~Novelláim~

Baby let me be your last first kiss


Louis, mint egy hóember állt előttem az ajtóban.
-Szia.-köszöntem és mit sem törődve nedves arcával puszit nyomtam a szájára.-Gyere be!
-Nem.-rázta meg fejét makacsul.
Megijedtem, hogy valamiért haragszik rám, netán így karácsony előtt egy nappal jönne rá, hogy nem szeret.
-Inkább te öltözz fel.-vigyorodott el.
-Miért?-értetlenkedtem.
-Mert, elviszlek valahova.
Tudtam, hogy vele nem érdemes kötekedni, amit ő a fejébe vesz az úgy is lesz, és bármennyire próbálom kihúzni belőle mit akar, nem fogja elmondani.
Le akasztottam a fogasról a szürke, elől több gombbal ellátott szövet kabátom. Fel segítette, majd a lábamra húztam a csizmám, feltekertem a nyakam köré a sálam, a fehér,Liammel vásárolt pandás sapimat pedig a fejembe nyomtam, majd ki léptem mellé a hóba. Be zártam magam mögött az ajtót, kesztyűs kezét az enyémbe csúsztatta és egymásba kapaszkodva csúszkáltunk el a kocsiig. A hó még most is esett, egyre nagyobb, és nagyobb pelyhekben. Londonban sajnos nagyon ritkán esik a hó, amit én sajnálok, szeretem a havat. Kislány koromban mindig én örültem a legjobban ha reggel ébredés után az ablakon kinézve hótakaró borította a nagy kertünket. Tegnap meglepetés volt erre a látványra ébredni, és ellentétben sok más emberrel, én örülök neki, bár csúszósak tőle az utak,és veszélyes a közlekedés de számomra ezt most a Jézuska hozta.
Gondolataimból felébredve nagy lendületet vettem és a legközelebbi nagy jégtábla felé kezdtem futni, mikor hozzáért a csizmám megcsúsztam, már felkészültem,hogy a fejem hatalmasat fog koppanni a jégen, de az utolsó pillanatban egy erős kéz megfogott és nevetve húzott fel.
-El fogsz csúszni.-döntötte homlokát az enyémnek.
-Majd elkapsz.-simogattam meg a hidegtől kipirult arcot.
Ajkai megkeresték az enyémet és erősen magához szorítva megcsókolt, az esőben csókolózás szép, de az ha az egyre jobban hulló hóban csókol meg életed nagy szerelme, az sokkal szebb. Át öleltem és amennyire csak lehetett közel húzódtam hozzá, levegő hiányában szakadtunk el ágymástól, de továbbra is apró puszikat adott a számra.
-Alexis?-suttogott.
-Tessék?-válaszoltam hasonlóan halk hangnemben ahogyan az előbb ő megszólított.
-Szeretlek.-nyomott puszit az arcomra.
-Én is.
Szorosan a mellkasához bújtam, hosszú percekig álltunk ott a kocsifelhajtón és ölelkeztünk, majd megfogta a kezem és udvariasan ki tárta előttem a kocsi ajtót. Gyors léptekkel megkerülte a járművet, közben majdnem elcsúszott, de úgy tett mintha direkt csinálná és hősiesen huppant le mellém.
Ki nyitotta a kesztyűtartót és egy fekete kendőt húzott elő belőle.
-Fordulj meg!
-El akarsz rabolni?-kuncogtam.
-Igen.-hajolt a fülemhez.-Elrabollak és az Északi sarkon fogunk élni egy igluban az eszkimókkal amíg a yetik meg nem esznek minket vacsorára. Gondolj csak bele milyen romantikus lenne.
-Igazad van. Nem minden yeti ehet vacsorára ilyen aranyos,énekes srácokat.
-Na látod.-vigyorgott.
-De én nem szeretném végig nézni ahogy az én kis Loulou-m megeszik a yetik.-pislogtam rá.
-Ezért kell bekötni a szemedet.
A szemem elé tette a fekete kendőt,megkötötte és megpuszilt.
Semmit nem láttam ami egy kicsit zavart és hülyén éreztem magam, be indította az autót és ki állt vele, kb fél óra után az út kezdett döcögősebbé válni, a hó csikorgott a kerekek alatt, valami olyan helyre visz, amerre nem sokan járnak, így nincs letakarítva az út. Ha jól számoltam még 10 perc utazás után megállt, ki ugrott a kocsiból, elkezdtem feszegetni a kendőt de mielőtt le szedtem volna, az én oldalamon is ki nyílt az ajtó és kisegített.
-Majd én.-nyúlt a kendőhöz.
Ahogy a fekete kendő lecsúszott, az elém táruló látványtól el akadt a lélegzetem. Tágra nyílt szemekkel néztem a hatalmas faházra, körülötte kb 1 méter magas fa kerítés, mögötte hatalmas fák.
-Tetszik?-mosolygott.
-Gyönyörű.-ámuldoztam.
-Akkor, remélem nincs semmi ellenvetésed az ellen, hogy itt töltsd velem az éjszakát.
-Nincs.-nyögtem.-De jó ötlet ez?Mikor akarsz indulni Doncasterbe?
-Elégedj meg annyival, hogy estére ott leszünk.-simított végig az arcomon.-Gyere, menjünk be.-fogott kézen és elindult a kerítés felé.
Zsebében matatott egy kis ideig, majd az ajtó zárába dugta a kulcsot és ki nyitotta. Egy világos szobában találtam magam, a kandallóban ropogó tűz árnyéka a világos falakon játszott, egy gyönyörűen feldíszített karácsonyfa állt nem messze tőle. A kandalló felett piros zoknik lógtak, előtte egy nagy fehér, bolyhos szőnyeg, és egy vöröses színű sötétítő az ablak előtt és egy a falakhoz hasonló színű kanapé.
A látásom könnyek homályosították el, Louis mosolyogva magához ölelt és a hátam simogatta.
-Ez csodálatos.-töröltem meg a szemem.
-Akkor miért sírsz, kicsim?-fogta kezei közé az arcom.
-Mert, ilyet értem még senki nem tett.
-Épp itt volt az ideje.-mosolygott.
Le segítette a kabátom, a csizmánkról le rúgtuk a lábtörlőn a havat, fejemről le kaptam a havas sapkát a hajamat pedig megráztam, a sapkától le lapult, most pedig kócosan meredezett mindenfelé. Le simítottam és a kabátja cipzárjával szerencsétlenkedő Louis felé fordultam. Szerencsésen be csípte a sálat, de sikerült kiszabadítanom.
-Köszönöm.-puszilt meg.
Le vette a meleg ruhákat, egy szürke pulcsit viselt a kabát alatt, megragadta a kezem és egy másik helyiség felé kezdett húzni. A derekamnál fogva ültetett fel a konyhapultra, elő vett két bögrét és nekiállt forrócsokit csinálni.
-De profi vagy.-nevettem.
Még a sajtosmakarónit is nekem, vagy Harrynek kell megcsinálni, ahhoz képest most gyakorlottan pakolászik. El mosolyodott, be tette a bögréket a mikróba majd hozzám lépett és a combomra tette a kezét.
Közelebb hajoltam, de ő gyorsabb volt, ajkai gyengéden simultak hozzá az enyémhez, nyelvét végig húzta alsó ajkamon, bebocsájtást kérve, és kapva. Elképesztően lassan csókolt, közben kezei combomról a derekamra csúsztak és közelebb vont magához. A mikró halk jelzésére húzódtunk el egymástól, arrébb lépett és ki vette a két illatosan gőzölgő bögrét. Le ugrottam a pultról és követtem őt vissza a nappaliba.
Odakint már kezdett sötétedni, a hó pedig még mindig gyönyörűen hullott.
Hátunkat a kanapénak vetve, gőzölgő forrócsokival a kezünkben néztünk ki az ablakon. Tekintetemet el szakítottam onnan és helyette a vállának dőlve néztem a kandallóban lobogó tüzet. Bele kortyoltam forró italba, jól esett ahogyan belülről felmelegít.
Akaratlanul is eszembe jutottak a szüleim, 4 évvel ezelőtt, 15 éves koromban meghaltak egy autóbalesetben, hatalmas megrázkódtatás volt számomra, 17 éves voltam, amikor a kereszt szüleimmel Londonba költöztünk, ott ismerkedtem meg a fiúkkal. Anyáék imádnák Louist.
-Min gondolkozol?-simított végig a hajamon.
-Anyáék szeretnének.-néztem bele gyönyörű kék szemeibe és kezemet az övébe csúsztattam.
-Úgy gondolod?
-Biztos vagyok benne.-bújtam a karjai közé és onnan néztem tovább a tüzet.
-Büszkék lennének rá, hogy ilyen csodálatos kislányuk van.
Elmosolyodtam, nem azért jöttünk ide, hogy erről beszélgessünk.
Le tettem magunk mellé az üres bögrét,miután ő is megitta, percekig ültünk csendben, egymást ölelve.A haját piszkáltam,nem győztem betelni édes arcának látványával,szerettem az arcát nézni, a haját birizgálni és órákig tudnám nézni azokat a kék szemeket.
-Szeretnék, kérdezni valamit.-törte meg a csendet.
Várakozón néztem rá, ki emelt az öléből és a fa alá mászott,vicces volt ahogyan négykézláb oda mászik és teljesen be bújik alá.Valamit a kezében szorongatva mászott vissza hozzám, le ült mellém és megfogta az egyik kezem, a másikban,egy apró dobozt szorongatott.Ahogy felpattintotta, a szívem őrült vágtába kezdett a mellkasomba.
-Alexis Jamien Swan.-nézett a szemembe közben pedig idegesen megvakargatta a tarkóhát.-Lennél a,a feleségem?Persze csak ha el tudnál viselni egy ilyen idiótát egész életedben.-nevetett.
Szememből kibuggyant egy könnycsepp, valahogy furcsa volt őt így látni, annyira komolynak és idegesnek tűnt,hogy eszembe sem jutott azt hinni, hogy hülyéskedik. Egyetlen egy szó visszhangzott a fejemben. Hajában és a pulcsiján tűlevelek voltak, igazából,nem így képzeltem el azt, hogy ha nekem megkérik a kezemet az ilyen lesz. Először is mert nem hittem,hogy ez valaha meg fog történni, másodszor pedig a filmekben mindig egy étteremben vagy hasonló helyen szmokingban és szép ruhában történik. De én sosem éreztem magam egy átlagos lánynak és nem is találtam túl romantikusnak a térden állós sablonosan hangzó elhadart szöveget.Számomra ez volt a tökéletes leánykérés,egy kandalló előtt,odakint folyamatosan hulló hóban,csak kettesben.
-Igen.-hagyta el a számat.
-Igen?-ismételte hitetlenkedve.
-Igen Louis William Tomlinson,szeretném elviselni az összes hülyeségedet egész életemben.-kuncogtam.
Arca felderült, az ujjamra húzta az apró gyűrűt és várakozva nézett rám. Hosszú percekig csodáltam,a kandalló fényében szikrázó aprócska kék követ miközben az arcomon egyre gyorsabban folytak a könnyek. Megtörölte az arcom és magához ölelt, egyszerre sírva és nevetve kezdtem szedegetni a hajából az aprócska zöld tűleveleket. Megcsókoltam,érintésétől mintha meggyulladtam volna, felforrósodott köztünk  a levegő. Először az ölébe húzott majd végig döntött a szőnyegen, bele túrtam a hajába és úgy húztam magamhoz közelebb. Az, hogy mellettünk a kandallóban ég a tűz, csak még romantikusabbá tette az egészet.
-Szeretlek.-suttogtam, miközben végig simítottam a hátán és ismét kócos hajába túrtam.
-Mindennél jobban.-csókolt meg sokadjára.-Alexis Tomlinson.-vigyorodott el.
-Jól hangzik.
-Szerintem is.
Úgy néz ki nem csak a havat hozta nekem a Jézuska, Louis életem legszebb karácsonyát és a legszebb karácsonyi ajándékot adta nekem, egy olyan fiú szerelmét aki valószínűleg életem utolsó percééig és még annál is tovább fogja minden nap éreztetni velem.


Nobody compares to you...


A karomban próbáltam álomba ringatni Alexis-t,Zayn még nem ért haza,talán még a válás kimondása előtt úgy döntött nem törődik vele,hogy még van felesége és elkezdi keresni a szerelmet,ami bár itt van az orra előtt,nem veszi észre. 4 év házasság,ennyi jutott nekünk aminek a következménye egy kislány lett,Alexis, a kapcsolatunk mostanában megromlott,alig szólunk egymáshoz,csak ha muszáj,és azok a beszélgetések soha nem végződnek jól.Miközben az ölemben fekvő kis csöppség arcát néztem,akaratlanul is kicsordult egy könnycsepp,az akkor még élő szerelmünk gyümölcse ő.Az arca tiszta Zayn,viszont a haját egyikünktől sem örökölte,már elég hosszú szőke haja van,az enyém barna az övé fekete,hatalmas barna szemei vannak,és amikor mosolyog kis gödröcskék jelennek meg a szája felett.Lassan már 2 éves lesz,egy 2 éves gyerek még nem tudja felfogni mi történik a szüleivel,és előre félek attól a pillanattól amikor majd megkérdezi,hogy apa miért nincs velünk.Biztos neki is furcsa lesz megszokni Zayn nélkül,de talán,hogy még kicsi fel sem fog neki tűnni.Nekem lesz a legnehezebb,ugyan én adtam be a válópert de Zayn érdekében,nekem úgy tűnik már nem boldog velem,és nem szeretném ha miattam lenne boldogtalan.Le töröltem a könnyeimet,látva,hogy Lexi barna szemeivel az arcomat fürkészi.Meg simogattam az arcát és adtam egy puszit a homlokára,megvártam míg be csukja a kis szemeit és elalszik,majd be vittem a szobájába és betakargattam.Vissza mentem a kanapéra,lábamat felhúztam és átkaroltam.
Megpróbáltam visszaemlékezni a ,,régi" időkre,amikor velük együtt jártam az egész világot,mert nehéz lett volna Zayn és a fiúk nélkül hónapokig. Eleanornak köszönhetem,hogy megismertem őket,számomra ő és Louis a tökéletes pár. Zayn volt az egyetlen akivel soha nem jöttem ki,Liam,Niall,Louis és Harry mindannyian próbáltak nyitni felém és rövid idő alatt nagyon szoros barátság alakult ki közöttünk,Zayn viszont utált,nem tudtam miért,eleinte megpróbáltam vele beszélgetni de folytonosan elutasított és ha én a közelben voltam lelépett az akkori barátnőjével,Perrie-vel. Aztán egy vad buliban részegen  közölte,hogy szakított Perrie-vel és szerelmet vallott,másnap teljesen kijózanodva megismételte a kis monológot és a többiek tudta nélkül randizni kezdtünk.
Az emlék felidézésétől egyszerre mosolyogtam és kezdtem jobban sírni,soha nem bántam meg,hogy bele kezdtünk ebbe a kapcsolatba,és még itt,a válás kimondásától egy hétre sem bánom.Életem legboldogabb 6 éve volt ez,eltekintve a vitáktól amik közel fél éve elkezdődtek.
Idegesített,hogy nem tudom hol van,hogy talán ő már régen túl lépett rajtam és most egy másik nő osztja meg vele az ágyát,de Zayn még egy hétig az én férjem. A telefonomért nyúltam,már elmúlt 10 óra,talán csak elhúzódott a stúdiózás...
Végig dőltem a kanapén,Zayn mindig is utálta ezt a kanapét,kényelmetlennek találta.
Újra a gondolataimba merültem,jobb volt inkább felidézni az emlékeket,mint,hogy gondoljak arra,már nem sokáig lesz Zayn az ,,enyém". A számomra két legkedvesebb emléket játszottam le.

Gyönyörű fehér ruhámban nézegettem magam a tükörben,egy hercegnőnek éreztem magam.A hajam hullámosan omlott a vállamra, apró virágfüzér szerű tiara tartotta a fátylat.
-Gyönyörű vagy.-simított végig a karomon szipogó anyukám.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá és óvatosan megöleltem.
Louis rontott be,ki csapta az ajtót majd ahogy meglátott el tátotta a száját és szemei el-vissza cikáztak köztem és Eleanor között,El az egyik koszorúslányom,fehér ruhát viselt,a derekán kis rózsaszín masnival,mellette ugyanolyanban pompázott Waliyha.
-Stella!-pillantott rám és hatalmas mosoly ült ki az arcára.
-Szia Loui.-mosolyodtam el.
-De szépek vagytok lányok.-nyomott puszit Eleanor arcára majd oda jött hozzám is és óvatosan megölelt.
-Lesekedni jöttél be?-dorgálta meg a barátnője.
-Nem,csak én izé,szólni akartam,hogy nemsokára itt a limuzin.
-Neked nem Zaynnel kellene lenned?-vontam fel a szemöldököm. 
-Jól van na.-fújtatott.-Elküldött,hogy nézzem meg milyenek vagytok,mivel őt nem engedik el.
-És megfelelünk?-vigyorogtam.
-Tökéletesen.

Halványan elmosolyodtam az emléktől,Lou-t küldte el megnézni milyenek vagyunk mert ő nem jöhetett.Soha nem akartunk templomi esküvőt attól pedig féltünk,hogy az eső,ami Londonban elég gyakori,tönkre tenné ezért közös megegyezés után,Hawaii-t választottuk.

Ahogy apu karját fogva végig vonultam a székek között,picit elpirultam a rám szegeződő tekintetektől.Ott ültek a barátaink,rokonok,az első sorban a szüleink és a fiúk,az én tanúm Danielle volt,míg Zayn-é Niall. Fel emeltem a fejem és rá néztem,tágra nyílt szemekkel nézett rám és mosolygott.Ahogy oda értünk,apu adott egy puszit az arcomra és Zayn kezébe adta az enyém,óvatosan végig simított a hátamon és könnyes szemekkel lépett arrébb. 
-Csodálatosan szép vagy.-súgta oda egyenlőre még vőlegényem.
Mosolyogva fordultunk szembe az alacsony kissé kopaszodó emberkével,Harry szeretett volna minket összeadni de végül belenyugodott kis durci után,hogy nem lehet.
A monológra alig figyeltem,megismételtem amit kellett de végig Zayn-t figyeltem,magabiztosan állt mellettem és a kezemet szorongatta,végig néztem a srácokon,vigyorogtak mint a tejbe tök de mégis kicsit könnyes szemekkel néztek ránk.A szüleink bőszen törölgették a szemüket,Eleanor és Waliyha egymásba karolva pityergett.
A számat automatikusan hagyták el a szavak,majd csak annyit vettem észre,hogy Zayn puha ajkai az enyémhez simulnak a kis tömeg pedig tapsolni kezd.
-Szeretlek.-döntötte homlokát az enyémnek majd rossz fiúsan elvigyorodott.
-Én is szeretlek.-fontam össze az ujjainkat és hatalmas mosollyal néztem a felénk közeledő Safaa-ra.

Életem legtöbb ölelését aznap gyűjtöttem be,végig ölelgettek a srácok,a testvéreik,Zayn rokonai,az enyémek,Katy Perry,Simon Cowell,egyszóval az összes akit az X-Factor alatt megismertek.
A másik legkedvesebb emlékemet nehezebb volt felidézni,hiszen borzalmasan fájt.

Zayn kezei szorosan fogták az enyémeket miközben iszonyatos kínokat éltem át. Hangos sírás és a fájdalom helyét átvette a boldogság,Zayn az örömtől zokogva szorongatta a kezem és halmozott el puszikkal. Hasonlóan felzokogtam mint ő és simogatni kezdtem kócos fekete haját,amivel most az egyszer nem készülődött órákig.Ahogy a kezembe adták a rózsaszín kis takaróba bugyolált csöppséget úgy éreztem,most már nem csak mi ketten számítunk,most már van valaki akiről nekünk kell gondoskodni és minden percben óvni,tudtuk,hogy a gyerekvállalás számunkra bonyolultabb lesz mint egy átlagos család,de ha Louisnak és Eleanornak nem okozott gondokat,nekünk sem fog. Zayn barna szemei könnyektől fátyolosan nézték a kis baba arcot. Nem sokáig foghattam,pár perc után el vitték engem pedig át toltak egy szobába.
Aznap találkozhattam a többiekkel is,Zayn a szememben a világ legbüszkébb apukájának tűnt,ahogyan óvatosan fogta kezében a kislányát a többiek pedig köré gyűlve csodálták.

A kulcszörgésre felkaptam a fejem és a kezemmel dörzsölni kezdtem az arcom,hogy eltüntessem a sírás minden jelét.
-Szia.-mosolyodott el és be csukta maga mögött az ajtót.
-Szia.-motyogtam.
Le dobta a cuccát és mellém sietett,az állam alá nyúlt és fel emelte a fejem.
-Sírtál?-simított ki egy arcomba lógó barna tincset.
Túl jó szeme van.
A mosoly pillanatok alatt lehervadt az arcáról és fájdalmas tekintettel nézett a szemembe. Az első pillanattól kezdve rajongtam a szeméért,bár az elején nem jöttünk ki jól,a szemeit mindig is imádtam.
Szerettem volna átölelni,hogy a karjaiban aludjak el és tudjam,hogy szeret.De ebbe már nem vagyok biztos.
Le ült mellém és arcát a kezébe temette.
-Miért történt ez velünk?-nézett fel,szemei gyanúsan csillogtak.-Mit rontottam el?
-Semmit.-tettem kezemet a vállára.
-Akkor miért? Miért veszünk össze minden kis apróságon? Valamit el kellett rontanom,beadtad a válópert.
-Úgy érzem, már nem vagy boldog velem.-húztam keserű mosolyra a szám.
Hitetlenkedve fogta kezei közé az arcom és homlokát az enyémnek döntötte.
-Addig vagyok boldog míg itt vagytok nekem.Bármennyit veszekedhetünk,én szeretlek,és nem akarlak titeket elveszíteni.
Az ajkam megremegett,lehet én vagyok egy akkora hülye,hogy beképzelem már nem szeret.De kimondta,most mondta ki én meg csak ülök mint egy idióta.
-Csak adj még egy esélyt,kérlek.Mindent jóvá teszek amit elrontottam.
-A zene az életed Zayn,mi csak hátráltatnánk.
-Nem,nem,nem.-rázta meg kétségbe esetten a fejét.
Nevethetnékem lett,a haja most is tökéletesen állt,reggelente tovább készülődik mint én és akár egyetlen kiálló hajszál miatt is, amit csak ő lát,képes újra csinálni a haját amíg ő nem találja tökéletesnek.
-Ti vagytok a legfontosabb,te is tudod.-fogta meg a kezem.-Hogy mondhatod azt,hogy hátráltatnátok? Kérdezd meg Louist,náluk két kisgyerek van és ők tökéletesen boldogok,nem emlékszel,hogy amikor turnézni indultunk és a pici még 1 éves sem volt elhozta magával?Jött vele Eleanor,ti miért nem jöhetnétek velünk?
-Zayn,a One Directiont akarják és nem egy rakás anyukát kisgyerekekkel.Én nem szeretném ha Alexis egy turnébuszon vagy szállodákban nőne fel.
-Én sem és nem is fog,ezt megígérhetem.Kérlek Stella,csak adj egy esélyt,vagy te,te már nem szeretsz?-nézett rám könnyes szemekkel.
-Ha nem szeretnélek,akkor itt dekkoltam volna,hogy megvárjalak? Én,attól félek,hogy ez már nem fog működni.
-Kicsim,ha szeretjük egymást minden rendbe jön.
-Mi van ha a szerelem már nem elég?
-Próbáljuk meg.-döntötte homlokát az enyémnek.-Én tudom,hogy menni fog,nincs több hozzád hasonló lány,nekem csak te kellesz.
A szívem őrülten kezdett dobogni a mellkasomban,attól féltem ott helyben ki ugrik.
-Azt hittem mással vagy.-szakadt ki belőlem a sírás.-Azért jöttél későn?
-Nem.-vont az ölébe és óvatosan ringatni kezdett.-Soha nem csalnálak meg.
Kétségbe esetten kapaszkodtam a pólójába miközben ő el-vissza hintázott velem,szipogva öleltem át,itt volt az ideje ennek a beszélgetésnek,hogy őszintén megbeszéljünk mindent.
-Én nem akarok elválni.-töröltem meg a szemem.
-Én sem,elintézzük a papírokat és együtt maradunk.-adott puszit a számra.-Soha többet nem engedem idáig fajulni a dolgokat,többet leszek veletek és veszekedés helyett majd megbeszéljük.-simogatta meg az arcom.
Hetek óta most először,eltekintve a sírástól,beszéltünk normálisan és ez reményt adott.Reményt,hogy igenis ha akarjuk akkor rendbe tudjuk hozni a kapcsolatunkat.Ajkai az enyémhez értek,csókjára megborzongtam és bele túrtam a hajába,hüvelyk ujjával az arcomat cirógatta majd elhúzódott és apró puszikkal hintette be az arcom.
-Hiányoztál.-suttogott.
-Te is.-öleltem át és mélyen beszívtam a bódító illatát.
Át ölelte a derekam,száját ismét az enyémre tapasztotta,ez a csók viszont teljesen más volt mint az előző,előtört belőlünk az egymás iránt érzett visszafojtott vágy.Keze erősen simult a derekamra,lábaim a dereka köré fontam és hozzá simultan szépen kidolgozott felsőtestéhez.Félre söpörte a hajam,el szakadt a számtól és ajkait a nyakamra tapasztotta,végig simított a combomon majd a fenekem alá nyúlva megemelt és megindult fel a lépcsőn,a szobánkba.


Don’t wanna be without you...


Nagyon nehéz volt dönteni az első 2 hely között, nagyon pici volt a különbség, imádtam a novelládat! :)
Nagyon gratulálok Nessa! :))


Le hajtott fejjel lépkedtem végig a sírok között,a hosszú turné után egyből ide vezetett az utam,Harry,Zayn,Liam és Louis mind a barátnőjükhöz mentek,ahogyan én is.Kezemben a virágot szorongatva,engedtem,hogy azok a bizonyos sebek felszakadjanak,könnyekkel küzdve tettem meg az utolsó pár métert majd megálltam az "ismerős" fehér sír előtt.

CAMILLA HOLMES
1994-2011

You know I’ll be.Your life.Your voice.Your reason to be.My love.My heart.Is breathing for this.Moment.
In time.I’ll find the words to say.Before you leave me today.

Könnyekkel küzdve olvastam végig a sorokat,míg fejemben ott visszhangzott a dal,és Camilla csilingelő boldog nevetése. A fiúk választották ezt az idézetet,a saját dalunkból, mert én akkor fizikailag képtelen voltam leszervezni egy temetést. Tökéletes választás volt,minden kifejezett amit éreztem iránta.

-Niall!-kukucskált be az ajtón mosolyogva.-Jó leszek így?-lépett be és megpördült előttem a virágos ruhájában.
-Tökéletes.-mosolyogtam rá,és magamhoz húztam egy csókra.
Meg igazította rajtam az ingem gallérját,kezét a tarkómra csúsztatta és megcsókolt.
-Szeretlek.-motyogtam közbe.
-Én is szeretlek.-mosolygott rám,szemei elképesztően szépek voltak,ahogy rám nézett láttam benne a boldogságot,és a remélhetőleg irántam érzett szerelmet.
Kézen fogtam és együtt léptünk ki a szobámból,le a lépcsőn majd a nappaliba ahol már a többiek csak ránk vártak.
-Camilla.-vigyorgott rá Louis.-Nagyon csinos vagy!
-Köszönöm.-mosolygott szerényen.
Attól nem kellett félnem,hogy a srácok közül bárki is elszédítené őt tőlem.

Térdre estem,fojtogattak a könnyek amiknek végül utat engedtem,nem érdekelt ki lát, már rég nem érdekelt semmi.Az apró csokrot bele tettem a sír mellett elhelyezett vázába és csak néztem magam elé. Annyi mindent kellett volna neki még elmondanom,nekünk lett volna közös jövőnk.

-Boldog Születésnapot, Niall!-fúrta arcát a nyakamba.
A gyönyörtől még kábán öleltem őt magamhoz,alig tudtam felfogni,hogy ő már teljes egészében az enyém.Féltem hozzá érni,annyira aprónak és törékenynek tűnt,mint egy porcelánbaba.
Tenyerét az arcomra tette,felé fordultam, át öleltem a derekát és óvatosan adtam egy puszit gyönyörű, rózsaszín ajkaira.
-Köszönöm.-mosolyogtam és mélyen beszívtam az illatát.
A fehér kis hálóing ott hevert az ágy mellett,nem elcsábítani akart azzal,hogy fekete csipkés rongyokba bújik,egyszerű,fehér combközépig érő hálóinget viselt,mell alatt kis masni díszítette ennyi volt az összes extra rajta.Tökéletesen tükrözte őt, és engem így is azonnal levett a lábamról,bár azt hiszem,engem a pizsamájaként szolgáló kék pólómba és fehér rövidnadrágjában is ugyanezt a hatást érte volna el.
Megborzongtam,az alig 1,5-2 órával ezelőtt történt események felidézésétől.Meleg barna szemeivel az arcomat fürkészte,mosoly szökött az arcára majd fejét a mellkasomra hajtotta és átölelt.Csodálattal néztem rá,halkan szuszogott amiről megbizonyosodtam,hogy alszik így én is álomra hajtottam a fejem.

Halkan, szipogva töröltem meg az arcom,a nadrágom tiszta piszok lett,ez érdekelt most a legkevésbé,lágy szellő kapott bele a hajamba,összébb húztam magamon a kabátom,kicsit olyan érzésem volt,mintha itt lenne velem. Pedig én nem azt akartam,hogy csak olyan érzésem legyen,hogy itt van. Azt akartam,hogy itt legyen,megvigasztaljon, és nyugtasson meg,hogy minden rendbe fog jönni. A mosolyát akartam látni,érezni ahogyan megölel.

Bátortalanul emelte rám a tekintetét,mintha félnie kellene valamitől.Soha az életbe egy ujjal nem bántottam,így nem értettem miért néz rám így.
-Mondanom kell valamit.-hajtotta le a fejét,szőke haja az arcába hullott.
Meg fogtam a kezét,újból rám nézett.
-Niall.-kezét a hasára tette.
Ez az egy mozdulat el árult mindent,először döbbenten néztem rá,majd hirtelen öntött el a boldogság.
-Kisbabát várok.-fejezte be a mondatot én pedig öröm mámorban úszva kaptam fel.
-Ez csodálatos!-örvendeztem és össze-vissza puszilgattam hibátlan arcát.

Ha itt lenne,együtt készülhettünk volna a babára,eljárhattam volna vele ultrahangra,apró ajándékokkal halmoztam volna el őt,és a kisbabát is. A mi kisbabánkat. Akit soha nem fogok látni,soha nem fogja nekem azt mondani,hogy apa,egyszer sem kell majd megvigasztalnom ha elesik. Nem tarthattam a karomban,nem hallhattam ahogyan felsír,még csak nem is láthattam egyetlen pillanatra sem.
A legfájdalmasabb emlék tört utat magának az emlékezetemben,ahogyan a kamion száguld felénk és Camilla oldaláról bele csapódik a kocsiba,hallottam a sikítását,ahogyan a nevemet kiabálja.Ezerszer kívántam bárcsak én haltam volna meg helyette,de valami csoda, vagy inkább átok folytán én most itt vagyok.
Baleset történt,a kamion sofőrje 12 órán át vezetett,és elaludt a volánnál így hajtott belénk.
Nem lehettem ott a temetésén,ahogy Liam mesélte,én kómában feküdtem a kórházban. Camilla volt az egyetlen lány aki elfogadta az életem,és az összes hibámmal együtt tisztán szeretett és a kegyetlen élet el vette őt tőlem.
Rázott a zokogás,kezem a hideg kövön pihent,nem akartam arra gondolni, hogy alattam alig pár méterre egy fa "dobozban" fekszik.
A halála után,úgy éreztem nincs már értelme élnem,komolyan fontolóra vettem,hogy kilépek a bandából,de a fiúk és a rajongók mindvégig mellettem voltak/vannak ezért maradtam. Nem néztem tv-t,nem olvastam újságot nem csináltam semmit,csak gitároztam,ültem a szobámban,vagy épp próbáltam nem lehúzni a koncertek hangulatát.Úgy hittem a rajongóink is belátják,hogy én már nem az vagyok aki voltam,nem vagyok a bandába való és nyugodt szívvel bújhatok el minden és mindenki elől. Az életvidám,őrült,vicces Niall Horan,Camillával együtt elment,és maradt helyette egy búskomor,haszontalan,sírdogáló fiú.
Halk léptek hallatszottak mögülem,reméltem,hogy nem valami rajongó látott meg,bár aligha csatangolnak ilyenkor egy temetőben. Egyáltalán mit keresnének egy temetőben? Egy kéz csúszott a vállamra,fel néztem,könnyben úszó szemeimmel is ki tudtam venni,hogy körülöttem virágot szorongatva áll 4 fiú.
-Minden rendben?-kérdezte Liam,bár láttam ő is a könnyeivel küzd,Camilla olyan volt nekik mint a testvérük.
Meg töröltem a szemem,mellettem Harry szipogott csendesen,ő volt Camilla legjobb barátja,neki köszönhetem,hogy megismertem ezt a csodálatos lányt. Bár az elején sosem értettem,hogy lehet egy olyan idióta,perverz, fiúnak a legjobb barátja egy szende,visszahúzódó kislány,ahogyan teltek a hónapok megértettem. Harrynek kellett valaki akivel mindent megoszthat,ugyanakkor megvédheti, akár az élete árán, ők ketten tökéletesen kiegészítették egymást,én pedig sosem voltam féltékeny rá.
Mind az öten együtt mentünk ki,úgy éreztem nincs sok erőm ahhoz,hogy most vezessek,még szerencse,hogy Paul is velük jött,de ő a kocsinál maradt.Be vágódtam a hátsó ülésre,és míg hazafelé fuvarozott, kifelé kémleltem az ablakon,minden utcáról volt egy vele eltöltött emlékem. Egy pad ahol akár az éjszaka közepén ücsörögtünk,egy fa ami alatt elbújt a karjaim közt,így,hogy visszatértünk Londonba,akármilyen kétségbeesetten is próbáltam menekülni az emlékek elől,nem tudtam,és nem is nagyon akartam. Amíg emlékeztem rá, nem mindig éreztem úgy,hogy örökre elment. 
-Azt akarná,hogy boldog legyél és tovább lépj.-beszélt hozzám Zayn.
-Tudom.De nem megy.
-Menni fog,erős vagy.-biztatott Liam.
Valamiért elhittem neki,hogy képes vagyok túl lépni a gyászon,boldog akartam lenni,de mégis úgy éreztem Camillával együtt a boldogságom is meghalt. Harry csendben,elfojtott hüppögéssel csúsztatott a kezembe egy zsebkendőt miközben Louis próbálta őt vigasztalni, de még a mindig vidám barátunknak is nagyon kellett igyekeznie,hogy ne kezdjen el sírni.Megtöröltem a szemem és nekidőltem az üvegnek, ahhoz,hogy megpróbáljak valamelyest túl lenni ezen az időszakon,elsősorban rájuk van szükségem,és később talán valakire,aki a mosolyával új értelmet ad az életemnek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése