2013. február 10., vasárnap

59.rész

Hey! :D
Mivel összejöttek a kommentek,itt az új rész. Tudom,hogy kicsit későn de egész nap nem volt egy nyugodt percem se és csak most jutottam oda,hogy megírjam ezt a részt. :)
Nem is volt olyan nehéz összehozni a komikat ugye? :) 
A következő részt 9 komi után hozom szerdán! 
Puszi: Nessa xx 
~Perrie~
A búcsú nálunk már úgy tűnhet,megszokott dolog,de egyáltalán nem.Szerencsére ez a négy nap pont úgy esik,hogy ki se fogunk látszani a munkából és nem nagyon lesz időm Zayn hiányára gondolni.
Álmosan mocorogni kezdett mellettem,egyik kezét átdobta a derekamon és közelebb húzott magához.Figyeltem ahogyan a digitális óra 9:59-ből 10:00-ra vált,és azzal egy időben idegesítő csipogásba kezdett.Zayn száját egy nem túl szép szó hagyta el,félig nyitott szemekkel rá csapott,a készülék elhallgatott ő pedig visszazuhant mellém az ágyra.Ujjaimat végig húztam szétzilált haján és gyengéd puszit leheltem az arcára,hümmögve megdörzsölte borostás arcát és ő is egy puszival jutalmazott.
-Szia.-varázsolta az arcára pillanatok alatt,lélegzetelállító mosolyát.
Nyöszörögve arcomat a mellkasába fúrtam,végig simított szőke hajamon és ujjaival a hátamat simogatta.
Mindössze négy nap,nem a világ vége.Akkor meg mit rinyálok? Rossz előérzetem van,Zayn a rengeteg lány között találhatna egy átlagosat,olyat akivel nem kell a világ két különböző pontján lennie,mert magával vihetné.Csitt Perrie! Lehetnél annyira okos,hogy megbízol benne! Ha eddig nem kellett neki más akkor most se,saját magamat ijesztgetem.
-Mikor indultok?-emeltem fel a fejem.
-Dél körül.-pillantott az órára.
Sóhajtva ültem fel az ágyban,fél 1-re nekem is a stúdióban kell lennem,utolsó csiszolások a DNA-n,jövőhéten pedig klippremier.Hasonlóan hozzám,ő is sóhajtozva mászott ki az ágyból,ellenben velem,ő nem volt szégyenlős,nyugodtan a szekrényhez sétált és tiszta fehérneműt vett elő.
-Mész te előbb?-bökött fejével a fürdőszoba felé,célozva arra,hogy ő sokáig tollászkodik.
A hajvasalómat és a sminkes táskám még időben kimenekítettem,nagy nehezen maga,magamra küzdöttem egy rózsaszín nadrágot,egy virágos felsőt és egy Supra cipőt.A tükörben megijedtem a saját látványomtól,a fogkefémet viszont bent hagytam,a víz csobogása meggyőzött arról,hogy még nem sajátította ki a tükröt.halkan beosontam,kidugta vizes fejét és hunyorogva,huncut mosollyal az arcán nézett rám.
-Lesekszünk,lesekszünk?
-Csak fogat mosok.-kacsintottam.
-Én is ezt mondanám.-csukta vissza a kabin ajtót.
Megráztam a fejem és fogat mostam,megmostam az arcom és kezemben a fésűimmel magára hagytam Zaynt, a nappaliban a nagy tükörnél kezdtem rendbe szedni magam.Alapozót vittem fel az arcomra,pilláimat átpödörtem szempillaspirállal de nem húztam ki,rózsaszín szemhéjpúderrel emeltem ki helyette a szemeim,és színtelen ajakfénnyel futottam át a számon.Hajamat csak kivasaltam és kiengedve hagytam,majd visszamentem a szobánkba és összeszedtem az eldobált ruháinkat és rendbe tettem az ágyat. Zayn kullogott ki a fürdőszobából,ujjaival még mindig a haját igazgatta,az ülepes nadrág vészesen le volt csúszva a csípőjén,ezt egy pólóval egyensúlyozta,arca frissen volt borotválva,lényegében,észveszejtően nézett ki.
Mögém lépett és átölelte a derekam.
-Kikísérsz?-lehelte.
Dünnyögve fordultam felé és arcomat elrejtettem a nyakában.
-Máris mész?-kérdeztem.
Az órára pillantottam,fél 12,persze,hogy mennie kell.
-Maradnék még,de Paul kinyír.-simított végig ujjával az arcomon.
Bólintottam és elengedtem,felkapta a bőrdzsekijét és elindult le a lépcsőn,csendben követtem őt,tény,hogy nem szeretünk búcsúzkodni.Lazán nekidőlt az ajtónak és magához húzott,finom szája lágyan simogatta az enyémet,bele akartam túrni a hajába,de akkor biztos újra csinálja az egészet.
-Pezz.-suttogta halkan,mintha valami titkot akarna elmondani.
-Hmm?
-Szeretlek.-kúszott csibészes mosoly az arcára.
-Én is.


~Vanessa~
-Biztos itt maradsz?-túrt bele a hajába és körbe pislantott a szobámon,régen volt már ő,és én is itt.
-Aha.Összepakolok.-mosolyogtam.
-Ha hazajöttem,rögtön átvisszük hozzám a cuccaid.-lehelte a fülembe.
Kezemet az arcára tettem és ujjammal körbe rajzoltam mély gödröcskéit,megfogta a kezem,a szája elé emelte és belepuszilt a kezembe.
-Nem akarlak itt hagyni.-motyogta.
-Csak pár nap.-vezettem ujjaimat a hajába és közelebb húztam magamhoz.
Kezét a derekamra tette és apró puszikat adott az arcomra.
-Négy,és az sok,túl sok nélküled.
-Tudtuk,hogy ez lesz.-hajtottam fejemet a vállára.
Ujjaival becsúszott a pólóm alá és a derekamra tette nagy kezeit,orrát finoman az enyémhez dörzsölte,majd közelebb húzódott,ajkaink súrolták egymást de nem csókol meg.
-Ne szórakozz.-haraptam meg finoman az alsó ajkát.
Elmosolyodott és végre megcsókolt,végig döntött az ágyon és dörmögve simogatta egyre feljebb a pólómat.
-Mikor jönnek a fiúk?-toltam el magamtól.
A telefonjára pillantott,felhúzta az orrát és fintorogva dobta el a telefont,ami le bucskázott az ágyról de egészben maradt.Le húztam magam mellé,arcát a vállamba fúrta és átölelte a derekam,behunyta a szemét,de pihenni nem tudtunk,mert megszólalt a telefonja. A kijelzőn Louis fényképe villogott majd nem sokkal utána megszólalt a csengő,nagyot sóhajtva ült fel és a kezét nyújtotta.Egymás kezét szorongatva mentünk le a lépcsőn,miközben felvette a kabátját és a cipőét,én kinyitottam az ajtót a toporgó srácoknak.
-Szia Nessa!-köszöntek kórusban.
-Sziasztok.-mosolyogtam.
Sorjában mindegyikőjük megölelt és kaptam 1-1 puszit az arcomra.
-Kész vagyok.-jelent meg mellettem a szokásos mosolya nélkül Harry.
-Ne legyél már így elszontyolodva.-csipkedte meg az arcát Louis.-Négy napig kibírod,ha meg nem akkor ott is vannak jó csajok.-lökte meg a vállával.
Kezeimet összefontam a mellem előtt és felvont szemöldökkel néztem Louis-ra.
-Szeretnéd ha ezt elmondanám Eleanornak?
-Én? Én aztán nem mondtam semmi olyat,rá se nézek más lányra.-tiltakozott.
Elnevettem magam és még utoljára Harry mellkasába fúrtam az arcomat.
-Várjatok meg a kocsiban.-dörmögte mély hangján.
Biccentettek,elhúzódtam tőle és megölelgettem a fiúkat,az orrukra kötöttem,hogy vigyázzanak magukra,meg egymásra is,majd libasorban kivonultak a kocsihoz,integettem Paulnak, és az ajtót Harry becsukta mögöttem.
-Szeretlek.-tolt neki és mélyen a szemembe nézett.-Remélem tudod,hogy Louis csak hülyéskedett,én már nem akarok más lányt.
A szívem ettől a mondatától hevesebben kezdte pumpálni a vért.
-Én is szeretlek, de ismerlek én téged?-nevettem.
Elmosolyodott és kisimított egy tincset az arcomból.
-Megváltoztattál.Sokkal jobb ember lettem mióta velem vagy.
-Én pedig előtte azt hittem,hogy nálatok jobb nem lehet senki.
Homlokát az enyémnek döntötte és lágyan megcsókolt.
-Mennem kell.-húzódott el.
A karjai közé bújtam és mélyen belélegeztem az illatát,erős karjait a derekam köré fonta és egy puszit adott a hajamra,elöntötték a szememet a könnyek.Négy nap nélküle négy évnek fog tűnni,nem voltunk egy ideje messze egymástól.Elengedtem és hátrébb léptem,végig néztem magas alakján,majd lábujjhegyre álltam és adtam egy puszit az arcára.
Felvette a cuccait és kinyitotta az ajtót,nekidőltem a falnak és integettem a puszikat dobáló srácoknak.
Kezeit a derekam köré fonta és megcsókolt,lassan és érzékien.
-Vigyázz magadra.-suttogtam szinte a szájába.
-Te is,baby.
Elengedett és átvágott a kerten a kocsihoz,ahogy egyre közelebb ért hozzá,úgy éreztem mintha a másik felem készülne elutazni Svédországba.Beugrott a fiúk mellé és együtt integettek,miközben Paul beindította a kisbuszt.
Ha egy filmben lennénk,most valószínűleg egy kendőt lengetve a fejem felett integetnék nekik,de itt csak felemeltem a kezem és erőtlenül integettem,ahogy eltűntek a szemem elől,leültem a lépcsőre és arcomat a kezembe temettem.Nem szabad kiakadnom nyavalyás négy nap miatt,mi lesz ha világ körüli turnéra indulnak? Rossz belegondolni.
Kabát nélkül egy szál pólóban ültem ott,egészen addig amíg a szám lilás árnyalatot vett fel.

~Danielle~

-Még egyszer!-tapsoltam,és végig néztem az energiabomba kis társaságunkon.
A telefonomat szuggeráltam,vártam legalább egy rövid sms-re tőle arról,hogy biztonságban megérkeztek.
-Dani!-jött hátulról Eva hangja.-Itt vagy?
Megfordultam,csak álltam a terem közepén,a zene már a közepénél járt.Nem szabadna így elkalandoznom,elvégre itt én vagyok az akinek táncórát kell tartania.
-Bocsi.-kértem elnézést mindenkitől.-Tartsunk egy kis szünetet.
Egyszerre dobták le magukat a padlóra a táskáik mellé,és kezdtek fecsegésbe. Előhalásztam a cuccaim közül egy üveg vizet,magamra kaptam a kabátom és a telefonommal a kezemben kimentem.Felléptem twitterre és a vizem kortyolgatása közben,végig néztem mindegyikőjük adatlapját,az utolsó belépésem óta egyedül Niall posztolt egy képet amit még a repülőből csinált.Még csak most mentek el,de máris hiányzik.megfogadtuk,hogy nem hagyjuk azt,hogy a távolság és a rajongók még egyszer közénk álljanak.Végig böngésztem pár rajongói üzenetet,a telefonom rezegni kezdett majd egy boríték jelent meg a kijelzőn,Liam nevével.
Megkönnyebbülten nyitottam meg, és olvastam végig.

Megérkeztünk. :)
Vigyázz magadra!! Szeretlek :) <3 
Csók:  Liam 

A rövid üzenet után hosszan kifújtam a levegőt és mosollyal az arcomon,most már nyugodtan pötyögtem neki vissza,belekortyoltam a vizembe és ellöktem magamat a faltól.
-Folytassuk!-léptem be a terembe.
A zene elindult,magamban ütemesen számolva lépkedtem. Liam látni fogja a versenyt,és ez még jobban ösztönöz arra,hogy a maximumot kihozzam magamból,és a többiekből is.Levegőért kapkodva dőltem hanyatt a hideg padlón,hasonlóan a többiekhez.

~Niall~

-Louis! Most azonnal vedd át a nadrágod,pizsamanadrágba nem szállhatsz le!-visszhangzott Paul hangja.
-De én nem veszem át!-dobbantott. 
A szendvicsemen nyammogva,nevetve néztem őket.
-Louis William Tomlinson!
-Jól van na!-kapta ki a menedzserünk kezéből a piros nadrágot.
Levágta magát az egyik ülésre és letolta a gatyáját.morogva bújt bele a másik nadrágba és a kockás pizsama alsót a táskájába nyomta.
-Elégedett vagy?-dőlt hátra az ülésen és durcásan összefonta maga előtt a karjait.
-Tökéletesen.-borzolta össze Paul a haját.
Megrándult a szája és a hajához kapott,hevesen igazgatni kezdte.
-Nyugi Boo Bear!-kezdte el simogatni Harry a combját.-Jól nézel ki!
-Csatoljátok be magatokat fiúk.-utasított minket Paul.
Megtettem amit kért és lenyeltem az utolsó falatot,elővettem a táskámból egy zacskó chipset és mialatt leszálltunk Zayn-el és Liammel terveztem elpusztítani,viszont még maradt belőle.
A cuccainkat valaki hozta utánunk,nekünk csak annyi volt a feladatunk,hogy biztonságban,engedelmesen átjutunk a rajongók között.
-Nem állunk meg aláírást meg képet osztani!-parancsolta.
-De Paul...!-kezdtem.
-Nem,Niall! Sietnünk kell!
-Ma felettébb kegyetlen vagy.-rázta a fejét Louis.
Duzzogva tömtem a számba egy adag chipset és miközben leszálltunk mosolyogva integettem a miattunk visítozó lányoknak.Szívesen megálltam volna,hogy mindegyikőjükkel készítsek képet,de hát ugye sietnünk kell.Vakuk villogtak,még mindig nem szoktam meg ezt az állandó fotózást,Paul és még 3 testőr szorosan közrefogva minket,terelt át a lányok között.A chipses zacskót egy kukába dobtam és minkét kezemet kinyújtottam,ahogyan a többiek is, ujjak siklottak végig a kezemen,csak egy pillanatig értek hozzám,de már volt aki sírt.
Csalódottan integettem nekik a kocsiból,többen szorongattak a kezükben noteszeket,papírcetlit.
-Miért nem mehettünk oda hozzájuk?-háborgott Harry.
-Mert sietnünk kell.-adtam meg a választ kissé ironikusan a kérdésre.
-Megállhattunk volna egy pár perce.-dünnyögte Liam is,aki hevesen pötyögött valamit a telefonjába.
-Leszállhattam volna pizsama nadrágba is.-jött Louistól.
Paul csendbe tűrte a morgásunkat,kifelé bámultam az ablakon,Stockholm utcái is hemzsegtek az emberektől,miközben Harry a telefonját a füléhez szorítva nyáladzott,amit Louis összevont szemöldökkel figyelt és a lábát bökdöste. Zayn hozzám hasonlóan bámult ki az ablakon míg Liam a telefonján játszott.
A kocsi lassan megállt alattunk,Paul kivette Harry kezéből a telefont és bájologva közölte Vanessával,hogy Harrynek most le kell tennie,ezért már a göndörnek is volt oka pattogni a rajongós ügyön kívül.
Táskámat a vállamra kapva ugrottam ki a kocsiból és mielőtt Paul megállított volna,Zaynel a nyomomban bevetettem magam a szálloda előtt állomásozó Directionerek közé.
Menedzserünk csak rosszalló tekintettel nekidőlt a kocsinak miközben a többiek is követték a példánkat,igyekeztem a legtöbb ölelést adni,és kapni. Miután az utolsó rajongóval is elkészült a kép és adtam nekik aláírást,sokkal jobb kedvvel,bőszen vigyorogva követtük Pault.Megkaptuk a szobánk kulcsát és beszabadultunk a liftbe,háromszor lifteztünk a legfelső emelettől a földszintig,mire meguntuk és bementünk a szobánkba. A legtöbben azt hiszik,hogy mi valami luxuslakosztályban szállunk meg ilyenkor,pedig ez nem igaz,a szobánk kétfelé nyílt,az egyikbe egy franciaágy a másikba 3 külön ágy volt,Harry és Louis rögtön lerohanták a franciaágyat,én pedig átléptem a külön ágyas szobába és a cuccomat ledobva ledőltem rá.

19 megjegyzés:

  1. Sziaa:)
    Ismét egy újabb tökéletes rész;)Imádtam,mint a többit is:D Louis-on pedig megint csak nevetni tudtam,a pizsama nadrágos akciója miatt;)
    xx,Iduus:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó volt,mint a többi! ELképesztő akár milyen rossz kedvem van csak feljövök a blogodra röhögök egy sort a fiúkon és jobb a napom!! Eszméletlen ahogy írsz! Siess a kövivel légyszi!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)) <3 örülök,hogy felvidít a történetem:)

      Törlés
  3. elkepesztoen irsz*-* imadom:3 gyorsan kovetkezot:)<3

    VálaszTörlés
  4. Imádom.. *o* Tökéletes..:)) A fiúkon csak röhögni lehet..:D:D

    VálaszTörlés
  5. Fantasztikusan írsz*-* akár hányszor rossz kedvem van te mindig megtudsz nevettetni:D IMÁDOM^^^hamar kövit:))♥ xx

    VálaszTörlés
  6. Minden nap feljövök és megnézem hátha van új rész még ha tudom is pontosan mikor lesz. Ha nincs akkor az előzőt olvasom újra... Imádom, Imádom, Imádom. :) *.*

    VálaszTörlés
  7. Szia:) nagyon jó a blog imádom:)) Siess a kövivel pls:))
    És nehogy megszüntesd a blogot mert akkor neked annyi:)

    VálaszTörlés
  8. imádom a blogod! ez a 2. kedvencem a másik blogod után:3 nekem nehogy szüneteltesd! még csak az kéne! megpróbálok mostantól minden fejezethez írni! nagyon jól írsz, csak így tovább és hozd gyorsan a kövit:D

    VálaszTörlés
  9. Válaszok
    1. Most írom,talán még ma,de nem biztos,lehet csak holnap :/

      Törlés
  10. Nagyon jol irsz,igaz hogy meg csak most talaltam ra erre az oldalra de amiota olvasom egyszeruen nem tudok betelni vele,en is szoktam irogatni 1D-s sztorikat de ilyen fantaziam meg nekem sincs..remelem nem hagyod abba az irast sok puszi Lia <3 <3

    VálaszTörlés