97.rész

-Ezt hogy érted?-kérdezte halkan.
Lassan a térdem alá nyúlt és felemelt, ösztönösen szorítottam a lábaim közé a derekát. Letöröltem a könnyeim és engedtem, hogy leültessen az ágy szélére. Elém ült a szőnyegre és várakozva nézett rám.
-Mondj el mindent mert már teljesen összezavarodtam. Miért mentél el? Miért mondod, hogy nem lehetünk együtt?
Lassan a kezemet az arcára tettem és szipogva tanulmányoztam értetlen, kissé türelmetlen arckifejezését. Már semmi értelme nem lenne hazudni neki, mindent tud, igaza volt a fiúknak, tud a babáról és akár tetszik akár nem, ki fogja venni a részét a gyereknevelésből.
-Azért mentem el, mert jobbnak láttam ha nem tudod meg.
Jobb kezét kétségbeesetten, nagyon gyengéden simította a hasamra.
-Mert akadályoznám az életed. Tudom, hogy mennyire szereted a bandát és az éneklést és én nem akarlak ebben hátráltatni. Nem tudom, hogy lenne időd egyszerre rám és a babára, meg a zenére, a rajongókra, turnékra, a karriered felépítésére, és nem tudom mennyire állsz készen arra, hogy alig 19 évesen apa legyél, azt sem tudom én készen állok-e erre.
Kezét a hasamról a karomra csúsztatta és feltápászkodott, lágyan az ölébe vont én pedig nem tudtam és nem is akartam ellenkezni ellene.
-Eddig is volt időm rád, mindig lesz időm rátok, egyszer úgyis megtörtént volna.
-Egyszer, amikor idősebbek leszünk, de az sem biztos, hogy mi addigra együtt lennénk.
-Ebben nem kételkednék, karácsonykor kérdezni akartam tőled valamit, de te addigra nem voltál ott.-nézett szomorúan és végigsimított  hajamon.
A szívem hevesen vert, csak tippelni tudtam, mit akart kérdezni. De ez a tipp felzaklatott és kibuggyant belőlem a sírás. Itt ülök az ölében, utoljára több mint két hónapja voltam itt. Összerezzentem amikor puha ajkai lecsókolták az arcomról a könnyeket.
-Tudod mennyire megijedtem még az elején attól, amit érezni kezdtem irántad? Megtapasztaltam milyen szerelemesnek lenni, talán hülyeségnek tartod, de én megtettem volna, letérdeltem volna eléd azon az estén, tudom, egyszerűen érzem, hogy nekem te vagy az igazi.
-Ne mond ezt.-markoltam meg a pólóját.
-Soha nem hazudtam neked.
Ezúttal ő maradt erősebb és halkan próbált megnyugtatni, szavaival viszont csak még jobban szította a bűntudatom és a fájdalmam.
-Nem érdemlem meg, nem érdemellek meg téged.
-Ez nem igaz.-suttogott és lágyan megcsókolta a fülem mögötti érzékeny bőrt.-Ne küldj el, nem lesz semmi baj, nem teszed tönkre az életem a gyerekünkkel.
A gyerekünk. A szájából annyira furcsán hangzott, kellemes rekedtes hangja végtelen szeretet sugárzott a szívem pedig egyre gyorsabban és gyorsabban pumpálta a vért.
-Megoldom, marad a banda, de lesz egy 6. tag.-nevetett fel kedvesen.-Megmutatom a világnak, hogy én tudom ezt a kettőt egyszerre csinálni, másnak is megy, nekem is menni fog.
-Turnéra indultok, novemberig.-suttogtam.
-5 hónapos vagy?-kérdezte.
Válaszul csak bólintottam és a fejem fáradtan nekidöntöttem a széles mellkasának.
-Júniusba beiktatunk egy hosszabb szünetet, melletted leszek, ketten megoldjuk, ott lesznek a fiúk is, nem lesz semmi gond.
-Mi lesz a rajongókkal?
-Ha igazán szeretnek minket akkor elfogadják, egy édes kisbabával pedig néhány idősebb szívet is meglágyíthatunk. Nem akarok ebből kimaradni, a szüleim elváltak és bár Robin ott volt, nem volt épp élmény  apu nélkül, hiszen 7 éves koromig ő mindig ott volt, utána már csak néhány hetente találkoztunk vele, mindig mellettem volt és támogatott, de én nem akarom, hogy a gyerekem valamilyen szinten apa nélkül nőjön fel. Mellettetek akarok lenni.
Pillanatokig csak hallgattam, szívének heves dobogását hallottam a pólóján keresztül is, lehunytam a szemem és élveztem az időt, amit a karjaiban lehetek.
-Megengeded?-hajolt az arcomhoz.
Ajkai alig néhány milliméterre voltak az enyémtől.
-Nem tudom, hogy fog ez menni.
-Megoldom, nem hagyom abba a zenélést és veletek leszek, menni fog. Tudom. A zene volt az álmom, megvalósítottam és nagyszerű barátokat is kaptam, nem beszélve rólad, meg tudom oldani, hogy menjen egyszerre a kettő. A jelenlegi álmom az, hogy velem legyél.
-Maradj ilyen mindig.-suttogtam és a tenyerem a hajába vezettem.
Élveztem, hogy megmarkolhatom a fürtöket, azok kicsusszannak az ujjaim közül.
-Meg sem tudnék változni.-mosolyodott el.-Szabad?
Gyorsabban vettem levegőt, orrát gyengéden az enyémhez dörgölte és apró puszit adott az orrom hegyére. Karjaival erősen tartott és ellazultam, aprót bólintva vártam, hogy megszűnjön köztünk az a néhány apró milliméter. Rózsaszín ajkai óvatosan, mégis hevesen tapadtak a számra. Ujjaim megfeszültek a pólóján, a mellkasára szorítottam a kezem miközben hevesen viszonoztam ajkának gyengéd csókját. A szívem hevesen dobogott, melegem lett és mindennél jobban szerettem volna póló nélkül látni, elengedtem egy halk sóhajt, pihegve húzódtunk el egymástól, éppen csak annyi levegőt vettem amennyire szükségem volt, majd újra egymáshoz tapadtunk. Halkan motyogott néhány megszakításkor, egyikünk sem akart megfulladni. A hasam akadályozott abban, hogy minden testrészem teljesen hozzáérjen, ő pedig óvatos volt.
Elhúzódtam, kimásztam az öléből és hátradőltem az ágyon, mellém húzódva hajolt le ismét hozzám, majd az ajtó kicsapódott és mi egyszerre nevettünk fel.
-Annyira tudtam!-üvöltött Louis és a boldogságtól kipirulva szökdécselt be.-Neked adom! Komolyan, boldogan neked adom meg a kisbabátoknak, de nem akarom többet elviselni azt a szenvedést amit produkált!
Hallottam amit mondott és mosolyogtam is rajta, de a számat lekötötte az övé és nagyon nem szándékozott elengedni.
-Ez az, gyerekek!-ugrott be fülig érő szájjal Zayn.
-Mi van?-hallottam meg Jake hangját.
-Áá, semmi.-csatlakozott hozzá Niall vidám hangja.
Elhúzódott, az arca kipirult, keze a hasamon pihent, a szemei bőszen csillogtak miközben rám nézett és újabb nedves puszit hagyott a számon. Szélesen és boldogan vigyorogtam az ajtóban álló fiúkra.
-Na, végre!-rázta a fejét széles mosollyal Liam.
-Tudod már, hogy fiú vagy lány?-hajolt le hozzám és arcát a nyakamba fúrta.
-Nem akartam megtudni, eljössz majd velem?
Boldogan nézett a szemembe, orrát nevetve dörgölte az enyémhez.
-Hagyjuk őket turbékolni.-csukta be az ajtót Liam.
-Várjatok!-tárta ki az ajtót Jake.-Van mit megbeszélni.
-Akkor, mi most visszamegyünk a szobába, itt maradsz vagy jössz később, Harry?-kérdezte huncutul vigyorogva Niall.
Reméltem, hogy ez csak költői kérdés volt. Kérdőn pillantott rám, zöld szemei szinte szikráztak a belőle áradó boldogság pedig rám ragadt és mosolyogva simultam a mellkasához.
-Maradsz, ugye?-kérdeztem.
Mosolyogva lejjebb hajolt hozzám és puszit nyomott a homlokomra.
-Szeretnéd?
Nagyot bólintottam, ujjai a csípőmön pihentek, egyik karjával megtámaszkodott és úgy nézett az ajtóban álló csoportra.
-Hát, akkor maradok, ne várjatok.
-Jó-jó.-emelte fel a kezét Zayn és becsukta az ajtót.
Jake lehuppant az ágy szélére, felültem, ahogyan Harry is és szorosan egymáshoz bújva figyeltük a bátyám.
-Reméltem, hogy jól döntesz.-mosolygott.-Kiakasztott a viselkedésed.
-Tudom.-bólintottam.-Sajnálom és köszönöm, hogy elviselted a hisztirohamokat meg a szánalmas sírásaim.
-A húgom vagy.-nézett fel rám.-El kell viselnem.
Halkan felnevettem és hónapok óta először mosolyogtam őszinte jókedvvel a bátyámra.
Harry karjai megfeszültek körülöttem, miközben arcát a hajamba temette és az állát a vállamon megtámasztva nagyokat pislogott.
-Maradjatok ilyenek.-bökött meg kedvesen és szélesen mosolygott ránk.-Nem kell felnőni attól, hogy most már kell valakire figyelnetek, akadályok mindig lesznek, de szerintem már most elég nagyok vagytok hozzá, hogy meg tudjátok beszélni.
-Úgy beszélsz mintha nem a bátyám lennél hanem a nagyapám.
-Vigyázz a húgomra.-veregette meg Harry vállát.-És a kicsire is.
Egymásra mosolyogtak és kezeltek, Harry lábai az enyémnél jóval nagyobbak voltak, aranyosnak tartottam, hogy míg az enyém annyira kicsinek tűnik, addig az övé hatalmasnak. Mielőtt Jake kiment volna gyengéden megcsípte az orrom, sértődötten felhúztam és a kezére csaptam.
-Macey alszik.-mondta mielőtt becsukta volna a szobám ajtaját.

~Harry~

Kissé kába voltam és szédültem, a szívem hevesen dobogott és a mosoly levakarhatatlan volt az arcomról. Megfogadtam, hogy soha nem engedem el. Hihetetlennek tűnt, hogy ismét itt van a karjaimban, attól féltem bármelyik pillanatban eltűnik és én felébredek egy álomból. Ajkainak íze túl finom volt ahhoz, hogy egy egyszerű álom legyen. 

-Honnan tudtad, hogy itt vagyok?-húzódott el és csillogó szemekkel fürkészte az arcom.

-Nem tudom, el szabad-e mondanom. 

-Miért ne szabadna?-kérdezte és az ujjai közé fogta az egyik tincsem.

-Bizalmas.-adtam apró puszit a szájára. 

-Naa.-nyaggatott és mint egy szeretetre éhes kiscica a nyakamhoz bújt a kezét pedig becsúsztatta a pólóm alá és végigsimított a hasamon. Mindig ilyenekkel vett rá valamire, tudja, hogy nagyon nem tudok ellenállni neki.

-A húgod felhívott.-suttogtam ellágyultan és a kezeim felvezettem a lábán.-Nem vagy fáradt?

-Macey?-hitetlenkedett.-De hát azt hogy?

-Majd holnap elmeséli ő. Remélem nem vagy rá mérges, a húgod mentett meg.

-Nem, nem haragszom.-fonta a karjait körém. 

Feljebb húztam a lábaimon, ügyelve a helyes kis pocakjára, meglepődtem amikor a lábait körém fonta, még jobban megközelítette a most amúgy is gyenge tűrőképességem határát. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy mindent kizárva rávessem magam. 2 hónapja nem láttam, az hosszú idő, nagyon hosszú idő. 

-Ez az én pólóm?-suttogtam és meghúztam az anyagot. 

Halkan hümmögött a nyakamba, megborzongtam amikor az ajkai súrolták a bőröm beszéd közben. 

-Valamit magammal kellett hoznom belőled.

-Szóval te vitted el a kölnim is.-nevettem és beletúrtam a hajzuhatagba. 

-Sajnálom, szükségem volt valamire belőled, az illatodat nagyon szeretem, de így sokkal jobb.-szuszogott.

Akaratlanul is felnevettem, játékosan szuszogott a nyakamba és néha megpuszilta. 

Egy mozdulatánál olyan helyet súrolt, ami kifejezetten érzékeny volt minden apró mozdulatára. Beharaptam az alsó ajkam és nyöszörögve húztam feljebb magamon, hogy ez ne történjen meg még egyszer. 

-Mi a baj?-nézett rám ártatlanul.

Megráztam a fejem, arcomat a hajába temetve próbáltam uralkodni magamon. Halkan kuncogott, kezeimet a csípőjére tettem és megpusziltam az arcát.

-Nem vicces.

Mutatóujját végighúzta a számon majd megsimította az arcom, a légzésem folyamatosan gyorsult, miközben szórakozottan játszott tovább az idegeimmel.

-Megyek és lezuhanyozok.-emeltem ki az ölemből. 

Neki is az juthatott az eszébe ami nekem, a rengeteg forró pillanat egy kádban vagy zuhanyfülkében. 

-Szeretnék visszamenni Londonba.-emelte rám félve szikrázó kék szemeit.-Nem szeretem ezt a várost.

-Szólok Paulnak, ő megszállt egy hotelban, amikor akarod hazamegyünk. 

-Minél hamarabb.-nyúlt a kezem után.-De félek. 

-Tudom.-pusziltam bele a hajába.-Biztos lesz egy kis felháborodás, de majd lenyugszanak, ha akarod még nem kell elmondanunk.

-Tudnám én ezt titkolni?-mutatott a kerekedő testrészére. 

Lehajoltam és a pólón keresztül megpusziltam, arra még nem volt elég bátorságom, hogy felhúzzam az anyagot. Hirtelen felszisszent, addigra már nem értem hozzá így a fájdalmat nem én okozhattam.

-Harry?

Aggódva méregettem az arcát, mire kifújta a benn tartott levegőt újból felszisszent és láttam rajta, hogy legszívesebben káromkodna, de most sem tette, soha nem beszél olyan igazán csúnyán, pedig öten vettük körbe és egyikünknek sem túl tiszta néha a szája. 

-Tedd a kezed a hasamra.

A szemeim nagyra nyíltak, de megtettem. Semmi különöset nem éreztem, aztán hirtelen ismét felszisszent és a kezem alatt megéreztem a mozgolódást. Tagadhatatlanul van ott benn valaki. 

-Hány óra?-kérdeztem óvatosan.

-Fél 12.-nevetett.

-Fel kell hívnom anyát. 

Halkan kuncogott, a kezemet a pocakján tartottam és vártam, hogy újabb jelt kapjak. Az biztos, hogy nem kispályás baba van odabent, kemény ütéseket mért, mint egy kis karatebajnok.
-Hát szia.-suttogtam és ismét lehajoltam.
Ujjai a hajamba vándoroltak és végigsimított a tarkómon, remegő lélegzete elárulta, hogy megint elpityeredett. Kivettem a zsebemből a telefonom, felültem mellé az ágyra és rányomtam az ,,anyu" névre.
Néhányat csörgött, majd meghallottam anya jókedvű hangját amint a hogylétemről érdeklődött.
-Mondanom kell valamit.-szólaltam meg.
-Történt valami?-bizonytalanodott el a hangja.
-Igazából, történt.
Vanessa szorosabban simult hozzám, egyik kezem a derekán nyugtattam, másikkal kihangosítottam a készüléket.
-Ugye nem csináltál semmi butaságot?
-Nem.-mosolyogtam.
-Akkor?
-Vanessával újra együtt vagyunk.-mondtam.
Az anyám kis híján belevisított a telefonba, az öröm csak úgy sugárzott a hangjából.
-Ott van? Beszélhetek vele?
-Szia, Anne.-szólalt meg halkan.
-Édes Istenem! Jajj, kicsim!
Elnevettem magam és belepusziltam a barátnőm hajába.
-Haragszol?
-Dehogy, drágám! Mi történt veletek?
-Mondanunk kell még valamit, nem telefonon akartam, de most elég távol vagyok tőled és nem igazán tudom magamban tartani.-magyaráztam.
-Igen?
-Először is ne visíts majd, légyszi.-nevettem.-És ne akadj ki.
-Ne húzd az idegeimet, kisfiam.
-Vanessa babát vár.
Síri csönd, majd anya Gemma nevét kiabálta.
-Mióta?-szólt hozzánk kissé zihálva.
-5 hónapja.
-Te jó ég! Akkor ezért mentél el, ugye kincsem?
-Igen.-sütötte le a kék szemeit.
-Ugye még a turné előtt eljöttök?-hadarta.-Annyira szeretnélek látni titeket.
-Mindenképp.
Gondolom a szeleburdi nővérem kikapta anya kezéből a telefont mert percekig visongva hadart. Felvilágosítottuk őt is, majd a fáradtságunkra szabadkozva elbúcsúztunk tőlük.
-Most már tényleg lezuhanyozok.-pusziltam meg az arcát.
Édes mosoly ült az arcán, ahogyan végigdőlt a lepedőn úgy nézett ki mint egy gyönyörű istennő, beharaptam a szám és jobbnak láttam ha igyekszem.
-Siess.-húzott le magához.
Ajka gyengéden ért az enyémhez egy pillanatig majd elengedett és én kisiettem a szobából, beugrottam a szuszogó fiúkhoz elcsenni a bőröndömből egy tiszta alsót, majd rekordsebességgel mosakodtam meg. Szívesen álltam volna a zuhany alatt de jobban vágytam egy másik helyre. A csípőm köré tekertem egy törülközőt amíg megmostam a fogam, a hajam nedvesen tapadt a tarkómhoz, belebújtam az alsónadrágba, összeszedtem a ruháim és halkan végigosontam a folyosón. Rajtunk kívül már mindenki aludt.
Beslisszoltam az ajtón, a ruháimat letettem egy székre, pillantásával végigkövette a mozdulataim és a tekintete szinte égetett. A saját bőrömön tapasztaltam meg, milyen az ha valaki úgy néz és ő most nagyon úgy nézett. Leültem mellé és magammal húztam a puha ágynemű közé. Ujjaival gyengéden cirógatta a hasam, majd felvezette a kezét a mellkasomon. Lehunytam a szemem és élveztem ahogyan apró keze bejárja a mellkasom, végighúzta a V vonalamon, majd a keze megakadt és az ujját a legfrissebb tetoválásomon vezette végig.
-Szóval igaz.-suttogott.-Tényleg megcsináltad.
Kinyitottam a szemeim és lepillantottam a csípőmön lévő tetkóra.
Rámosolyogtam és óvatosan húztam magam mellé, egyszerre hajoltunk egymás felé. Gyengéden magamra húztam, ügyelve az aranyos kis pocijára. Fészkelődni kezdtem, az ilyen helyzetek nem igazán vannak az én javamra.
-Hazz?
Ujjait gyengéden a vállamba nyomta.
-Nem most.
Megcsókoltam majd visszafektettem magam mellé és belecsókoltam a nyakába. Legalább annyira bátortalan voltam mint akkor, amikor először önszántunkból aludtunk egymással. A háta régi ismerősként simult a mellkasomhoz, az ágyékomhoz érő feneke okozott kisebb gondot, de csak nevetett. Lábaink összefonódtak a takaró alatt és a boldogságom akkor teljesült be igazán. Leoltotta a kis éjjeli lámpát, ami eddig narancsos fénnyel árasztotta el a szobát. A sötétben csak a légzésünk hallatszott, tökéletesen simult hozzám, a hajába fúrtam az arcom és mélyen szívtam magamba az édes illatot.
-Gondolkoztál már a neveken?-suttogtam.
Megmozdult a karjaimban, apró keze megfogta az én kezem, mely a hasán pihent.
-Ha lány, akkor Darcy.-mondta, meglepődtem.-Tudom, hogy ezt szeretnéd.
A sötétben elmosolyodtam és belecsókoltam a nyakába. Percenként akartam megérinteni valahol az ajkaimmal, bár egy perc az túl sok egy csókhoz, minden másodpercben akartam, hogy valahol így hozzáérjek.
-És ha kisfiú?-simítottam ki az arcomból egy barna tincsét.
-Harry.
-Miért pont a Harold nevet akarod a gyerekünknek?-fintorogtam.
-Mert téged is így hívnak és szerintem nagyon szép.
-Tényleg ezt akarod?
-Nem végleges.-nevetett halkan.-Azért szeretném, mert a Harry Styles nevű fiúknak nagy szerepe van az életemben.
-Ismersz rajtam kívül más Harry Styles-t is?
-Nem.
Megmosolyogtatott és való igaz, nem szívesen osztoznék rajta más Harry Styles nevű kölyökkel, kivéve ha jelen esetben ő a mi kis pocaklakónk.
-Egyéb ötlet?
-Nem tudom milyen nevet lehetne összehozni a Zayn, Liam, Louis, Niall, Harry kombinációból.
-Ne akard, hogy ezekből kitaláljak bármit is.-nevettem halkan és ismét megérintettem ajkammal a puha bőrét.
-Te mit szeretnél?-kérdeztem.
-Bob.-nevettem fel.
-Persze.-ütötte meg gyengéden a karom.-Ilyen nevekről ne is fantáziálj.
-Oké.-húztam el a szám, bár tényleg nem szántam ezt a nevet egy 21. században megszületendő kis srácnak.-Rob?
-Ne csináld már.-nevetett.
-Akkor Edgar.
Durcásan emelte fel a fejét a párnáról, még a sötétben is láttam milyen arcot vág, tündérien haragos.
-Tudok még. Faustino? Kurt? Emanuel? Oswaldo, esetleg Pablo?
-Hülye.-nyújtotta rám a nyelvét.
Felé hajoltam és lopva puszit nyomtam a szájára.
-Tudod, hogy csak hülyéskedek. Neked mi tetszik még?
-Nem tudom, talán a Nathan.
-Had ne fejtsem ki az egyetlen Nathan ,,ismerősömről" a véleményem.-fintorogtam, célozva ezzel rivális bandánk Nathan Sykes nevű tagjára. (Ezt nem hagyhattam ki.- N.) 
Elnyomott egy ásítást és megfeledkezve az irántam érzett ,,haragjáról" szorosan bújt vissza a karjaimba.
-Majd megbeszéljük.-suttogtam.-Az is lehet, hogy a kislányom harciaskodik odabent.
Kissé nehézkesen mászott át a másik oldalára, így az arcunk egy szintbe került, a lábaink még úgy is összefonódtak, háta helyett már a kis pocakja és a mellei simultak a mellkasomhoz. Kezeit a paplan alatt összefonta az enyémekkel, csakúgy mint a lábainkat. Ajkai alig néhány centiméterre voltak az enyémtől.
-Nem félsz?
Tudtam mire érti és én teljesen biztos voltam a válaszomban.
-A legkevésbé sem.
Ajkain apró, ám annál édesebb és örömtelibb mosoly jelent meg.Végig simított a hajamon, lehunyt szemekkel kiélveztem az érintést ami elidőzött a fürtjeimnél. Csak egy dologra tudtam gondolni: végre.

Sziasztok! :)

Ezúttal a végére hagytam a kis ,,beszédemet".

Ugye nem gondoltátok, hogy komolyan szétszaggatom őket?! :DD Annyira kegyetlen még nem vagyok. :P 

Remélem nem okoztam nektek csalódást. :) <3 

Nessa. xx