, hogy a megfelelő pillanatban tudd meg.
-Szeretném, ha rád hasonlítana.-simított végig az arcomon.-Justin kiköpött én, csak kisebb változatban, Hannah-nak pont olyan csinos ajkai vannak, mint neked, de azon kívül, hogy a haja olyan színű, mint a tiéd, megint csak rám hasonlít. Szeretnék egy pici Nessa-t, kék szemekkel és ilyen babaarccal.
-A kék szemekről szerintem lemondhatsz.-fúrtam az arcom a mellkasába.-Neked erősebb génjeid vannak, Haz. Különben is, én szeretem, hogy téged látlak bennük.
-Talán majd ha nagyobbak lesznek jobban fognak rád hasonlítani, legalábbis Hannah. Pont olyan gyönyörű, mint te.
Grimaszolva elhúztam a szám, rosszallóan forgatta a szemét és megpuszilta az arcom. Egyrészt örültem neki, hogy ha magamnak nem is, legalább neki tetszek. Végül is másnak nem akarok, ellentétben más nőkkel nekem elég annyi, hogy a férfi, akit szeretek gyönyörűnek tart.
Arcát a nyakamba fúrta, hosszú szempilláival pillangócsókot adott rá, imádtam, ahogy átölelte a testem és ragaszkodóan tartott magához, halkan szuszogott, lélegzete simogatta a bőröm. Halkan dúdolni kezdett, elmosolyodtam, azt a dalt dúdolta, amit még közösen írtunk. Half a Heart. Bár elég sok dalt írtunk közösen.
-Köszönöm.-búgta, fejét felemelte és a szemembe nézett. Kezét az arcomra csúsztatta, ujjaival gyengéden végigsimított rajta és megcsókolt.-Csodálatos vagy.
-Harry...
-Amikor kisfiú voltam nem gondolkoztam azon, anyának mennyi fejtörést okozhatok, amikor veszekszem a nővéremmel, hazamegyek sírva, mert valaki beszólt a suliban vagy pofára estem a biciklimmel, vagy éppen szeretnék valamit, ő pedig megpróbálja eltitkolni, hogy már megvette. Tudod, most, hogy már én is abban a helyzetben vagyok, mint a szüleim voltak, kezdek rájönni, hogy mennyire nehéz lehetett nekik. És hogy te milyen türelmes vagy, még akkor is, ha én háromszor rosszabb kölyök voltam, mint most ők ketten.-mosolyodott el.-Csodállak, amiért még engem is elviselsz, minden helyzetben türelmes vagy velük és tudom, vagyis nem, elképzelni sem tudom mit éreztél, amikor megszülettek. Azt hiszem, ha elsőnek végig nem is, de másodiknak már átélhettem veled azokat a hónapokat. Én nem bírtam volna végigcsinálni, és már megint adsz nekem egy ilyen ajándékot.
Éreztem, ahogy elöntik a szemem a könnyek, az arcom valószínűleg kipirult. Szerettem volna mondani neki valamit, de nem ment, folytatta.
-Vanessa, ha akkor nem talállak meg, most egy senki lennék, egy boldogtalan, zsémbes, szomorú ember. De most nincs nálam boldogabb a világon. Nem sok 25 évesnek van akkora szerencséje, mint nekem. Tudod miért csodállak még?-simított egy tincset a fülem mögé.-Mert itt vagy, fiatal és gyönyörű, sokan bármit megtennének egyetlen pillantásodért, de te csak engem látsz és őket.-láttam, hogy a tekintete elhomályosodik, majd elmosolyodott.-Remélem tudod, hogy ez velem is így van.
Arcomat a mellkasába fúrtam, percekig nem néztem fel és csak csendben ölelkeztünk, előrehajolt és elvett egy karácsonyfa alakú mézeskalácsot, felém nyújtotta, én pedig kettétörtem és beleharaptam a saját felembe. Figyeltem a kezét, akaratlanul is ott tartotta a hasamnál és apró mozdulatokat tett. Újabb mézeskalácsot vett el, ezúttal egy szívecskét, melyet ugyanúgy kettétörtünk. Mosolyogva puszilt bele a nyakamba, elvette a kezét a hasamról és megkereste az apró cipőcskéket. A kezében még apróbbnak tűntek, mosolygott, az ujjbegyeire vette őket és végigsétált a hasamon. Kuncogva bújtam hozzá még jobban.
-El akarom mondani a többieknek.
-Majd holnap, Harry. Most biztos ünnepelnek ők is.-elhúzta a száját, végül beleegyezően bólintott.-Jobb lesz élőben elmondani nekik.
-Igazad van.-mosolygott.-Hannah vagy Justin tudja?
-Szerinted kibírták volna Karácsonyig, hogy ne mondják el?
-Nem.-nevetett.-Mert jó gyerekek és elmondták volna.
-De így emlékezetesebb, és majd elmondhatjuk neki, hogy őt a Mikulás hozta apunak. Olyan édes lenne.
Elmosolyodott, piszkálni kezdte a hajam és közben tekintetét az enyémbe fúrta.
-Olyan boldoggá teszel.-búgta, és magához húzott.
Szerettem volna rávágni, hogy ez fordítva van, hiszen nélküle nem lenne Justin, Hannah és Darcy, az életem nem lenne ilyen szórakoztató és boldog, unalmas lenne és szürke. Végül nem mondok semmit, csak jönne azzal az elméletével, hogy mindenhez ketten kellünk.
Lábaimat felhúztam, kezeit a hasamra tette és gyengéden simogatta, néztem a nagy kezeit, melyek betakarták a lapos hasam.
-Egy valamiben mindketten elég jók lehetünk.-nevetett édesen a nyakamba.
Először nem értettem, amiben ő jó, ahhoz én béna vagyok, és ez így van fordítva is, kivéve az éneklést és dalszövegírást.-A gyerekeink tökéletesek, bárki bármit is mondd.
-Sok bennük a Styles.-mosolyogtam.
-Nem vagyok tökéletes, a közelében sem vagyok.
-Nekem az vagy, Harry.
-Ez igazán megnyugtató.-suttogta.
Ajkai gyengéden simultak az enyémre, szembefordultam vele, kezeit az arcomra tette, beletúrtam a hajába, akaratlanul is felnevettem, amikor egy régen elhangzott mondat jutott eszembe, amikor azt kérdezte, nem-e ijed meg a baba.
Elnézően mosolygott rám, homlokomat az övének döntöttem és néhány pillanatig csak bámultam bele a zöld szemeibe, többnek között az is eszembe jutott, a terhesség és szülés után mennyi ideig várt rám, egyszer sem türelmetlenkedett vagy morgolódott. Elvesztem az ölelésében és a puszta jelenlétében, kezei a derekamról lassan lejjebb csúsztak, készült felállni, amikor egy vékonyka hang jött a lépcső tetejéről.
-Apu.
Szétrebbentünk, próbálta kontrollálni a légzését, míg én mintha mi sem történt volna megfordultam a karjai közt. Hannah a legfelső lépcsőfokon állt és a szemét dörzsölgette.
-Mi a baj, kicsim?-tápászkodott fel, és elindult felé.
Hannah lebotorkált a lépcsőn és a karjai közé vetette magát.
-Rosszat álmodtam.
Csendben figyeltem, ahogy Harry könnyedén felvette és a hátát simogatva megnyugtatta, közben valamit motyogott a fülébe, végül az arcát belefúrta a hosszú, világosbarna göndör tincsek közé.Csupán ahogy tartotta és beszélt hozzá, a mozdulataiból sugárzott, hogy mennyire szereti, kétségem sem volt afelől, hogy ez a jövőben is így lesz. Ha más nem, ő igazán megérdemelt egy ilyen karácsonyi ajándékot.
