83.rész

Nem akartam felkelni, mert akkor utoljára bújnék ki az öleléséből. Halogattam, de tudtam, hogy nem tehetem ezt örökké. Először az egyik karját fejtettem le magamról, majd a másikat próbáltam meg észrevétlenül lecsúsztatni a derekamról, mozgolódott egy kicsit, csípője súrolta az enyém. Szorosan behunytam a szemem, nagy levegőt vettem, és a lábaim kihúztam a "fogságából", amiben maradni akartam. Felültem, majd hangtalanul álltam fel, a takarót ráterítettem meztelen hátára, hogy ne fázzon. Álmában egy kicsit felhúzta az orrát és ráncolta a szemöldökét, érezhetően keresett, de amikor nem talált maga mellett, helyettem a takarót gyűrte a karjai közé és átdobta rajta a lábát. Nagyot nyeltem, lábujjhegyen odaosontam a bőröndömhöz, tiszta fehérneműt vettem elő, egy egyszerű farmert és egy fehér pulcsit. Belebújtam a ruhákba, tiszta zoknit húztam a lábamra és felvettem a fehér tornacipőm, mely elhagyatottan feküdt a szoba sarkában. A hajamat hanyagul összegumiztam egy kontyba a tarkómon és begyűrtem a pulcsim nyaka alá, hátha így kevésbé ismernek fel. Nem foglalkoztam sminkeléssel, félő volt, hogy felébred. A ruháim amik össze-vissza voltak a hotelszobában, összeszedtem, begyűrtem a bőröndömbe és összecipzároztam azt. Előhúztam egy kizárólag neki szánt CD-t a rejtett kis rekeszből, egy üres lappal és tollal együtt. Leültem a földre, nem akartam úgy kezdeni, hogy "Kedves, Harry" ehelyett csak a nevét írtam, gondolkodás nélkül írtam le amit éreztem és úgy gondoltam tudnia kell. Könnyek marták a szemem közben, majd amikor a végére értem, makacsul összezárt szájjal zokogtam fölötte, míg Harry az igazak álmát aludta és fogalma sem volt róla mit teszek. Mielőtt letettem volna neki, elmentem fogat mosni, és előkerestem a napszemüvegem. Akármennyire is akartam tovább húzni a menést, már nem tudtam. A papírt összehajtottam és az éjjeliszekrényre tettem, mellé pedig a CD-t, amin a borító a mi egyik közös képünk volt, egyetlen dal szerepelt rajta, az ő dala. Letöröltem a könnyeim, még utoljára végignéztem rajta, az agyamban lejátszódott az összes vele töltött emlékem, legyen az jó vagy rossz, és tudtam, ha megszületik a gyerekünk, legyen az fiú vagy lány, úgy akarom nevelni, hogy olyan legyen mint ő.
Még utoljára végigsimítottam a karját, amely védelmezően ölelte körbe a takarót, az én testem helyett. Lehajoltam hozzá, ajkai résnyire nyíltak és édesen szuszogott, megpusziltam a száját, majd el is húzódtam, amikor nyöszörögni kezdett.
-Szeretlek.-húztam végig az ujjam a puha fürtjein.-Ne haragudj.
Rohadék szemétládának éreztem magam, amiért ezt teszem. Elléptem tőle, a szememből szüntelenül folytak a könnyeim, a bőröndömhöz léptem, a pénztárcám és a kézitáskám felvettem, az asztalon megláttam a kölnijét, megragadtam, feltéptem a bőröndöt, és összefújtam vele a ruháim, majd egy kis kételkedés után óvatosan betettem közéjük, legalább az illatát vigyem magammal. Kinyitottam az ajtót. Álltam egy darabig és csak néztem őt, majd az orromra toltam a napszemüvegem, a fejemre húztam a pulcsim kapucniját és becsuktam magam után az ajtót. És abban a pillanatban úgy éreztem kettészakadtam, a testemet magammal vittem, viszont a szívem és a lelkem nála maradt. Mert nyáron ellopta, és nem fogja sosem visszaadni.

~Harry~

Még a szemeimet nem nyitottam ki, de máris őt kerestem, valamit fogtam, de az nem emelkedett és süllyedt, és a puha haja nem csiklandozta az arcom. Résnyire nyitottam a szemem, értetlenül löktem ki a takarót a kezeim közül, a helye mellettem hideg volt, keresztbe feküdtem az ágyon, a karomban és a lábam közt egy takaróval.

-Kicsim!-kiabáltam, ám válasz nem érkezett.

Felálltam, ahogyan a takarót ledobtam éreztem az illatát amit a párnája teljesen átvett. A fürdőszobába csoszogtam, kíváncsian nyitottam be, ám ő nem volt ott. Körbenéztem a szobában, hiányérzetem volt, de hirtelen nem tudtam mi nincs a helyén. Benéztem a kis konyharészbe, a mellkasom mintha elkezdték volna nyomni, újból végignéztem a szobám, és akkor feltűnt mi nincs a helyén. Az ő fehér bőröndje nem volt az enyém mellett, ismét visszamentem a fürdőszobába, se a tusfürdője nem volt ott, se a hajas dolgai, egy hajcsat sem, egyetlen félig teli, parfümös üveg árválkodott a zuhanyfülke melletti polcon.

Ne. Meginogtam, az ajtófélfába markoltam, hogy talpon maradjak. Azt reméltem csak szórakozik velem, elbújt előlem, várja, hogy megkeressem és megismételjük az éjjel történteket. Csak rám akar egy kicsit ijeszteni. Elővettem egy boxert a táskámból, felhúztam, majd még egyszer körbejártam a szobát, tehetetlenül rogytam le az ágyra. Az éjjeliszekrényen egy CD hevert, rajta az egyik Párizsban készült képünkkel, alatta pedig egy fehér összehajtott papír, amire gyöngybetűkkel volt írva a nevem. 

Elszorult a torkom, a gyomrom görcsbe rándult, utána nyúltam. 

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyet fogok írni, főleg nem azt, hogy neked.

Nem így akartam tőled elbúcsúzni, sőt sosem akartam sehogy sem.

Kérlek ne haragudj, szeretném ha tudnád, hogy nagyon szeretlek, de el kell mennem. Nem mondhatom el, hogy miért, de a te érdekedben. Amikor a karjaidban sírtam, az már rég nem a szüleim miatt volt. Kérlek ne hibáztasd magad, a saját döntésem, hogy inkább elmegyek, minthogy megakadályoznék bármit is az életedben. Sajnálom, hogy életed nagy fellépése után már nem vagyok veled, de nem halogathattam tovább. Megváltoztattad az életem, veled és a fiúkkal minden könnyebb volt, megtaláltam a barátaim és azt akit szerethetek és ő viszont szeret. Nehéz elmenni anélkül, hogy még utoljára megcsókolnálak, de ha felébrednél úgy sem egednél el, és tudom, hogy akkor maradnék és azzal nem tennék jót veled. Remélem boldog leszel, és találsz majd egy másik lányt, aki legalább annyira fog szeretni, mint amennyire én szeretlek. Kérlek ne haragudj, és mond meg a fiúknak, hogy mindent köszönök és szeretem őket, tegnap éjjel nem tudtam tőlük rendesen elköszönni. Köszönöm, hogy vigyáztál rám és boldoggá tettél.

Örökké szeretni foglak: Vanessa.

Ilyen nem történhet velünk, nem mehet el. A kezem megremegett, az ujjaim közt szorongattam a papírt, a szememből már az első soroknál potyogni kezdtek a könnyek és a végére már könyörtelenül folytak végig az arcomon. A CD után nyúltam, nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy felálljak, az összes sornál, mintha kitéptek volna valamit belőlem. Nem emlékeztem mikor, vagy egyáltalán sírtam-e már lány miatt. De ő nem egy lány volt, ő volt: ,A lány'.
Összeszorítottam a szemem, a lábaim felhúztam és a fejemet a karomra hajtottam. Nem igazán fogtam még fel, mi történik, csak bámultam, miközben könnyek peregtek le egymás után az arcomon, majd azzal a reménnyel pattantam fel, hogy a CD-n talán elmondja, csak egy hülye poén volt amit Louis-val vagy valamelyik másik hülyével kitaláltak. Felnyitottam, a CD-re rá volt nyomva egy másik kép rólunk, amin szélesen mosolygunk, ám egy lyuk ott tátongott köztünk, ahol az összekulcsolt kezünknek kellett volna lennie. Az üres szekrényhez léptem, ott volt rajta egy mini hifi torony, remegő kezeim miatt csak kisebb szarakodással tudtam felnyitni a CD lejátszót. Elindítottam, ám a nevetése helyett lágy zene csendült fel, úgy kezdődött amire szívesen vonultam volna be az esküvőnkön. Le kellett ülnöm, hiszen nem viccelt, az ujjaim közt fogtam a papírt ám amíg el nem kezdett énekelni, reménykedtem, hogy megszólal, hogy bevettem, és beszalad mellém.

A várt mondatok helyett zokogva hallgattam a hangját, a gyönyörű hangot, amely a gyönyörű ajkak közül jött, amik néhány órával ezelőtt még az enyémen voltak és nekem mondták a szót, amivel nem tudtam betelni akárhányszor elmondta. Szétnyitottam a kezem között a CD tartót, a kép belsején nem egy füzetecske volt, csak egy papír melynek másik oldalán egyetlen szó volt: Szeretlek. Vége lett, tudtam, hogy nemsokára eljön az a pillanat, amikor a mai nap már nem leszek képes többet lábra állni, mielőtt még elkéstem volna, felálltam, kirohantam a szobából, mielőtt feladtam volna, Louis-ék ajtajába ököllel belevertem, majd a tenyerembe temetett arccal lecsúsztam a földre.
Beszédet hallottam, majd kattant mögöttem a zár, én pedig kis híján hátra estem.
-Harry!-jött mögülem Louis éberebb, ijedt hangja.-Harry, mi van?!
Annyira nem voltam képes, hogy egy szót kinyögjek, megragadta a vállam és leguggolt mellém, lefejtette az ujjaim az arcomról, és erőltette, hogy ránézzek.
-Hallod?-paskolta meg az arcom.-Mi van, Harry?! Mi történt?!
A kezemet tördeltem, az ajkam remegett, és láttam, ahogyan a hülye könnyek a mellkasomra hullanak, csípték az arcom.
-Mi történt?-jött a hátam mögül Eleanor hangja.
-Nem tudom. Harry, légyszíves, Vanessával van valami?
A pólójába markoltam, a fejem előrebukott a mellkasára.
-E-el-elment.
A kezemből a padlóra esett a levél amit nekem hagyott.
-Mi?-suttogott.
-Hozd be, Louis!
Összeszorítottam a szemem, fel sem fogtam mi történik. Louis felállt, a hónom alá nyúlt és felrángatott a földről, a lábaim nem reagáltak semmire, húznia kellett. Szánalmasnak éreztem magam, de nem tudtam azzal foglalkozni, mennyire nem méltó hozzám amit teszek, egyetlen szó lüktetett a fejemben. Elment, elment.  
Louis az ágyig vonszolt, görnyedten ültem, a kezeim a homlokomhoz nyomtam, meglepődtem, milyen hangok képesek sírás közben elhagyni a szám.
Felnéztem, Louis értetlen arccal, összeráncolt szemöldökkel fogta a gyűrött papírt. Hörgéshez hasonló hangok törtek fel belőlem, nem tűntek fel a szobában szerteszét heverő ruhák, valószínűleg az ágyból ugrasztottam ki őket. De nem tudtam rajta nevetni. Lou leeresztette a papírt, leült mellém és átölelt.
-Sajnálom.-simogatta a hátam.
-Miért?-nyögtem.
Befellegzett mára a hangomnak is, lassan elfúlt, és már csak a hüppögés, fuldoklás maradt. Nem értettem semmit, és talán nem is akartam érteni. Elment, elhagyott, és nem tudom hol van. Nem tudom, hogy miért.  Mintha kitéptek volna belőlem egy darabot, nem leszek képes túllépni rajta, hiába keresnék mást, nincs több olyan lány mint ő.

~Louis~

Tehetetlenül bámultam rá, a válla folyamatosan rázkódott, a hangja...talán mint egy beteg lóé, fuldoklott, hüppögött, soha nem láttam még így, és nem is akartam. Érzések kavarogtak bennem, veszteség, sajnálat, talán harag is, amiért ezt tette vele, aztán rájöttem, hogy komoly ok kellett ahhoz, hogy Vanessa minden szó nélkül elmenjen. Hiszen ők annyira szeretik egymást. Gyorsan kerültek közel egymáshoz, de a kapcsolatuk betonbiztos talapzaton állt a Caroline-os dolog óta, és azelőtt is. Eleanor az egyik kinyúlt pólómban szégyenlősen állt, a kezében ott volt a levél, és látszott, ő sem ért semmit.

-Harry?!-emeltem kicsit feljebb, de erősen fogta a pólóm, amiből már csavarni lehetett volna a könnyeit. 

Soha nem sírt lányok miatt. 

-Fel tudsz kelni?

A válasza halk, kutyához hasonló nyöszörgés volt. A szívem összeszorult, borzasztó volt őt így látni. Ő alapból elég érzékeny, mind azok vagyunk, de soha nem sírt még ennyire.

-Összevesztetek?

Jobbra-balra ingatta a fejét, hülyeséget kérdeztem, ők nem veszekedtek egyszer sem, még csak össze sem kaptak. Harry túl volt a gyerekes korszakán, már nem a lányok testéért élt. A múltkor beszámolt róla, hogy komoly tervei vannak, azt hittem falra mászok, de feleségül akarta venni, és Vanessa most elment.

-Fiúk, én, elmegyek hozok valami kaját, kérsz valamit, Haz?-dadogott idegesen Eleanor.

-Hozol neki gumicukrot? 

-Nem kell.-nyöszörgött.-Nem kell semmi.

Eleanor elővett néhány ruhát, a fürdőszobába ment felöltözni, én maradtam a helyemen, a szerepemben. Barátként, egy vállként amin kisírhatja magát. Ha El ott öltözött volna előtte, én tudtam, hogy nagy ívben tett volna rá. Niall rontott be, hadarni kezdett valamiről, majd a szeme megakadt Harry-n és elhallgatott.
-Harry? Mi a baj?
Felhüppögött, megijedtem és szorosabban húztam magamhoz, nem tudtam mi lesz, nem tudtam, hogy fog ezen túl lenni, hiszen ha ennyire sír, akkor tényleg nagyon rosszul van. 

-Hol van Nessa?
Elhúzódótt, arcát a tenyerébe ejtette, a válla rázkódott, a lábait felhúzta maga elé. Nem nézhettem tétlenül.

~Vanessa~

A repülő döcögött leszállás közben, a fejem az ablaknak ütődött, de nem érdekelt. Már semmi nem érdekelt. Hazaértem Londonba, ahol minden elkezdődött. A napomat utazással fogom tölteni, New York-ból Londonba, Londonból Denverbe, talán "potyautaknak" tűnhetnek, de el kell hoznom a cuccaim. A repülőtéren nem várt senki, és nem ismertek fel, úgy nézhettem ki, mint egy züllött drogos, senki nem vett észre. Megszereztem a bőröndjeim, éreztem ahogyan a zsebemben rezeg a telefonom, a repülőtér közepén cövekeltem le és vettem elő, a képernyőn Louis képe villogott, mélyeket kellett lélegeznem, hogy ne kezdjek el sírni, visszacsúsztattam a zsebembe a készüléket. Átvágtam az embereken, magam után húzva a bőröndöm, a vállamon a táskámmal, megláttam egy üres taxit, odabotorkáltam, és megkérdeztem a középkorú férfitól, hogy elvinne-e. Nem volt különösebben bunkó, beszálltam, elnyögdécseltem a címet, és az út további részében nem szóltam.
Feltűnt a ház, a házunk, már a sarokról láttam és elszorult a torkom, a zsebemben nem hagyta abba a telefon a rezgést, mindegyiknél előhúztam, egyszer Zayn, aztán Liam képe villogott, egyikőjüknek sem vettem fel, pedig el akartam köszönni tőlük.
Míg New York-ban hajnalodott, Londonban éjjel volt. Megköszöntem a taxisnak, hogy elhozott, kifizettem, majd megvártam míg elhajt. Előkotortam a kulcsaim, kinyitottam a kaput, majd miután bementem, be is zártam. Átvágtam az udvaron, felmentem a lépcsőn, és egy nagy levegővétel után kinyitottam az ajtót. Bementem, felkapcsoltam a villanyt, és akkor tudtam, hogy ha innen is elmegyek, végleg vége lesz mindennek. A zsebemben ismét rezegni kezdett a telefonom, remegő kezekkel húztam elő, ezúttal Harry mosolygó arca nézett rám, tudtam, hogy tudja, már mindenki tudhatta, hogy elmentem. Fel akartam venni, az ujjam elidőzött a kis zöld ikonon, de ahelyett, hogy elhúztam volna, csak rajta tartottam és bámultam a kijelzőn villogó arcot. Vége lett, én pedig kikapcsoltam a telefonom. Felmentem a lépcsőn, a szobánkba érve jött el az a pillanat, amikor nem tudtam tovább tartani magam. Sírva dőltem el az ágyunkon, magamhoz öleltem a párnáját, amiből a távolléte alatt majdnem teljesen eltűnt az illata, de még éreztem.
Nehezen álltam fel, nagy nehezen leszedtem a szekrény tetejéről a bőröndjeimet, kipakoltam a fiókokból az ott maradt ruháim, a fürdőszobából elhoztam a dolgaim, majd egy külön bőröndbe beledobáltam a cipőim. Összeszedtem az összes szükséges dolgom, elpakoltam, majd hívtam egy taxit, szándékosan a hátsó kapu felőli címet adtam meg.
Bezártam magam mögött az ajtót, a sírás keményen fojtogatta a torkom, émelyegtem. A ház kulcsát az egyik virágcserép alá csúsztattam, majd megtettem az utam a hátsó kapu felé, odarángattam a bőröndjeim, szám szerint hármat. A taxis segített bepakolni a csomagtartóba, bezártam a kaput, a kulcsot bedobtam, halk hangot hallatva a fűre esett, én pedig a napszemüvegem mögül, könnyekkel küzdve ültem be az autóba.
Csendben ültem, amikor megérkeztünk a férfi segített kivenni a bőröndjeim.
-Hölgyem, segítsek?-fogta a harmadik bőröndöm, amit már nem tudtam hova tenni.
-Megköszönném.-suttogtam.
Bólintott, elindultam befelé, késésben voltam, a repülőm perceken belül indul. Elintéztem a szükséges dolgokat, majd a kapunál sorra húztam be magam után a bőröndjeim.
-Jó utat!-mosolygott rám kedvesen a taxis.
-Köszönöm.
Nagyon jó lesz.
A csomagjaim elvitték, én pedig felszálltam a repülőre. Könnyek fojtogattak, a gyomrom öklömnyire zsugorodott, ami valljuk csak be, elég kicsi, bedugtam a fülesem és nekidőltem az ablaknak. Mellettem egy öregúr ült, csendesen olvasott egy könyvet, amire csak rá kellett néznem, és tudtam, hogy Louis polcán is ott van. Elővettem a telefonom, bekapcsoltam, és írtam egy rövid sms-t, bár azt az egy sort is nagyon nehezen pötyögtem be.

Sajnálom, ne haragudjatok... Kérlek vigyázz Rá! Szeretlek titeket. 

Vamessa. xx

A repülőgép felszállt, én pedig úgy éreztem, már soha nem jöhetek ide vissza. Nem lesz kihez jönnöm. Még mielőtt kikapcsoltam volna a készüléket, rezegni kezdett.

Ne tedd ezt vele, kérlek! Még nem láttam ennyire sírni, Nessa, tudom, hogy te sem akarod!

Könnyek peregtek le az arcomon, kikapcsoltam a telefont.

Sziasztok! :DD
Ezúttal a végére hagytam a kis "beszédemet". 
Nagyon utáltok? :$ 
Mielőtt megkérdeznétek, nem tudom, hogy Happy End lesz-e a vége. :DD Majd később eldöntöm. Szeretném, ha tudnátok, hogy én is végig sírtam amíg megírtam ezt a részt. :$
Ne haragudjatok nagyon! :( <3 

Nessa.  xx