86.rész

Hey! :)

Nem tudom, hogy meg szoktátok-e hallgatni a dalokat, amiket a részek elé kiteszek. Próbálok mindig olyat mellékelni, ami valamennyire kapcsolódik a történethez, ne lepődjetek meg, ha ez gyakran Eric Saade lesz. :) Ő ez egyik kedvenc énekesem és több olyan dala is van ami "illik" a történet mostani hangulatához, és akik esetleg nem ismerik őt, általam megtehetik. :D <3 
Köszönöm szépen a 85! feliratkozót, hihetetlenek vagytok! <3 
Sok sikert az érettségizőknek, és akiknek most szünet van (mint nekem, muhahaha) élvezzék ki, akiknek nincs, éljétek túl ezt a néhány hetet, aztán dicsekedjetek el a szép bizonyítványokkal, had legyek rátok még büszkébb! :) <3 

Nessa. xx

~Harry~

Erős fény bántotta a szemem, hunyorogva próbáltam felemelni a fejem, de az erőtlenül csuklott hátra, fájdalom hasított a halántékomba. Tudtam, hogy ez lesz. Nem emlékeztem semmire, lehunytam a szemeim, valami keményen feküdtem, annyit tudtam, hogy valószínűleg otthon vagyok. Újból megpróbálkoztam azzal, hogy feltornázzam magam. Nyögve emeltem fel a fejem, a jobb kezem a tarkómra nyomtam és hunyorogva körbenéztem. Zayn félig lelógva a kanapéról, Liam az egyik fotelben, Louis és Niall, nem túl messze tőlem a földön, körülöttünk üvegek, papírdarabok, poharak, ha jól láttam egy eltörve, darabokban hevert a pult környékén. Ruhában voltam, nyögve feltápászkodtam, a konyhába botorkáltam, kikerültem az üvegszilánkokat, a szekrényhez léptem és feltúrtam fájdalomcsillapító után kutatva. A tenyerembe vettem egy szem gyógyszert és egy pohár vízzel lenyeltem. Megtámaszkodtam a pulton, próbáltam visszaemlékezni a tegnap estére, de nem ment. A fejem sajgott, a gyomrom kavargott, gyengének éreztem magam, kellett volna egy finom kéz ami az ujjaival űzi el a fájdalmam. Előre dőltem, megtámaszkodtam a pulton és az arcomat a kezembe temettem. Már nem kábított a pia, nem volt semmi amivel kizárhatnám őt a fejemből. Egy érintés a vállamon. Sokáig tartott mire eljutott az agyamig, döbbenten vettem észre, hogy az arcom nedves. Megfordultam, egy kócos, elfeküdt szőke hajú, kék szemű fiúval találtam szemben magam. Niall ijedt arccal nézett rám, nem túl rég kelhetett, szemei fáradtan és fátyolosan csillogtak, a keze a hasán volt, feltételezem a korgó gyomra ébresztette fel.
-Sajnálom Niall. Nem hiszem, hogy van itthon kaja-motyogtam.
-Jól vagy?-méregetett.
Minek hazudnék neki? Úgyis tudja mi az igazság.
-Nem.
Az, hogy az én számból hallja, talán még jobban megrendíthette, mint az, hogy egészen idáig nézte ahogyan szenvedek. A válla egy pillanatra megremegtek majd lehajtotta a fejét és a meztelen lábfejét fürkészte.
-Chelsea másba szerelmes-suttogta.
-Tessék?
Ledöbbentem, nem lehet, hogy egyszerre veszítsünk el valakit aki fontos nekünk. Niall szerette Nessát, nem szabad, hogy a barátnőjét is elveszítse.
-Nialler...-kezdtem, de feltette a kezét.
-Semmi baj, Harry.
-Tudod, hogy kibe?-nyeltem nagyot.
Aprót bólintott. Figyeltem a szemét, hátha ki tudok belőle olvasni valamit de csak nézett rám. Sajnált engem. Én pedig nem akartam, hogy az egyik legjobb barátom is olyan helyzetbe kerüljön mint én.
Az ajtó felé intett, bár a lépéseim nem voltak biztosak odaléptem és becsuktam, rosszat sejtettem.
-Honnan tudod?-kérdeztem.
Megvonta a vállát. Úgy tűnt nem nagyon rendíti meg, pedig a próbákon néha ő volt olyan helyzetben, amikor azt hittem ő nem Niall.
-Tudod, hogy mostanában furcsa volt velem.-ült le az asztalhoz, és köröket rajzolt az ujjaival-Az egyik éjjel nem volt mellettem.
Az ajkaim résnyire nyíltak, a harag elöntött. Gerinctelen, aljas dolog Chelsea-től, ha az éjszaka közepén elmegy valaki miatt Niall mellől, pláne ha valakihez megy valamiért.
-Észrevettem, hogy furcsán viselkedik Zayn közelében is.
-Ne!-túrtam hátra a hajam.
-Nyugi.-húzta mosolyra a száját-Tudom, hogy Zayn nem tenné, barátok vagyunk és ő szereti Perrie-t. De Chelsea már nem belém szerelmes.
A régi Harry valószínűleg most csúnya szitokszavakat zúdított volna a világra, de az már nem, akivé lettem.
-Figyelj, Hazz.-túrt most ő a szőke tincseibe-Ez most nem lényeges, várom, hátha elmondja, de ha nem akkor én szakítok vele. Haver, azt nem tudom nézni, hogy te mit művelsz, betegre sírod magad, és az egy dolog, hogy tegnap bepiáltunk, de neked nem szabad ezt folytatnod bármennyire is fáj.
Csak álltam, a lábaim a földbe gyökereztek. Ő beszél hozzám, ő önt belém lelket amikor a barátnője az éjszaka közepén kiment és egyedül hagyta őt, ő, akinek a barátnője megpróbálta összeszűrni a levet az egyik legjobb barátjával. Vanessa ilyet soha nem tett volna. Egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy Zayn nem tenné meg, hogy megcsalja Perrie-t és összejöjjön az egyik legjobb barátja csajával. A bandában az egy szent dolog, hogy bármi történik is, nem kavarunk egymás barátnőjével, és nem oszlunk fel egy lány miatt.
-Harry.-zökkentett ki a hangja-Kell lennie valami oknak, amiért Nessa elment. Szeret téged, hallod! Az a lány rajongott érted, és nem úgy, ahogy azok a lányok akik a koncerten sírnak! Minden egyes apró porcikájával imádott, ragaszkodott hozzád, nem hagyhatod annyiban, Harry. Ti ketten összetartoztok. Nem eresztheted el azt akire éveken át vártál. Ilyen könnyen nem. Te kívülről nem láttad, milyen az ha csókolóztok.
-Miért, mi benne olyan különleges?-suttogtam és félszemmel rásandítottam.
Megrázta szőke fejét, az asztalra támaszkodott és egy ideig csendben nézte az arcom.
-Már csak az is ahogy öleltétek egymást.-beszélt hozzám-Minden mozdulatból sugárzott mennyire szeretitek egymást, nem tudom, hogyha mást csináltok az milyen, és valószínűleg nem is akarom tudni.-nevetgélt-Látszott a mozdulataidon, a kezét is alig merted megfogni, nehogy fájdalmat okozz neki. Szeretett téged, és tudom, hogy te is őt.
-Mindennél jobban.-suttogtam alig hallhatóan.
-Tudom, és pont ezért nem engedheted el ilyen könnyen.
Aprót bólintottam, még meg kellett emésztenem a hallottakat.
-És most adj légyszíves egy marok fájdalomcsillapítót, mert ennyi lelkizéstől és a tegnapi piálástól úgy érzem, hogy egy atombomba készül felrobbanni a fejemben.
Halvány mosolyra húztam a szám, felálltam, egy pohár vizet és fájdalomcsillapítót tettem le elé.
-Kösz.-néztem rá hálásan.
-Csak találd meg valahogy, és legyetek nagyon boldogok.
Ismét csak bólintottam. Még nem tudom hogyan, és talán napokba, sőt hetekbe fog telni mire összeszedem magam, de megtalálom. Figyeltem amint lenyeli a gyógyszert, majd levettem a pultról néhány szórólapot olyan éttermekről amelyek vállalnak házhoz szállítást.
-Rendelj valamit-sóhajtottam.
Elmosolyodott, a papírokat nézegette, én pedig előredőltem és a karomra fektettem a fejem, amely még egy kicsit lüktetett.
-Jó reggelt-csoszogott be ásítva Louis.
-Neked is-vágtuk rá kórusban.
Levágta magát mellém az egyik székre és az asztalra feküdt.
-Gyógyszert!-nyögött.
Felálltam, elé csúsztattam a pirulát és egy pohár vizet. Szó nélkül nyelte le, majd a fejét a kezei közé fogta és hunyorogva nézte amint Niall válogat az éttermek között.
-Ti mit akartok enni?-pillantott fel kíváncsian.
-Semmit-vágtam rá, mire egy haragos pillantást kaptam mindkettőjüktől.
-Tésztát kérünk-hangsúlyozta ki az utolsó szót.
-Louis, nem kell semmi.
-Az előbb beszélgettünk valamiről, Harry.-nézett rám Niall.
-De hát nem vagyok éhes!
-Mi ez a hangzavar?-esett be dünnyögve Zayn.
Szó nélkül neki is a kezébe nyomtam a fájdalomcsillapítót egy pohár vizet. Egy ideig néznie kellett mire rájött, hogy mi az, majd bedobta a szájába és megitta rá a vizet. Figyeltem őt, de nem tett semmi olyan mozdulatot ami árulkodott volna bármiről is, nem nézett csúnyán vagy bűntudatosan Niallre, Zayn volt, kómásan, másnaposan, de Zayn.
-Harry lasagnet kér-jelentette ki Louis.
-Harry semmit nem kér-motyogtam.
-Két napja semmit nem ettél.-nézett rám fáradtan Zayn-Attól nem jön vissza ha éhezteted magad.
Hosszan kifújtam a levegőt, legyintettem és visszamentem a nappaliba, ahol még Liam az igazak álmát aludta az egyik fotelban. Lefeküdtem a kanapéra, az arcomhoz fogtam egy párnát és behunytam a szemem. Had rendeljék csak meg, akkor sem kell, majd megeszi Niall. A csengő hangjára riadtam fel, hozzám hasonlóan Liam is hirtelen felült, majd elfojtott egy ordítást és a kezét a fejére nyomta.
Niall az ajtóhoz szökdécselt, hallottam ahogyan beszélget a futárral, majd néhány dobozzal a kezében vonult be a nappaliba.
-Jó reggelt, Liam.-vigyorgott.
A fejem már nem fájt, de a kaja illatára a gyomrom éhesen megkordult.
Zayn és Louis néhány tányérral és villával vonult be, Zayn hozta be Liam reggeli gyógyszeradagját.
-Jó étvágyat.-nyomta a kezembe Louis az egyik tányért, kedves szigorral a hangjában.
Makacsul összezártam a szám, lepillantottam a tányérra, melyben gusztusosan, finom melegen gőzölgött a lasagne. Akkor döbbenhettem rá, mennyire éhes vagyok de a gyomrom mégis felkavarodott az étel látványától.
Egy ideig csak csendben turkáltam, hallgattam amint a villák néha megcsikordulnak a tányéron, és a srácok jóízűen nyammognak.
-Te nem eszel, Harry?-méregetett Liam.
-De eszik!-vágta rá Niall.
A tányérját letette az asztalra, levágódott mellém, megmarkolta a kezemben a villám és a falatot ami rajta volt, a számhoz emelte.
-Nyisd nagyra szépen-gügyögött.
-Nem....-nyitottam szólásra a szám, de abban a pillanatban, hogy az csak résnyire nyílt, Niall a számba nyomta a villát.
-Ügyes vagy-mosolygott.
Felmutattam a középső ujjam, mindannyian csak röhögtek rajtam. A számban szinte szétrobbant az az egy falat, a gyomrom jól hallhatóan megkordult, Niall megveregette a hasam, majd elégedetten rázva a seggét visszament a saját tányérjához, én pedig éhesen nekiestem az ételnek.

~Jake~

Időbe telt lecsalogatnom őt a nappaliba. Nem kívánom senkinek, hogy végignézze ahogyan a kishúga napokon át csak sír, alig eszik és azt a keveset is csak azért, mert terhes. Az örökké vigyorgó, jókedvű lányból valami más lett. Ahogyan ott ült a kanapén, valahogy még apróbbnak, törékenyebbnek tűnt. A saját húgom elérhetetlen lett számomra, bár próbálta tartani magát, én is tudtam, hogy összetört. Néhány nap alatt milliószor fogtam kézbe a telefonom azzal a céllal, hogy felhívom azt a fiút aki miatt ezt teszi, ő ki tudná húzni ebből, újra boldogok lennének, és mégsem tettem. A fejemben visszhangoztak Vanessa szavai, tudtam, hogyha megtenném haragudna rám és valahol mélyen én is tisztában voltam vele, hogy azzal amit tesz csak Harry-nek akar jót. Titokban reméltem, hogy majd ő is rájön arra, hogy ezt nem teheti, Harry a gyerek apja és joga van tudni, legyen ő akár az amerikai elnök, bár azt hiszem neki még annál is nagyobb tekintélye van.
Csendben néztem őt, ahogyan a kanapén összekucorodva, felhúzott lábakkal az apró kezeiben szorongat egy könyvet, próbálta elterelni a gondolatait, de amikor a tekintetével nem a sorokat szelte és eszébe jutott valami, lopva könnycseppeket törölt ki a szeméből. Macey ledübörgött a lépcsőn, ő volt az egyetlen aki miatt Vanessa úgy ahogy, de épségben van és nem sírja át a napjait, halvány mosolyokat ejt meg a húgunk kedvéért. Rámosolyogtam a kislányra, széles mosolyát rám villantotta, majd szökdécselve a kanapén gubbasztó nővéréhez igyekezett.
-Nessa?-szólította meg.
Vékony hangja furcsa volt, valamit felébresztett a halott csendben. Tekintete elszakadt a papírtól, egy vékony ujját a könyvbe csúsztatta és becsukta azt, halványan elmosolyodott, próbált érdeklődést mutatni.
-Nem szeretnél kijönni egy kicsit? Elmehetnénk egy cukrászdába, itt is vannak jók nem csak Londonban.
Szemében fájdalom csillant, fel akartam állni, és arrébb terelni Macey-t, de még egy ideig ülve maradtam és szó nélkül figyeltem.
-Tudom, hogy itt is vannak jók-tűrt egy kósza hajszálat a húgunk füle mögé.-De én most nem mehetek ki az utcára.
-Miért nem?-telepedett le mellé.-Nem szeretsz itt lenni, ugye? Mert nincs itt veled Harry.
A névre összerezzent, apró kezeivel megdörzsölte az arcát és a haját hátratúrva tekintett fel ismét a kislányra,
A száját szólásra nyitotta, de nem mondott semmit és csak bólintott.
-Mikor fog érted jönni?
-Semmikor-suttogott.
Ezúttal a legkisebb testvérem reakciót figyeltem, egy picit összerezzent és a kis kezei megmarkolták a mintás póló szélét.
-Miért?
-Mert már nem a barátom.
Macey szemeit könnyek futották el, hangtalanul folytak végig az arcán.
-De miért?
Magához ölelte, a két lány ragaszkodóan bújt egymás karjaiba, mindketten vigaszt kerestek.
-Majd egyszer elmesélem-nyomott puszit a homlokára.
-Nem fog feleségül venni?
-Nem-ingatta ide-oda a fejét, és láttam, hogy a szemeiből ömlenek a könnyek.
-Én sem találkozhatom többé velük?
-Nem tudom, Macey.
Az ajkába harapva kimászott az ölelésből, az apró lábak hevesen értek a szőnyeghez, felugrott és a lépcső felé rohant, botladozva felszaladt, egy csapódás hozta a tudatunkra, hogy nem akar minket látni. Nem tudtam merre menjek, az egyik húgom a kanapén zokogott, a másik a szobájában. De nem tudtam kettészakadni, egyszerre lehetetlen vállalkozás két helyen lenni. Leültem Vanessa mellé, ő az, aki több és nagyobb hülyeséget tudna elkövetni mint egy hétéves, a karjára fektette a fejét, ezúttal már hang is csatlakozott a könnyek mellé. Nem csak Macey miatt sírt, hanem a szerelme, a barátai, és a régi élete miatt. Segíteni szerettem volna neki valahogyan, de neki nem rám volt szüksége. Óvatosan köré fontam a karjaim és felhúztam magamhoz, megmarkolta a pólóm szélét, arcát a mellkasomba temettem és zokogott. Elgondolkoztam azon, hogy akármennyire is ellenkezik, felhívom Harry-t és megkérem, hogy jöjjön ide amilyen hamar csak tud.