The most beautiful present - Novella

Sziasztok! :)
Jézusom... milyen régen írtam már erre a blogra. Nem, most nem díjjal jelentkezem, nagyon remélem, hogy senki nem lopja a történetem, így nem is erről szeretnék beszélni. Egy novellát hoztam, vagy ki minek nevezi ezt. Nem nagyon mondanék róla semmit, remélem, hogy az egykori Elloptad a szívem olvasóknak, és mindenkinek okozok vele egy kis örömet.

Még mindig imádlak titeket! <3 

Nessa. xx

U.i: Utólag is Boldog Karácsonyt! Akkor akartam kitenni, de addigra nem sikerült befejeznem.

-Jó éjszakát!-súgtam elhaló hangon, miközben puszit nyomtam mindkét csemetém puha arcocskájára. Harry-re pillantottam, zöld tekintete imádattal fürkészte a most egymáshoz bújó gyerekeinket, hátulról átölelte a derekam és belepuszilt a nyakamba, majd végigsimított a lányunk haján.
A kezét fogva csuktam be halkan az ajtót magunk mögött, lassan lépdeltünk végig a folyosón, a lépcső tetején már láttuk a nappaliban villódzó fenyő fényeit. A saját hálószobánk helyett most lefelé vettük az irányt, hogy kicsit kettesben is ünnepeljünk. A szőnyeget színes papírfecnik terítették be és rózsaszín, lila, valamint a kék különböző árnyalataiban pompázó szalagok, a derekamnál fogva húzott magához, göndör haja megcsikizte az arcom, miközben a nyakamhoz hajolva ezúttal gyengéd csókot hagyott rajta.
-Haz.-kuncogtam fel, amikor fogaival gyengéden belecsípett a bőrömbe.
-Jó illatod van.-dörgölte arcát a nyakamhoz.
-Leesünk a lépcsőn, ha nem hagyod ezt abba.-fojtottam el a nevetésem.
Mosolyogva húzódott el, gyermekies örömmel rohant le a lépcsőn, követtem, viszont ahelyett, hogy a hátára vetődtem volna, csak mellé sétáltam. Nem mertem megkockáztatni az ugrást, most már nem.
-Pedig már felkészültem, hogy elkaplak.-dünnyögte nem tetszően, átölelte a derekam és maga felé fordított.
-Még elkaphatsz, most is zuhanok.-suttogtam, ezúttal én hajoltam hozzá, viszont a nyaka harapdálása helyett én a fejemet a mellkasára hajtottam. Ilyenkor kifejezetten szerettem a magasságbeli különbségeket kettőnk között, állát megtámasztotta a fejem tetején
-Tartalak.-motyogta.
-Inkább ne tedd.-kuncogtam.-Nem szeretnék elválni.
-Ezt nem értem.-vallotta be halkan.
-Nem mindenkit áldott meg a sors ésszel.
-Naa.-húzta fel az orrát.-Most miért bántasz?
-Szeretlek.-álltam lábujjhegyre. Amint észrevette a felé való nyújtózkodásom átölelte a derekam és lehajolt hozzám, beletúrtam a hajába, ajkai percekig csak gyengéden kóstolgatták az enyém, majd fokozatosan elmélyítettük a csókot. Keze leszánkázott a derekamon és közelebb húzott magához.
-Most már értem.-húzódott el, arcán hatalmas mosoly díszelgett.-Csak hogy tudd, 18 éves korom óta én is egyre mélyebbre zuhanok, nem tudom, hogy meddig lehet még.
Egy pillanatra elszorult a torkom, ahogy szinte magától előtörtek bennem az emlékek, hogy mekkora butaságot csináltam és mi lenne most, ha nincs a húgom vagy Haz lemond rólam.
-Nagyon szeretlek.-búgta. Néhány évvel ezelőtt azt hittem, Harry hangja már nem lehet mélyebb annál, ami 19-20 éves korában volt, viszont egy leheletnyit még mélyebb lett. De ő nem változott a hangjával együtt, ahogyan az arca is csak annyit, hogy reggelente pihés az álla és a csinos ajka és orra közti rész.
Imádtam minden ilyen vallomását, olyan komolyan tudta mondani még akkor is, ha felindulásból, hatalmas röhögések közt nyögte ki. Napjában többször elmondta, amikor csak úgy rájött, viszont esténként ahogy a gyerekeinek is elmondta, úgy közölte ezt velem is.
-Van még neked egy meglepetésem.-néztem a szemébe. Jobbkor nem is tudnám elmondani neki, mint most, kettesben a fa alatt.
-Nem várhat még egy kicsit?
-Azt hittem izgatottabb leszel.-biggyesztettem le az alsó ajkam.
-Az vagyok, csak egy kicsit veled akarok lenni, biztos vagyok benne, ha kapok tőled valami tök jó dolgot, akkor egy ideig azzal fogok bíbelődni. Kérlek, csak néhány perc.
Fogalma se volt semmiről. Arcomra kiült egy apró mosoly, bólintottam, vigyorogva kapcsolta le a lámpát, mielőtt levágódott volna a kanapéra még megkereste a kis dohányzóasztalon azt a doboz gyufát és meggyújtotta az adventi gyertyákat.
-Gyere ide.-fogta meg a kezem és lehúzott maga mellé.
Lábaimat felhúztam és befurakodtam az ölébe, arcom elrejtettem a nyakában, ujjaimmal szórakozottan piszkáltam az ingének gombjait. Hosszú mutatóujjával végigsimított a hajamon, az arcára néztem, szemeiben láttam a gyertya lángjait, ajkai elnyíltak.
-Haz.-szólítottam meg halkan.-Hadd adjam oda.
Sóhajtott, szája végül felfelé húzódott. Kiugrottam az öléből, nem túl hevesen, ügyeltem a mozdulataimra, bemásztam a fa alá és kivettem az apró dobozt. Ha valaki ránéz azt hiszi, egy telefon van benne, viszont - számomra legalábbis - ez többet jelentett, mint egy telefon. És tudtam, hogy neki is ez majdnem mindennél többet fog jelenteni.
Fejét jobbra balra rázva hozta a tudatomra, hogy nem kellett volna, viszont ő nem tudta, hogy ez tulajdonképpen az ő ajándéka nekem.
-Boldog Karácsonyt, Haz.-hajoltam hozzá, ajkaink összeforrtak és egy gyengéd csók után az ölébe húzott, a combjain ülve visszafojtott lélegzettel figyeltem, ahogy ujjaival gyakorlottan kibontja a masnit, majd óvatosan felfeszegeti a celluxot. A dobozból még nem jött rá semmire, egyszerű, apró, fehér doboz nézett rá.
-Sejtésem sincs, hogy mi lehet ez. Valami olyan, amit tilos látni a gyerekeknek?
-Fogd vissza a gondolataid.-böktem hasba, összerándult és nevetni kezdett. Elkaptam a kezét, még mielőtt ő bökött volna bele a hasamba, mutatóujját szorongattam és nem is engedtem el. Szabad kezével kibontotta a dobozt, éreztem, hogy a lélegzete eláll egy pillanatra, végig az arcát néztem.
Ajkai először elnyíltak, majd az arca kissé megrándult és hatalmasra nyílt szemekkel, az ujjbegyein egyensúlyozva emelte ki a dobozból az apró, rózsaszín cipőket.
-Darcy.-tátogta szinte hangtalanul. Nagyot nyelt, szemeimbe könnyek gyűltek, a keze levándorolt a hasamra és végigsimított rajta.-Én azt hittem...
-Tudom, Harry.-súgtam.-De lesz Darcy nevű kislányod.
Hannah-nak közös megegyezés alapján választottunk nevet, annak ellenére, hogy azt mondta, neki Darcy-nak fogják hívni az első kislányát. Fogalmam sincs, végül hogyan lett belőle Hannah, talán még a Hanessa-ból kiindulva.
A születése után közös megegyezés alapján döntöttünk úgy, hogy egy ideig nem fogunk gyerekvállalásba, aztán pedig úgy tűnt, hogy nem is lesz már több. Viszont én akartam, ahogy ő is, bár direkt nem fogtunk babaprojekt-ba.
-Vanessa.-suttogta remegő hangon a nevem.-Én...
-Ne mondj semmit.-kértem, könnyek szorongatták a torkom. Ujjai összefonódtak az enyémekkel a hasamnál és szinte azonnal elkezdte azt, amit régen elég gyakran csinált. Feltolta a fehér pulcsimat és kezét a hasamra csúsztatta, ugyan olyan csodálattal simogatta, mint évekkel ezelőtt.
-Mennyi idős?-kérdezte halkan, szemeit le sem vette az egyelőre lapos hasamról. Annyiból szerencsém van, hogy mindig is elég vékony alkatú voltam, így két szülés után is sikerült visszanyernem az alakom némi sportolással és tánccal, Harry legalábbis nem panaszkodott eddig.
-6 hetes.-válaszoltam.
-Mióta tudod?-faggatózott. Nem hibáztattam érte, örömmel válaszoltam minden kérdésére.-Honnan tudod, hogy kislány?
-2 hete tudom, Harry. Megérzés, Hannah-nál is biztos voltam benne, hogy lány lesz.
-És Justin? Justin-nál sejtetted?
-Nem.-ráztam a fejem.-És nélküled nem is akartam megtudni.
Megszorította az ujjaim, megpuszilta az arcom, hátrahajtottam a fejem és engedtem, hogy megcsókoljon. Már rájöttem, hogy amint Harry tudomást szerez arról, hogy újabb kis élet növekszik bennem kettőnkből, automatikusan gyengédebben kezd viselkedni. Nem mintha amúgy nem lenne elég gyengéd velem szemben.
-Szóval akkor idén lemondhatok arról, hogy megdobállak hógolyóval.-nevetett halkan az ajkaim közé.
-Nézzük a jó oldalát az én szemszögemből.-kuncogtam, orrát az enyémhez dörgölte, majd homlokát az enyémnek döntötte és vidám tekintetét az enyémbe fúrta.-Én zavartalanul megdobálhatlak téged, mert nem kell tartanom attól, hogy visszadobsz.
-Kis gonosz.-mosolygott.-Hogyan tudtad titokban tartani előttem?
-Nehezen, de azt akartam, hogy a megfelelő pillanatban tudd meg.
-Szeretném, ha rád hasonlítana.-simított végig az arcomon.-Justin kiköpött én, csak kisebb változatban, Hannah-nak pont olyan csinos ajkai vannak, mint neked, de azon kívül, hogy a haja olyan színű, mint a tiéd, megint csak rám hasonlít. Szeretnék egy pici Nessa-t, kék szemekkel és ilyen babaarccal.
-A kék szemekről szerintem lemondhatsz.-fúrtam az arcom a mellkasába.-Neked erősebb génjeid vannak, Haz. Különben is, én szeretem, hogy téged látlak bennük.
-Talán majd ha nagyobbak lesznek jobban fognak rád hasonlítani, legalábbis Hannah. Pont olyan gyönyörű, mint te.
Grimaszolva elhúztam a szám, rosszallóan forgatta a szemét és megpuszilta az arcom. Egyrészt örültem neki, hogy ha magamnak nem is, legalább neki tetszek. Végül is másnak nem akarok, ellentétben más nőkkel nekem elég annyi, hogy a férfi, akit szeretek gyönyörűnek tart.
Arcát a nyakamba fúrta, hosszú szempilláival pillangócsókot adott rá, imádtam, ahogy átölelte a testem és ragaszkodóan tartott magához, halkan szuszogott, lélegzete simogatta a bőröm. Halkan dúdolni kezdett, elmosolyodtam, azt a dalt dúdolta, amit még közösen írtunk. Half a Heart. Bár elég sok dalt írtunk közösen.
-Köszönöm.-búgta, fejét felemelte és a szemembe nézett. Kezét az arcomra csúsztatta, ujjaival gyengéden végigsimított rajta és megcsókolt.-Csodálatos vagy.
-Harry...
-Amikor kisfiú voltam nem gondolkoztam azon, anyának mennyi fejtörést okozhatok, amikor veszekszem a nővéremmel, hazamegyek sírva, mert valaki beszólt a suliban vagy pofára estem a biciklimmel, vagy éppen szeretnék valamit, ő pedig megpróbálja eltitkolni, hogy már megvette. Tudod, most, hogy már én is abban a helyzetben vagyok, mint a szüleim voltak, kezdek rájönni, hogy mennyire nehéz lehetett nekik. És hogy te milyen türelmes vagy, még akkor is, ha én háromszor rosszabb kölyök voltam, mint most ők ketten.-mosolyodott el.-Csodállak, amiért még engem is elviselsz, minden helyzetben türelmes vagy velük és tudom, vagyis nem, elképzelni sem tudom mit éreztél, amikor megszülettek. Azt hiszem, ha elsőnek végig nem is, de másodiknak már átélhettem veled azokat a hónapokat. Én nem bírtam volna végigcsinálni, és már megint adsz nekem egy ilyen ajándékot.
Éreztem, ahogy elöntik a szemem a könnyek, az arcom valószínűleg kipirult. Szerettem volna mondani neki valamit, de nem ment, folytatta.
-Vanessa, ha akkor nem talállak meg, most egy senki lennék, egy boldogtalan, zsémbes, szomorú ember. De most nincs nálam boldogabb a világon. Nem sok 25 évesnek van akkora szerencséje, mint nekem. Tudod miért csodállak még?-simított egy tincset a fülem mögé.-Mert itt vagy, fiatal és gyönyörű, sokan bármit megtennének egyetlen pillantásodért, de te csak engem látsz és őket.-láttam, hogy a tekintete elhomályosodik, majd elmosolyodott.-Remélem tudod, hogy ez velem is így van.
Arcomat a mellkasába fúrtam, percekig nem néztem fel és csak csendben ölelkeztünk, előrehajolt és elvett egy karácsonyfa alakú mézeskalácsot, felém nyújtotta, én pedig kettétörtem és beleharaptam a saját felembe. Figyeltem a kezét, akaratlanul is ott tartotta a hasamnál és apró mozdulatokat tett. Újabb mézeskalácsot vett el, ezúttal egy szívecskét, melyet ugyanúgy kettétörtünk. Mosolyogva puszilt bele a nyakamba, elvette a kezét a hasamról és megkereste az apró cipőcskéket. A kezében még apróbbnak tűntek, mosolygott, az ujjbegyeire vette őket és végigsétált a hasamon. Kuncogva bújtam hozzá még jobban.
-El akarom mondani a többieknek.
-Majd holnap, Harry. Most biztos ünnepelnek ők is.-elhúzta a száját, végül beleegyezően bólintott.-Jobb lesz élőben elmondani nekik.
-Igazad van.-mosolygott.-Hannah vagy Justin tudja?
-Szerinted kibírták volna Karácsonyig, hogy ne mondják el?
-Nem.-nevetett.-Mert jó gyerekek és elmondták volna.
-De így emlékezetesebb, és majd elmondhatjuk neki, hogy őt a Mikulás hozta apunak. Olyan édes lenne.
Elmosolyodott, piszkálni kezdte a hajam és közben tekintetét az enyémbe fúrta.
-Olyan boldoggá teszel.-búgta, és magához húzott.
Szerettem volna rávágni, hogy ez fordítva van, hiszen nélküle nem lenne Justin, Hannah és Darcy, az életem nem lenne ilyen szórakoztató és boldog, unalmas lenne és szürke. Végül nem mondok semmit, csak jönne azzal az elméletével, hogy mindenhez ketten kellünk.
Lábaimat felhúztam, kezeit a hasamra tette és gyengéden simogatta, néztem a nagy kezeit, melyek betakarták a lapos hasam.
-Egy valamiben mindketten elég jók lehetünk.-nevetett édesen a nyakamba.
Először nem értettem, amiben ő jó, ahhoz én béna vagyok, és ez így van fordítva is, kivéve az éneklést és dalszövegírást.-A gyerekeink tökéletesek, bárki bármit is mondd.
-Sok bennük a Styles.-mosolyogtam.
-Nem vagyok tökéletes, a közelében sem vagyok.
-Nekem az vagy, Harry.
-Ez igazán megnyugtató.-suttogta.
Ajkai gyengéden simultak az enyémre, szembefordultam vele, kezeit az arcomra tette, beletúrtam a hajába, akaratlanul is felnevettem, amikor egy régen elhangzott mondat jutott eszembe, amikor azt kérdezte, nem-e ijed meg a baba.
Elnézően mosolygott rám, homlokomat az övének döntöttem és néhány pillanatig csak bámultam bele a zöld szemeibe, többnek között az is eszembe jutott, a terhesség és szülés után mennyi ideig várt rám, egyszer sem türelmetlenkedett vagy morgolódott. Elvesztem az ölelésében és a puszta jelenlétében, kezei a derekamról lassan lejjebb csúsztak, készült felállni, amikor egy vékonyka hang jött a lépcső tetejéről.
-Apu.
Szétrebbentünk, próbálta kontrollálni a légzését, míg én mintha mi sem történt volna megfordultam a karjai közt. Hannah a legfelső lépcsőfokon állt és a szemét dörzsölgette.
-Mi a baj, kicsim?-tápászkodott fel, és elindult felé.
Hannah lebotorkált a lépcsőn és a karjai közé vetette magát.
-Rosszat álmodtam.
Csendben figyeltem, ahogy Harry könnyedén felvette és a hátát simogatva megnyugtatta, közben valamit motyogott a fülébe, végül az arcát belefúrta a hosszú, világosbarna göndör tincsek közé.
Csupán ahogy tartotta és beszélt hozzá, a mozdulataiból sugárzott, hogy mennyire szereti, kétségem sem volt afelől, hogy ez a jövőben is így lesz. Ha más nem, ő igazán megérdemelt egy ilyen karácsonyi ajándékot.

Legjobb író és legromantikusabb történet díjak

Sziasztook! :)
Már jó ideje bezárt a blog, de én előszeretettel nevezem be versenyekre, most két 3. helyezést értem el. Nagyon szépen köszönöm a Történetek minden mennyiségben ~ Blogajánló szerkesztőinek és nektek, hiszen nélkületek én valószínűleg már lemondtam volna az írásról és nem lenne ennyi történetem, köszönöm nektek, hogy kommenteltetek, biztattatok és úgy mindent köszönök! Nagyon szeretlek titeket!

Nessa. xx

A legérzelemdúsabb blog díj!

Sziasztok! 
Még csak tegnap búcsúztam el, és zártam be a blogot, most mégis újabb bejegyzést írok.
A boldogságom határtalan, melynek az oka nem más, mint az, hogy 1. (!!) helyezést értem el egy versenyben, a legérzelemdúsabb blog kategóriában!
Köszönöm szépen az Opinion-os lányoknak! :)

Búcsú

2012. július 28.-án felkerült az első rész a blogra. 

Nem voltak nagy reményeim, csak szerettem volna megosztani veletek egy történetet, amely hónapok óta piszkálta a fantáziám. Amikor belevágtam nem voltak ötleteim, spontán jöttek az ötletek és én mindig azt írtam le, ami abban a pillanatban eszembe jutott. Hosszú ideig csak néhány kommentet kaptam és kezdtem elkeseredni, de feladni valamit az nem az én stílusom, úgy gondoltam unalmas történetet írok és bele kell vinnem egy kis izgalmat. 

Sokszor megkaptam más bloggerektől, hogy a történetem csak egy újabb sablonos One Direction fanfiction, és ezt nem akartam, valami egyedit akartam alkotni.

Miután beindultak a dolgok a megjegyzések egy szempillantás alatt megsokszorozódtak, egyre több lett a feliratkozó, és én mérhetetlenül boldog voltam. Sokaknak nem tetszett, hogy szétcibáltam az addig rózsaszín burokban élő főszereplőim, de úgy gondoltam, hogy ez az én történetem, én írom és azt teszek a szereplőimmel amit akarok. Gondolkoztam azon, hogy sosem fognak újból találkozni, az is megfordult a fejemben, hogy összehozom őket, de valami baleset éri őket és mindketten, illetve hárman meghalnak, de aztán rájöttem, hogy nem lehetek ennyire kegyetlen és nem ölhetem meg, vagy vihetem teljes depresszióba az általam megalkotott, és igencsak szívemhez nőtt karaktereim. 

Nem mesélem el az egész történetet, hisz olvastátok, tudjátok mik történtek.

Időközben, november 19.-én megnyitottam a 2. blogom a ,, My Best Friend, Harry Styles, or not?"-ot, így párhuzamosan futott a kettő. Nem esett nehezemre egyszerre két blogot futtatni, az írás a szenvedélyemmé vált és még a kegyetlen iskolai hajsza közben is mindig szakítottam időt arra, hogy időben hozzak nektek izgalmas, jó részeket. 

Az első részeket hihetetlen bénának tartom, de nem írom át, úgy hagyom ahogy van, tele hibákkal, hiszen csak így látszódik, mennyit is fejlődtem majdnem 1 éve alatt. 

Nehezemre esik megválni ettől a blogtól, ahogyan a másiktól is nagyon fájt. De minden vég egy új kezdete, a My Best Friend, Harry Styles, or not? befejezése után elindult az első olyan blogom, melynek nem Harry a főszereplője, ez a Nothing like us, nothing like you and me. 

Most pedig itt vagyok, befejeztem az első blogom ami nem várt sikereket hozott. 

Ha akarnám se tudnám abbahagyni a blogolást, túl nehéz lenne megválni tőletek. Szeretném, ha mindannyian tudnátok, hogy egytől egyik mindenkinek hálás vagyok és nagyon szeretlek titeket! 

A 4. blogom kicsit félve indítom útjára, de már hosszú ideje várom, hogy belefoghassak ebbe a történetbe: Secret, Which Changed My Life. A prológus már felkerült, remélem itt is velem tartotok, és olvasni fogjátok / olvassátok Louis bonyolult szerelmi kalandjait is. 

Mindent köszönök, mérhetetlenül hálás vagyok a rengeteg kommentért, a biztatásért és dicséretekért, nem is tudjátok mennyire jól estek, és a rosszabb időkben mennyi reményt adott nekem. Ez csak egy blog, nem is olyan különleges történettel, én mégis rengeteg új embert ismertem meg általa. Nem ismerlek titeket személyesen, vannak, akik valószínűleg egyszer sem kommenteltek, de köszönöm! Mindent köszönök nektek, teljesen biztos vagyok benne, hogy nekem vannak a világon a legjobb olvasóim, számomra ti vagytok a másik családom! Felejthetetlen élmény volt írni nektek ezt a történetet.

Végezetül néhány adat: 

A gyönyörű fejlécet köszönöm Noricii!

Talán sikerült valami egyedit alkotnom, de ha nem, én akkor is köszönök nektek mindent!

Remélem velem tartotok a későbbiekben is!

Big hug and million kiss: Nessa. xx

Új történet!

Drága olvasóim! :)
Hű, azt hiszem sosem kezdtem még így egy bejegyzést. :D
Máris eltértem a témától, még mielőtt végső búcsút vennénk a blogtól ( mi ez, temetés?) szeretnék elmondani valamit, amire azt hiszem, mindannyian várakoztok! :)
Holnap jelentkezem egy kis ,,búcsú" bejegyzéssel, előtte viszont ünnepélyesen is bejelentem: Megnyílt az új blogom!

KATT KATT KATT

Szeretettel várom a régi és az új olvasókat, remélem valamennyien itt is velem lesztek! :)

Nessa. xx

U.i: Ne felejtkezzetek el a másik, jelenleg is íródó blogomról, melyben Alex és Louis, valamint Harry, Eleanor és Hayley, története bonyolódik, egy kedves olvasó szavaival élve: ez egy szerelmi ötszög. :)

Itt is várok mindenkit: Nothing like us, nothing like you and me...

Epilógus

Sziasztok! :)

Hát, ez is elérkezett. Az utolsó rész ezen a blogon, amivel befejezem Harry és Vanessa történetét.

Fáj a szívem, hiányozni fog, hogy róluk írjak, de egyszer mindennek vége lesz, ennek pedig most jött el. Ez az első One Direction fanfiction-öm, sokáig remélni sem mertem, hogy ennyien fogjátok olvasni, szeretni ezt az egyszerű kis történetet. Most még nem lelkiznék, pár nap múlva itt is lesz egy külön búcsúzós bejegyzés, mint a már befejezett blogomon.

Remélem velem lesztek a hamarosan induló új blogmon, és a jelenleg is futó történetemnél. Szeretettel várom a régi, és az új olvasókat. 
Hamarosan jelentkezem. 
Mindent köszönök nektek, hihetetlenek vagytok! 

~Vanessa~

Csak egy átlagos reggel volt, semmi sem változott.

A lábai a takaró alatt ugyanúgy beférkőztek az én lábaim közé, arcát ugyanúgy a nyakamba fúrta, göndör haja ugyanúgy kócosan üldögélt a fején, a szuszogása sem változott semmit. Még nem ébredtem fel teljesen, túlságosan ragaszkodtam az alvás okozta nyugalomhoz és a kettesben töltött édes pillanatokhoz. Sokat jelentett, hogy ugyanúgy ölelt ahogyan évekkel ezelőtt, néha képes volt ugyanolyan gyerekesen könyörögni egy csókért, nem változtunk, még én sem érzem magam felnőttnek, az ő arca sem borostás, talán a vonásai lettek egy cseppet markánsabbak az eltelt évek alatt. Nem változott, gyerekes volt, néha eljátszotta a sértődöttet, a perverz gondolatai is megmaradtak, csak már halkabban suttogta a fülembe a reggelinél. Egy 6 évesnek kifinomult hallása van az apuci által termelt, általa ,,butaságnak" titulált dolgokra. 

Érzékeltem, ahogyan lassan megmozdul és a fejét felemeli a vállam hajlatából, éberebb lettem de nem nyitottam ki a szemeim, jobban bújtam a mellkasához és mélyen magamba szívtam az illatát. Ez sem változott, ahogyan az sem, hogy csak egy alsónadrágot viselt. A fejét visszaejtette a párnára és izmos karjait körém fonta, ajkait éreztem a homlokomon és már erősebben kellett magamra parancsolnom, hogy ne zökkenjek ki teljesen az álomvilágomból. Ébren voltam, de a gondolataim messze jártak.

A testem ragaszkodott ahhoz, hogy egy kicsit élvezzem az érintéseit és jól tudtam, hogy reggelente mindig megszeretget egy kicsit, sokszor használtam fel a színészi képességeim és tettettem alvást, amikor csókokat hagyott az arcomon és a vállamon. Ezek a dolgok jót tettek a testemnek és a lelkemnek is, tudtam, hogy a szerelmünk egy percre sem ingott meg és ugyanúgy tombol, ahogyan Justin előtt. Ezt bebizonyította a reggelente csak, és kizárólag ,,apás" bögréből kakaót iszogató kislány, aki egyre többet vitatkozott az idősebb gyerekünkkel. Egy 6 és egy 4 éves néha összeférhetetlen tud lenni, de ők így imádni valóak. 

A lábaim feljebb húztam amikor az ajkát hosszabb ideig hagyta az enyémen, halkan nevetett magában és apró csókokat hagyott az arcomon, majd az ujjaival a hajam simogatta míg én a mellkasán szuszogtam.

-Tudom ám, hogy ébren vagy.-nevetett halkan.

Felhúztam az orrom és ráhunyorogtam, az állam megtámasztottam a mellkasán és egy ideig csak csendesen csodáltam a szájának édes vonalát.

-Szeretem ha ezt csinálod.-csúsztam feljebb és az arcom ezúttal én rejtettem el a nyaka és a válla közti helyen.

-És éberebb pillanataidban nem csókollak meg, ugye?

-De az olyan édes, amikor azt hiszed, hogy alszom.-haraptam az ajkamba és ismét ránéztem.

Évek óta az enyém, és a szívem még mindig megőrül amikor reggel kinyitom a szemem és az ő angyali arcával találom szembe magam. 

-Most lelepleztem magam.-biggyesztettem le a szám. 

-Nem számít, majd figyelmen kívül hagyom.-nevetett.

-Nem hagyhatnád most is figyelmen kívül?

-Meglátjuk mit tehetek.-hajolt felém.

A szívem meglódult és mohón hajoltam én is felé, minden alkalommal amikor megcsókol egy másik világba jutok. Nem tudom, most mi lenne velem, ha Macey nem szól neki és ő nem talál rám, valószínűleg magányos lennék és Justint megfosztottam volna egy ilyen csodás apukától. Az izmai megfeszültek egy pillanatra, feljebb támaszkodott és fölém hajolva folytatta a munkáját. 

-Jobb ébren lenni.-sóhajtottam.

Elmosolyodott, a száját még egy rövid percre az enyémhez nyomta majd az orrát hozzá dörgölte az enyémhez és a fejét jobbra-balra kezdte mozgatni. Felnevettem, a mutatóujját a szám elé tette és vigyorogva pillantott az ajtó felé.
-Kukkolóink vannak.-suttogott, és megpuszilta az orrom hegyét.
Vigyorogva pislogott az ajtó felé, a derekamnál fogva húzott magához és az ajtóra pislogott, ami lassan kezdett kinyílni, és egy hosszú barna hajú kislány dugta be rajta a fejét.
-Sziasztok.-mosolygott szégyenlősen, beljebb tipegett, az ajtót pedig halkan becsukta maga után.
-Hello, tündérkém.-tárta ki a karjait.
Hannah óvatosan bemászott közénk és Harry karjai közé bújt. Tudtam, hogy szeret, de ő inkább apásabb volt, míg Justin gyakrabban legyeskedett körülöttem.
-Szia, anyu.-nyomott puszit az arcomra.
Büszkén simítottam meg az arcát és én is felültem.
A haja kissé kócosan borította a hátát és a vállát, zöld szemeivel ártatlanul fürkészte a szobát és Harry mellkasához simult.
-Bebújsz egy kicsit közénk?-kérdezte.
A zöld szemeivel és az enyhén göndörödő hajával Harry-re hasonlított, az arca is visszatükrözte az apja vonásait, viszont az apró termetét, a kissé félénk természetét és a Harry iránti szeretetét kétségtelenül tőlem örökölte.
-Most nem mész el korán?-kérdezte.
-Nem, drágám.-nyomott puszit a lányunk hajára.-Szabadnapos vagyok.
A szabadnap annyit jelentett, hogy nem kell stúdióba mennie, se próbára vagy interjúra, és a fiúk egész nap nálunk fognak terpeszkedni. Ez ismét egy szórakoztató, családias nap lesz.
Kimászott Harry öléből és befészkelte magát közénk, a takarót a nyakáig felhúzta és nagyokat pislogott ránk. Visszabújtam mellé és magamhoz öleltem.
-Mindjárt jövök.-nyomott puszit mindkettőnk fejére Harry, kimászott a takaró alól és mezítláb elcsattogott az ajtóig, majd kilépett a szobából.
Hannah hosszú fürtjeit rendezgettem, a karjai körém fonódtak és a fejét a mellkasomra hajtotta.
-Anya?-pillantott fel.-Ma elmegyünk a Nando's-ba?
Niall rászoktatta, nincs olyan nap, hogy ezt a kérdést ne tenné fel, nemet pedig egyikünk sem tud mondani neki.
-Ezt jobb lesz Niall-el megbeszélni, ő biztos szívesen elvisz.
-Niall bácsi is szabadnapos?
-Mindenki.-bólintottam.-Nem bácsi.-böktem meg az orrát.
-Jó.-mosolygott.-Elfelejtettem.
Az ajtó kinyílt és Harry belépett, vállán a kissé kómás Justinnal.
-Felkeltetted?-néztem rá megrovóan, legalábbis próbálkoztam vele.
-Már fent volt.-huppant le az ágyra és letette közénk a kissé szöszke, göndör hajú kisfiunkat.-Ugye, nagyfiú?
-Még álmos vagyok.-duzzogott, és közelebb húzódott hozzánk.
Harry sértődötten húzta fel az orrát, hátat fordítva nekünk visszafeküdt az ágyba és a fejére húzta a takarót.
-Menjetek oda hozzá.-suttogtam.
A két kicsi huncut vigyorral az arcukon összenézett, kibújtak az ölelésemből és rávetették magukat a hátára. Felnyögött és elkapta Hannah derekát, egyszerre visítva és nevetve próbáltak kiszabadulni Harry karjai közül.
-Kifelé az ágyból, túl hangosak vagytok!-próbált szigorú lenni.-Kisajátítom anyát.
Átmászott rajtuk, bebújt mellém és mindkettőnk fejére ráhúzta a takarót, lopva puszit nyomott a számra, majd félszemmel kilesett a takaró mögül.
-Esetleg, szeretnétek idejönni?
Nem láttam mit csinálnak, Harry arrébb húzódott és beengedte közénk a két rosszaságot, az egyik hosszú karját körénk fonta és puszit nyomot Justin kócos hajára, míg én kifújtam Hannah néhány hajszálát az arcomból. Néztem őket, Harry arcán ott ült a szokásos, édes mosolya.
Lehunytam a szemem, nem tudom mi történt volna ha nem talál meg. Egyedül lennék, Hannah sem lenne, nem lenne itt sem ő, sem a többiek. Akkor túl elhamarkodottan döntöttem, nem gondolva arra, mi lesz a következménye a dolgoknak, de a kicsik néhány esetben érettebben gondolkodnak, és azóta sem tudom eléggé megköszönni Macey-nek. Visszakaptam a barátaim, lett egy csodás, nagy családom, a gyerekek jól érzik magukat a turnékon, kifejezetten élvezik az utazgatást, mert a One Direction nem oszlott fel annak ellenére, hogy lassan mindenki családot alapít.
Hogy mi történt a többiekkel?
Louis és Eleanor a második gyereküket várják, a kicsi Louis nemsokára 5 éves lesz és érkezik egy újabb Tomlinson csemete.
Liam és Danielle szakítottak, de később rájöttek, hogy nem megy nekik külön utakon, két kislány büszke apukája.
Zayn és Perrie húzták a legtovább a családalapítást, a Little Mix nagy sikereket ért el Amerikában, Jade-nek igaza lett, Perrie elsőként házasodott meg a lánybandából, a 6. hónapban jár, hamarosan érkezik egy kicsi Zayn.
Niall és Chelsea hiába kezdték újra, nem ment nekik, a szöszi haspók egy egyszerű, kisvárosi lány mellett találta meg a boldogságot, a kislányuk hamarosan 2 éves lesz.
És mi lett velünk? A rajongók lassan, de elfogadták, hogy Harry már nem lehet az övék, megbékéltek velem és a két kicsivel is. Az énekesi karrierem feladtam, sosem vágytam rá igazán és a boldogságomhoz nem is volt rá szükség, sokkal jobban élveztem amikor Harry és a fiúk álltak színpadon, én jobban éreztem magam egy szál gitárral, néhány üres papír és egy toll társaságában.  Justinnal azóta is jó kapcsolatot ápolunk, bár velem több közös dal nem született, a One Directon és Justin Bieber elég jó párosításnak bizonyult néhány dal erejéig.
Nem számít a pénz, nem számít a siker és a csillogás, a rivaldafény vagy az, hogy mekkora hűhót csapnak körülötted, az egyetlen dolog ami számít a szerelemben, hogy megbízz a párodban és bármit megtégy érte. A boldogsághoz rögös út vezet, de ha bejárod, egy életre veled marad.

Elloptad a szívem...

The End.

Kívánom, hogy mindenki megtalálja a saját Harry-ét!

Lots of love: Nessa. xx

Eredményhirdetés!

Jó reggelt! :)
Bár még pizsamában üldögélek, én sem tudtam tovább várni, így már most kiteszem a novellaverseny eredményét. DE! egy nagyon fontos dolog: Nem szeretnék senkit sem megbántani, mindannyian csodás novellát írtatok és nagyon nehéz volt döntenem, többeket nem akartam díjazatlanul hagyni, de aztán rájöttem, hogy nem adhatok mindenkinek különdíjat. Azt hiszem helyesen döntöttem, a novellák és a két beküldött videó is hamarosan kikerül egy új oldalra, ahol bármikor, bárki megtekintheti őket. 
A képekről szeretnék még szót ejteni, nem igazán vagyok otthon az ilyen szerkesztős dolgokban, most először csináltam ilyet, ha nagyon bénának találjátok őket írjatok és egy nálam jóval gyakorlottabb szerkesztőt megkérek, hogy csináljon új okleveleket. Próbáltam mindenkinek a novellájához illő képet csinálni. :)
Nem is szaporítanám tovább a szót, jöjjenek a díjazottak! :)

3. helyezett

lilosa- You're my best friend! c. novellája

2. helyezett

Blair Lace-Independent Princess

1. helyezés

kriszty96-Csinos kis hazugságok

Mindenkinek gratulálok!
 A nyerteseket megkérem, hogy a bejegyzés alá linkeljék be nekem a blogot amire kritikát kérnek.
Végül, de nem utolsó sorban, ide is kiteszem a videóversenyre jelentkezőknek járó emléklapokat.

A novellákat és a beérkezett 2 videót a délután folyamán közzé teszem! 

Nessa. xx

Ráadás rész #2

~Harry~

2014. május 26.

-Nem vagy ideges?-igazította meg a zakóm apa.

-Nem.-vigyorogtam a tükörképemre.-Egy kicsit sem.

Anya kapkodva rontott be, amikor meglátott a szája elé kapta a kezét és sírni kezdett. Megrökönyödve álltam, hiszen az egész annyira gyorsan történt, csak berontott, meglátott, sírni kezdett. Gemma ugyanezt megtette 15 perccel ezelőtt.

-Anya.-szólítgattam.

-Gyere ide, picim!-húzott magához. 

Elnevettem magam és átöleltem.

-Jajj, drágám.-fogta a kezei közé az arcom.-El sem hiszem, olyan hamar megnőttél, annyira büszke vagyok rád, kicsim.

Az arcomat a hajába fúrtam, sokat jelentett, mindig is sokat jelentett anyu véleménye. 

-Haarry baaaby!-csapódott ki az ajtó.-Hoppá, bocsi. 

Anya nevetni kezdett, apa is, majd elhúzódott és egymásba karoltak.

-Látod, Des? A mi pici fiunk.

-Anya.-dörzsöltem meg az arcom.

-Jól van, hagylak.-törölte meg a szemét egy zsebkendővel.-A fiúk izgatottabbak mint te.-nevetett. 

-Bizonyára.-bólogattam.-Bemennétek hozzá is? 

-Persze, kicsim.-fogta meg apa kezét és húzni kezdte kifelé.-Szeretlek, drágám.

-Én is szeretlek.

-Próbálj állva maradni, kölyök.-tapogatta meg az arcom apu.

-Nagyon vicces vagy.-nevettem.

Rám mosolygott majd anya után ment. 

A tükör felé fordultam és kibontottam a csokornyakkendőt, úgy néztem ki vele, mintha egy macska nyakába kötötték volna, és eszembe jutott, hogy neki jobban tetszik, ha csak a gallér mögé teszem megkötés nélkül. Az arcom fürkésztem, a hajamba túrtam, majd rögtön el is vettem a kezem és visszaigazítottam a helyére a tincseket. Nagy levegőt vettem, kifújtam és végigmértem magam. A ruhám nem sokban tűnt el attól, amit egy díjátadón vagy premieren kell viselni, viszont attól féltem, hogy mi lesz ha meglátom őt. A ruháját még nem láttam, de jól tudtam, hogy szakadt, piszkos ruhákban is messze ő lenne a legszebb ma este.

-Bocs az előbbiért.-rontott be Louis és lehuppant az egyik fotelba.-Nem gondoltad meg magad? Papucs leszel, VÉGLEGESEN! 

-Le akarod beszélni?-lépett be Zayn.

-Nem, eszem ágában sincs. Én csak felvilágosítom a sorsáról. 

-Hű!-csapódott be Niall.-Láttátok a csajokat?! Észbontó! Úgy néznek ki mint a vattacukor! 

-Nem, el ne hidd neki.-tolta beljebb Liam.-Nem is hasonlítanak vattacukorra, de az kétségtelen, hogy észbontóan néznek ki.
-Nem vagy ideges?-méregetett Zayn.
-Egy kicsit.-vallottam be.-De csak mert annyira szerencsétlenül fogok festeni mellette.
-Igen, az biztos.-röhögött fel Niall.-Bocs, Harry, de tényleg elképesztő.
-Kinél van Justin?-pördültem meg.
-Legutóbb Gemmának tépte a haját.
-Akkor jó.-sóhajtottam.
-Nem akarod megkötni azt a nyakkendőt?-lépett közelebb Liam.
-Nem!-emeltem fel a kezem.-Trendin akarok kinézni az esküvőmön és nem úgy, mint egy morcos macska akinek a nyakába kötöttek valamit.
-Ja, bocs.-röhögött.
-Különben sem tudsz nyakkendőt kötni.
-A hülye vigyorgásoddal nem hiszem, hogy morcos macskának néznének. Inkább egy olyan cicusnak akit valaki erősen arcba törölt a cipőjével ezért beakadt az állkapcsa.-világosított fel Louis.
-A macskákat nem szabad megrúgni.-vetettem rá szúrós pillantást.
-Titeket nem zavar, hogy 1 óra múlva esküvő és macskákról beszélgettek?
-Könnyebb azokról beszélni, a macskák miatt biztos nem pisilem össze magam ha meglátok egyet is, a csajokkal ez már nem biztos, hogy így van.-harapdálta a száját Niall.-Komolyan, menjetek ki és nézzétek meg őket.
-Próbáltam.-sóhajtottam.-Visszazavartak, mert nem láthatom az esküvő előtt. Babonás népség.-fújtattam.
-Harry?-fordult felém Liam, miután eligazgatta magán a zakóját.-Visszavonom, hogy egyedül fogsz megöregedni.
-Amúgy sem öregedne meg egyedül.-köhintett Zayn.-Szerintem mi még 80 évesen is zaklatnánk.
-Kösz, srácok.-mosolyogtam.
-Hello, fiúk.-nyílt az ajtó.
Egyszerre fordultunk felé, Simon hatalmas vigyorral az arcán nézett ránk. Egykori mentorunkra elképedve bámultunk, majd egy csoportban indultunk meg felé. Büszkén nézett végig rajtunk, megszeppenve ácsorogtunk úgy, mint amikor először álltunk előtte One Direction-ként.
-Minden elismerésem Harry, gyönyörű kislányt találtál magadnak.
-Kislány.-vigyorogtam fel rá.
-Édes a kisfiú is, voltam bent náluk. Őszintén megmondom, hogy én azt hittem először Liam teszi meg ezt a lépést, megleptél.
-Mindenkit meglepett.-szólt közbe Louis.-Látnod kellene amikor gügyög Justinnak.

~Vanessa~

November óta vártam erre, mióta vége lett a turnénak csak erre a napra készültünk és most eljött.
A szívem a torkomban dobogott, az óra mutatói elképesztő lassúságban közeledtek ahhoz az időponthoz, hogy nekem ebből a szobából ki kelljen lépnem és elindulni a kert felé, ahol már minden és mindenki csak ránk vár. A többiek már kimentek, mögöttem már csak Macey álldogált és nagy szemekkel csodálta magán a világoskék ruhácskát, valamint Gemma, aki sokszor próbált lenyugtatni. 

-Nem értem miért nem mehettem át hozzá egy kicsit.

A kezemet az arcomra tettem, de Gemma rögtön megfogta és elhúzta onnan.

-Ne kend el a sminked! Kérlek, csak egy kis ideig ne nyúlj a hajadhoz meg az arcodhoz, és tulajdonképpen semmihez. Az öcsém elkent sminkkel is elájulna amikor kilépsz de légyszi'...

-Jó, de nem is tudtam előtte beszélni vele. Mi van ha már nem akarja? Meggondolta magát... 

-Megverem.-jelentette ki.-Nem lesz rá szükség, de csak hogy megnyugodj, megverem ha meggondolta magát. 

Az ajtó kinyílt és apa az öltönyét húzogatva lépett be. A szüleim is itt voltak, mert nem tehettem, hogy nem hívom meg őket az esküvőmre és Harry is ragaszkodott hozzá. Bár volt bennem irántuk még némi harag, igazán aranyosan bántak mindketten Justinnal és kezdtem megenyhülni.

-Lélegzetelállítóan nézel ki, drágám.-mért végig.

-Köszönöm.-mosolyogtam.-Hol van Justin?

-Anne-nél. Kicsim, mennünk kell.

-Mi?-pánikoltam.-Most?

-Most.-mosolygott.

Az ajkamba haraptam, Gemma figyelmeztető pillantást vetett rám, majd elmosolyodott és óvatosan, a ruháinkra vigyázva, megölelt.

-Minden oké lesz, csodásan nézel ki.-pislogott nagyokat.

-Fel fogok bukni.-suttogtam.

-Nem.-nevetett és a kezembe nyomta a fehér és kék virágokból összerakott csokrom.-Menj!

Nagy levegőt vettem, a kishúgomra mosolyogtam, majd elengedtem Gemma kezét és apa felém nyújtott karjába karoltam. A szívem hevesen dobogott, már hallottam a zenét, pedig csak a folyosón álltam. Hallottam ahogyan Macey izgatottan összesúg Gemmával és halk léptekkel követnek minket. Az ajtó kitárult és én a figyelem középpontjában találtam magam, azt hittem gyorsabban már nem verhet a szívem, de abban a pillanatban azt hittem, hamarosan eltörnek a bordáim. Felemeltem a fejem, a tekintetemmel Harry-t kerestem és meg is találtam, amint szmokingban, nagyra nyílt szemekkel és résnyire nyílt ajkakkal néz rám. A lemenő nap rózsaszín és narancssárgás fénybe borította, úgy nézett ki mint egy angyal. Göndör haja természetes kuszaságban díszelgett a fején, a zakója megőrizte a laza eleganciát, amilyen a stílusa. Összezárta pink színű száját és biztató mosolyt küldött felém. A rövid út amit meg kellett tennem, most végtelennek tűnt. Végignéztem az embereken, a családomon és a barátaimon, a fiúk ismerősein, és rajtuk. Zayn, Jake és Niall egymáshoz közel álltak és tátott szájjal bámultak, rájuk mosolyogtam, majd a tekintetem a Harry mellett álló fiúkra vezettem, Liam és Louis sem titkolta az elképedését, ám a fiatalabbik igyekezett kevésbé kimutatni. Megálltunk, közvetlenül Harry mellett. Apa megpuszilta az arcom és a kezemet Harry nagy kezébe helyezte. Magamon éreztem a tekinteteket, biztonságot keresve bújtam hozzá, lehajolt és egy lágy puszit nyomott a számra.

-Nem tudok mit mondani.-suttogott.-Gyönyörű vagy. 

Rámosolyogtam, a szívem még mindig őrülten kalapált, de már kezdtem megnyugodni. Nem gondolta meg magát, hamarosan a felesége leszek. Az ujjainkat összefűztük, de az előttünk álló idősödő férfi helyett én nem tudtam mást nézni, csak az arcát. Talán sosem hittem el, hogy ő tényleg az én barátom, egészen mostanáig. A szívem nagyokat dobbant ahogyan őt néztem, hihetetlennek tűnt, hogy itt állunk, hogy vele állok itt. Picit megszorította a kezem, majd hangosan kimondta az egyetlen szót, ami ma tényleg számított, nem sokkal később pedig én is megismételtem.

-Igen.

A hangom remegett de teljesen biztos voltam benne, hogy ezt akarom. A kezem aprókat rezzent amikor a jegygyűrű helyére felhúzta az apró aranykarikát, majd a szájához emelte és megpuszilta. A kezem elveszett az övében, attól féltem, hogy elejtem a másik, nagyobbik gyűrűt, mielőtt sikerülne az ujjára húznom. Biztató pillantására nagy levegőt vettem és az ujjára húztam. Nem várta meg azt a mondatot, hogy ,,megcsókolhatja a menyasszonyt" amint az ujján volt a kis karika, a derekamnál fogva húzott magához és az ajkait az enyémre tapasztotta. A jelenlévő emberek morajló nevetése közepette átölelt és egyre jobban elmélyítette a csókunk.
-Szeretlek.-húzódott el és a fülembe suttogott.
Szorosan öleltem át a nyakát, eleredtek a könnyeim.

~~~~

Egyik kezemben Justin-t fogtam, a másikkal Harry kezében rejtettem el az enyémet és szorosan simultam a mellkasához. A kisfiunknak még a torta fehér habjától maszatos volt az arca, vidáman húzgálta az apukája fehér ingét. Túl voltunk a puszilkodásokon, az ölelgetéseken és a gratulációk fogadásán.

-Táncolj velem.-hajolt a fülemhez.

-Mi lesz Justinnal?

-Odaviszem anyáéknak.-vette ki a kezemből a kapálózó, visongó kisfiút.

Az ujjával megtörölte a tortától maszatos száját, puszit nyomott az arcomra és elindult a szüleimmel beszélgető Anne felé. Figyeltem, amint néhány szó után az anyukája átvette tőle Justin-t, majd ő elindult felém és megragadta a derekam. A kis beszéde már így is kicsapta a biztosítékot és úgy éreztem, az arcom vörös a szemeim pedig felpuffadtak, de most minden pillantás ránk szegeződött a fiúk pedig elindultak a felállított kis színpad felé.

-Ne haragudj, de most csak ők énekelnek.

Rámosolyogtam, az arcomat elöntötte a pír amikor megállított a táncparkettnek kialakított rész közepén és magához húzott.
-Te nem énekelsz?-kérdeztem és a fejemet a széles mellkasának döntöttem.
-Majd ha ketten leszünk.

-Nem tudok táncolni.-suttogtam a fülébe.

-Én sem.-nevetett.
-Izé.-csendült fel Niall hangja.
Elnevettem magam és megfordultam Harry karjaiban, hogy lássam a bénázó kis csapatot. A szívemet átjárta a melegség ahogyan szépen felsorakoztak egymás mellé, Niall pedig a gitárját szorongatta.
-Szóval, ezt a dalt Harry írta, de ő most nem hajlandó feljönni, hogy velünk énekeljen.
Halkan nevetni kezdett, Liam kivette a kezéből a mikrofont és ő kezdett beszélni.
-Biztos nehéz minket elviselni, elég fárasztóak vagyunk néha. Szóval, köszi, hogy itt vagy nekünk és boldoggá teszed Harry-t. Mindannyian gratulálunk nektek.
-Igen, de még mindig osztoznod kell velem.-kacsintott Louis.-Nem adom ám könnyen, de azért szeretlek.
-Te vagy a mi kishúgunk, téged mindannyian tudtunk piszkálni amikor nem voltak közelben a saját testvéreink. Mi mindig veled leszünk.-beszélt Zayn.-Remélem te is láttad milyen fejet vágott amikor kiléptél.-nevetett fel.
Könnyek gyűltek a szemembe, kipislogtam őket és büszkén néztem fel rájuk. Teljesen biztos voltam benne, hogy nekem vannak a legcsodásabb barátaim.
-Na.-kapta ki a mikrofont Louis kezéből Zayn.-Csak, hogy én is mondjak valami meghatót. Ezt most nektek énekeljük, remélem Harry nem lép rá a lábadra. Köszi, hogy csempésztél egy kis agyat a barátom fejébe, te vagy a mi kis Törpillánk és hozzánk bármikor jöhetsz, ezt ne felejtsd el.

Átölelte a derekam, az első akkordok felcsendültek és én rögtön felismertem a dalt, hiszen Párizsban az Eiffel-torony tetején énekelte ezt nekem először. Szorosan simultunk egymáshoz, a fejemet a vállára hajtottam, a magassarkúban épp olyan magas voltam, hogy ezt meg tudjam tenni. A táncunk annyiból állt, hogy összebújva dülöngéltünk jobbra-balra, mégis mindennél szebb és felejthetetlenebb volt számomra. A fiúk hangja tisztán lepte el az embereket, akik lassan csatlakoztak hozzánk. 

Kislány koromban gyönyörű esküvőről álmodtam, kint a szabadban egy füves helyen, ahol fehér székeken ülnek az emberek és egy virágokból épített boltív felett mondok igent a tökéletes hercegemnek. Az álmom valóra vált és a hercegem mindennél tökéletesebb. Az első dal véget ért, a fiúk sorjában jöttek le a színpadról és átadták a helyet valaki másnak. 

-Én is ideértem.-emelte a szájához a mikrofont.-Köszönöm a meghívást, srácok. Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy ti tökéletesek vagytok így, ketten. Egy kicsit irigykedem rád, Harry. 

Egymásra mosolyogtunk, az emberek halkan nevettek rajta. A karjai közé bújtam és a fejemet a mellkasának döntöttem, Justin egy fekete nadrágban és fehér ingben állt a színpadon és mosolyogva nézett ránk.

-Tudom, hogy rólam neveztétek el a kis srácot.-kacsintott.-Én is énekelnék egyet, a dal címe: Die in your arms. 

Felé fordultam, amikor a lágy dallamok elindultak. A bonyolult táncunkat apró csókokkal színesítettük majd a dal végén valaki megérintette a vállam, Louis kérdőn nézett Harry-re.

-Cserélünk?-vigyorgott.

Eleanor mellé lépett és kíváncsian fürkészte a fiúkat.

-Kérem vissza.-engedte el a kezem. 

Egyetlen dal alatt 5 fiún mentem végig, a bátyám a táncunk végén a színpad felé bökött, ahol Justin egymagában üldögélt és egy szelet tortát falatozott. Rámosolyogtam Jake-re, megöleltem, majd elindultam a fiú irányába. Imádkoztam azért, hogy ne bukjak fel a ruhában.
-Szia.-mosolyogtam.
Letette a tányérját és felpattant, a szájában volt még egy falat torta de gyorsan lenyelte és kitárta a karjait.
-Gratulálok.-szorongatott.
-Köszi.
-Láttam arrébb néhány fotóst.-húzta el a száját.-Bunkóság, hogy még ilyenkor is a nyomotokban vannak.
-Engem nem zavarnak addig, amíg nem keltenek túl nagy feltűnést és mást sem idegesítenek.
-Rendben, csak gondoltam szólok.
-Nem voltam biztos benne, hogy itt leszel, de örülök neki.
-Miért ne jöttem volna? Kaptam meghívót és a többiek felhívtak, hogy nem-e lépnék fel egy dal erejéig, szívesen jöttem. Különben is, már kíváncsi voltam a kicsire, nagyon édes.
-Köszönjük.
-Táncolhatok egyet a menyasszonnyal?-vigyorgott szélesen.
Harry irányába pillantottam, épp Gemmát forgatta meg, rábólintottam majd megfogtam a kezét és behúztam az emberek közé. A kezeimet a vállára tettem, a zene éppen megfelelő volt, nem túl lassú de nem is gyors, nyugodtan tudtunk közben beszélgetni és nem volt szükség tánctudásra ahhoz, hogy ide-oda lépkedjek vele.
-Most már visszaadlak.-fordított ki, én pedig egyenesen Harry karjaiban találtam magam.
-Hello, szépségem.-lehelt csókot a számra.-Végre.
Rövid csókot hagyott a számon, majd a kezeit megpihentette a derekamon és Justinra nézett.
-Van egy kislány aki szeretne veled táncolni.-vigyorgott.-Ott ül az asztalnál.
Arra néztem, Macey apa mellett ült és az embereket nézte, Niall Chelsea-vel ringatózott, biztos voltam benne, hogy lassan de biztosan újra felépítik a kapcsolatukat. Zayn Perrie-vel lassúzott, Liam egy göndör hajkoronába temette az arcát, Louis pedig Eleanor-t forgatta. Justin nyomott egy puszit az arcomra, pacsizott Harry-vel és elindult a húgom felé.
-Rád pedig vár egy másik Justin.-simított végig az arcomon.-Remélem tudod, hogy sokan szeretnének még táncolni veled, ha gondolod indulhatunk holnap reggel.
-Nem.-ráztam meg a fejem.-Bírom, majd alszok a repülőn egy kicsit.
-Baby, Los Angeles partjai megvárnak.
-Tudom, de nászéjszakám csak egyszer van.
Elmosolyodott, az ujjai közé fogta egy begöndörített tincsem, lassan hajolt le hozzám, kezei a derekamon pihentek, közelebb húzott magához és megcsókolt. Ajkai édesen simultak az enyémre, nem törődtünk az emberekkel akik minket néznek, ez az esküvőnk, akkor csókoljuk meg egymást amikor csak akarjuk. Legszívesebben a karjaiba omlottam volna, de igaza volt, még sokat kell táncolnom és ki kell élveznünk ezt a csodás napot. Nehezen szakadtunk el egymástól, vagy ő, vagy én csókoltam meg újra és újra amikor el akart húzódni, apró puszikkal próbáltunk eltávolodni egymástól, de még így is nehéz volt. Orrát az enyémhez dörgölte majd megcsókolta a nyakam és elhúzódott.
-Anya megetette Justint.-nyomott újabb puszit a számra.
-Rendben.-simítottam végig a tarkóján és meghúztam egy tincsét.
-Idehozom.
-Siess.
Elmosolyodott és elindult feléjük, végignéztem az embereken, úgy tűnt mindenki jól szórakozik, csak néhány percet kellett volna egyedül maradnom, de nem álldogáltam egyedül, Niall gyorsan megtalált és az édes, Horan öleléseivel jutalmazott meg, őt követte a másik 3 fiú is, így már egy nagy kupacként ölelgettük egymást. Csatlakoztak a lányok is, végül megérkezett Harry, kezében Justinnal.
-Szia.-vettem el tőle a kisfiút és hatalmas puszit nyomtam a puha arcára.
Nagy szemekkel nézett rám, majd elmosolyodott és az apró kezecskéit az arcomra tette.
-Most elrabolom őket.-ölelt át Harry.
-Menjetek.-mosolygott Eleanor.
-Feleségül vegyelek?-kérdezte Louis.-Kedvet kaptam hozzá.
A mellkasának dőltem, kivette a kezemből Justin-t és az egyik karján tartva közénk tette. Egyikünk sem nehezedett rá, lassan lépkedett a zenére, lehunytam a szemem és átöleltem őket.
Másfél éve csak egy 17 éves lány voltam aki reménytelenül kergette az álmait, magányosan tengette a napjait, egyetlen baráttal aki mindig feldobta a napjait. Az élet sok hasznos dolgot tanított meg nekem, röpke 19 év alatt.
A boldogságot nem szabad elengedni csak azért, mert te úgy érzed ez a helyes döntés. Hallgatnod kell a barátaidra, hiszen ők azok, akik kívülről látják a dolgokat és jót akarnak. Nyitott szemmel kell járni-vagy az én esetemben csukott szemmel-hiszen a legváratlanabb pillanatokban találhatod meg azt az embert, aki gyökerestől felforgatja és megváltoztatja az életed.

Sziasztok! :)
Ezúttal a végére hagytam a mondanivalóm.
Ezt a részt nem érzem elég jónak, ennek az oka pedig az, hogy engem még nem vett senki sem feleségül, nemhogy Harry Styles. :'D Nem tudom mit érezhet ilyenkor a két fél, csak tippelni merek, ezért nem érzem elég jónak. 
Már csak az epilógus van hátra és fáj a szívem a blogért, de tudom, hogy ezt már nem tudnám tovább vinni mert nem bonyolíthatnám kedvemre, de azt hiszem ez a történet így kerek. Köszönök mindent, csütörtökön jövök az epilógussal, avagy az utolsó résszel. 

Nessa. xx

Vanessa ruhája

Vanessa haja

Harry <3 

Bloglovin

Sziasztok! :)
Úgy érzem nekem is muszáj erről bejegyzést írnom, szóval kérlek titeket, hogy EZT mindenki olvassa el figyelmesen. A blognak már van ilyen bloglovin izébizéje, bal oldalt a harmadik modulra kattintsatok és ott feliratkozhattok rá. 

Big hug: Nessa. 

Ráadás rész #1

Sziasztok!

Ígértem ráadás részeket, nos, meghoztam az elsőt. Nem akarok sok mindent hozzáfűzni, csak azt remélem, hogy tetszeni fog. Kérlek hallgassátok meg a dalt is.

Nessa. xx

~Vanessa~

Szempilláim megrebbentek, amikor meghallottam a másik szobából beszűrődő hangokat. Tudtam, hogy nem szabad sokáig ébredeznem, de az álom nem akarta elhagyni erre a kis időre a szemem. Túl sok volt már, hogy nem bírtam egy ideje rendesen kialudni magam, a turnét nemsokára folytatni kell, még kevesebbet fogok tudni pihenni.

-Majd én megyek.-simított végig a karomon és megpuszilta az arcom.

Kinyitottam a szemeim, hosszú lábait kidugta a takaró alól és egy szál alsónadrágban, mezítláb felállt. 

Felültem és megdörzsöltem a szemem, a kezeimet nyújtottam felé, megkerülte az ágyat és felhúzott, majd egy puszit nyomott a fejem búbjára és az egyik kezét a derekamra téve ballagtunk ki a szobából.

-Egyedül is meg tudom csinálni, feküdj vissza.

Megráztam a fejem és fáradtan dőltem a mellkasának, nem sok hiányzott, hogy állva elaludjak, de tartottam magam és az a tudat vigasztalt, hogy legközelebb csak 6 órakor kell felkelnem. 

-Majd én megcsinálom.-fordított maga felé és zöld szemeit az enyémre fúrta.-Addig menj be hozzá.

Megdörzsöltem az arcom, pusziért nyújtózkodtam, ahelyett aprócska csókot kaptam majd ő lefelé indult a lépcsőn, én pedig az arcomat megdörzsölve beléptem a világoskék szobába.
Nem kapcsoltam fel a villanyt, csendben osontam oda a rácsos ágyhoz és óvatosan kiemeltem belőle az éhes kisbabám. A karjaimba vettem és ringatva próbáltam megnyugtatni.
-Semmi baj.-simítottam meg a könnyektől nedves arcocskáját.-Mindjárt kapod, kicsim.
Egy rövid pillanatig fürkészett a zöld szemeivel, majd ismét sírni kezdett. Leültem vele a fotelba, és az arcát simogattam. Nem tudtam betelni vele, az arcának minden apró szegletében felfedeztem valami hasonlóságot. Abbahagyta a sírást, lehajoltam hozzá és a számat  óvatosan a homlokához érintettem. Aprócska kezeit felém nyújtotta én pedig elnevettem magam és felegyenesedtem. A boldogság, amit éreztem minden egyes alkalommal amikor láthattam és a karjaimban tarthattam őt, elfeledtette velem a gondokat és a fáradtságot. Még bele kellett tanulnom az anya szerepbe, de segítségemre volt Harry, a fiúk és a barátnőik, Chelsea. Igen, Chelsea. Megtudtam mi történt Niall és közte, tudok arról, hogy beleesett Zayn-be, de a minap összefutottunk és néha átugrott, Niall-el pedig újból kezdtek összemelegedni.

~Harry~

Levettem a tűzhelyről az edényt, a másik kezemmel kivettem a forró vízből a cumisüveget és míg a tejjel teli lábast letettem, az üveget szárazra töröltem papírtörlővel, majd a mosogató fölé tartva beleöntöttem a tejet. Csak egy kicsi ment mellé, király vagyok. 

Az üvegre rátekertem a cumit, majd egy picit csöpögtettem a csuklómra, én nem találtam túl melegnek. Míg a tej melegedett én mindent visszapakoltam a hűtőbe, így csak annyi volt a feladatom, hogy lecsukjam a villanyt. 

Kezemben az elefánt és egyéb állatokkal mintázott üveggel fellépdeltem a lépcsőn, majd halkan végigmentem a folyosón. A szobából csak egy vékony, dallamos hang szűrődött ki. Felismertem a szöveget, elmosolyodtam, nem akartam megszakítani, de be kellett mennem. A fotelban ült, lábait felhúzta és egyik kezével tartotta a kisfiunkat, míg a másikkal az arcocskáját simogatta. Édes látvány volt. 

-Sikerült?-pillantott rám mosolyogva.

Végigsimítottam a haján és leguggoltam a kanapé mellé, a kezébe adtam az üveget és míg ő megnézte, hogy valóban nem lett-e túl meleg, én az ölembe vettem, a mutatóujjammal végigsimítottam az apróság orrán, picit felhúzta majd a kezét nyújtotta felém.

-Mi a helyzet?-hajoltam még közelebb hozzá.-Éhes vagy, nagyfiú? 

-Szeretnéd megetetni? 

Vonakodva bólintottam, felálltam és a segítségével elhelyeztem a karomban. A pelenkázóhoz léptem és elvettem egy fehér anyagot, óvatosan elhelyeztem a nyakában, hogy ne a ruhájára csöpögjön az ami mellé megy. Apró, fehér rugdalózóba bújtatott lábacskáin akaratlanul is elmosolyodtam, elvettem az üveget és a szájához tartottam. Mint egy éhes kismadár, nagyra nyitotta a száját és az üveg után nyújtózkodott.

-Ne szórakozz már vele.-nevetett. 

Elmosolyodtam és óvatosan a szájába adtam. Hosszú percekig csak egymás mellett állva néztünk amint az üveg szép lassan kiürül. A mohósága Niall-t juttatta eszembe, bár ő lényegesen mást és kevesebbet eszik mint az ír fiú. 

Nem éreztem fáradtságot, pedig alig volt 2 óra, nekem nem jelentett fáradtságot, hogy minden éjjel felkeljek, örömet okozott. 

Elemeltem a szájából a kiürült üveget, letettem az asztalka szélére, majd elvettem a nyakából a fehér pelenkát és a vállamra terítettem. 

-Teli a pocak?-nevettem és az ujjammal letöröltem a szája sarkából az ott maradt tejet. 

Óvatosan a vállamra tettem és el-vissza kezdtem vele járkálni.

-Bújj be az ágyba.-hajoltam le Vanessához és megpusziltam a száját.-Megvárom míg elalszik és megyek.

-Nem.-mosolygott.-Annyira jó ezt nézni.

Amire eddig vártunk, most kiszökött a kisfiunk száján. Leemeltem a vállamról és a ruhadarabbal megtöröltem a száját. Szemei kezdtek lecsukódni és álmosan nagyokat pislogott. 

-Nem kell kicserélni a pelenkát?-kérdeztem.
-Nem, fektesd le.
Óvatosan a kiságyba tettem, még nagyokat pislogva tekintett ránk, majd lehunyta a kis szemeit én pedig betakartam.
-Menjünk mi is vissza.-fogtam meg a kezét.
-Még ne.-bújt a mellkasomhoz.-Maradjunk itt egy kicsit.
Átöleltem a derekát, a fejemet a vállára hajtottam. Háta a mellkasomhoz simult, hosszú haja a bal vállára omlott, a kezemet fogta és mosolyogva nézett le a lassan elalvó kisbabára. Apró csókot nyomtam a puha nyakára és mélyen magamba szívtam az illatát.
-Nem tudok betelni vele.-sóhajtott.-Gyönyörű.
-Szerintem is.-mosolyogtam.-Pont annyira mint az anyukája.
Mosolyogva hajtotta hátra a fejét, apró csókot nyomtam a szájára.
Nagyot sóhajtottam és magam felé fordítottam, a füle mögé tűrtem néhány rakoncátlan tincset és feszengve néztem a kék szemeibe. Egyik keze a kiságy rácsain nyugodott, a másik a csípőmnél pihent, becsületben tartottam és tudtam is, hogy egy ideig nem leszünk úgy együtt, mégis nagyon nehéz volt ellenállni a csábításnak. Az ajkamba haraptam és bátortalanul hajoltam hozzá közelebb, mindkét kezét a nyakam köré fonta. Először csak apró puszikat adtam a szájára, majd áttértem a nyakára, halkan kuncogott amikor olyan területet érintettem ami csikis neki, én is elfojtottam egy mosolyt és kábán néztem az arcát.
-Szeretnél még szórakozni vagy megcsókolsz végre normálisan?-nevetett halkan.
-Hmm, fogós kérdés.-döntöttem a homlokom az övének.-Azt hiszem inkább megcsókolnálak.
-Mi tart vissza?-hunyta le a szemeit.
Ekkor tudatosult bennem minden, nélküle nem tudok és nem is nagyon akarok élni, a nélküle töltött hosszú idő ezt csak erősítette bennem, nem akarok, nem tudok nélküle, nélkülük élni.
Elszakadtam az ajkaitól és egy rövid ideig az arcomat elrejtettem a nyaka és a válla közti résznél, karjait körém fonta és hosszú percekig csak álltunk egymást ölelve, mielőtt kifújva minden félelmem, felegyenesedtem volna. Egy béna 5 évesnek éreztem magam, akinek az anyukája elé kellett állni és elmondani, hogy a barátaival véletlenül eltörték a halott nagymama kedvenc vázáját. Ennél sokkal nehezebbnek éreztem az én feladatom. Nem volt kötelező, nem térdeltem, nem bánthattam meg azzal, ha megijedek és mégsem kérdezem meg, mert nem tudta mire készülök. Mégsem tettem, mert úgy éreztem, a gyűrű, szmoking meg egyéb flancos és tipikus ilyen dolog nélkül is ez a tökéletes pillanat.
Gyorsabban szedtem a levegőt, a szívem a torkomban dobogott és nem tudtam, hogy kezdjek neki. Le kellene térdelnem vagy maradjak állva és csak bökjem ki amit akarok?
-Minden rendben?-kérdezte és aggodalmasan fürkészte az arcom.-Hirtelen...elsápadtál. Rosszul vagy?
-Nem.-húztam magamhoz és belepusziltam a tenyerébe.
-Biztos?-hajtotta a fejét a vállamra.-Visszamehetünk, csak jó volt egy kicsit itt lenni veled.
-Ne!-suttogtam.-Még ne, mert én...
Nagy levegőt vettem és idegesen túrtam hátra a hajam, a szívem át akarta szakítani a mellkasom vagy kiugrani a torkomon, kivert a víz, de talpon maradtam és magamhoz szorítottam.
-Én szeretnék kérdezni valamit.
Az arcát néztem, a szemei élénken és kíváncsian csillogtak, bár vegyült bele némi aggodalom is. Lepillantottam az összefont ujjainkra és tudtam, hogy ha ezt megteszem nincs visszaút, sőt, eddig sem volt, mert itt van Justin. Nem fogom megbánni, az életem nem túl könnyű, de elfogadta és velem van, még ha adódtak is nehézségek. Nehézségek mindig lesznek, ahogyan olyan emberek is, akik soha nem békélnek meg a kapcsolatunkkal, de ezt el kell fogadni és nem figyelni rá, mert teljes szívemből szeretem és ezen senki és semmi nem változtathat. Soha. Nagy levegőt vettem és belekezdtem a mondókámba.
-Tudom, hogy ez egy elég váratlan pillanat és fáradt vagy, nem a megfelelő színhelyen vagyunk, de már hónapok óta kérdezni szeretnék valamit.
-Harry...
Nagyot nyeltem, félve emeltem rá a szemeim és meglepődtem, amikor könnycseppek csillogtak az ő kék szemeiben. Folytattam.
-Most nincs nálam gyűrű, nem vagyok pingvinnek öltözve, kócos vagyok és elég szánalmasnak is érzem magam emiatt. Nem tudom miért most, nem tudom mit fogsz válaszolni és azt sem, hogy mit gondolsz arról, hogy majdnem meztelenül, a gyerekünk ágyánál akarom feltenni ezt a kérdést. Elmentél és én azt hittem belehalok, tudtam, hogy nélküled egy hatalmas senki vagyok és elvesztettem azt, aki magamért szeret és nem a banda meg a pénz miatt, aztán visszakaptalak és az életem új értelmet nyert.
-Ne mond ezt.-sírdogált.
-Hatalmas ajándékot adtál, de ha ő nem lenne, akkor is megkérdezném. Nem kell rögtön válaszolnod, megkérdezem majd egy másik napon, térden állva és egy gyűrűvel a kezemben, de én szeretném ha most is feltehetném, már úgysem tudom visszacsinálni. Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?
Hosszú, végtelennek tűnő másodpercekig csak a halk pityergését hallottam és azt, ahogyan gyorsabban szedi a levegőt, majd a kezeit a szája elé kapta és rám nézett. Dübörgő szívvel vártam a válaszát, bár nem igazán bíztam el magam. Elvette a kezeit, megtörölte az arcát, félve néztem rá. Hirtelen egy másik, sokkal könnyebb test nehezedett a karjaimba, megtántorodtam, de szorosan fogtam magamhoz és végül állva maradtam. Lábait a csípőm köré fonta, karjait a nyakam köré és az ajkai kétségbeesetten keresték a szám. A feneke alá nyúltam, hogy erősebben és biztosabban tartsam meg. Homlokát az enyémnek döntötte, orra súrolta az enyém és a szemei boldogságtól csillogtak.
-Minden egyes alkalommal amikor kinyitod a szád, bebizonyítod, hogy te vagy a legtökéletesebb fiú az egész világon. Szeretem, hogy néha esetlen vagy és berezelsz dolgoktól, ezt egyáltalán nem rontottad el, Harry. Nekem nem kell nagy felhajtás emiatt, nem akarom, hogy számodra kényelmetlen ruhákba bújj és egy puccos helyen, emberek előtt kérdezd meg. Nekem nem kell drága gyűrű.-sírdogált.-Persze, hogy hozzád megyek.

~Vanessa~

A könnyek szüntelenül folytak le az arcomon, hihetetlennek tűnt, hogy ezt tette. A boldogságról sikoltozni akartam, ugrálni az ágyon és hangosan üvöltözni, hogy mi történt, erről pedig eszembe jutott, hogy ugyanezt műveltem akkor, amikor tavaly nyáron, korán reggel betoppant és randira hívott, majd rendesen beégtem előtte, amikor visszajött valami dolgáért és én gyerekesen visítoztam. Most egyetlen okból nem ismételtem meg ugyanezt, mégpedig azért, mert nem akartam felébreszteni Justin-t.

A nyakában csimpaszkodtam, ajkai mohón tapadtak az enyémre, de megőrizte a gyengédségét, lassan ballagott el velem vissza a szobánkhoz, majd az ajtót halkan becsukta és letett az ágyra. 

-Várj egy kicsit.-nyomott puszit a számra.

Fekve maradtam és úgy figyeltem, amint a kapkodva tépi fel a bőröndjét és kutatja át a rekeszeket. Amikor megtalálta amit keresett, édes arcára kiült az elképesztő mosolya és felegyenesedett. Az ujjai között egy aprócska dobozkát szorított, ülő helyzetbe tornáztam magam míg ő féltérdre ereszkedett előttem és felpattintotta az apró doboz tetejét. A lélegzetem is elállt, a dobozban csillogó, gyönyörű gyűrű láttán. 

-E-ezt mikor...?

Elharaptam a mondat végét és a kezemet az arcára tettem, mosolygott, elemelte az arcától, az ajkaihoz tette és gyengéden belecsókolt a tenyerembe.

-December óta vártam. Felhúzhatom?

Bólintottam és elképedve néztem, ahogyan a remegő kezem gyűrűsujjára húzza a sötétben is csillogó kövekkel díszített gyűrűt. 

Felegyenesedett, végig dőltem az ágyon és a fejem fölé emelve a kezem, gyönyörködtem benne. 

-Tetszik?-hajolt az arcomhoz.

-Igen, köszönöm. 

-Ne, kérlek ne köszönd. Azt csak nekem szabad.

Megcsókoltam, először meglepődött, majd egy sóhajtással felengedett és hagyta, hogy addig erőlködjek amíg rá nem sikerül vennem arra, hogy üljön a csípőmre. Még nem álltam készen arra, hogy ismét megmutassam magam előtte és a testemnek is túl sok lett volna újra befogadni őt, idő kellett és ezt mindketten tudtuk. 

100.rész

Sziasztok!

Hát, elérkezett ez a rész is. Nem kezdek búcsúzkodni, nem mondok beszédet, mert még lesz 2 bónusz rész és az epilógus is hátra van, szóval még legalább egy hétig nem szabadultok ettől a történettől, sőt, tőlem se mivel a Nothing like us, Nothing like you and me... blogom ugyanúgy futni fog, és hamarosan indul a következő blogom, melynek címe: Secret, which changed my life. 

Nem mondok mást, csak a szokásost. Remélem tetszeni fog ez a rész is! :)

Nessa. xx

~Vanessa~

2013. 06. 15.
Fáradtan nyitottam ki a szemeim, az éjszakáimat már úgy aludtam, hogy bármikor eljöhet az a pillanat amire már mindannyian tűkön ülve várunk. Nedvességet éreztem magam alatt, a szívem hevesebben kezdett dobogni és abban a pillanatban fogtam fel, mi fog történni. Harry semmi nem vett észre, nyugodtan szuszogva aludta az igazak álmát, karja a derekamon pihent. Már nem tudtam hason vagy az oldalamon aludni, maradt a háton fekvés. Az álom egy szempillantás alatt kiröppent a szememből, messzi útra kelve, mint ősszel a madarak. Féltem, soha nem tűrtem jól a fájdalmat és őszintén rettegtem a kínoktól amiket át fogok élni, valószínűleg még a mai napon. Az óra fél 3-at mutatott, hevesebben vettem a levegőt és gyengéden próbáltam felkelteni Harry-t. A kezemet az arcára tettem és végigsimítottam rajta.

-Harry.-suttogtam.

Aprót mozdult, felültem és lefejtettem magamról a karjait. Hirtelen fájdalom nyilallt belém, összerezzentem és elfojtottam egy fájdalmas kiáltást.

-Kicsim?-pillantott fel.

Megdörzsölte a szemét és fáradt arccal nézett rám.

-Miért nem alszol?

A karjaimat a hasam köré fontam, úgy éreztem a baba szét fog rúgni belülről, vagy ha nem ő, akkor szétszakadok. 

-Menni kell.-suttogtam.

Éberebben pislogott rám, tudtam, hogy az ő álommadara is útra kelt. Hevesebben szedte a levegőt és kipattant az ágyból. Próbált nyugodt maradni, vagy legalábbis annak látszani, de a kezei remegtek amikor felkattintotta a villanyt. A világosság bántotta szemem és egy pillanatig vakon bámultam előre, majd a látásom visszatért és a tekintetem a napbarnított bőrére tévedt, csak néhány napot töltöttünk Amerikában, ahol már tombolt a nyár és igencsak megkapta a bőrét. Lélegzetelállító látványt nyújtott a kócos göndör hajával, barna szemeivel és a szépen lebarnult bőrével. Remegve kapott ki a szekrényből egy nadrágot, kapkodva húzta magára majd egy fehér ingbe bújtatta hosszú karjait és sietve túrt bele az én dolgaim közé.
-Gyere, kicsim.-nyúlt felém.
Rezzenéstelen arccal hámozta le rólam a pizsama felsőm, nem viseltem alatta semmit. Segített belebújni a ruhadarabba, majd letérdelt elém és lehúzta a lábaimról a nedves bugyim, óvatosan húzott fel rám egy tisztát, majd a lábaim beledugta egy nadrágba.
-Fel kell állnod.-kérlelt.
Megkapaszkodtam a vállaiban míg megemeltem magam és ő felhúzta rám a nadrágot. Sietve kapott a telefonja után és babrálni kezdte, a füléhez emelte míg én ismét összegörnyedtem a fájdalomtól.
-Sajnálom.-húzódott közelebb.
A következő pillanatban remegő hangon közölte a vonal másik végén, valószínűleg édes álmából felvert fiúval, hogy be kell mennünk a kórházba. A telefont a farzsebébe nyomta és felém nyúlt.
-Félek.-suttogtam és magamhoz húztam az arcát. Néma könnyek peregtek le az arcomon, a homlokát az enyémnek döntötte és szokatlan nyugalommal simított végig reszkető ajkaimon.
-Minden rendben lesz, erős vagy.-suttogott.-Ott leszek veled.
A fájdalom ismét belém nyilallt, összehúztam magam és kétségbeesetten markoltam az ingébe.
-Bárcsak elvehetném a fájdalmad.
Az ő arca is nedves volt, könnyedén kapott a karjaiba és hagyta el velem a szobát. Kitárta a bejárati ajtót és sietve vitt a garázsba az autó felé. Befektetett a hátsó ülésre, de úgy éreztem fel kell ülnöm ahhoz, hogy kibírjam ezt az utat a kórházig. Visszarohant bezárni az ajtót, majd nyugodtságot erőltetve magára, a távirányítóval kitárta a kaput és kihajtott rajta, majd a válla fölött tartva a készüléket be is zárta azt. Próbáltam nyugton maradni és nem sikoltozni, nehogy megijesszem. Türelmetlenül taposta a pedált és normális tempóban kerülgette az autókat, a keze remegett a kormányon.
Megint éreztem azt a borzasztó fájdalmat, lehunytam a szemem és összeszorítottam a szám. Úgy éreztem kettészakadok.

~Harry~

Az események túl gyorsan teltek, az egyik pillanatban még vele a karjaimban, kétségbeesetten orvosért kiáltozva rohantam be a hatalmas épületbe, a következőben pedig már talpig fehér maskarában és zöld színű maszkban álltam egy ágy mellett. Túl volt az első megpróbáltatáson, de már rájöttem, hogy az volt a kisebbik, két óra hosszáig kellett járkálnia.
Ujjai összefonódtak az enyémmel, muszáj volt ott maradnom mert tudtam, hogy szüksége van rám, de szédülni kezdtem, nem beszélve arról, hogy legszívesebben leszúrtam volna magam egy szikével amiért ezt tettem vele. Szaporán lélegeztem, a kék szemek ijedten csillogva fonódtak össze a tekintetemmel, a következő percben pedig az ajkába harapva fojtott el egy fájdalmas kiáltást. Bele gondolni sem mertem mit érezhet, ő olyan kicsi volt, nehezen tűrte a fájdalmat, mindig meg akartam védeni mindentől, de most miattam kellett átélnie ilyen kínokat, ez a tudat pedig megrémített. Izzadtság gyöngyözött a homlokán, a haja csapzottan és kócosan omlott az arcába és a hátára. Más apuka valószínűleg levideózta volna ahogyan világra jön a gyereke, én viszont azért küzdöttem, hogy ne kelljen senkinek se fellocsolnia a földről. 

-Harry.-nyögött nagyot és az ujjamat megszorítva könyörgött, hogy nézzek rá, de túl fájdalmas volt. 

-Sajnálom.-ismételgettem.-Sajnálom, kicsim. 

Éreztem amint elveszítem az egyensúlyom és a fejem hatalmasat koppan valami keményen, egy pillanatra elsüllyedtem a csendes öntudatlanságban, nem hallottam hangokat, nem láttam azt kapkodó nővért aki egyfolytában azt ismételgette, hogy ,,ki-be és mosd nyomja". Az egész csak egy rövid ideig tartott majd valami nagyon hideg csapódott az arcomba kizökkentve ebből az egészből és ismét hallottam és láttam mindent. Hallottam a hangját, láttam amint ijedt tekintettel néz rám és a kezét nyújtva kérlel arra, hogy ismét megfogjam azt. 

-Kelljen fel.-utasított halkan egy másik nővér.-Mindjárt meglesz. 

Imbolyogva álltam talpra és ismét mellé léptem, ujjaink összefonódtak, légzése szakadozott, az arca fájdalmasan eltorzult, hangos sírás töltötte be az apró, kanárisárga szobát az ő arcán pedig megkönnyebbült nyugalom áradt szét és ezúttal mosolyogva, fájdalommentes örömkönnyek folytak végig gyönyörű arcán. Kábán néztem amint az egyik nővér megtörli a nedves kis emberkét.
-Szeretné elvágni?-nézett rám egy hatalmas ollónak tűnő dologgal a kezében az orvos.
-Mit kellene elvágni?-pánikoltam.
-A köldökzsinórt.-oktatott ki, a szeménél megjelentek a nevetőráncok, jól szórakoztatta a szerencsétlenségem.
Szaporábban lélegeztem, remegő kezekkel vettem el az ollót, mielőtt észhez tértem volna, már elvágtam. Az ápoló kék színű plédbe bugyolálva nyújtotta Vanessa felé a remegő kis testet. Gyengén nyúlt felé, boldog, fáradt mosoly játszott az ajkain miközben elvette a kisfiunkat és felnézett rám. A tekintetem találkozott az apróság zöld szemeivel, ismét megroggyant a térdem, sötét haja nedvesen tapadt a kicsi fejéhez, már nem sírt, helyette csodálkozva szemlélődött körbe. 

Óvatosan leültem az ágy szélére, a fejemet a vállának döntöttem és megpusziltam az arcát.

-Annyira szeretlek.-nyomtam apró csókokat a bőrére.-Büszke vagyok rád. 

Mosolygott, erősebb volt mint hittem. Bátortalanul nyúltam a kicsi felé, ujjaimmal óvatosan elhúztam az arcából a kék takarót, hogy jobban szemügyre tudjam venni. A haja száradni kezdett és pihésen meredezett az apró kis fején, a bőre nem volt ráncos, sőt, egészen sima volt csak egy kicsit kipirult, érdeklődve pislogott a nagy, zöld szemeivel. A kezeit kinyújtotta felém és mielőtt elhúzhattam volna, az apró ujjak a mutatóujjam köré fonódtak. Halkan sírva néztem az apró kezecskét amely ragaszkodva fogta az ujjam, mielőtt újból sírni kezdett volna. Valószínűleg rájött, hogy üres a pocak. Éreztem amint a haja hozzáér a ruhámhoz, fejét fáradtan hajtotta rá, lenéztem, ajkaink pedig óvatos csókban találkoztak. Csak egy rövid pillanatig tartott, de ebben az apró csókban benne volt minden amit iránta éreztem.

-Adja ide, kérem.-szólalt meg halkan a fiatalabbik nővérke. 

Óvatosan elhúztam a kezem a kisfiunktól, figyeltem amint elveszi és lassan elballag vele. 

Sajnos fel kellett állnom és ,,kifáradnom" a szobából, mert Vanessát át kellett vinni egy másik szobába. 

Elbukdácsoltam az ajtóig, hallottam amint gyengén felnevet a bénaságom láttán, óvatos, bocsánatkérő mosolyt küldtem felé, majd kimentem a folyosóra ahol 4 fiú, anya, apa, Gemma, Robin és Paul várt.

-Jajj, kicsim!

Anyu erősen szorított a karjaiba, halkan pityergett majd eltolt magától és megtapogatta az arcom.

-Gratulálok, édesem.

Akkor éreztem meg a fejemben a lüktető fájdalmat, eddig az adrenalin nem engedte, hogy érezzem, de most erősen tört rám és sziszegve tapogattam meg a duzzadt területet.

-Megismerkedtél a padlóval, kisfiam?-hallottam meg apu hangját.

Megszorította a vállam majd megölelt és megtapogatta a lapockám.

-Gratulálok.

Csak egy mosolyra telt tőlem, majd a nővérem visongva ugrott a nyakamba és most saját magamon kívül őt is meg kellett tartanom. Sírni kezdett és erősen csimpaszkodott belém. A válla felett Paul vigyorogva nyújtotta felém a kezét én pedig erőtlenül csaptam bele.

-A kisöcsém.-pityergett.

-Szia, Gemma.-szorítottam magamhoz.

-Jajj, Istenem!-fogta a fejem a kezei közé.-Láttam! Annyira szép! 

Megtöröltem az arcom és felébredve lehúztam a fejemről a zöld maszkot. A fiúk egyszerre rohantak le és óvodás kisgyerekek módjára egymást túlkiabálva gratuláltak. 

-Gratulálok!-húzott magához ezúttal Robin.

-Köszönöm.-nyögtem.

Kihátráltam közülük és lerogytam az egyik ülőhelyre. Az arcomat a kezeim közé fogtam és próbáltam felébredni a kissé sokkos állapotból. 

-Hogy néz ki?-meredt rám kék szemeivel Niall.-Pontosan mond el milyen! Mikor láthatjuk?

-Egyszerre csak egyet, Niall.-szólalt meg Liam, majd felnevetett. 

-Nem tudom mikor láthatjátok.-emeltem fel a fejem.-Nagyon szép.

-Azon kívül, hogy néz ki?-vigyorgott szélesen Zayn.

A családom körbeállt vagy leült körénk, nehezemre esett felfogni, hogy most már nekem is saját családom van, akikért nekem kell felelnem és boldoggá tenni őket, mindent megadni amit csak akarnak.

-Nagy zöld szemei vannak.-mosolyogtam, hiszen ez volt a legfeltűnőbb hasonlóság.-Sötét haja.

-Van haja?-nézett kíváncsian Louis.

-Van, elég nagy.-mosolyogtam.

-Hogy van Vanessa?-érdeklődött anya.

-Most már jobban. Elég kemény volt... 

-Szívem.-lépett felém kitárt karokkal és magához ölelt. Az anyukám hosszú haja a vállamra omlott miközben erősen fogta a mellkasához a fejem.-Még csak most születtél.-pityergett.-Büszke vagyok rád, kincsem. Biztosan nagyon jó apa leszel. 

Elmosolyodtam és lenyeltem egy jó adag könnyet. 

-Mr. Styles?-hallottam a nevem.

Felkaptam a fejem és az arcomat törölgetve néztem a felém közeledő nővérkére.

-Igen?

-A barátnője látni szeretné. 

-Megyek.-pattantam fel és kiugrottam a többiek közül. 

Intettem nekik és nagy léptekben követtem a fehér ruhás nőt, fel mentünk egy lépcsőn, majd odaterelt egy ajtóhoz és magamra hagyott. Nagy levegőt vettem és óvatosan benyitottam. Mosolygós arccal nézett rám a szépen bevetett ágyból, nem volt betakarózva csak a lábáig, így már a tiszta fehér ruhában feküdt. A szívem nagyokat dobbant miközben bátortalanul, a kilincset szorongatva, mint egy rakás szerencsétlenség álldogáltam az ajtóban.

-Szia.-köszönt halkan.

-Szia.-dőltem az ajtónak és becsuktam. Gyönyörű volt, a haja megszáradt és lágy hullámokban keretezte meseszép arcát. Bátortalanul léptem oda az ágyhoz és lerogytam rá, kezei körém fonódtak és gyengéden ölelt, utat engedtem a könnyeimnek és míg én kiengedtem magamból mindent, ő a hátam és a hajam simogatta. 

-Tudom, hogy nagyon fájt.-néztem rá a könnyeim mögül.-Sajnálom, kicsim. 

A jobb kezem az arcára tettem és végigsimítottam rajta, a szemeiből neki is könny csordogált. 

-Szeretlek.-nyomtam csókot a szájára.-Nagyon, szeretlek. 

-Én is szeretlek.-mosolygott. 

-Megint lapos a hasad.-simítottam rá a kezeim.

-De nem lettem magasabb.-nevetett fel.

-Hála Istennek, így még hihetem azt, hogy megvédhetlek mindentől.
-Lesz mit ledolgozni.-sóhajtott fel.
-Butaság.-simítottam végig a haján.

-Tetszik?-kérdezte.

-Gyönyörű.-pusziltam meg a kezét.

-Olyan mint te.
-Nagyon fáj, m-most is?
Az alsó ajkát kiengedte a fogai közül és bágyadtan mosolygott rám.
-Nem jó, de ahhoz képest ez elviselhető.
Ujjaival megtalálta az újonnan beszerzett sérülésem és gyengéden simított végig a fájó ponton.
-Jól vagy?
Eleresztettem egy mosolyt és bólogattam. Kezét nyújtotta felém és a fejét a mellkasomra hajtotta.
-Szeretném látni, de fel sem tudok állni.
-Kicsim.-suttogtam.
-Semmi baj.
A fájdalma jogos volt, ő egy apró, törékeny lány és alig pár órája megszült egy több mint 3 kg-os babát.
-Többiek?
-Itt vannak a szüleim, Paul és a fiúk, feltételezem a mai nap folyamán jönnek a lányok is, Liam pedig felhívta Jake-et.
-Látták már?
-Még nem, csak Gemma amikor kivitték. Teljesen el van bűvölve.
-El sem hiszem.-törölte meg a szemeit.
A hüvelykujjammal lesimítottam a könnyeit.
-Biztosan megnézhetitek, később hozzám őt behozza valaki.
-Haza megyek, mit hozzak neked?
-Normális ruhát, mert ebből kint van a fenekem.-pirult el.-Fehérneműt, az újakat, tudni fogod mert meg a címkék is rajtuk vannak. A baba...Justinnak is kellenek ruhák, egyenlőre a legkisebbekből kell válogatnod és csak rugdalózót.
-Értettem hölgyem. És még? Csoki, édesség? Barmit veszek neked.
-Csak néhány könyvet hozz a polcról, légyszi.
-Meglesz.-hajoltam le hozzá.-Annyira boldoggá teszel.-suttogtam.
Aprót mozdult, orra súrolta az enyémet, ajka gyengéd csókot lehelt a számra. Óvatosan megsimítottam a lábát és végigmértem, valószínűleg nagyon fájó testét. Karjait a nyakam köré fonta, de ahogy megmozdult halkan felszisszent. A pulzusom azonnal az egekbe emelkedett.
-Semmi baj.-nyugtatott és az egyik tenyerét a mellkasomra simította.
-Ha tehetném elvenném.-néztem a szemeibe.
-Inkább csókolj meg.-mosolyodott el.
A számmal óvatosan kerestem meg az ő gyönyörű ajkait, félve csókoltam meg, csak az ajkát simogattam majd halkan nyögve hozta a tudatomra, hogy többet akar. Elnyílt a szája, mohóbban dugtam ki a nyelvem, a légzésem folyamatosan gyorsult, majd vége lett és ő megmutatta nekem a gyönyörű mosolyát.

~~~~

2013. 06. 20.

Csak álltam és bámultam. A fiúk mellettem ugyanolyan csendben voltak mint én, a kezeim az üvegre tettem és nekidöntöttem a homlokom. Sok kisbaba volt bent, kislányok, kisfiúk, újszülöttek és olyanok, akik nemsokára hazamehetnek a szüleikkel. A miénk apró volt és míg a többiek sírtak, ő szuszogva aludt. Álmában az aprócska szája mosolyra húzódott, barna haja az ég felé meredezett.
-Annyira szép.-suttogott Eleanor.
Rámosolyogtam, majd visszafordultam és a szemeimmel mohón faltam a látványát. Szerettem volna bemenni, a karjaimba venni és úgy gyönyörködni benne, de maradt köztünk ez az üveg és még pár napig kénytelen leszek innen csodálni.
Vanessa már jobban érezte magát, de még fájdalmai voltak. Tudtam, hogy legszívesebben csak feküdne addig, amíg regenerálódik a teste és újra anélkül tudna megmozdulni, hogy fájnának az izmai. Ehelyett járkálnia kellett, éjjelente felkelni és megetetni Justin-t. Alig vártam, hogy hazavigyem őket és én gondoskodhassak mindkettőjükről, az éjszakai keléseket átvegyem tőle, hogy nyugodtan tudjon pihenni.
-Milyen csendes.-hüledezett Louis.-Ebben rám hasonlít.
-Ezt te se hiszed el.-nevettem.
-Majd amikor felébred és üvöltözni fog az anyukája után, na majd akkor olyan lesz mint te.-lökte meg Zayn.-Ne vedd bántásnak, Harry.
Mosolyogva néztem az apróságot, nem féltettem egyikőjüktől sem, őrültek, de kedvesek és gondoskodóak, nem hagynák, hogy bármi baja essen.
-Én is szeretnék.-motyogta egyszerre mindhárom lány.
Úgy tűnik ez nem csak köztünk működik.
-Majd miután megnéztük nekik hogy megy a gyereknevelés, megbeszéljük.-nyomott puszit Danielle göndör hajára Liam.
Lépteket hallottam a folyosó végéről, megfordultam, először azt hittem egy ápoló jár erre vagy egy másik büszke apuka, de nem, az én gyönyörű hercegnőm közeledett a rózsaszín pizsamájában, amiből nincs kint a feneke. Két kis pánt húzódott a vállán, az anyag combközépig ért és a mellénél apró rózsaszín kövecskék fénylettek, bizonytalan lépéseket tett felénk. Elé siettem és hagytam, hogy rám támaszkodjon.
-Sziasztok.-mosolygott jókedvűen a kis társaságra.
-Szia!-üdvözölték őt egyszerre, majd szép lassan mindenki megölelte.
-Miért nem pihensz?-tűrtem a füle mögé egy tincset.
Apró lépéseket téve ő is az üveghez ment és a kezét hozzám hasonlóan rátette, mögé léptem és átöleltem a derekát.
-Tudtam, hogy itt vagytok.-mosolygott.-Látni akartalak titeket.
-Hogy vagy?-kérdezte feszengve Niall.
-Jobban.
-Mikor engednek haza?-folytatta a kérdezősködést Liam.
-Hétfőn.-sóhajtott és az orrát durcásan felhúzta.-Itt kell maradnunk még egész hétvégén.
-Nézzétek!-kiabált Louis.-Ébredezik a kis bébirépa!
-És rád hasonlít a kisfiam.-néztem rá röhögve.
Megráztam a fejem és visszafordultam a szemeit nyitogató apróság felé. Az ujjai összefonódtak az enyémekkel a derekánál, Justin pedig mindennél hangosabb sírásba kezdett.
-Én megmondtam!-nevetett fel Louis.

~Vanessa~

Az egész testem sajgott, de ez nem tudott belerondítani abba amit éreztem. A szemeim lehunytam egy pillanatra, míg a széles mellkasának dőltem, védelmező kezei pedig a derekamra csúsztak és óvatosan fogott magához. Először az ő szemébe néztem, majd a tekintetem a keservesen síró babára vezettem.

A boldogság felé rögös út vezet. Rögös, tele akadályokkal. Talán azt hiszed, az a helyes döntés, ha boldogtalan leszel de ezzel megóvsz másokat, ez nem így van. Tartsd szem előtt a saját érzéseid, a szerelem akkor igaz, ha a másik fél is ugyanúgy érez mint te. Az életét adná érted, egyetlen mosolyért a világ végéig menne és addig keresné a lehetetlent, amíg meg nem találja.

Az élet akadályokat gördített elénk, én megfutamodtam és elmenekültem a saját boldogságom elől, de ő megtalált és visszahozta a fényt az életembe. 

Az első találkozáskor menthetetlenül ellopta a szívem és soha nem adta vissza, a szívem azon darabja, mára már egy aprócska testben él tovább.

Justin Harold Styles