88.rész

Sziasztok! :)

Nem tudom mit írhatnék, tulajdonképpen csak megköszönni valóm van. :) Köszönöm a 92(!!!!! ) feliratkozót, közelít a bűvös 100-hoz, soha nem hittem volna, hogy egyszer ennyi lesz. Köszönöm a díjakat amikből immár 29 (!) van, és ismét csak nem hittem volna, hogy ennyit fogok kapni. Köszönöm a komikat, szóval, mindent köszönök! :) <33

Remélem nem okozok csalódást ezzel a résszel. :)

Big hug: Nessa. xx <3

~Harry~

Nem erőltettem meg magam, az utóbbi napokban élőhalottként tengettem az életem. Sokszor kívántam, bárcsak ne kellene elviselnem a hiányát, lopva próbáltam kicsempészni néhány szál cigit Zayn táskájából, reménykedve abban, hogy az undorítónak tartott nikotinnal teli káros szálak valamennyire elfeledtetik velem őt, de valaki mindig rajtakapott. A hűtőből eltűntek az alkohol tartalmú italok, elképesztőnek tartottam, hogy a saját házamban, a saját hűtőmből, a saját barátaim veszik el azt ami tartogatott még nekem egy cseppnyi boldogságot. Nem maradhattam egyedül egy percre sem, bár nem nagyon beszéltem már, valaki mindig volt a házban vagy a szobámban, hogy árgus szemekkel lesse, nem-e kísérelek meg öngyilkosságot vagy valami hasonló borzalmat. Az éjszakákon mindig osztoznom kellett valakivel a szobámnak titulált helyiségen, pedig az már rég nem volt olyan hely, ahol szívesen lettem volna. A fiúk mindig valami hülyeségről beszéltek előttem, a szoba padlóján, vagy az ágy szélén ültek és beszélgettek valamiről, de én rendszerint nem szóltam bele egy szót sem, csak csendesen meghúzódva az ágy sarkából bámultam kifelé a behavazott utcára. 

Anyán kívül senkivel nem voltam hajlandó huzamosabb ideig társalogni, azt hiszem, Gemmát rengetegszer sikerült néhány nap alatt megbántanom az "igen, nem, szar" szavakból álló bőbeszédű válaszaimmal. Nem kérdeztem tőle semmit, és ha ő kérdezett valami olyat amire hosszabb választ kellett volna adni és nem lett volna elég az a három felettébb hosszú válasz, nemes egyszerűséggel nem szóltam bele a telefonba. A napok jelentéktelennek tűntek, nem tudtam hány nap, óra telt el azóta, hogy így élek, megváltást jelentett a 24.-e, amin csak egy "Boldog Szülinapot, Louis" kinyögése után felszállhatok a Chesire-be tartó vonatra és haza mehetek. 23.-án kirángattak az ágyból, és bár egy szál boxerben és kinyúlt szürke pólóban feszítettem nulla életkedvvel, szigorú, ellentmondást nem tűrő hangnemben azt a parancsot kaptam a fiúktól, hogy szedjem össze magam mert este koncertet adunk a 02.-ben. A napokban elfelejtettem, hogy a "világ legismertebb fiúbandája"-nak elmondott banda egyik énekese vagyok. A One Direction is ahhoz az időszakhoz kötődött, amire fájt visszaemlékezni és tombolni akartam a bennem érlelődő dühtől. 

Zayn egy fekete nadrágot dobott az ágyra, összeroskadva, az ágy széléről figyeltem amint a szekrényemben kutakodik.

-Ti adtok koncertet, én nem.-jelentettem ki krákogva, hiszen a beszédhiány miatt a hangom rekedtebb és szárazabb lett. 

Nem törődve semmivel és senkivel, hátradőltem az ágyon és magamra húztam a meleg takarót, ami néhány perc múlva egy rántással lekerült rólam és megcsapott a hűvösebb levegő, de most nem volt kedvem hisztizni a hideg miatt. 

-Kelj fel!-parancsolt rám Louis.

-Hagyjál már. 

-Kelj fel, Harry! A rajongóink számítanak rád.

-Csak csalódást okoznék nekik.

-Ha itt maradsz akkor tényleg!-hadonászott.-De nem csak neki hanem nekünk és Simonnak is!

Simon. Simon haragudna, dühös lenne, kiabálna velem, megjutalmazna a csípős, értelmetlen "kutyatojás vagy, Harry" stb... beszólásaival, amin régen még én magam is rengeteget nevettem. Túl távolinak tűnt az emlék.

-Simon nincs itt.-hunyorogtam.

-Harry?-jött valahonnan a szoba sarkából Niall meggyötört hangja.

Azt hiszem, neki esett a legrosszabbul az elutasító viselkedésem, pedig nem szándékosan akartam megbántani őket, egyszerűen a kedvem valahol eltűnt és még én is féltem, hogy nemsokára követem azt a süllyesztő mélyére. Harry Styles a One Direction göndör hajú szívtiprója, elsőként távozik a pop életből. És remélhetőleg utolsóként is, a fiúk nélkülem is elképesztő bandát alkotnának, jelenleg úgy érzem, csak lefelé húznám őket. 

Csendben, makacsul összezárt szájjal fürkésztem Niall-t. Elgondolkodva lehajtotta a fejét, nem úgy tűnt, hogy mondani akar valamit. Egy fehér póló a fejemen landolt, lekaptam onnan és a nadrág mellé tettem, Zayn nem adta fel, de nekem nem volt kedvem vitába szállni velük.
-Nem hagyhatod ki a bulimat.-vetette fel az egyetlen olyan dolgot Louis, amire tudta, hogy nem mondok nemet.-Azt akarom, hogy ott legyél, nélküled nem lenne jó.
Sóhajtva erőt vettem magamon és felálltam, megráztam a fejem, mert tudtam, hogy úgyis nekem lesz igazam és elszúrom az egész koncertet, akkor fogok csalódást okozni nekik, a rajongóinknak és Simonnak.
Liam megveregette a vállam, felrángattam magamra a nadrágot amit Zayn az ágyra dobott, majd levettem a kifakult, kinyúlt pólót és a helyébe felvettem az új, tiszta fehéret.
-Remélem örültök.-motyogtam.
Szélesen vigyorogva egyszerre kezdtek bólogatni. A fürdőszobába mentem, nem néztem meg magam a tükörben, csak elővettem a fogkefém és megmostam a fogam, majd az arcomat átmostam egy kis hideg vízzel és a hajamat megfésültem, többet nem igazán tehettem a normális külső érdekében.
A fiúk eltűntek a szobámból, leballagtam a lépcsőn, nem siettem sehova. A nappaliban a kanapén Liam ült, ezúttal ő maradt őrizni engem amíg a többiek hazamentek elkészülni, mosollyal a szája sarkában kapcsolgatta a tévét, majd amikor kis híján felbuktam az utolsó lépcsőfokban, felém fordította a fejét.
-Nem fogok tudni úgy tenni, mintha nem lenne semmi bajom.-huppantam le mellé a kanapéra.
Egy szomorkás félmosolyt kaptam majd hátradőlt és egy ideig bámulta a plafont miközben a tévében valami hülye mese ment, ami máskor felkeltette volna az érdeklődésem, de ezúttal unottan bámultam a képernyőt, majd egy dühös gombnyomással elhallgattattam a készüléket.
Csendben ültünk, én azért nem szólaltam meg, mert nem tudtam mit kellene mondanom, ő azért, mert valószínűleg a pár nappal ezelőtti beszéde után saját maga is rádöbbent, hogy a hegyi beszéddel nálam már nem lehet elérni semmit.
-Lehet majd jobb kedved lesz, ha a színpadon fogunk állni.-mosolygott rám.
Fogalma sincs róla mi történt azután, miután a legutóbb lejöttünk a színpadról. Másnap reggel egyedül ébredtem, egy búcsúlevéllel az éjjeliszekrényen, nem akarom többé átélni azt a napot, azt az érzést amit akkor éreztem miután összeállt bennem a kép. Így inkább nem mondtam semmit.
A fiúk teljes harci felszerelésben estek be az ajtón, Niall Liam kezébe nyomott egy szatyrot amiben néhány ruha volt, ő pedig elvonult az egyik vendégszobába átöltözni. Kb fél óra múlva megérkezett Paul, éreztem magamon a sokat sejtő pillantásokat, és ami a legrosszabb, mindannyiukról tükröződött a sajnálat, pedig nem akarták kimutatni. Felkaptam egy tornacipőt, nem különösebben érdekelt ha beázik a hó miatt, a fejembe húztam egy sapkát, majd felküzdöttem magamra a kabátom és előresiettem a kocsihoz. Befészkelte magam az ablak melletti hátsó ülésre és a fejemet fáradtan nekidöntöttem, egy szikrányi kedvem sem volt most egy koncerthez, nem akartam megjátszani a rajongóink előtt, hogy jól vagyok, mert azzal hazudnék nekik, viszont ha kiderülne mennyire pocsékul érzem magam, azzal csak megijeszteném őket és elkezdődnének a találgatások. Nem ragadott magával az izgatottság ami szinte sugárzott a többiekből, egyetlen szó sem hagyta el a szám, semmi, csak ültem és bámultam kifelé. Ahogyan közeledtünk az arénához, feltűntek az utcákon izgatottan csacsogó lányok, akiknek a pólóit most nem láttam, de biztos volt néhány amit ötünk feje díszít. Ha belepusztulok, akkor sem fogom elmarni őket magam mellől, muszáj bájvigyorognom. Észre sem vettem, hogy időközben megkerültük a hatalmas épületet, és az ajtó kinyílt. Néhány fotós állt ott, lehajtottam a fejem, a sapkám megigazítottam a fejemen és utolsóként szálltam ki az autóból, rögtön körbevettek, a vállamat fogva kezdett el befelé terelni egy nagydarab ember. A távolból hallottam a sikítozást, és a gyomrom idegesen rándult össze. Mi van ha elszúrom? Csalódni fognak.
-Gyerünk srácok!-vigyorgott Paul és beljebb terelt minket az öltözők felé.
Szófogadóan tettem amit kellett, átöltöztem az első ruhába, hagytam, hogy a sminkesek kiéljék magukat az arcomon és a lehető legjobban eltüntessék a szemeim alatt éktelenkedő hatalmas, fekete karikákat, skáláztam, beénekeltem. A tetteim rutinosak voltak és arra a másfél órára nem gondoltam semmire sem, aztán amikor a kezembe adták a zöld csíkkal ellátott mikrofonom, minden egyszerre tért vissza. Nem fogom tudni elénekelni a dalokat anélkül, hogy elbőgném magam vagy dühös lennék.
-Fiúk, én ezt nem akarom.-markoltam meg a hozzám legközelebb álló, ez esetben Niall karját.
-Menni fog.-biztatott Louis.-Utána megyünk és kirúgunk a hámból.
Alkohol, felejtés.
Hátba veregettek, majd amikor felcsendült a zene, úgy éreztem elhányom magam. Utoljára az X-Factorban éreztem ezt, és pár hete a Madison Square Garden-ben.
Az első dal az Up all night volt, és amint a lábam a színpadra tettem és élesben hallottam a sikoltozást, minden fájdalmam elszállt. Könnyű volt velük ugrálni, mosolyogni a tömegre akik a nevünket kántálták és velünk énekelték a dalokat. Egy ideig minden rendben ment, addig amíg el nem jött a koncert azon része, ahol lassú dalokat éneklünk. More Than This, ahol még tartottam magam, Moments, ahol a hangom már elkezdett remegni és a fiúk mellém léptek, aztán jött a Taken, aminél egy kicsit dühös lettem, A They Don't Know About Us-nál hangtalan könnyek peregtek le az arcomon de énekeltem, aztán jött az a dal, amit tudtam, hogy nem fogok tudni elénekelni. Amint elindultak az első akkordok, Niall ujjai le-fel jártak a gitáron, finom hangokat kicsalva a hangszerből. Eszembe jutott mit éreztem amikor megírtam ezt a dalt, csak egy kicsit akartam belesűríteni abból, mennyire szeretem őt az összes, nem létező hibájával együtt.
Túl gyorsan közeledett az én részem, miután Louis hangja elhalt, én kinyitottam a szám és remegve, de belekezdtem a szólómba.
-I know you've never loved the sound of your voice on tape you never want to know how much you weigh...
A hangom fokozatosan halt el, kezdtem bepánikolni, Niall hangja erősebben csatlakozott az enyémhez mint kellett volna. A fejemben lejátszódtak a képek, amin utazunk fel a torony tetejére, hogy milyen ideges voltam, aztán az arca, miután eljátszottam neki. Könnyek peregtek le az arcomon, nem tudtam belekezdeni sem a reflénbe, a hangom feladta és elcsuklott. 
-Nem megy.-emeltem a számhoz a mikrofont.-Sajnálom.
Megtöröltem a szemem a kézfejemmel, ki akartam menni, hogy ne lássa ennyi ember amint ismét összetörök.   Leültem kicsit hátrébb arra a részre, ami kicsit meg van emelve és ott áll a zenekar. Befejezték a dalt, kértek néhány perc szünetet, csak távolról érzékeltem a hangokat majd két erős kéz megragadott és felállított. A fiúknak vissza kellett menniük, míg engem Paul próbált összekaparni. Hallottam a hangjukat amint megpróbálják elmagyarázni mi történt, majd belekezdtek a She Not Afraid-be, remegve kifújtam a levegőt, a sminkesek megigazították az arcomon az alapozót én pedig újból ott álltam a színpad háta mögött., hogy a reflénnél előre menjek és velük együtt folytassam a koncertet.
-She's not afraid of all the attention, she's not afraid of running wild...
Biztató mosolyok minden oldalról, Lousi mellém lépett, a vállamra tette a kezét és együtt énekeltük végig a dalt, az utolsó sorokat mind az öten egymásba karolva fejeztük be. 

Gyorsabb dalok jöttek, nem volt időm gondolkodni azon mit éneklek, próbáltam kiélvezni a hangulatot, az utolsó néhány dalra teljesen feloldódtam, arra a néhány percre nem éreztem annyira egyedül magam.
Meghajoltunk, majd egy pillanatra lekapcsolták az összes világítást és csak a rajongóink kezében lévő fénycsövek, telefonok világítottak, a számhoz emeltem a mikrofont és Zaynnel együtt kezdtem énekelni.
-Happy birthday to you.
-Happy birthday to you.-csatlakozott Liam és Niall, velük együtt pedig az egész aréna.-Happy birthday, Louis, happy birthday to you.
A fények ismét felkapcsolódtak, a kivetítőn megjelent Louis hitetlenkedő arca, majd Paul belépett egy tortával a kezében.
-Uu!-ámuldozott Louis, majd odaszaladt és Paul legnagyobb megdöbbenésére, belenyomta a fejét a tortába és habos arccal vigyorgott körbe.-Csokis.-nyalta körbe a száját.
Halvány mosoly bujkált a szám sarkában, Zayn tenyérrel belecsapott a tortába és a krémet Louis már amúgy is maszatos arcába kente. Pillanatok alatt, a sikoltozó lányok ellenére, kialakult köztünk egy kisebb kajacsata, ismét egy olyan pillanat volt, amikor nem gondoltam rá. Miután lenyugodtunk ráadásképpen elénekeltük a Save You Tonigh-t, ebből a koncertből szándékosan kimaradt a Stole My Heart, a Little Things utáni kirohanásom miatt meg sem próbáltunk még egy olyan dalt énekelni aminek köze van hozzá. Mert az a mi egyik közös dalunk. Volt...
Meghajoltunk majd lefelé menet, csak hogy ne maradjon hülye 1D pillanat nélkül ez az este, Niall véletlenül elcsúszott egy darab tortán. Fulladozva nevettünk rajta, pedig én még egy korty alkoholt sem ittam. Valószínűleg az adrenalin miatt tudtam nevetni rajta.
Amikor lementünk Louis-t, Liamet és Zayn-t várta három lány, de engem és Niall-t nem. Tudtam, hogy Niall szakított Chelsea-vel. Furcsának tartottam, hogy miután Vanessával járni kezdtünk, rá néhány hétre Niall is összejött Chelsea-vel és most köztünk magyarázat nélkül de vége lett, az ő kapcsolata is csak pár héttel húzta tovább. Egyikünk sem túl szerencsés a szerelemben, de ő kapott magyarázatot, én nem, ő jól viselte, én kevésbé.
-Szia, Harry.-mosolygott rám bátortalanul Eleanor.-Hogy vagy?
-Szia.-erőltettem mosolyt az arcomra, csak hogy ne legyek vele bunkó.-Szarul.
Néhány nap alatt rájöttem, hogyha erre a kérdésre úgy válaszolok, hogy vigyorgok mint a tejbe tök és üvöltözöm, hogy jól, akkor sem hiszik el. És minek hazudnék olyannak, aki úgyis tudja mi az igazság? Látott amikor megtudtam, látta amint a rózsaszín felhők közül leesek valahova a szarba, ő lett volna az utolsó akinek azt bizonygatom, hogy minden rendben.
Meglepődtem amikor megölelt, de jól esett és visszaöleltem.
-Remek voltál.-mosolygott és megsimogatta a hátam.
Nem szóltam semmit, nem akartam azzal tönkretenni Louis szülinapi buliját, hogy a barátnője ahelyett, hogy vele foglalkozna ,,a szegény kis érzékeny, összetört szívű Harry-t" pátyolgatja.
Lezuhanyoztunk, tiszta ruhákat vettünk fel és nekivágtunk az éjszakának. A pubb zsúfolásig volt emberekkel, voltak olyanok akiket még az X-Factorban ismertünk meg, a barátaink, egy asztal tele ajándékokkal.
-Ne üsd ki magad nagyon.-hajolt a fülemhez Liam.
Milyen könnyű ezt mondani. Míg Louis üdvözölte az ismerősöket én letelepedtem a pulthoz és kértem az első kört.
-Mit iszol?-huppant le mellém Niall. Megvontam a vállam és belekortyoltam a kékes színű alkoholbombába.
-Mi van Chelsea-vel?
-Szakítottunk.-vonta meg a vállát.-Rég nem működött már ez köztünk, csak az ágyban.-nevetgélt.
Halvány mosolyra húztam a szám majd lehúztam a pohár tartalmát.
-Kaphatnék még egyet?
Fél perc múlva egy újabb teli pohár volt előttem.
-Irigy voltam rátok.-szólalt meg ismét Niall.-Mert ti feltétel nélkül szeretitek egymást, nem kell erőlködnötök és biztos egyikőtök sem kérdezi meg magától, hogy tényleg szeret-e?
-Miért beszélsz jelenben? Ő már nincs itt.
-A múltkor is elmondtam-sóhajtott.-de most akkor megismétlem. Nem adhatod fel ilyen könnyen.
Leugrott a bárszékről és elment. Elgondolkodva forgattam a kis esernyőt az üres pohárban, az alkohol kezdett beszivárogni az agyamba, rendeltem még egyet.
Az egyik sarokban kiszúrtam egy hosszú, halványbarna, kissé hullámos hajkoronát ami a különböző fényektől néhol sötétebben vagy világosabban csillogott. Megfordult de kék helyett barna szemei voltak és az arca egy cseppet sem hasonlított arra akit akartam, hogy legyen. Elmosolyodott és elindult felém. Egy éjjelre teljesen elfelejteném, jól érezhetném magam, visszatérhetne a gondtalan Harry akinek csak egy dolog számít.
Valaki lerántott a bárszékről, és elrángatott. Nem tudtam ki az, de nem is érdekelt, engedtem, hogy addig és oda rángasson ahova akar. Az sem érdekelt volna ha péppé veri az arcom, ám megállt egy eldugottabb résznél és rám nézett.
-Ne csinálj olyat amit holnap meg fogsz bánni!-hadonászott előttem Zayn.-Ha megfekteted azt a lányt holnap bűntudatod lesz és hidd el, Harry, még rosszabbul fogod érezni magad.
Vajon lehet még ennél is rosszabb?
A lányt figyeltem, amint odamegy a pulthoz és kér egy ugyanolyan koktélt amilyet az előbb ittam. A hajszínén kívül semmiben sem hasonlított Vanessára, de ez most nem érdekelt, csak egy éjszakát akartam, egy olyat ahol önmagam lehetek.
-Leszarom.-húztam ki a kezem Zayn szorításából.-Majd ráérek azon holnap gondolkozni, menj vissza a többiekhez.
-Ne csináld!-rántott vissza.-Kurvára meg fogod bánni, Harry!
Megvontam a vállam. Már nem különösebben érdekelt hány olyan dolgot teszek amit megbánhatok, a jelennek akartam élni és nem azon gondolkozni, hogy amit most megteszek azt holnap megbánom.
Belenéztem a nagy barna szemeibe, hosszan kifújtam a benntartott levegőt majd kirántottam a kezem és elindultam a pult irányába, hallottam ahogyan Zayn mögöttem szitkozódik, de nem érdekelt, leültem a lány mellé.
-Szia.-mosolygott rám.
A mosolya sem olyan.
-Szia.-mosolyogtam vissza és az arcát fürkésztem.-Honnan ismered Lou-t?
-Doncaster-i vagyok.-vigyorgott szélesen.-Középiskolába együtt jártunk.
-Ó, értem.
-Nem úgy.-nevetett.-Osztálytársak voltunk.
-Aha, akkor jó.-mosolyogtam.
-Harry, ugye?-fürkészte az arcom.
-Igen.
-Savannah.-nyújtotta a kezét.
Louis még soha nem beszélt róla. Megfogtam a kezét, de a tenyere valamivel nagyobb volt mint a nekem megszokott apró kéz, nagyot nyeltem és rámosolyogtam. Ha Őt keresem ebben a lányban, úgy nem fog menni. Beszélgettem vele, közben sorra gurítottam le a különböző koktélokat. A fiúk sorjában csapódtak oda hozzám, hogy elhívjanak magukkal valahová, a leggyakoribban be kellett mutatniuk valakinek, de nem mentem. Zayn még egyszer azért is odajött, hogy kísérjem ki cigizni, gondolom azt hitte, hogy majd kapok az alkalmon és kunyerálhatok egy szálát, de nem vagyok hülye, nem mentem.
Savannah is kezdett beállni, egyre többet nevettünk, majd hirtelen közelebb húzódott hozzám és a kezét a combomra tette. Összerezzentem.
-Van valami baj?-vonta fel a szemöldökét.
-Nem, vagyis...
Ha felhúznám a pólóját nem lennének ott azok az apró kis csillag tetoválások, amiket még akkor csináltatott mikor én is vele voltam. Az ajkak még csak egy picit sem hasonlítanak ahhoz, amit milliószor csókoltam meg. Savannah borzasztóan vékony, és magasabb is mint Vanessa, nem ugyanazt az édesen, tökéletes lapos hasat találnám amit úgy szerettem megpuszilni, a combjai is vékonyabbak, ez a lány inkább hasonlít egy modellhez, mint ahhoz a lányhoz akit szeretek. Zaynnek igaza volt, ha megtenném utána piszkosul megbánnám, úgy érezném megcsaltam Vanessát.
-Sajnálom, nekem ez nem megy.-nyögtem.-Most lett vége köztünk a barátnőmmel és...
-Nem szeretnél felejteni?-simított végig az arcomon.-Én segíthetnék.
Régen kaptam volna erre a lehetőségre.
-Nem akarom őt elfelejteni.-fogtam meg a kezét és elhúztam az arcomtól.-Sajnálom, Savannah.
Leugrottam a bárszékről és imbolyogva elindultam a fiúk irányába. Pocsékul éreztem magam, a zene túl hangos volt, a gyomrom kavargott, úgy éreztem bármelyik pillanatban elhányom magam. Louis megveregette a hátam és büszkén közelebb húzott magához.
-Tudtam, hogy megjön az eszed.-borzolta össze a hajam.
Összeszorított szájjal bólintottam. Haza akartam menni, de alig voltam még velük.
-Az ajándékod otthon maradt.-pislogtam fel rá.
Kaptam egy szúróst pillantást, majd a kezembe nyomott egy tányért, rajta egy szelet tortával. Addig vizsgáltam a tetejét a vékony szelet sütinek, mígnem rájöttem, hogy valami Yorkshire teás dolgot ábrázolhat.
-Louis?-hunyorogtam rá. A fények bántották a szemem.-Tedd el nekem holnapra, ha most ezt megeszem ide fogok hányni.
-Minden oké?-fürkészte az arcom.-Sápadt vagy.
-Nem.-nyögtem.
-Mennyit ittál?
-Nem tudom, de jól leszek, csak ki kell mennem egy kicsit a levegőre.
-Oké.-bólintott, majd odaszólt a többieknek, hogy kikísér, és hiába tiltakoztam, ragaszkodott hozzá.
Összeszedtük a kabátjainkat. Nagy léptekben átvezetett az emberek között, amint megcsapott a hideg, téli levegő, mélyet lélegeztem belőle, de a gyomrom még mindig kavargott. Nem ülhettünk le, mert akkor biztos felfáztunk volna, ezért csak nekitámaszkodtunk a falnak és bámultuk az utat.
-Boldog szülinapot, Lou.-motyogtam.
-Köszi.-mosolygott rám.
-Remélem nem szúrtam el nagyon a bulidat.
-Semmit nem szúrtál el, Harry.
És abban a pillanatban a gyomromban megmozdult valami, nagy léptekben a fűre siettem és kidobtam a rókát egy bokor mögé.