78.rész

Sziasztok! :)
Most csak annyi mondanivalóm lenne, hogy a következő részt nem hétfőn, hanem kedden tudom hozni, ennek az oka pedig: Ma elutazom, és csak vasárnap éjjel érek haza, és hétfő délutánra még meg kell írnom, az új blogomba a második részt, így a 79. résszel, kedden jelentkezem.
Remélem megértitek! :)

Jó hétvégét! :) Nessa. xx

Ui: Ezt egy kedves olvasómtól kaptam, köszönöm szépen Fatii!! :) 

Behunytam a szemem, ajkai mohón tépték az enyém, egyre jobban sikerült előcsalogatnom a rossz fiút belőle. Mindketten jól tudtuk, hogy egy öltözőben nem éppen lenne már a helyzetből adódóan is praktikus, de ez legkevésbé sem érdekelt, azt hiszem, az összes gátlásom, már a kapcsolatunk elején levetkőztem. Harry volt az első és az egyetlen fiú, aki előtt nem voltam már szégyenlős, az életem is odaadtam volna érte.
Amikor kicsapódott az ajtó, oda sem kellett néznünk, hogy tudjuk ki rontott be, szokásához hűen, kopogás nélkül. Ujjai lecsúsztak a combomról, amit idáig erősen markolt, ajkának mozgása folyamatosan lassult, majd néhány utolsó, gyengéd puszi után a lábaimra eresztett. Arca kipirult, széles mosoly ült az arcán, miközben gyorsan vette a levegőt.
-Végeztetek?-vonta fel a szemöldökét Louis.
Rózsaszín nyelve végigfutott az alsó ajkán, és nem kellett a fejébe látnom, hogy tudjam mire gondol. Egy pillanatra megszédültem, amikor az ajkait kissé összecsücsörítette.
-Komolyan, azt a tíz perces szünetet komolyan ezzel töltöttétek?-röhögött rajtunk Lou.
-Beszélgettünk is.-húzott magához.
-Nyugtasd le, azt ott lent. Paul folytatni akarja a próbát.
-Mindjárt megyek.-fújt nagyot.
-Mit mondjak?-nevetett.-Normális esetben elmondanám, mit műveltek, de Eleanor kint ül, és nem díjazná.
-Rám jött a hasmenés és sürgősen vissza kellett rohannom, Nessával a hátamon a hotelbe.-nevetett.
-Aha, akkor azt mondom, hogy eszel.
Beszívtam az ajkam, miközben figyeltem, amint Lou a fejét rázva, vigyorogva kilép az ajtón. Ahogyan az becsukódott mögötte, Harry elkapta a derekam, és felültetett, a még üres sminkes asztalra.
-Paul megöl, ha nem leszek kint két percen belül.-motyogta, miközben a nyakamhoz hajolt.-De akkor azt hiszem, boldogan halok meg.
-Menjünk vissza.-suttogtam, bár a testem erősen tiltakozott az ellen, hogy elengedjem.
-Hmm, mindjárt.-emelte fel a fejét.
Orrát vigyorogva az enyémhez dörgölte, ránevettem, és az ujjaim a hajába vezettem. Még a haja is különleges, még az életben nem láttam, ilyen hajjal rendelkező fiút. Kislány koromban nekem is megvolt a ideálom, az a tipikus szőke herceg, ami minden kislány álma. Lenyalt tejföl szőke haj, ijesztően kék szemek, sima arc, és persze üljön egy fehér ló hátán. Harry ennek teljes ellentéte, rossz fiúsan csillogó zöld szemei elbűvölnek, szőke lenyalt haj helyett, kaptam édesen barna, göndör fürtöket, ló helyett, ő a fekete Range Roverével, és a többi autójával furikázik, puha bőrét több tetoválás borítja, de számomra ő a legtökéletesebb fiú.
Szokásomhoz hűen, teljesen elkalandoztam. Lábaim köré fontam, és szorosan magamhoz húztam. Nem számít mennyi pénze van, a nyáron belé, és nem a hírnevébe szerettem bele. És tudom, hogy nagyon nehéz lesz elengedni, vagyis elhagyni Őt, de csak arra tudok gondolni, hogy érte teszem, hogy Ő valóra válthassa az álmait.
-Menjünk!-sóhajtottam.
Leugrottam az asztalról, keze az enyémbe csúszott, és magához ölelve vezetett ki az ajtón.
-Végre!-sóhajtott fel Paul.-Állj be a helyedre, Harry!
Nagy tenyere az arcomra csúszott, lágy puszit nyomott az ajkaimra, majd elengedte a kezem és felszaladt a színpadra. Kissé szédelegve lesétáltam a lányokhoz, lehuppantam Eleanor és Chelsea közé, figyeltem, amint Paul a fejét fogja, miközben a srácok ide-oda küldözgetik egymás között, a szélesen vigyorgó fürtös fiút.
-Mi volt?-hajolt az arcomhoz kíváncsian Perrie.-Ne próbáld meg beetetni velem, hogy Harry evett.
-Hát, hm.-vakargattam meg a tarkóm, miközben a másik három lány is közelebb hajolt.-csak, izé.
-Értjük.-sietett a segítségemre Eleanor.-De, az öltözőben?
-El!-nevettem fel kínosan.-Nem! Mi csak...
-Hagyjátok már, nézzétek milyen piros az arca.-nevetett ki Danielle.-Tudjátok milyen Hazz.
-Vanessa jó kislány-mondta elég csípősen Chelsea.
Nem értettem mi baja, elengedtem a fülem mellett amit mondott.
-Szerintem már Harry rontott rajta.-bökött oldalba cinkos pillantással Perrie.
Hálásan rámosolyogtam, arcom a színpad felé fordítottam, a fiúk teli torokkal énekelték a Rock me-t. Imádtam azt a dalt, ahogyan az összes többit is a Take Me Home-ról. Élőben hallgatni, és nézni őket, egy hatalmas élmény, ők a színpadon is ugyanúgy viselkednek, mint általában, de egy kicsit mégis más, érződik, mennyire akarják, hogy jó legyen, de önmaguk maradnak.
Hátradőltem, tudtam, mennyire fontos nekik ez a fellépés, a Madison Square Garden-ben nem adhat koncertet akárki. A térdem mégis remegett, a szívem elszorult, akárhányszor arra gondoltam, hogy az lesz az utolsó együtt töltött éjszakánk.

~Louis~

Büszkén néztem végig, a még teljesen üres, hatalmas termen, amit napok múlva a rajongóink fognak betölteni. A Bring Me To 1D nyereményjátéknak köszönhetően, majdnem minden országból eljut ide két rajongónk, izgatott vagyok. Mióta egy bandába kerültünk, arról álmodunk, hogy egyszer itt lépünk fel, és most itt vagyunk, alig pár napra tőle. 

Figyeltem, a néha összesúgó lányokat, feltűnt Vanessa kissé fátyolos tekintete, folyamatosan énekeltem, már nem kellett annyira koncentrálnom, ahhoz, hogy tudjam, mikor mit kell kiénekelni, és mi jön a szövegben, a dalok már berögzültek. Harry-re néztem, zöld szemeivel a barátnőjét fürkészte. Megváltozott, tényleg nagyon megváltozott. Komolyabb, megfontolja a döntéseit, és nem játszik vele. Az elején én is, és a többiek is azt hittük, csak játszik vele, de ahogyan közelebb kerültek egymáshoz, néhány nap után világossá vált, hogy Harry-t már nem csak az alsó fele vezérli. Amilyen hirtelen robbant be Nessa az életünkbe, Harry olyan hirtelen, egy csapásra megkomolyodott, és bár még mindig idióta, tudjuk, mennyire komoly köztük ez a dolog. Már megmerném kockáztatni azt a kijelentést, hogy bár még mindketten csak 18 évesek, együtt maradhatnak, sőt, Harry talán meg is kérné a kezét. Na, de hova kalandozok. 

Egy ideje egy helyben álltam, feleszmélve a gondolataimból, elindultam az el-vissza ugráló Niall felé, és a háta mögé lépve, felrántottam a pólóját.

-Naa!-vinnyogott bele a dalba.

A doboknál Josh felröhögött, Paul feje kissé vöröslött. Még rímel is. 

Ártatlanul elindultam Zayn felé, aki a közeledésemre hátrálni kezdett, Liam-be ütközött, akinek kiesett a kezéből a mikrofon, ami éles, borzasztó hangot kiadva ért földet.

-Louis William Tomlinson!-üvöltött Paul.

Miért mindig én? 

Ezúttal én kezdtem hátrálni, a pólójánál fogva magam elé rántottam Harry-t és elbújtam mögötte.

-Védj meg! 

-Louis.-ért elénk Paul.

-Nem direkt volt!

-Megteszed, hogy csak egy kis ideig megpróbálod féken tartani a rosszaságod?

-Úgy beszélsz rólam mint egy kisgyerekről.-húztam fel az orrom.

Eleanor játékos pillantásával elárulta, hogy jól szórakozik. 

-Nézd a jó oldalát, nem is szúrom el!-sipítoztam.-Hülyéskedek, de akkor sem rontom el!

-Amúgy, miért viselkedjünk normálisan, ha a koncerten úgyse tesszük?-röhögött a hátam mögül Zayn.

-Mert attól, hogy hülyültök, a daloknak még mennie kell. Fiúk, ez egy fontos fellépés, nem bénázhattok.

-Nem szoktunk bénázni.-dünnyögött Niall.

-Ígérjük ,hogy jól fogunk viselkedni.-szónokolt Liam.-Ugye, Louis?

-N...igen.-sóhajtottam, bár a legkevésbé sem figyeltem miről van szó, jobban lekötött a gyönyörű barátnőm.

-Megismételnéd, amit mondtam?-vonta fel a szemöldökét.

Átláttam ezen a Liamen, az egészet azért csinálta, hogy Danielle-nek megmutassa, hogy ő egy érett, kötelességtudó fiú. 

-Ne törd magad, Leeyum. Dani tudja, hogy te normálisabb vagy nálunk.

A fejéhez nyúltam, hogy összeborzoljam a haját, ám a kezem félúton megállt a levegőben, és elröhögtem magam, Liam új, sünifrizuráját aligha tudom összeborzolni.
-Csináljátok meg még egyszer, normálisan.-emelte ki az utolsó szót Paul.
Harmadjára próbáljuk el a Rock me-t, reggel kilenc óta itt vagyunk, és még csak fél három, ha nem lenne Paul, akkor is valószínűleg ájulásig próbálnánk. Különben, elég nagy büszkeséggel tölt el, hogy néhány nap múlva ezt a hatalmas arénát a mi rajongóink fogják megtölteni.

~Niall~

Nem értem, Chelsea miért csinálja a fesztivált. Azt hiszem, elég türelmes vagyok hozzá, meg alapban is, de kezd idegölővé válni, ahogyan minden apróságon kiveri a hatalmas világméretű hisztit, és beduzzog. A kapcsolatunk eddig töretlenül ível felfelé, de most elindult le, és bármennyire is idegesít a hisztizése néha, nem szeretném elveszíteni. Hangulatingadozásai vannak, egyszer vigyorog, ölelget mindenkit, aztán senkihez nem szól hozzá és piszkálódik. Szememet elkaptam róla, már az is zavart, hogy miközben a lányok egymáshoz hajolva pletykáltak, ő karba tett kézzel komoran nézett maga elé. De nem úgy mint a többiek, úgy tűnt, a legkevésbé sem érdekli a próbánk és teljesen máshol jár. 

Sikerült túl lépnünk a Rock me-n, a Live While We're Young-ot elsőre megcsináltuk hibátlanul, bár egyikünk sem éppen arra koncentrált, Louis is teljesen máshol volt, és a pólóhuzigálós, felborítós akciója után, a figyelmét a barátnője kötötte le. 

-Rendben, srácok.-intette le a zenekarunkat Paul.-Menjetek el kajálni, fújjátok ki magatokat, háromnegyedóra múlva legyetek itt.

A "kaja" szóra felkaptam a fejem, a mikrofonom hanyagol letettem és leugráltam a színpadról.

-Jöttök enni?-fordultam a srácok felé.

Liam mosolyogva bólintott, Zayn megrázta a fejét és értetlen, kissé kómás pillantással nézett rám.

-Mi?

-Beszívtál, Malik?-bökte oldalba Harry.

-Nem.-ráncolta a szemöldökét.-Csak fáradt vagyok. mit kérdeztél, Nialler?

-Jössz kajálni?

-Aha.

Harry egy pillanat alatt eltűnt, Louis Eleanorral az oldalán odacsapódott hozzánk, szépen lassan mindenki felszedte a barátnőjét, ám én nem találtam meg, az enyém.

-Hova lett Chelsea?-fordultam segélykérően Perrie-hez.

-Felpattant és kiment, nem tudom minek, nem mondott semmit. 

Szemeimmel Nessát kerestem, hátha vele van, de a lányt szorosan Harry karjaiban találtam meg, és nem volt vele a szőke barátnőm. 

-Biztos csak elment sétálni.-simogatta meg a vállam Dani.

-Biztos.

Vagy megint valami baja van. Csak tudnám, a színpadról, éneklés közben mit vétek őfelsége ellen. 

-Harry!-kiabáltam a göndör hajú barátom felé.-Jöttök kajálni?

-Igen! 

Tulajdonképpen, egy kicsit irigy vagyok rá. Mióta összejöttek Vanessával, a Caroline-os ügyön kívül nem volt egyetlen nagyobb vitájuk sem, bezzeg mi egy ideje már egy normális szót nem szólunk egymáshoz. Kezdünk eltávolodni, veszekedünk, egy hatalmas szeretkezéssel kibékülünk, aztán minden kezdődik elölről. 

Nagy ívben szartam az MSG előtt állomásozó fotósokra és riporterekre, a kapucnim a fejembe húztam, és becsapódva két szerelmespár közé igyekeztem távol maradni tőlük. 

Tökmindegy volt hova megyünk. Kb 10 perc sétálás után találtunk egy McDonald's-t, nem mentünk be, a rengeteg bent ülő lány miatt, ezért az ablaknál mindenki kért valamit, majd a néhány doboz menümmel a kezemben, követtem a többieket.

-Van valami baj, Niall?-ért mellém Nessa.

-Nem tudod hol van Chelsea?-haraptam az ajkamba.

-Oh.-hajtotta le a fejét-Sajnos nem, velem is öhm, elég bunkó volt. 

-Értem.-bólintottam.-Helyette is bocsánatot kérek.

-Nem haragszom.-mosolyodott el halványan és végigsimított a karomon.

A zsebemben felcsendült a csengőhangom. Kis híján elejtettem mindent ami a kezemben volt. Louis kikapta a farzsebemből a készüléket és a kezembe nyomta. Felsóhajtottam, és a fülemhez emeltem.

-Hol vagytok?!-jött a kissé ideges hangja Chelsea-nek.

-Ezt én is kérdezhetném tőled.-válaszoltam komoran, mire az összes pillantás rám szegeződött. 

-Az arénában, de ti eltűntetek!

-Csak elmentünk kajálni, és te tűntél el! 

-Aha, oké. Hello.

Mielőtt bármit is mondhattam volna, kinyomta. Esküszöm, abban a pillanatban megfordult a fejemben, hogy földhöz vágom a telefonom és addig ugrálok rajta, amíg apró atomjaira nem porlad. 

-Niall?-csapódott mellém a barátnője nélkül Liam.-Mi a baj?

-Semmi.-löktem a zsebembe a telefont.-Mindenért hisztizik! Mindenért én vagyok a szar!-fakadtam ki, bár csak suttogtam.-Van egy ilyen korszak a nőknél vagy mi?! 

Egy pillanatra láttam, hogy valami átsuhan az arcán. Rossz előérzetem volt. 

~Zayn~

Meg tudtam volna ölni saját magam. Rossz volt látni, ahogy a mindig vidám szőke tagunk idegesen magyaráz Liamnek, a szemén látszott, hogy bántja amiért ilyen vele a barátnője. Az ajkamba haraptam, és közelebb húztam magamhoz Perrie-t. Nem szabad, hogy kiderüljön. Egy olyan embert veszítenék el, aki nagyon fontos nekem. Oda akartam menni hozzá, de rossz érzésem volt, nem tudtam volna jó pofizni vele, amikor tudom, hogy ez az egész miattam történt. A lányok bonyolultak, nem értem, hogy történhetett, amikor neki barátja, és nekem pedig barátnőm van, és mindig is hűséges voltam, és most is az vagyok Perrie-hez. Csak, hogy félreértés ne történjék...

-Hé.-szakadt el Harry Vanessától.-Lehet csak megvan neki.-vigyorgott.

-Három hete.-horkant fel a szöszi srác.

-Nem mész oda hozzá?-fürkészte az arcom Perrie.

-De.-nyögtem, és elengedtem a kezét.

Puszit nyomtam a puha arcára és hagytam, hogy odamenjen a lányok közé.

-Majd megbékél.-húztam magamhoz Niall szőke fejét.

Együtt érző, hálás pillantást kaptam Liam-től. Csak ő tudja, miért van ez. És bár tudom, hogy nem én tehetek róla, mégis magamat okolom. Nem tudom, hogy Niall haragudna-e, hisz nem direkt csináltam, de nem merem elmondani. Főleg nem így, életünk egyik legfontosabb koncertje előtt.