Ráadás rész #1

Sziasztok!

Ígértem ráadás részeket, nos, meghoztam az elsőt. Nem akarok sok mindent hozzáfűzni, csak azt remélem, hogy tetszeni fog. Kérlek hallgassátok meg a dalt is.

Nessa. xx

~Vanessa~

Szempilláim megrebbentek, amikor meghallottam a másik szobából beszűrődő hangokat. Tudtam, hogy nem szabad sokáig ébredeznem, de az álom nem akarta elhagyni erre a kis időre a szemem. Túl sok volt már, hogy nem bírtam egy ideje rendesen kialudni magam, a turnét nemsokára folytatni kell, még kevesebbet fogok tudni pihenni.

-Majd én megyek.-simított végig a karomon és megpuszilta az arcom.

Kinyitottam a szemeim, hosszú lábait kidugta a takaró alól és egy szál alsónadrágban, mezítláb felállt. 

Felültem és megdörzsöltem a szemem, a kezeimet nyújtottam felé, megkerülte az ágyat és felhúzott, majd egy puszit nyomott a fejem búbjára és az egyik kezét a derekamra téve ballagtunk ki a szobából.

-Egyedül is meg tudom csinálni, feküdj vissza.

Megráztam a fejem és fáradtan dőltem a mellkasának, nem sok hiányzott, hogy állva elaludjak, de tartottam magam és az a tudat vigasztalt, hogy legközelebb csak 6 órakor kell felkelnem. 

-Majd én megcsinálom.-fordított maga felé és zöld szemeit az enyémre fúrta.-Addig menj be hozzá.

Megdörzsöltem az arcom, pusziért nyújtózkodtam, ahelyett aprócska csókot kaptam majd ő lefelé indult a lépcsőn, én pedig az arcomat megdörzsölve beléptem a világoskék szobába.
Nem kapcsoltam fel a villanyt, csendben osontam oda a rácsos ágyhoz és óvatosan kiemeltem belőle az éhes kisbabám. A karjaimba vettem és ringatva próbáltam megnyugtatni.
-Semmi baj.-simítottam meg a könnyektől nedves arcocskáját.-Mindjárt kapod, kicsim.
Egy rövid pillanatig fürkészett a zöld szemeivel, majd ismét sírni kezdett. Leültem vele a fotelba, és az arcát simogattam. Nem tudtam betelni vele, az arcának minden apró szegletében felfedeztem valami hasonlóságot. Abbahagyta a sírást, lehajoltam hozzá és a számat  óvatosan a homlokához érintettem. Aprócska kezeit felém nyújtotta én pedig elnevettem magam és felegyenesedtem. A boldogság, amit éreztem minden egyes alkalommal amikor láthattam és a karjaimban tarthattam őt, elfeledtette velem a gondokat és a fáradtságot. Még bele kellett tanulnom az anya szerepbe, de segítségemre volt Harry, a fiúk és a barátnőik, Chelsea. Igen, Chelsea. Megtudtam mi történt Niall és közte, tudok arról, hogy beleesett Zayn-be, de a minap összefutottunk és néha átugrott, Niall-el pedig újból kezdtek összemelegedni.

~Harry~

Levettem a tűzhelyről az edényt, a másik kezemmel kivettem a forró vízből a cumisüveget és míg a tejjel teli lábast letettem, az üveget szárazra töröltem papírtörlővel, majd a mosogató fölé tartva beleöntöttem a tejet. Csak egy kicsi ment mellé, király vagyok. 

Az üvegre rátekertem a cumit, majd egy picit csöpögtettem a csuklómra, én nem találtam túl melegnek. Míg a tej melegedett én mindent visszapakoltam a hűtőbe, így csak annyi volt a feladatom, hogy lecsukjam a villanyt. 

Kezemben az elefánt és egyéb állatokkal mintázott üveggel fellépdeltem a lépcsőn, majd halkan végigmentem a folyosón. A szobából csak egy vékony, dallamos hang szűrődött ki. Felismertem a szöveget, elmosolyodtam, nem akartam megszakítani, de be kellett mennem. A fotelban ült, lábait felhúzta és egyik kezével tartotta a kisfiunkat, míg a másikkal az arcocskáját simogatta. Édes látvány volt. 

-Sikerült?-pillantott rám mosolyogva.

Végigsimítottam a haján és leguggoltam a kanapé mellé, a kezébe adtam az üveget és míg ő megnézte, hogy valóban nem lett-e túl meleg, én az ölembe vettem, a mutatóujjammal végigsimítottam az apróság orrán, picit felhúzta majd a kezét nyújtotta felém.

-Mi a helyzet?-hajoltam még közelebb hozzá.-Éhes vagy, nagyfiú? 

-Szeretnéd megetetni? 

Vonakodva bólintottam, felálltam és a segítségével elhelyeztem a karomban. A pelenkázóhoz léptem és elvettem egy fehér anyagot, óvatosan elhelyeztem a nyakában, hogy ne a ruhájára csöpögjön az ami mellé megy. Apró, fehér rugdalózóba bújtatott lábacskáin akaratlanul is elmosolyodtam, elvettem az üveget és a szájához tartottam. Mint egy éhes kismadár, nagyra nyitotta a száját és az üveg után nyújtózkodott.

-Ne szórakozz már vele.-nevetett. 

Elmosolyodtam és óvatosan a szájába adtam. Hosszú percekig csak egymás mellett állva néztünk amint az üveg szép lassan kiürül. A mohósága Niall-t juttatta eszembe, bár ő lényegesen mást és kevesebbet eszik mint az ír fiú. 

Nem éreztem fáradtságot, pedig alig volt 2 óra, nekem nem jelentett fáradtságot, hogy minden éjjel felkeljek, örömet okozott. 

Elemeltem a szájából a kiürült üveget, letettem az asztalka szélére, majd elvettem a nyakából a fehér pelenkát és a vállamra terítettem. 

-Teli a pocak?-nevettem és az ujjammal letöröltem a szája sarkából az ott maradt tejet. 

Óvatosan a vállamra tettem és el-vissza kezdtem vele járkálni.

-Bújj be az ágyba.-hajoltam le Vanessához és megpusziltam a száját.-Megvárom míg elalszik és megyek.

-Nem.-mosolygott.-Annyira jó ezt nézni.

Amire eddig vártunk, most kiszökött a kisfiunk száján. Leemeltem a vállamról és a ruhadarabbal megtöröltem a száját. Szemei kezdtek lecsukódni és álmosan nagyokat pislogott. 

-Nem kell kicserélni a pelenkát?-kérdeztem.
-Nem, fektesd le.
Óvatosan a kiságyba tettem, még nagyokat pislogva tekintett ránk, majd lehunyta a kis szemeit én pedig betakartam.
-Menjünk mi is vissza.-fogtam meg a kezét.
-Még ne.-bújt a mellkasomhoz.-Maradjunk itt egy kicsit.
Átöleltem a derekát, a fejemet a vállára hajtottam. Háta a mellkasomhoz simult, hosszú haja a bal vállára omlott, a kezemet fogta és mosolyogva nézett le a lassan elalvó kisbabára. Apró csókot nyomtam a puha nyakára és mélyen magamba szívtam az illatát.
-Nem tudok betelni vele.-sóhajtott.-Gyönyörű.
-Szerintem is.-mosolyogtam.-Pont annyira mint az anyukája.
Mosolyogva hajtotta hátra a fejét, apró csókot nyomtam a szájára.
Nagyot sóhajtottam és magam felé fordítottam, a füle mögé tűrtem néhány rakoncátlan tincset és feszengve néztem a kék szemeibe. Egyik keze a kiságy rácsain nyugodott, a másik a csípőmnél pihent, becsületben tartottam és tudtam is, hogy egy ideig nem leszünk úgy együtt, mégis nagyon nehéz volt ellenállni a csábításnak. Az ajkamba haraptam és bátortalanul hajoltam hozzá közelebb, mindkét kezét a nyakam köré fonta. Először csak apró puszikat adtam a szájára, majd áttértem a nyakára, halkan kuncogott amikor olyan területet érintettem ami csikis neki, én is elfojtottam egy mosolyt és kábán néztem az arcát.
-Szeretnél még szórakozni vagy megcsókolsz végre normálisan?-nevetett halkan.
-Hmm, fogós kérdés.-döntöttem a homlokom az övének.-Azt hiszem inkább megcsókolnálak.
-Mi tart vissza?-hunyta le a szemeit.
Ekkor tudatosult bennem minden, nélküle nem tudok és nem is nagyon akarok élni, a nélküle töltött hosszú idő ezt csak erősítette bennem, nem akarok, nem tudok nélküle, nélkülük élni.
Elszakadtam az ajkaitól és egy rövid ideig az arcomat elrejtettem a nyaka és a válla közti résznél, karjait körém fonta és hosszú percekig csak álltunk egymást ölelve, mielőtt kifújva minden félelmem, felegyenesedtem volna. Egy béna 5 évesnek éreztem magam, akinek az anyukája elé kellett állni és elmondani, hogy a barátaival véletlenül eltörték a halott nagymama kedvenc vázáját. Ennél sokkal nehezebbnek éreztem az én feladatom. Nem volt kötelező, nem térdeltem, nem bánthattam meg azzal, ha megijedek és mégsem kérdezem meg, mert nem tudta mire készülök. Mégsem tettem, mert úgy éreztem, a gyűrű, szmoking meg egyéb flancos és tipikus ilyen dolog nélkül is ez a tökéletes pillanat.
Gyorsabban szedtem a levegőt, a szívem a torkomban dobogott és nem tudtam, hogy kezdjek neki. Le kellene térdelnem vagy maradjak állva és csak bökjem ki amit akarok?
-Minden rendben?-kérdezte és aggodalmasan fürkészte az arcom.-Hirtelen...elsápadtál. Rosszul vagy?
-Nem.-húztam magamhoz és belepusziltam a tenyerébe.
-Biztos?-hajtotta a fejét a vállamra.-Visszamehetünk, csak jó volt egy kicsit itt lenni veled.
-Ne!-suttogtam.-Még ne, mert én...
Nagy levegőt vettem és idegesen túrtam hátra a hajam, a szívem át akarta szakítani a mellkasom vagy kiugrani a torkomon, kivert a víz, de talpon maradtam és magamhoz szorítottam.
-Én szeretnék kérdezni valamit.
Az arcát néztem, a szemei élénken és kíváncsian csillogtak, bár vegyült bele némi aggodalom is. Lepillantottam az összefont ujjainkra és tudtam, hogy ha ezt megteszem nincs visszaút, sőt, eddig sem volt, mert itt van Justin. Nem fogom megbánni, az életem nem túl könnyű, de elfogadta és velem van, még ha adódtak is nehézségek. Nehézségek mindig lesznek, ahogyan olyan emberek is, akik soha nem békélnek meg a kapcsolatunkkal, de ezt el kell fogadni és nem figyelni rá, mert teljes szívemből szeretem és ezen senki és semmi nem változtathat. Soha. Nagy levegőt vettem és belekezdtem a mondókámba.
-Tudom, hogy ez egy elég váratlan pillanat és fáradt vagy, nem a megfelelő színhelyen vagyunk, de már hónapok óta kérdezni szeretnék valamit.
-Harry...
Nagyot nyeltem, félve emeltem rá a szemeim és meglepődtem, amikor könnycseppek csillogtak az ő kék szemeiben. Folytattam.
-Most nincs nálam gyűrű, nem vagyok pingvinnek öltözve, kócos vagyok és elég szánalmasnak is érzem magam emiatt. Nem tudom miért most, nem tudom mit fogsz válaszolni és azt sem, hogy mit gondolsz arról, hogy majdnem meztelenül, a gyerekünk ágyánál akarom feltenni ezt a kérdést. Elmentél és én azt hittem belehalok, tudtam, hogy nélküled egy hatalmas senki vagyok és elvesztettem azt, aki magamért szeret és nem a banda meg a pénz miatt, aztán visszakaptalak és az életem új értelmet nyert.
-Ne mond ezt.-sírdogált.
-Hatalmas ajándékot adtál, de ha ő nem lenne, akkor is megkérdezném. Nem kell rögtön válaszolnod, megkérdezem majd egy másik napon, térden állva és egy gyűrűvel a kezemben, de én szeretném ha most is feltehetném, már úgysem tudom visszacsinálni. Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?
Hosszú, végtelennek tűnő másodpercekig csak a halk pityergését hallottam és azt, ahogyan gyorsabban szedi a levegőt, majd a kezeit a szája elé kapta és rám nézett. Dübörgő szívvel vártam a válaszát, bár nem igazán bíztam el magam. Elvette a kezeit, megtörölte az arcát, félve néztem rá. Hirtelen egy másik, sokkal könnyebb test nehezedett a karjaimba, megtántorodtam, de szorosan fogtam magamhoz és végül állva maradtam. Lábait a csípőm köré fonta, karjait a nyakam köré és az ajkai kétségbeesetten keresték a szám. A feneke alá nyúltam, hogy erősebben és biztosabban tartsam meg. Homlokát az enyémnek döntötte, orra súrolta az enyém és a szemei boldogságtól csillogtak.
-Minden egyes alkalommal amikor kinyitod a szád, bebizonyítod, hogy te vagy a legtökéletesebb fiú az egész világon. Szeretem, hogy néha esetlen vagy és berezelsz dolgoktól, ezt egyáltalán nem rontottad el, Harry. Nekem nem kell nagy felhajtás emiatt, nem akarom, hogy számodra kényelmetlen ruhákba bújj és egy puccos helyen, emberek előtt kérdezd meg. Nekem nem kell drága gyűrű.-sírdogált.-Persze, hogy hozzád megyek.

~Vanessa~

A könnyek szüntelenül folytak le az arcomon, hihetetlennek tűnt, hogy ezt tette. A boldogságról sikoltozni akartam, ugrálni az ágyon és hangosan üvöltözni, hogy mi történt, erről pedig eszembe jutott, hogy ugyanezt műveltem akkor, amikor tavaly nyáron, korán reggel betoppant és randira hívott, majd rendesen beégtem előtte, amikor visszajött valami dolgáért és én gyerekesen visítoztam. Most egyetlen okból nem ismételtem meg ugyanezt, mégpedig azért, mert nem akartam felébreszteni Justin-t.

A nyakában csimpaszkodtam, ajkai mohón tapadtak az enyémre, de megőrizte a gyengédségét, lassan ballagott el velem vissza a szobánkhoz, majd az ajtót halkan becsukta és letett az ágyra. 

-Várj egy kicsit.-nyomott puszit a számra.

Fekve maradtam és úgy figyeltem, amint a kapkodva tépi fel a bőröndjét és kutatja át a rekeszeket. Amikor megtalálta amit keresett, édes arcára kiült az elképesztő mosolya és felegyenesedett. Az ujjai között egy aprócska dobozkát szorított, ülő helyzetbe tornáztam magam míg ő féltérdre ereszkedett előttem és felpattintotta az apró doboz tetejét. A lélegzetem is elállt, a dobozban csillogó, gyönyörű gyűrű láttán. 

-E-ezt mikor...?

Elharaptam a mondat végét és a kezemet az arcára tettem, mosolygott, elemelte az arcától, az ajkaihoz tette és gyengéden belecsókolt a tenyerembe.

-December óta vártam. Felhúzhatom?

Bólintottam és elképedve néztem, ahogyan a remegő kezem gyűrűsujjára húzza a sötétben is csillogó kövekkel díszített gyűrűt. 

Felegyenesedett, végig dőltem az ágyon és a fejem fölé emelve a kezem, gyönyörködtem benne. 

-Tetszik?-hajolt az arcomhoz.

-Igen, köszönöm. 

-Ne, kérlek ne köszönd. Azt csak nekem szabad.

Megcsókoltam, először meglepődött, majd egy sóhajtással felengedett és hagyta, hogy addig erőlködjek amíg rá nem sikerül vennem arra, hogy üljön a csípőmre. Még nem álltam készen arra, hogy ismét megmutassam magam előtte és a testemnek is túl sok lett volna újra befogadni őt, idő kellett és ezt mindketten tudtuk.