70.rész

Sziasztok! :)
Egy kicsit félek kitenni ezt a részt, nem tudom, hogy fogtok rá reagálni, mindenesetre komizzatok ha tetszett, na meg akkor is, ha nem :D
Még annyi mondanivalóm lenne, hogy jelentkeztem a másik blogommal egy blogversenyre, 3 kategóriában amik közül az egyik a "legkedveltebb blog" kategória. És ezúton is szeretnék megkérni mindenkitm aki olvassa és netán szereti is a blogomat, szavazzon rá ITT. Köszönöm szépen. :) 

Big hug, and million kiss: Nessa xx

2012. november. 13. délután:

-Vigyázz rájuk!-mondtam el sokadjára is Liamnek. Nem csak a húgomra, de a most hihetetlenül őrültnek tűnő Niall-re is értettem. A szöszi szájában egy nyalókával, nyakában Macey-vel körberohanta a nappalit, miközben kis híján elestek.
-Rendben.-bólogatott.-Niall! Gyertek!
Leguggolt előttem a szőke fiú így tudtam nyomni egy puszit Macey arcára és belekezdtem a mondókámba.
-Fogadj szót a fiúknak és Dani-nek, próbáld meg nem teletömni magad édességgel, ne szaladj el, és vigyázz Niall-re.
-Jó.-bólogatott.
-Szerinted képes lenne rosszul viselkedni?-ölelt át hátulról Harry.
-Nem tudom, ezért mondom el.
-Nyugi.-simogatta meg a karom kedvesen Danielle-Minden oké lesz, Macey jó kislány. Ne aggódj.
Elmosolyodtam, megöleltem Liam-et, ám ahogyan megéreztem a férfias spray illatát, iszonyú hányingerem lett. Pedig szó mi szó, mindegyikőjüknek rajongok az illatáért. Összeszorítottam a szám, átöleltem Dani-t aki még a fülembe súgta, hogy figyelni fognak a két rosszaságra, majd Niall felé fordultam és nyomtam egy puszit az arcára.
-Vigyázz a húgomra, Horan!
-Igenis, Vanessa főkapitányhölgy!-csapta a fejéhez az egyik kezét, a másikkal szorosan tartotta Macey lábát.
Mosolyogva figyeltem ahogyan beszállnak Dani autójába, majd becsuktam az ajtót és Harry felé fordultam.
Lazán nekitámaszkodott a falnak és mosolyogva kukucskált ki az ablakon.
-Nem kell miattuk aggódnod.-nyomott puszit a fejemre.
-Nem aggódom.-mosolyodtam el.-Louis-ra is rá merném bízni, nemhogy Liam-re. Mellesleg, nem tudod hol van Jake?
-Zayn-el elmentek valamerre.-vonta meg a vállát.-Louis meg Eleanorral van úgyhogy kénytelen leszel velem megelégedni.
-Hatalmas büntetés.-sóhajtottam fel.
Nagy kezébe zárta a hozzá képest apró kezeim és a kanapéhoz vezetett, az ölébe vont és egy puha csók után elgondolkodva fürkészte az arcom.
-Mondani akartam valamit, vagyis még most is akarok, de azt fogod mondani, hogy perverz vagyok.-nevetett fel.
-Mindenki tudja,hogy az vagy.
-Ez nem igaz.-háborodott fel.-Csak élénk a fantáziám.
-Bizonyára úgy van ahogy mondod.-nevettem.
-Csak úgy mellékesen megjegyzem.-hajolt a fülemhez, pedig ezt a bizalmas információt senki nem fogja most meghallani.-Nagyon finom vagy.
A vér az arcomba tódult miközben ő hangosan nevetett, látszott rajta, hogy szórakoztatja mennyire zavarba tud hozni. Arcomat a vállába fúrtam, hogy ne lássa az égő arcomat, végül én is elnevettem magam.
-Fogd be.-löktem meg a mellkasát.
-Egyre erőszakosabb vagy, te nőszemély.-fogta meg a csuklóm.
-Harry?-emeltem fel a fejem.-Van itthon vanília fagyi?
-Nem is szereted a vanília fagyit, hányingered van tőle.-ráncolta össze a szemöldökét.
Magamat is megleptem ezzel a kérdéssel, a vanília azok közé tartozott aminek a fagyi formájától hányingerem lett, most mégis megkívántam.
-Mindegy, megnézem.-emelt ki az öléből.
Miközben a hűtő fagyasztójában matatott én felhúztam a lábaim és azon tűnődtem mi történhetett velem. Vanília fagyi? Amikor 3 éves korom óta mindig hányok tőle?
Lehet csak pillanatnyi felindulásból kérdeztem, lehet ha meglátom akkor ugyanúgy felfordul a gyomrom mint eddig. Lehuppant mellém és az ölembe tett egy kistányért amiben egy jó nagy kanál vanília és csoki fagyi díszelgett. Ahogy megláttam felemeltem a kanalat és egy nagy adagot a számba nyomtam, furcsa módon nem lett hányingerem, viszont az agyam pörgött tovább. Miért nem vagyok tőle rosszul? Megvontam a vállam, mire összeráncolt szemöldökkel rám nézett.
-Privát beszélgetés?-vigyorgott.
Aprót bólintottam és újabb kanállal tüntettem el a jégkrémből, furán nézett rám végül hasonlóan hozzám ő is megvonta a vállát és a figyelmét a saját tányérjának szentelte.
Talán csak az utóbbi napok miatt, a feszültség ezt váltja ki belőlem. Az agyam leghátsó zugában, a legesleghátsóban viszont ott motoszkált egy gondolat, egy dolog ami mindent ami most van tönkre vágna. Gyorsan elhessegettem, hiszen mindig védekeztünk, szedem a bogyókat, nem történhetett meg. Hülye vagyok. Különben is, a terhesek reggelente hánynak és én nem.. vagyis de. Tegnap reggel,de ma nem, és ők minden reggel hánynak meg nekik nem jön meg ellenben nekem...
Nem lehet! Olyan gyorsan ugrottam fel, hogy elfeledkeztem az ölemben fekvő tányérról, de még időben utána kaptam így nem borítottam le a drága szőnyeget jégkrémmel, Harryt viszont annál jobban megijesztettem.
-Mi a baj? Rosszul vagy?!-ugrott fel és megragadta a kezem.
-N-nem. Csak eszembe jutott valami fontos, mindjárt jövök.-füllentettem majd elhúztam a kezem és felrohantam a lépcsőn.
A szobánkba belépve kétségbeesetten túrtam fel a fiókokat, majd utolsó reményemként előszedtem a bőröndjeim és feltúrtam az utolsó rekeszig mindent, végül a legkisebben találtam meg az apró macskás naptárat. Hatalmas piros x-ekkel van jelölve, mikor jött meg, és kékkel, hogy mikor kell, amiket eddig mindig erősen átsatíroztam utána pirossal.
Az utolsó kék x 9.-e ami azt jelenti, hogy már 4 napot késett.
A kezemből kiesett az apró naptár én pedig megszédültem. Nem lehet. Ilyen nem történhet velünk! Biztos csak valami kavarodás van, elszámoltam. Reményekkel telve kaptam fel a földről a papírdarabot és újraszámoltam a 28 napot, de bármennyiszer számolhattam, az mindig pontosan 9.-re esett.
Minden stimmel, késett, olyat kívánok amit eddig utáltam, még híztam is, és tegnap reggel hánytam.
De ez egyszerűen nem történhet meg, azokat a rohadt bogyókat minden nap beveszem, egyszer sem hagytam ki mióta megtörtént köztünk nyáron.
Lehet csak beteg vagyok, lehet csak én pánikolok és van erre egy egyszerű magyarázat, egy betegség ami pontosan ezekkel a tünetekkel jár de pár nap múlva elmúlik. De ezekkel a gondolatokkal csak saját magam próbáltam megnyugtatni. Az alsó ajkam megremegett, kezemben a naptárral felkucorodtam az ágyra és csak bámultam magam elé. Könnyeim lassan teljesen elhomályosították a látásom, kezem a hasamra csúszott. Mi van, ha ott bent már fejlődik egy kisbaba? A mi kisbabánk. Az enyém és azé a fiúé akit a világon az egyik legjobban szeretek. Más ilyenkor örül, és én is örömtáncot járnék, ha pár évvel idősebbek lennénk.
A halk kopogásra felkaptam a fejem, gyorsan zsebre vágtam a naptárt és a sírás minden jelét megpróbáltam eltüntetni.
-Gyere.-szóltam halkan.
Benyitott, zöld szemeivel ijedten nézett körbe, és akkor rájöttem. Nem zúdíthatok rá mindent, nem közölhetem vele, hogy babát várok, bár még nem biztos, de a jelek szerint több mint valószínű... Nem húzhatom keresztbe az életét, érte milliók rajonganak és szereti amit csinál, nem tehetem tönkre sem a bandát ezzel, és nem törhetem össze az álmát.
-Sírtál?-lépett oda hozzám.
Leült elém, kezét az állam alá tette és felemelte a fejem. Alig bírtam a szemébe nézni. Bármennyire is elakartam neki mondani, nem tehettem. Ijedten nézett rám, nem tudta mi történt ilyen hirtelen és én sem tudtam igazán kimagyarázni magam ebből.
-Mi a baj, kicsi?
-S-semmi.-erőltettem meg egy mosolyt.-Cs-csak...
Halkan felsóhajtott, majd átölelt, arcomat a mellkasába fúrtam és mélyen belélegeztem az illatát. Most nem lett hányingerem a spray-től. Csendesen pityeregve úgy szorítottam magamhoz, mintha az életem függne tőle, és tulajdonképpen ez így is van. Mellette voltam életemben először tényleg, igazán boldog. Zavaros a megismerkedésünk, utólag én sem értem miért hívtam meg egyből magamhoz őket, de visszagondolva rá már tudom, szükségem volt barátokra, és akkor bennük láttam meg.
Óvatosan eldőlt velem az ágyon, egy milimétert sem akartam távolodni tőle, ingét lassan eláztattam a könnyeimmel, amik szüntelenül csordogáltak le az arcomon. Hogy mondhatnám el neki, amikor még ő is gyerek? Biztos, hogy mellettem állna, biztos, hogy csodálatos apa lenne, de nem tehetem ezt vele. 18 éves, világsztár a barátaival, azt sem értem én hogy férek bele az életébe, nemhogy egy baba.
Ujjaival a hajam simogatta és halkan dúdolt a fülembe, amitől kezdtem megnyugodni.
-Ne haragudj.-töröltem meg az arcom.
-Ugyan.-adott apró puszit a számra.-Jól vagy?
Nem.
-Jobban.
Nem faggatott, hogy mi történt. Szerintem azt hitte, hogy a szüleim miatt sírok.
-Szeretnél valamit?-simított el egy kósza tincset az arcomból.
-Nem.-húztam magamhoz.
Kétségbeesetten akartam, hogy öleljen. Akárhogy is nézem, ha elmondom neki, lehet jól fogadja de azzal tönkreteszem az álmát, ha nem mondom el, nem tudom örökké titkolni, néhány hét múlva az rendesen látszani fog ha növekedni kezd a baba. Elsősorban Harry érdekeit kell néznem és nem az enyém, neki az lesz a legjobb ha anélkül a tudat nélkül, hogy a gyerekét várom, kilépek az életéből.
A borzasztó gondolatra újból felzokogtam, ő pedig jobban húzott magához.
-Ne sírj.-emelte fel az arcom.-Minden rendben lesz.
Annyira szerettem volna hinni neki, de úgysem lesz rendben.
-Szeretnéd ha felhívnám Jake-et? Vagy szóljak a fiúknak?
-Nem.-nyögtem és az arcomat újból elrejtettem az ingében.-Szeretlek, Harry.
-Én is kicsim.-halmozott el puszikkal.

~Harry~

Nem értettem mi történt ilyen hirtelen. Egyik pillanatban még együtt nevettünk a nappaliban, aztán otthagyott és most sír. Talán még a tegnapinál is jobban zokogott. Fogalmam sem volt miért, talán most jött ki rajta a tegnapi nap. Ujjai görcsösen markoltak az ingembe, szorosan bújt hozzám miközben vállai rázkódtak. Hiába kérdeztem bármit is, nemleges választ adott, így csak annyit tehettem, hogy mellette maradok ameddig kell. Ujjaimmal folyamatosan törölgettem a makacsul záporozó könnyeit, utáltam így látni, haragudtam mindenkire aki valaha is egyetlen szavával vagy tettével bántotta őt. Könnyek helyett mindig a mosolyát akartam látni, az volt az a dolog ami engem is eltöltött jó érzéssel. Ha láttam, hogy boldog. 

-Kérlek.-leheltem csókokat a homlokára ami furcsán forró volt.-Vanessa ha nem hagyod abba beteg leszel.

Válaszol csak halkan hüppögött. Sóhajtva húztam magamra és a haját simogattam. Fejét a vállamra hajtotta, válla néha még megrázkódott de kezdett megnyugodni.

-Harry.-rebegte.

Hangja annyira elkeseredett és fáradt volt, el akartam venni mindent amiért szomorú, ha tehetném inkább átélném én ezeket helyette.

Fejét lassan felemelte, arca és a gyönyörű szemei pirosak voltak, ajka remegett.

Kezét felemelte és egy ujját végighúzta a számon, előrehajoltam, míg fáradtan kúszott feljebb hozzám. Puha csókkal próbáltam megnyugtatni, remegő kezekkel túrt a hajamba, erősen tartottam, homloka és arca forró volt.

-Lázas vagy.-húzódtam el. 

Le akartam tenni, hogy tudjak neki felhozni gyógyszert, de amint elengedtem újból keservesen sírni kezdett.

-Kicsim.-suttogtam.-Visszajövök.

-Ne menj el!

Karjait a nyakam köré fonta, rájöttem mi az egyetlen megoldás. Az ölembe vettem és amilyen gyorsan csak tudtam, lementem vele a lépcsőn. Kinyitottam a szekrényt, őt a pultra ültettem és egyik kezemmel erősen fogtam, míg a másikkal idegesen túrtam a dobozok közé. Végre megtaláltam a lázcsillapítót, remegő kezeibe adtam és egy pohár narancslét tettem elé. A szája elé tartottam a poharat, hiszen olyan gyengének tűnt, hogy talán még azt sem bírta volna megtartani. Miután lenyelte, felvettem és visszamentem vele a szobába.
Álmosan pislogott rám, halkan szipogott de úgy tűnt kezd megnyugodni. Az arcát simogattam, szorosan kapaszkodott belém, csendben figyeltem ahogyan szemei lassan lecsukódnak. Miután elaludt óvatosan kimásztam mellőle és a telefonomat nyomkodva lementem a lépcsőn. Becsuktam magam mögött a konyha ajtaját és vártam, hogy Liam felvegye.
-Gyorsan mond mert Macey vár.
-Ne hozd haza. Vanessa rosszul van...
-Micsoda?!
-Sírt, belázasodott, nem akarom, hogy Macey megijedjen.
-Rendben. De mi történt?
-Nem tudom.-sóhajtottam.
-Figyelj, le kell tennem mert Niall ordibál a hullámvasútról. Később felhívlak.
-Szia.
-Szia.
Kinyomtam és azonnal lapoztam tovább Louis számához, nem akartam zavarni, tudva, hogy nagy valószínűséggel most pakolnak Eleanor-ral.
-Szevasz, Harry!-üvöltött a telefonba.
-Louis. Hol vagy?
-Tescoba, Eleanorral vásárolunk. Mert?
-Be tudtok menni egy gyógyszertárba? Vanessa lázas.
-Nemsokára ott vagyok.
Kinyomta, farkasszemet néztem a készülékkel, majd zsebre tettem és miután ittam egy pohár vizet felmentem az emeletre. Arca nyugodt volt, bár szempillái még könnyesek. Apró kezeivel szorosan fogta magához a takarót. Gyengéden felemeltem a kezeit, ösztönösen húzódott közelebb, meleg arcát a nyakamba fúrta. Néhány perc múlva viszont megrezzent a telefon a zsebemben, sóhajtva kimásztam mellőle. Óvatosan adtam egy puszit a homlokára majd lementem a lépcsőn és ajtót nyitottam Louis-nak.