2013. február 17., vasárnap

61.rész

~Vanessa~

Chelsea-t lelőni se lehetett volna,sorjában hozta be a kajákat,próbálta belém tukmálni a gyógyszereket, és egy feszt kérdezgette,hogy jól vagyok-e,amire csak egy bólintással tudtam válaszolni. Jól esett,hogy így foglalkozik velem,miattam nem ment iskolába,pedig egyedül is jól meglennék itthon. Egy sálat tett a nyakam köré és lehuppant az ágy végébe,mellettem az éjjeliszekrényen egy füzet és egy toll hevert.
-Mikor költöztök össze Harryvel?-próbált beszélgetést kezdeményezni.
Elvettem a füzetet és a tollat,majd körmölni kezdtem.
-Holnap után költöznénk,de szerintem inkább majd akkor ha meggyógyultam.-nyomtam a kezébe.
Elmosolyodott és visszaadta. A telefonja rezegni kezdett mellette,elolvasta az sms-t,majd az ölébe vette a laptopom.
-Bekapcsolhatom?
Bólintottam és feljebb tornáztam magam,mellém ült és belépett a skyp-ba amin rögtön a belépés után,valaki videóüzenetet kezdeményezett. Egy képen megjelent Harry és a többi fiú.
-Sziasztok!-vigyorodtak el,Hazza kivételével,aki nagy szemeivel aggodalmasan méregetett.
Lerúgtam magamról a takarót és a fürdőszobába szaladtam, a fésűmmel gyorsan próbáltam kigubancolni a hajamat,amikor megjelent az ajtóban,kezében a laptopommal,Chelsea.
A fiúk,beleértve Harryt is,felnevettek,Chelsea pedig vissza húzott az ágyamba.
Szégyenlősen integettem a kamerába,és durcásan magamra húztam a takarót és az ujjaimmal próbáltam valamelyest rendbe tenni a hajam.
-Hogy vagy?-hajolt bele a kamerába Harry.
A számat szólásra nyitottam de Chelsea kezét rátapasztotta.
-Nem beszélhet amíg haza nem jöttök!-mondta.-Tegnap elment a hangja.
Összehúzott szemöldökkel,lefeszegettem az ujjait a szám elől és egy picit meglöktem,mire felnevetett.Kisajátítottam a laptopot és úgy ültem,hogy ne lásson rám. Harry nevetve megrázta a fürtjeit.
-Nem értem,hogy sikerült ennyire lebetegedned.
Mosolyogva megvontam a vállam és a kamerán keresztül az arcát fürkésztem.
A chatbe bepötyögtem amit kérdezni akartam,hallottam ahogy náluk megszólal az a hang,ami jelzi,hogy írtam neki.
-Hogy-hogy nem a stúdióban vagytok?
-Végeztünk.-vigyorgott Zayn.
Széles mosoly szökött az én arcomra is.
-Holnap reggel indulunk haza.-mondta Liam.
-Meggyógyítalak.-kacsintott bele a kamerába Harry.
A srácok egyszerre kezdtek "húúú"-zni,mosolyogva megráztam a fejem és a kezemmel szívecskét formáztam.
-Én is szeretlek.-mosolygott.
Louis cuppantott a szájával és Harry nyakába vetette magát.
-Chels!-ordított bele a kamerába Nialler.
Megnyugtató,hogy az ő hangjával nincsen semmi probléma. Chelsea felé fordultam,hogy ő is látszódjon.
-A kutya is ott van?!-kiabált.
-Ne ordíts már.-csapott a szőkeség combjára Louis.
-Nincs.-kacagott fel mellettem a barátnőm.-Átvittem a szomszéd nénihez amíg itt vagyok.
-Akkor jó.-mosolygott a szőke fiú.
-Hiányoztok. <3 -pötyögtem.
-Ez csak Harry-re vonatkozik?-vonta fel a szemöldökét Lou.
Megráztam a fejem mire mindannyian elmosolyodtak.
-Te is hiányzol,Törpilla.-mosolygott Zayn.
A mosolyom még szélesebb lett a sok közül,az egyik általuk kreált becenevem hallatán.Megdörzsöltem a szemem és Chels vállának dőltem.
-Álmos vagy?-kérdezte Harry.
Hevesen megráztam a fejem.
-Aludj csak,kicsim.-pislogott nagyokat.
-Nem akarok.
Megpróbált szigorúan nézni,de csak az lett belőle,hogy mindannyian röhögni kezdtek.
-Pihend ki magad.-mosolygott Niall.
Elhúztam a szám,nem akartam még aludni.
-Fáj még a torkod?-vizslatott Liam.
A fejemet ide-oda ringattam és megvontam a vállam.
-Egy kicsit.-küldtem el.
Chelsea azonnal felugrott mellőlem,az éjjeliszekrényem fiókjából kivett valami mentolos bogyót és mielőtt reagálhattam volna bármit is,a számba nyomta. A fiúk ismét csak jót nevettek az egészen.
Fintorogva,de megvártam míg szétolvad a számban.
-Srácok,Nessának pihennie kell.-közölte velük Chels és már húzta el előlem a laptopot.
Hevesen ráztam a fejem és megragadtam a gépet.
Sóhajtva,de visszatette az ölembe.
-Baby,szeretném ha meggyógyulnál.Aludj egy kicsit,jó?-kérlelt Harry.
Sóhajtottam és durcásan levágtam magam a párnák közé.Mindannyian mosolyogtak,integettem és ismét egy szívecskét mutattam a kamerába,mielőtt Chels elhúzta volna előlem.Behúzta a sötétítőket és a laptopommal kivonult a szobámból,ő miért kamerázhat tovább velük? És én miért nem?
Magamra húztam a takarót,le rángattam a nyakamról a kényelmetlen sálat és az oldalamra fordultam.

~Harry~

Magam után húzva a bőröndömet,Paul és a fiúk között átvergődtem a tömegen,várt ránk egy csapat lány és néhány riporter,akik tudomást szereztek arról,hogy külön költözünk,és nagyrészt mindannyiunk a barátnőjével költözik össze. Elengedtem a fülem mellett a kérdéseket és helyette egy pityergő lánynak a kezébe nyomtam a papírt,majd mosolyogva magamhoz húztam,hogy megpróbáljam megnyugtatni,de csak még jobban kezdett sírni.
-Jól vagy?-kérdeztem és a nadrág zsebemből előkotortam egy zsebkendőt.
Szipogva bólintott és nagyra nyílt szemekkel elvette a zsebkendőt,még egyszer megöleltem és figyeltem ahogy elmegy. Miután én végeztem,Paulnak támaszkodtam,lassan a többiek is odajöttek és átjutottunk a repülőtéren. Bemásztunk a kisbusz hátsó ülésére és a házunk helyett,egyenesen Vanessához indultunk.
Izgatottan,elsőnek ugrottam ki,átmásztam Liamen és Zaynen majd szinte beszakítottam a bejárati ajtót és halálra ijesztettem Chelseat.
-Bocsi.-fojtottam el a nevetésem.
Le pisszegett és felfelé mutatott.
-Még alszik.
A fiúk is bejöttek,kórusban köszöntek a lánynak,majd Niall a kanapéra vetődött és ölelgetni kezdte.Levettem a cipőm és a kabátom,lábujjhegyen osontam fel a lépcsőn és óvatosan benyitottam a szobájába, az ágyán feküdt és halkan szuszogott,magához ölelte a párnát,a takaró lecsúszott a derekáig. Óvatosan mellé feküdtem és az arcát kezdtem simogatni,szempillái megrebbentek és álmosan pislogott rám.
-Szia.-mosolyogtam és arcomat rögtön a nyakába fúrtam.
Éreztem,hogy meglepődött,majd vékony karjaival átölelt és a hajamba túrt. Arca egy kicsit meleg volt,de nem törődtem azzal,hogy beteg,ajkaimat az övére tapasztottam.

~Vanessa~

Több mint 14 órát aludtam! 14! Ennyit még életemben nem aludtam egyszerre,több mint fél nap és még is fáradt vagyok. Arcomat Harry mellkasába fúrtam és mélyen belélegeztem az illatát,miközben a hajamat piszkálgatta,hallgattam ahogyan beszámol a vele történtekről. 
-Hiányoztál.-mondtam.
Még saját magam is meglepődtem azon,hogy van hangom. 
-Ne beszélj.-dörgölte orrát az enyémhez és lágy puszit adott a számra.
-Jól vagyok.-fúrtam arcomat a nyakába.
Kezét a homlokomra tette és összevont szemöldökkel próbált rájönni,hogy van-e lázam vagy nincs.Hümmögve végig simított az arcomon és újabb puszival jutalmazott.
-Te is hiányoztál.-motyogta.
-A többiek is itt vannak?-kérdeztem reménykedve.
Aprót bólintott és még mielőtt kiugrottam volna az ágyból,az ölébe vett.
-Tegyél le!-nevettem.
Mosolyogva megrázta a fejét és úgy vitt le a lépcsőn.
-Le tudok menni egyedül is.
-Hagyj ennyi örömöt.-vigyorgott és leült velem a kanapéra.
Rögtön kiugrottam az öléből és a fiúk közé vetettem magam,egyszerre próbáltam meg mindannyiukat megölelni,több kevesebb sikerrel.
-Nyugi.-nevetett Louis és cuppanós puszit nyomott az arcomra.
Le fejettem a kezeimet róluk és be fészkelődtem Harry karjai közé.
-Jól vagy?-aggodalmaskodott Chelsea.
-Igen.-vigyorogtam rá.
-Akkor,ha már megérkeztetek,én lelépek.-állt fel a kanapéról.
-Maradj még.-fogtam meg a kezét.
-Majd később még benézek,de már Candy lehet kikészítette a nénit.-nevetett.
-Megyek veled.-állt fel Niall is.
Elhúztam a szám és megöleltem Chelst.
-Köszönöm.-motyogtam a fülébe.
Vigyorogva visszaölelt és felhúzta a cipőjét. Harry és Niall utána ment,a szőkeség nyomott egy puszit a hajamra és egyedül maradtam a három sráccal.
-Mi volt a baj?-kérdezte Liam.
-Csak belázasodtam egy kicsit.-rántottam meg a vállam.
-Csak.-horkantott fel egyszerre a három fiú.
-Most már jól vagy?-pislogott rám Zayn.
-Igen.-álltam fel és a konyhába mentem.
Még mindig pizsamában voltam,gyorsan összedobtam egy szendvicset és visszaültem hozzájuk a kanapéra.
-Sikerült mindent befejezni?-kérdeztem.
-Igen.-vigyorgott elégedetten Louis.-Most már csak várni kell.
-Nem mondott neked valamit Harry?-vonta össze a szemöldökét Zayn.
-Fogd be Malik!-jött be Hazz és finoman meglökte.
-Mit kellene tudnom?
-Hát,hogy jövőhéten megjelenik a Live While We're Young.-mondta teljesen ártatlanul Lou.
-Louis!-szóltak rá egyszerre,de már késő volt.
-Ahaa! Az új dal?
-Majd megtudod.-bökött finoman oldalba Harry és magához húzott.
-Hagyjuk magukra a fiatalokat.-tápászkodott fel Liam.
-Rohannál Danielle-hez mi?-kacagott fel Zayn.
-Te is Perrie-hez,szóval maradj csak csendben.
-Majd holnap benézünk.-sóhajtott fel Lou.
-Miért mentek ilyen hamar?-húztam el a szám.
-Kislány.-tette kezét a vállamra Lou,látszólag nagyon komolyan.
Összevont szemöldökkel vártam,milyen hülyeséggel akarja pusztítani az agysejtjeimet.
-Louis azt akarja mondani,hogy biztosan kettesben akartok lenni egy kicsit.-rángatta el előlem Liam.
-Nagyjából igen.-bólogatott Tomlinson.
Figyeltem ahogyan felöltöznek,felveszik a cipőiket,majd egy kis műsor után röhögve távoznak. Fejemet Harry vállára hajtottam és az ablakból néztem ahogy elhajtanak.
-Szóval Live While We're Young?-fordultam felé felvont szemöldökkel.
Hümmögve arcát a nyakamba fúrta és lágy puszikat adott rá,kezdtem elgyengülni.
-Pontosan melyik nap?
-Hétfőn.-motyogta.
Ma csütörtök van,tehát már csak pár napot kell várnom rá.Keze a combomra vándorolt ajkai lejjebb kalandoztak,a pizsama felsőm kivágásáig.
-Hazz.-túrtam bele a hajába.-Nem tudom mennyire jó ötlet most ez,még beteg vagyok.
-Hidd el,hogy az. Egy kis testmozgás nem árt.-kuncogott.
-Mi van ha fertőző?
-Hát,akkor így jártam.
Megmarkoltam a haját amikor finoman a nyakamba harapott majd az ölébe ültetett.Ajkait az enyémre tapasztotta és azonnal a lényegre tért. Bezárta az ajtót, megemelt és felbotorkált velem a lépcsőn, egy jól irányzott rúgással becsapta a szobám ajtaját. Nem nézhettem ki a legjobban, pizsamában,kócosan,smink nélkül,de őt nem zavarta. Le tett az ágyamra és azonnal a csípőmre ült,szemei sötétek voltak,kezemet óvatosan végighúztam nadrágjának kidomborodó részén,hátra hajtotta a fejét és megmarkolta a combom.
Kihasználtam a pillanatot és végig döntöttem az ágyon,ezúttal én ültem a csípőjére,pimasz mosoly kúszott az arcára,kezét a tarkómra tette és megcsókolt. Keze újra és újra felfedezte a testemet,finoman lehúzta a felsőm és zöld szemeivel szinte felfalt. Kipattintottam az övcsatját és a segítségével megszabadítottam a kényelmetlen nadrágtól.A hátamra fordított,levette a pólóját és maga mellé húzott,meztelen mellkasunk egymáshoz nyomódott,bőre égetett,forró leheletét éreztem a nyakamon,ágyékát az enyémhez nyomta.
Ujjaimat a bicepszébe nyomtam és hátra hajtottam a fejem,gyengéden kihúzta a hajamból a gumit és ujjaival felborzolta,kuncogva simult még jobban hozzám.
Nehezebben vettem a levegőt,csókjaival a testem minden pontját beborította,homlokát a hasamnak döntötte és édes puszikat adott rá.Beletúrtam a hajába és felhúztam magamhoz,kezemet levezettem a boxeréhez,elmosolyodott,megfogta a csuklóm és elhúzta. Ujjait a bugyim szélébe akasztotta és komótosan kezdte lehúzni,csak azután engedte,hogy ugyanezt tegyem vele. Felült,az ölébe vett,értetlenül bámultam rá,amikor két ujját gyengéden belém vezette,levegőért kapkodva hátra hajtottam a fejem,megtámadta a nyakam miközben kezét gyorsan mozgatta. Az ajkamba harapva nyöszörögtem,tetszett neki.
Egyik kezemet erőtlenül a mellkasára tettem,lehajolt hozzám és a fülembe suttogott majd lejjebb haladt,szabad kezével erősen tartott,haja csikizte a felhevült bőröm.
-Harry!-nyögtem fel.
Kihúzta az ujjait,pár pillanatig megkönnyebbülten pihegtem.Végig simítottam a mellkasán,mielőtt bármit is tehettem volna,ujjait összekulcsolta az enyémmel,majd egy erőteljes lökéssel eltűnt bennem. Egyszerre szakadt fel belőlünk egy hangos nyögés,ajkait az enyémre tapasztotta,mielőtt mozogni kezdett volna.Szájában haltak el a nyögéseim,körmeimet a hátába mélyesztettem,ő a csípőmet szorította,arcát a nyakamba fúrta és elfojtott egy öblös nyögést.

21 megjegyzés:

  1. Először is: Imádom a blogod. A történet eredeti, izgalmas, követhető.A blogod kinézete igényes. Végre egy olyan blog, ahol nem zavarnak a központozási és helyesírási hibák. Látszódik, hogy foglalkozol vele. A részek nem hanyagok és fél óra alatt összecsapottak. Nem tudom mennyi időt töltesz az írással, de ha nem szenvedsz vele rengeteget, akkor gratuláció, tehetséged van hozzá. Mivel a másik blogod is olvasom, látom, hogy már van egy kialakult stílusod és ez nagyon jó. Egyedül a komihatárokkal nem vagyok kibékülve. Tudom, hogy sz*r érzés, ha nem jön sok, de gondolj a rendszeres olvasókra. Én is csak nehezen tudtam beállítani a profilt, hogy el is fogadja, bár ehhez lehet én vagyok hülye. Mindegy. A lényeg, hogy nagyon nem szeretném, ha szüneteltetnéd a blogod, és ezt sok olvasó nevében mondom. Legvégül: tényleg gratula a blogodhoz(blogjaidhoz):) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm,nagyon örülök,hogy tetszik a blogom! :) Nem szeretem én sem megszabni a kommenthatárokat,csak néha már annyira nincs visszajelzés,hogy elmegy a kedvem az egésztől.
      Remélem a továbbiakban is tetszeni fog mindkét blogom! :)

      Törlés
  2. Ismét fantasztikus lett,alig vártam már,hogy a fiúk haza érjenek! :) Rendszeres olvasója vagyok mindkét blogodnak és nagyon nem szeretném ha megszüntetnéd bármelyiket is :) Alig várom a következő részt! <3

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett mint mindig:))
    Nem tudok mást mondani csak h hamar kövit*-*♥
    Puszi Liza:*

    VálaszTörlés
  4. Ááá fantasztikus lett:)) kíváncsi vagyok mit fog szólni Nessa a Lwwy-hoz:D és már alig várom hogy Hazza és Nessa összeköltözzön:3 siess a következő résszel^^♥♥ xx

    VálaszTörlés
  5. webkamerás résznél azt gondoltam: jaaj, de cuki Harry*-*
    amikor haza értek azt gondoltam: jaaj, de cuki Harry*-*
    ágyas jelenetnél azt gondoltam: és itt a perverz Hazza;D
    nagyon imádom! briLiams lett:D várom a következőt:)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó lett!!Csak így tovább*.*Imádom a történetedet*.*

    VálaszTörlés
  7. Szia:)Ismét egy újabb komit kapsz tőlem,de mit bánom én...ha megérdemled..;)Annyira jó lett megint ez a rész is ,hogy nem tudom szavakban leírni de azért mégis megpróbálkozom vele:D Imádom,hogy nincsenek benne helyesírási hibák és, hogy minden egyes rész igényesen van megíírva;) Ebben is volt cukii rész amitől majdnem elolvadtam,ja és el ne felejtsem imádom a "mocskos" fantáziádat;) Csak így tovább!;)
    xxx,Iduus.

    VálaszTörlés
  8. DE ÉDES ^^ Olyan aranyos amikor egy fiú aggódik a barátnőjéért. Ez a rész a kedvencem!! Kérem a következőt :DD xx

    VálaszTörlés
  9. Legjobb rész..:$$ Nekem is kell egy olyan pasi aki aggódik értem, és ilyen aranyos, ezzel együtt még helyes is..:$:D:D:D Szép álom.. *-* Na mindegy..
    Imádom a blogjaidat, és ezt a részt is..<33 Gyorsan a kövit..:$$:D:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezzel nem csak te vagy így :D :|
      Köszönöm <333

      Törlés
  10. Szia:) ismét nagyon jò lett:)) csak így tovább és gyorsan hozd a kövit ha lehet:))
    Mikor jön a kövi rész?

    VálaszTörlés
  11. Imádom :) csak így tovább :DD

    VálaszTörlés