71.rész

~Harry~

-Mi a baj?-lépett be Lou.
-Nem tudom.-túrtam idegesen a hajamba.-Az egyik pillanatban még együtt nevettünk, kimentem jégrémért a konyhába, addig még minden rendben volt, aztán felpattant, hogy elfelejtett valamit, de amikor utána mentem fent volt a szobánkban és sírt.-mondtam el egy levegővétellel.
-Akkor, most mond el kicsit lassabban.
-Ne állj ott!-kaptam a fejemhez és arrébb léptem, hogy be tudjon jönni.-Eleanor?
-Hazavittem.
-Bocs, ha elrontottam a délutánod, csak kell valaki akivel beszélhetek, de ha dolgod van akkor...
-Fejezd be, Harry!-eresztett meg egy mosolyt.
Elindultam a nappaliba, leültünk a kanapéra, majd a zsebéből előhúzott egy gyógyszeres dobozt és a dohányzóasztalra tette.
-Kösz.Mindjárt kifizetem.
-Hagyd.-legyintett.-Történt valami előtte?
-Nem.-dörzsöltem meg az arcom.-Niall Liamékkel elvitte Macey-t a vidámparkba, leültünk a kanapéra, beszélgettünk, nevettünk és, innen már tudod.
-Kiborult.A szülei csúnyán bántak vele, az lesz a legjobb ha pár napig csak vele foglalkozol, szeretgesd, nem úgy értem, hogy... szóval tudod.-röhögte el magát.
-Értem.-bólintottam.-Csak, tudod milyen, mindig mosolyog és borzasztó azt látni, hogy ennyire sír.
-Tudom.-veregette meg a vállam.-Túl lesztek rajta.
Aprót bólintottam, hosszan kifújtam a levegőt és hátratúrtam a homlokomba hulló hajam.
-Már annyira bánom, hogy idehívtam a szüleit. Nem tudtam, hogy ez lesz...
-Nem a te hibád.
-Bele se kellett volna szólnom.
-Harry!-szólt rám erősen.
-Pszt!-intettem felfelé, mire összezárta a száját és nagyot sóhajtott.
-Fejezd be!-sziszegte.-Nem kell, hogy ezt csináld! Mellette kell lenned!
A lépcső felől halk lépteket hallottam, odakaptam a fejem majd egyből fel is pattantam és nagy léptekkel felszaladtam.
-Miért mentél el?-nézett rám fátyolos szemekkel.
-Itt van Louis.-öleltem át a derekát.
Szemiben ismét megcsillant egy könnycsepp, felemeltem és lementem vele. Óvatosan leültem a kanapéra, fejét felemelte a mellkasomról és halványan elmosolyodott.
-Szia Loui.
-Hello kislány.-mosolygott rá Louis.
Fáradtan visszazuhant a mellkasomra, egyik kezével engem ölelt, másikkal megfogta Louis kezét és azt szorította.
-Mi történt veled, Törpilla?
-S-semmi.-nyelt nagyot.
Lou csak bólintott és végigsimított a karján.
-Legyél erős.-hajolt közelebb hozzá és megpuszilta a homlokát.
-Megpróbálok.
Ujjaimmal végigsimítottam a haján, tekintetem találkozott az ő fáradt,könnyektől ragyogó, gyönyörű szemeivel.
-Ne sírj.-leheltem apró puszit az ajkaira.
Halovány mosollyal jutalmazott.
-Magatokra hagylak titeket.-állt fel Louis.
Vanessa inogva felállt az ölemből, a kezét fogtam miközben odalépett hozzá és szorosan átölelte Lou-t.
Csendben néztem, ahogyan szinte elveszik Louis ölelésében.
-Szeretlek, Lou.-motyogta halkan.
-Én is, kislány.-simított végig a haján.
A féltékenység egyetlen szikráját sem éreztem, ennek a szónak több jelentése van, és tudom mi a külömbség aközött ahogyan rám és ahogy rá érti.
Lassan elhúzódott tőle, és a visszaült a kanapéra.
-Elkísérem az ajtóig, jó?-guggoltam le elé.
Az alsó ajkát beszívva bólintott, kisimítottam egy rakoncátlan tincset az arcából majd felálltam és elkísértem Louis-t az ajtóig.
Fáradtan nekidőltem a falnak miközben felvette a kabátját.
-Vigyázz rá!-mosolygott rám.-Megöleljelek?
Halkan felnevettem és elfogadtam az ajánlatot, megveregette a vállam miután hátrébb léptem majd felkapta a táskáját és kiviharzott az ajtón a kocsijához.

~Vanessa~

Óvatosan elhúztam a kezemet a hasamról, nem túl hirtelen, nehogy gyanút fogjon. A fejem fájdalmasan lüktetett, úgy éreztem szétrobbanni készül, a könnycsatornáim nem épp terveztek elapadni, így akár akartam, akár nem, folyamatosan könnycseppek csordogáltak le az arcomon. 

-Szeretnél valamit?-ült le mellém és közelebb vont magához.

Megráztam a fejem, de fájdalom hasított bele így akaratlanul is felszisszentem.

-Fáj valamid?

-Csak a fejem.-harapdáltam az ajkaim.

-Menjünk fel!-fonta a karjaim a nyaka köré.

Engedtem neki, hogy felemeljen és a karjaiban vigyen fel a szobánkba. Szánalmasnak éreztem magam.

Óvatosan letett az ágyra, majd befeküdt mellém és betakart. Szorosan hozzá bújtam és behunytam a szemeim, semmit nem akartam csak a karjaiban lenni. Nagy levegőt vettem, hiszen örökké úgysem titkolhatom... Ha elmondom, talán lenne remény kettőnknek, illetve, lehet, hogy már hármunknak. 

Zöld szemei az arcomat fürkészték, nem jött ki hang a torkomon. Nem tudtam neki elmondani. Túlságosan féltem mit fog reagálni. A fejemben valami hangosan üvöltözte, hogy nem tehetem tönkre az életét.
Hogy ne nézzen túl hülyének, ujjaim a hajába vezettem és lehúztam magamhoz a fejét.

Hümmögve kisimította az arcomból a hajam és lágyan megcsókolt, talán sosem csókolt meg még ennyire félénken és óvatosan. Ajkai éppen csak érintették az enyém, előre toltam a csípőm, hogy egy kicsit bátorítsam, óvatosan meghúztam a haját és elmélyítettem a csókunkat.

-Nessa!-kapott levegő után.

Megmelengette a szívem, ahogyan a nevemet mondta, ugyanakkor a könnyek ismét utat törtek maguknak.

-Hé! Ne!-húzott a mellkasára.

-Sajnálom.-szipogtam.
Nem tudtam, meddig bújhatok el az ölelésében. Mindenesetre erőt kell vennem magamon és lenyugodni, az idegesség se nekem, se neki, és ha van ott bent egy baba, akkor a picinek sem tesz jót... El kell mennem egy nőgyógyászhoz, hogy megtudjam, igaz-e a sejtésem. Ha igen, ráérek utána gondolkozni, hogy mi legyen. Egyben teljesen biztos vagyok, akármi is fog történni, megtartom a babát. Hiszen ( ha van) akkor ő kettőnk vére, nem lennék képes megválni tőle, vagy megölni azt a kis élőlényt, aki kettőnkből van. Lehet, hogy ezzel a saját életem teszem tönkre, tanulni akarok, lenni valaki, az is kétséges, hogy fel tudok nevelni egy gyereket 18 évesen. De nem ölöm meg a gyerekünket, és nem adom oda senkinek.
-Lezuhanyzom.-ültem fel.-Fáradt vagyok.
Megértően bólintott, az arcomhoz hajolt és finom puszit adott a számra.
-Ha beszélni akarsz róla, tudod, hogy én mindig meghallgatlak.-emelte a szájához a kezem.
-Tudom, és köszönöm.
Világos, hogy ő és Louis is azt hiszi, hogy a szüleim miatt sírok ennyit.
-Jól vagy? Veled menjek?
-Nem kell. Jól vagyok.
-Rendben.-bólintott.-Kérsz valamit enni? Megcsinálok bármit.
-Nem kérek semmit.-ráztam meg a fejem, igyekeztem nem kimutatni a hirtelen jött, sajgó fájdalmat.
Nagyot sóhajtott és még egy puszit adott, óvatosan felálltam és stabilnak szánt lépésekkel elővettem egy pólót és tiszta fehérneműt a szekrényből. Ahogy becsukódott mögöttem a fürdőszobaajtó, vissza is akartam fordulni, hogy behívjam, de nem tettem. A hajamat egy laza kontyba fogtam, levetkőztem és megnyitottam a forró vizet. Jól esett, ahogyan a víz felmelegíti a bőröm, azzal együtt indultak újra el a könnyeim. Lassan, vízzel keveredve folytak végig az arcomon, egy kis pityergés után viszont erőt vettem magamon és mosakodni kezdtem. Minél hamarabb vissza akartam bújni az ölelésébe, beszívni a finom illatát.
A hajam vizes lett, de nem törődtem vele. Bő 10 percig álltam a víz alatt, ennyire rövid ideig még soha nem zuhanyoztam. Magam köré tekertem egy halványkék törülközőt és kiléptem, majdnem elcsúsztam, de az utolsó pillanatban sikerült megkapaszkodnom. Nem hiányzik még egy agyrázkódás is.
A helyére csúsztattam a kilépőt és felitattam vele a tócsát amit magam után hagytam. Megtörülköztem, de mielőtt öltözni kezdtem volna, megpillantottam magam az egész alakos tükörben. Valami külső jelet kerestem, de azon kívül, hogy a hasam egy kicsit hízás helyett, inkább megduzzadt, semmit nem láttam. Lehet, hogy csak én vagyok az őrült és beképzelem magamnak ezt. Felöltöztem, a hajamat átdörzsöltem a törülközővel és egy laza kis copfba fogtam. A szemeim egészen pirosak voltak, és megduzzadtak a sok sírástól, nem voltam túl szép látvány. Lehajtott fejjel mentem vissza a szobába, Harry az ágyon ült és a közeledésemre összerezzent. Próbáltam nem elsírni magam ismét, mégis akárhányszor ránézek, elszorul a torkom.
-Liam most küldött egy sms-t.-sóhajtott fel.-Reggel mennem kell velük egy rádióba a Take Me Home miatt, Paul nem engedi, hogy kihagyjam.
-Jó.-szívtam be az alsó ajkam és leültem mellé.
-Szeretnél velünk jönni?
Megráztam a fejem és bebújtam a takaró alá, másra sem vágytam jobban csak egy kiadós alvásra és az ölelésére.
-Nem érzem jól magam.
Lefeküdt mellém és az arcomat kezdte simogatni, behunytam a szemem, ujját lassan végig vezette az ajkamon, majd az arccsontomon miközben közelebb húzódott és lágy puszikkal halmozta el az arcom minden pontját.
-Nem akarom, hogy sírj.-motyogta.
Kinyitottam a szemeim és elmerültem a zöld szemekben, leejtette a kezét az arcomról, helyette a derekamat fogta át. Közelebb bújtam hozzá és az arcomat a nyakába rejtettem.
-Akarsz róla beszélni?
Alig észrevehetően megráztam a fejem, had maradjon abban a tudatban, hogy anyáék miatt van ez az egész.
-Rendben.-simított végig a hajamon.

~~~~

Hirtelen ültem fel az ágyban, és most az egyszer, akármilyen szar is lesz ez a délelőtt nélküle, örültem, hogy korábban elment. A szám elé tapasztott kézzel rohantam a fürdőszobába, lerogytam a WC mellé és felé görnyedve kiadtam magamból a semmit amit ettem tegnap. Könnyek csordogáltak le az arcomon, lehúztam WC-t és a mosdókagylóhoz léptem. Erősen sikáltam a fogaim, többször is kiöblítettem a szám, mire teljesen eltűnt az a borzasztó íz. Visszaszédelegtem a szobába, az éjjeliszekrényen várt egy papír. 

A kezeim remegtek, felvettem és mielőtt olvasni kezdtem volna, megtöröltem a szemem. Harry hosszúkás, fiús betűire elmosolyodtam, és még a béna kis szívecske is megmosolyogtatott a levélke végén.

Jó reggelt! :)

Sajnálom, hogy el kellett mennem. Hiába próbáltam elkéredzkedni még reggel Paul-tól, nem engedett. :|

11 körül érek haza, viszek ebédet.

Kérlek, ne sírj! 

Szeretlek. <3

xx. Harry.

Gondosan összehajtogattam papírt, felkeltem, előhúztam a bőröndöm és egy eldugott kis zsebbe csúsztattam. A hasam jelezve, hogy tegnap nem ettem semmit, hangosan megkordult. Erőt vettem magamon és kivánszorogtam a szobából, könnyes szemekkel lépdeltem végig a folyosón, lementem a lépcsőn, és a konyha felé indultam, de a nappaliból hangok szűrődtek ki, így arra indultam.
-Szia.-eresztett meg egy mosolyt Jake.
-Szia.-motyogtam.
A hangom remegett, a kinézetemből pedig nem volt nehéz rájönnie, hogy nagy a baj, bár már biztosan tudja valamelyik fiútól, azt a változatot amit ők hisznek.
-Hogy érzed magad?-fogta meg a karom.
Odabotorkáltam hozzá, leültem a kanapéra és az arcomat a tenyerembe temettem. Valakinek el kellett mondanom, hogy mi a bajom igazából.
-Szarul.-nevettem fel keserűen.
-Szemét húzás volt anyáéktól...
-Jake!-szakítottam félbe.-Nem miattuk sírok.
-Hanem?-nyíltak nagyra a szemei.
-Kérlek, ne mond el senkinek.-suttogtam.-Nem szabad...
-Rendben.-bólintott.
Nagy levegőt vettem, megtöröltem a szemem és felnéztem a bátyám szemeibe.
-Azt hiszem...-suttogtam.-terhes vagyok.
-Tessék?!-pattant fel.
Összeszorítottam a szám és csendben néztem ahogyan magában motyogva járkál.
-De hát, Vanessa, nem igaz, hogy ennyire felelőtlenek legyetek! Ha már csináljátok, legalább Harry húzhatott volna egy kibaszott...
-Jake!-emeltem fel a hangom, mire elhallgatott.-Védekeztünk.
-Mit akarsz csinálni?-nyugodott le valamennyire és leült mellém.
-Nem tudom.-csordult ki egy könnycsepp.-Nem mondhatom el neki.
-Vanessa.-sóhajtott.-El kell neki mondanod! Az ő gyereke, vagy nem?
-Persze, hogy az övé!-csattantam fel.
-Jó,jó.-tette fel a kezét.
-Nem mondhatom el, ő még nem áll készen erre. Jake, nem érted? Nem mondhatom el! Nem húzhatom keresztbe az életét!
-Joga van tudni.
-Tudom.-töröltem le idegesen a könnyeim.-De nem tehetem ezt vele, nem tehetem ezt a bandával! Ne mond el neki!
-Megígérem, hogy nem mondom el neki.
-A többieknek se!
-Jó-fújta ki hosszan a levegőt.- és azt tudod már, hogy mióta?
-Nem.-harapdáltam az ajkaim.-El kell mennem nőgyógyászhoz...
-Elkísérlek!
-Köszi.-hajtottam le a fejem.
-Nem tudom mit akarsz tenni-rázta a fejét és magához ölelt.- de szólj ha kell valami, segítek.
-Hát, valami kaja most jól jönne.
-Oké.-nevetett.-Kérsz kakaót?
Aprót bólintottam, felállt és a konyhába ment. A legnagyobb baj talán az, hogy én sem tudom mit fogok csinálni.