Stay Strong-Novella

Sziasztok! Ezúttal nem új résszel jelentkezem,hanem egy rövid kis novellával.Mivel szavazást indítottam erről,megszavaztátok (ketten),hogy tegyek fel így most azt hoztam.Nem éppen vidám.

xx Nessa

Stay Strong

Le hajtott fejjel lépkedtem végig a sírok között,a hosszú turné után egyből ide vezetett az utam,Harry,Zayn,Liam és Louis mind a barátnőjükhöz mentek,ahogyan én is.Kezemben a virágot szorongatva,engedtem,hogy azok a bizonyos sebek felszakadjanak,könnyekkel küzdve tettem meg az utolsó pár métert majd megálltam az "ismerős" fehér sír előtt.

CAMILLA HOLMES

1994-2011

You know I’ll be.Your life.Your voice.Your reason to be.My love.My heart.Is breathing for this.Moment.

In time.I’ll find the words to say.Before you leave me today.

Könnyekkel küzdve olvastam végig a sorokat,míg fejemben ott visszhangzott a dal,és Camilla csilingelő boldog nevetése.

-Niall!-kukucskált be az ajtón mosolyogva.-Jó leszek így?-lépett be és megpördült előttem a virágos ruhájában.

-Tökéletes.-mosolyogtam rá,és magamhoz húztam egy csókra.

Meg igazította rajtam az ingem gallérját,kezét a tarkómra csúsztatta és megcsókolt.

-Szeretlek.-motyogtam közbe.

-Én is szeretlek.-mosolygott rám,szemei elképesztően szépek voltak,ahogy rám nézett láttam benne a boldogságot,és a remélhetőleg irántam érzett szerelmet.

Kézen fogtam és együtt léptünk ki a szobámból,le a lépcsőn majd a nappaliba ahol már a többiek csak ránk vártak.

-Camilla.-vigyorgott rá Louis.-Nagyon csinos vagy!

-Köszönöm.-mosolygott szerényen.

Attól nem kellett félnem,hogy a srácok közül bárki is elszédítené őt tőlem.

Térdre estem,fojtogattak a könnyek amiknek végül utat engedtem,nem érdekelt ki lát már rég nem érdekelt semmi.Az apró csokrot bele tettem a sír mellett elhelyezett vázába és csak néztem magam elé.

-Boldog Születésnapot Niall!-fúrta arcát a nyakamba.

A gyönyörtől még kábán öleltem őt magamhoz,alig tudtam felfogni,hogy ő már teljes egészében az enyém.Féltem hozzá érni,annyira aprónak és törékenynek tűnik,mint egy porcelán baba.

Tenyerét az arcomra tette,felé fordultam át öleltem a derekát és óvatosan adtam egy puszit gyönyörű rózsaszín ajkaira.

-Köszönöm.-mosolyogtam és mélyen be szívtam az illatát.

A fehér kis hálóing ott hevert az ágy mellett,nem  elcsábítani akart azzal,hogy fekete csipkés rongyokba bújik,egyszerű fehér combközépig érő hálóinget viselt,mell alatt kis masni díszítette ennyi volt az összes extra rajta.Tökéletesen tükrözte őt és engem így is azonnal le vett a lábamról,bár azt hiszem,engem a pizsamájaként szolgáló kék pólómba és fehér rövidnadrágjában is ugyanezt a hatást érte volna el.

Megborzongtam,az alig 1,5-2 órával ezelőtt történt események felidézésétől.Meleg barna szemeivel az arcomat fürkészte,mosoly szökött az arcára majd fejét a mellkasomra hajtotta és átölelt.Csodálattal néztem rá,halkan szuszogott amiről megbizonyosodtam,hogy alszik így én is álomra hajtottam a fejem.

Halkan szipogva töröltem meg az arcom,a nadrágom tiszta piszok lett,ez érdekelt most a legkevésbé,lágy szellő kapott bele a hajamba,összébb húztam magamon a kabátom,kicsit olyan érzésem volt,mintha itt lenne velem.

Bátortalanul emelte rám a tekintetét,mintha félni kellene valamitől.Soha az életbe egy ujjal nem bántottam,így nem értettem miért néz rám így.

-Mondanom kell valamit.-hajtotta le a fejét,szőke haja az arcába hullott.

Meg fogtam a kezét,újból rám nézett.

-Niall.-kezét a hasára tette.

Ez az egy mozdulat el árult mindent,először döbbenten néztem rá,majd hirtelen öntött el a boldogság.

-Kisbabát várok.-fejezte be a mondatot én pedig öröm mámorban úszva kaptam fel.

-Ez csodálatos!-örvendeztem és össze-vissza puszilgattam hibátlan arcát.

A legfájdalmasabb emlék tört utat magának az emlékezetemben,ahogyan a kamion száguld felénk és Camilla oldaláról bele csapódik a kocsiba,hallottam a sikítását,ahogyan a nevemet kiabálja.Ezerszer kívántam bárcsak én haltam volna meg helyette,de valami csoda vagy átok folytán én most itt vagyok.

Baleset történt,a kamion sofőrje 12 órán át vezetett,és el aludt a volánnál így hajtott belénk.

Nem lehettem ott a temetésén,ahogy Liam mesélte,én kómában feküdtem a kórházban. Camilla volt az egyetlen lány aki elfogadta az életem,és az összes hibámmal együtt tisztán szeretett és a kegyetlen élet el vette őt tőlem.

Rázott a zokogás,kezem a hideg kövön pihent,nem akartam arra gondolni, hogy alattam alig pár méterre egy fa "dobozban" fekszik.

A halála után,úgy éreztem nincs már értelme élnem,komolyan fontolóra vettem,hogy ki lépek a bandából,de ők mindvégig mellettem voltak/vannak ezért maradtam.Nem néztem tv-t,nem olvastam újságot nem csináltam semmit,csak gitároztam,ültem a szobámban,vagy épp próbáltam nem le húzni a koncertek hangulatát.

Halk léptek hallatszottak mögülem,reméltem,hogy nem valami rajongó látott meg,bár aligha csatangolnak ilyenkor egy temetőben.Egy kéz csúszott a vállamra,fel néztem,könnyben úszó szemeimmel is ki tudtam venni,hogy körülöttem virágot szorongatva áll 4 fiú.

-Minden rendben?-kérdezte Liam,bár láttam ő is a könnyeivel küzd,Camilla olyan volt nekik mint a testvérük.

Meg töröltem a szemem,mellettem Harry szipogott csendesen,ő volt Camilla legjobb barátja,neki köszönhetem,hogy megismertem ezt a csodálatos lányt.

Mind az öten együtt mentünk ki,úgy éreztem nincs sok erőm ahhoz,hogy most vezessek,még szerencse,hogy Paul is velük jött,de ő a kocsinál maradt.Be vágódtam a hátsó ülésre,és míg hazafelé fuvarozott kifelé kémleltem az ablakon,minden utcáról volt egy vele eltöltött emlékem.

-Azt akarná,hogy boldog legyél és tovább lépj.-beszélt hozzám Zayn.

-Tudom.De nem megy.

-Menni fog,erős vagy.-biztatott Liam.

Valamiért elhittem neki,hogy képes vagyok túl lépni a gyászon,boldog akartam lenni,de még is úgy éreztem Camillával együtt a boldogságom is meghalt.Talán majd egyszer,valamikor jön egy lány aki vissza hozza a boldogságom.