83.rész

Nem akartam felkelni, mert akkor utoljára bújnék ki az öleléséből. Halogattam, de tudtam, hogy nem tehetem ezt örökké. Először az egyik karját fejtettem le magamról, majd a másikat próbáltam meg észrevétlenül lecsúsztatni a derekamról, mozgolódott egy kicsit, csípője súrolta az enyém. Szorosan behunytam a szemem, nagy levegőt vettem, és a lábaim kihúztam a "fogságából", amiben maradni akartam. Felültem, majd hangtalanul álltam fel, a takarót ráterítettem meztelen hátára, hogy ne fázzon. Álmában egy kicsit felhúzta az orrát és ráncolta a szemöldökét, érezhetően keresett, de amikor nem talált maga mellett, helyettem a takarót gyűrte a karjai közé és átdobta rajta a lábát. Nagyot nyeltem, lábujjhegyen odaosontam a bőröndömhöz, tiszta fehérneműt vettem elő, egy egyszerű farmert és egy fehér pulcsit. Belebújtam a ruhákba, tiszta zoknit húztam a lábamra és felvettem a fehér tornacipőm, mely elhagyatottan feküdt a szoba sarkában. A hajamat hanyagul összegumiztam egy kontyba a tarkómon és begyűrtem a pulcsim nyaka alá, hátha így kevésbé ismernek fel. Nem foglalkoztam sminkeléssel, félő volt, hogy felébred. A ruháim amik össze-vissza voltak a hotelszobában, összeszedtem, begyűrtem a bőröndömbe és összecipzároztam azt. Előhúztam egy kizárólag neki szánt CD-t a rejtett kis rekeszből, egy üres lappal és tollal együtt. Leültem a földre, nem akartam úgy kezdeni, hogy "Kedves, Harry" ehelyett csak a nevét írtam, gondolkodás nélkül írtam le amit éreztem és úgy gondoltam tudnia kell. Könnyek marták a szemem közben, majd amikor a végére értem, makacsul összezárt szájjal zokogtam fölötte, míg Harry az igazak álmát aludta és fogalma sem volt róla mit teszek. Mielőtt letettem volna neki, elmentem fogat mosni, és előkerestem a napszemüvegem. Akármennyire is akartam tovább húzni a menést, már nem tudtam. A papírt összehajtottam és az éjjeliszekrényre tettem, mellé pedig a CD-t, amin a borító a mi egyik közös képünk volt, egyetlen dal szerepelt rajta, az ő dala. Letöröltem a könnyeim, még utoljára végignéztem rajta, az agyamban lejátszódott az összes vele töltött emlékem, legyen az jó vagy rossz, és tudtam, ha megszületik a gyerekünk, legyen az fiú vagy lány, úgy akarom nevelni, hogy olyan legyen mint ő.
Még utoljára végigsimítottam a karját, amely védelmezően ölelte körbe a takarót, az én testem helyett. Lehajoltam hozzá, ajkai résnyire nyíltak és édesen szuszogott, megpusziltam a száját, majd el is húzódtam, amikor nyöszörögni kezdett.
-Szeretlek.-húztam végig az ujjam a puha fürtjein.-Ne haragudj.
Rohadék szemétládának éreztem magam, amiért ezt teszem. Elléptem tőle, a szememből szüntelenül folytak a könnyeim, a bőröndömhöz léptem, a pénztárcám és a kézitáskám felvettem, az asztalon megláttam a kölnijét, megragadtam, feltéptem a bőröndöt, és összefújtam vele a ruháim, majd egy kis kételkedés után óvatosan betettem közéjük, legalább az illatát vigyem magammal. Kinyitottam az ajtót. Álltam egy darabig és csak néztem őt, majd az orromra toltam a napszemüvegem, a fejemre húztam a pulcsim kapucniját és becsuktam magam után az ajtót. És abban a pillanatban úgy éreztem kettészakadtam, a testemet magammal vittem, viszont a szívem és a lelkem nála maradt. Mert nyáron ellopta, és nem fogja sosem visszaadni.

~Harry~

Még a szemeimet nem nyitottam ki, de máris őt kerestem, valamit fogtam, de az nem emelkedett és süllyedt, és a puha haja nem csiklandozta az arcom. Résnyire nyitottam a szemem, értetlenül löktem ki a takarót a kezeim közül, a helye mellettem hideg volt, keresztbe feküdtem az ágyon, a karomban és a lábam közt egy takaróval.

-Kicsim!-kiabáltam, ám válasz nem érkezett.

Felálltam, ahogyan a takarót ledobtam éreztem az illatát amit a párnája teljesen átvett. A fürdőszobába csoszogtam, kíváncsian nyitottam be, ám ő nem volt ott. Körbenéztem a szobában, hiányérzetem volt, de hirtelen nem tudtam mi nincs a helyén. Benéztem a kis konyharészbe, a mellkasom mintha elkezdték volna nyomni, újból végignéztem a szobám, és akkor feltűnt mi nincs a helyén. Az ő fehér bőröndje nem volt az enyém mellett, ismét visszamentem a fürdőszobába, se a tusfürdője nem volt ott, se a hajas dolgai, egy hajcsat sem, egyetlen félig teli, parfümös üveg árválkodott a zuhanyfülke melletti polcon.

Ne. Meginogtam, az ajtófélfába markoltam, hogy talpon maradjak. Azt reméltem csak szórakozik velem, elbújt előlem, várja, hogy megkeressem és megismételjük az éjjel történteket. Csak rám akar egy kicsit ijeszteni. Elővettem egy boxert a táskámból, felhúztam, majd még egyszer körbejártam a szobát, tehetetlenül rogytam le az ágyra. Az éjjeliszekrényen egy CD hevert, rajta az egyik Párizsban készült képünkkel, alatta pedig egy fehér összehajtott papír, amire gyöngybetűkkel volt írva a nevem. 

Elszorult a torkom, a gyomrom görcsbe rándult, utána nyúltam. 

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyet fogok írni, főleg nem azt, hogy neked.

Nem így akartam tőled elbúcsúzni, sőt sosem akartam sehogy sem.

Kérlek ne haragudj, szeretném ha tudnád, hogy nagyon szeretlek, de el kell mennem. Nem mondhatom el, hogy miért, de a te érdekedben. Amikor a karjaidban sírtam, az már rég nem a szüleim miatt volt. Kérlek ne hibáztasd magad, a saját döntésem, hogy inkább elmegyek, minthogy megakadályoznék bármit is az életedben. Sajnálom, hogy életed nagy fellépése után már nem vagyok veled, de nem halogathattam tovább. Megváltoztattad az életem, veled és a fiúkkal minden könnyebb volt, megtaláltam a barátaim és azt akit szerethetek és ő viszont szeret. Nehéz elmenni anélkül, hogy még utoljára megcsókolnálak, de ha felébrednél úgy sem egednél el, és tudom, hogy akkor maradnék és azzal nem tennék jót veled. Remélem boldog leszel, és találsz majd egy másik lányt, aki legalább annyira fog szeretni, mint amennyire én szeretlek. Kérlek ne haragudj, és mond meg a fiúknak, hogy mindent köszönök és szeretem őket, tegnap éjjel nem tudtam tőlük rendesen elköszönni. Köszönöm, hogy vigyáztál rám és boldoggá tettél.

Örökké szeretni foglak: Vanessa.

Ilyen nem történhet velünk, nem mehet el. A kezem megremegett, az ujjaim közt szorongattam a papírt, a szememből már az első soroknál potyogni kezdtek a könnyek és a végére már könyörtelenül folytak végig az arcomon. A CD után nyúltam, nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy felálljak, az összes sornál, mintha kitéptek volna valamit belőlem. Nem emlékeztem mikor, vagy egyáltalán sírtam-e már lány miatt. De ő nem egy lány volt, ő volt: ,A lány'.
Összeszorítottam a szemem, a lábaim felhúztam és a fejemet a karomra hajtottam. Nem igazán fogtam még fel, mi történik, csak bámultam, miközben könnyek peregtek le egymás után az arcomon, majd azzal a reménnyel pattantam fel, hogy a CD-n talán elmondja, csak egy hülye poén volt amit Louis-val vagy valamelyik másik hülyével kitaláltak. Felnyitottam, a CD-re rá volt nyomva egy másik kép rólunk, amin szélesen mosolygunk, ám egy lyuk ott tátongott köztünk, ahol az összekulcsolt kezünknek kellett volna lennie. Az üres szekrényhez léptem, ott volt rajta egy mini hifi torony, remegő kezeim miatt csak kisebb szarakodással tudtam felnyitni a CD lejátszót. Elindítottam, ám a nevetése helyett lágy zene csendült fel, úgy kezdődött amire szívesen vonultam volna be az esküvőnkön. Le kellett ülnöm, hiszen nem viccelt, az ujjaim közt fogtam a papírt ám amíg el nem kezdett énekelni, reménykedtem, hogy megszólal, hogy bevettem, és beszalad mellém.

A várt mondatok helyett zokogva hallgattam a hangját, a gyönyörű hangot, amely a gyönyörű ajkak közül jött, amik néhány órával ezelőtt még az enyémen voltak és nekem mondták a szót, amivel nem tudtam betelni akárhányszor elmondta. Szétnyitottam a kezem között a CD tartót, a kép belsején nem egy füzetecske volt, csak egy papír melynek másik oldalán egyetlen szó volt: Szeretlek. Vége lett, tudtam, hogy nemsokára eljön az a pillanat, amikor a mai nap már nem leszek képes többet lábra állni, mielőtt még elkéstem volna, felálltam, kirohantam a szobából, mielőtt feladtam volna, Louis-ék ajtajába ököllel belevertem, majd a tenyerembe temetett arccal lecsúsztam a földre.
Beszédet hallottam, majd kattant mögöttem a zár, én pedig kis híján hátra estem.
-Harry!-jött mögülem Louis éberebb, ijedt hangja.-Harry, mi van?!
Annyira nem voltam képes, hogy egy szót kinyögjek, megragadta a vállam és leguggolt mellém, lefejtette az ujjaim az arcomról, és erőltette, hogy ránézzek.
-Hallod?-paskolta meg az arcom.-Mi van, Harry?! Mi történt?!
A kezemet tördeltem, az ajkam remegett, és láttam, ahogyan a hülye könnyek a mellkasomra hullanak, csípték az arcom.
-Mi történt?-jött a hátam mögül Eleanor hangja.
-Nem tudom. Harry, légyszíves, Vanessával van valami?
A pólójába markoltam, a fejem előrebukott a mellkasára.
-E-el-elment.
A kezemből a padlóra esett a levél amit nekem hagyott.
-Mi?-suttogott.
-Hozd be, Louis!
Összeszorítottam a szemem, fel sem fogtam mi történik. Louis felállt, a hónom alá nyúlt és felrángatott a földről, a lábaim nem reagáltak semmire, húznia kellett. Szánalmasnak éreztem magam, de nem tudtam azzal foglalkozni, mennyire nem méltó hozzám amit teszek, egyetlen szó lüktetett a fejemben. Elment, elment.  
Louis az ágyig vonszolt, görnyedten ültem, a kezeim a homlokomhoz nyomtam, meglepődtem, milyen hangok képesek sírás közben elhagyni a szám.
Felnéztem, Louis értetlen arccal, összeráncolt szemöldökkel fogta a gyűrött papírt. Hörgéshez hasonló hangok törtek fel belőlem, nem tűntek fel a szobában szerteszét heverő ruhák, valószínűleg az ágyból ugrasztottam ki őket. De nem tudtam rajta nevetni. Lou leeresztette a papírt, leült mellém és átölelt.
-Sajnálom.-simogatta a hátam.
-Miért?-nyögtem.
Befellegzett mára a hangomnak is, lassan elfúlt, és már csak a hüppögés, fuldoklás maradt. Nem értettem semmit, és talán nem is akartam érteni. Elment, elhagyott, és nem tudom hol van. Nem tudom, hogy miért.  Mintha kitéptek volna belőlem egy darabot, nem leszek képes túllépni rajta, hiába keresnék mást, nincs több olyan lány mint ő.

~Louis~

Tehetetlenül bámultam rá, a válla folyamatosan rázkódott, a hangja...talán mint egy beteg lóé, fuldoklott, hüppögött, soha nem láttam még így, és nem is akartam. Érzések kavarogtak bennem, veszteség, sajnálat, talán harag is, amiért ezt tette vele, aztán rájöttem, hogy komoly ok kellett ahhoz, hogy Vanessa minden szó nélkül elmenjen. Hiszen ők annyira szeretik egymást. Gyorsan kerültek közel egymáshoz, de a kapcsolatuk betonbiztos talapzaton állt a Caroline-os dolog óta, és azelőtt is. Eleanor az egyik kinyúlt pólómban szégyenlősen állt, a kezében ott volt a levél, és látszott, ő sem ért semmit.

-Harry?!-emeltem kicsit feljebb, de erősen fogta a pólóm, amiből már csavarni lehetett volna a könnyeit. 

Soha nem sírt lányok miatt. 

-Fel tudsz kelni?

A válasza halk, kutyához hasonló nyöszörgés volt. A szívem összeszorult, borzasztó volt őt így látni. Ő alapból elég érzékeny, mind azok vagyunk, de soha nem sírt még ennyire.

-Összevesztetek?

Jobbra-balra ingatta a fejét, hülyeséget kérdeztem, ők nem veszekedtek egyszer sem, még csak össze sem kaptak. Harry túl volt a gyerekes korszakán, már nem a lányok testéért élt. A múltkor beszámolt róla, hogy komoly tervei vannak, azt hittem falra mászok, de feleségül akarta venni, és Vanessa most elment.

-Fiúk, én, elmegyek hozok valami kaját, kérsz valamit, Haz?-dadogott idegesen Eleanor.

-Hozol neki gumicukrot? 

-Nem kell.-nyöszörgött.-Nem kell semmi.

Eleanor elővett néhány ruhát, a fürdőszobába ment felöltözni, én maradtam a helyemen, a szerepemben. Barátként, egy vállként amin kisírhatja magát. Ha El ott öltözött volna előtte, én tudtam, hogy nagy ívben tett volna rá. Niall rontott be, hadarni kezdett valamiről, majd a szeme megakadt Harry-n és elhallgatott.
-Harry? Mi a baj?
Felhüppögött, megijedtem és szorosabban húztam magamhoz, nem tudtam mi lesz, nem tudtam, hogy fog ezen túl lenni, hiszen ha ennyire sír, akkor tényleg nagyon rosszul van. 

-Hol van Nessa?
Elhúzódótt, arcát a tenyerébe ejtette, a válla rázkódott, a lábait felhúzta maga elé. Nem nézhettem tétlenül.

~Vanessa~

A repülő döcögött leszállás közben, a fejem az ablaknak ütődött, de nem érdekelt. Már semmi nem érdekelt. Hazaértem Londonba, ahol minden elkezdődött. A napomat utazással fogom tölteni, New York-ból Londonba, Londonból Denverbe, talán "potyautaknak" tűnhetnek, de el kell hoznom a cuccaim. A repülőtéren nem várt senki, és nem ismertek fel, úgy nézhettem ki, mint egy züllött drogos, senki nem vett észre. Megszereztem a bőröndjeim, éreztem ahogyan a zsebemben rezeg a telefonom, a repülőtér közepén cövekeltem le és vettem elő, a képernyőn Louis képe villogott, mélyeket kellett lélegeznem, hogy ne kezdjek el sírni, visszacsúsztattam a zsebembe a készüléket. Átvágtam az embereken, magam után húzva a bőröndöm, a vállamon a táskámmal, megláttam egy üres taxit, odabotorkáltam, és megkérdeztem a középkorú férfitól, hogy elvinne-e. Nem volt különösebben bunkó, beszálltam, elnyögdécseltem a címet, és az út további részében nem szóltam.
Feltűnt a ház, a házunk, már a sarokról láttam és elszorult a torkom, a zsebemben nem hagyta abba a telefon a rezgést, mindegyiknél előhúztam, egyszer Zayn, aztán Liam képe villogott, egyikőjüknek sem vettem fel, pedig el akartam köszönni tőlük.
Míg New York-ban hajnalodott, Londonban éjjel volt. Megköszöntem a taxisnak, hogy elhozott, kifizettem, majd megvártam míg elhajt. Előkotortam a kulcsaim, kinyitottam a kaput, majd miután bementem, be is zártam. Átvágtam az udvaron, felmentem a lépcsőn, és egy nagy levegővétel után kinyitottam az ajtót. Bementem, felkapcsoltam a villanyt, és akkor tudtam, hogy ha innen is elmegyek, végleg vége lesz mindennek. A zsebemben ismét rezegni kezdett a telefonom, remegő kezekkel húztam elő, ezúttal Harry mosolygó arca nézett rám, tudtam, hogy tudja, már mindenki tudhatta, hogy elmentem. Fel akartam venni, az ujjam elidőzött a kis zöld ikonon, de ahelyett, hogy elhúztam volna, csak rajta tartottam és bámultam a kijelzőn villogó arcot. Vége lett, én pedig kikapcsoltam a telefonom. Felmentem a lépcsőn, a szobánkba érve jött el az a pillanat, amikor nem tudtam tovább tartani magam. Sírva dőltem el az ágyunkon, magamhoz öleltem a párnáját, amiből a távolléte alatt majdnem teljesen eltűnt az illata, de még éreztem.
Nehezen álltam fel, nagy nehezen leszedtem a szekrény tetejéről a bőröndjeimet, kipakoltam a fiókokból az ott maradt ruháim, a fürdőszobából elhoztam a dolgaim, majd egy külön bőröndbe beledobáltam a cipőim. Összeszedtem az összes szükséges dolgom, elpakoltam, majd hívtam egy taxit, szándékosan a hátsó kapu felőli címet adtam meg.
Bezártam magam mögött az ajtót, a sírás keményen fojtogatta a torkom, émelyegtem. A ház kulcsát az egyik virágcserép alá csúsztattam, majd megtettem az utam a hátsó kapu felé, odarángattam a bőröndjeim, szám szerint hármat. A taxis segített bepakolni a csomagtartóba, bezártam a kaput, a kulcsot bedobtam, halk hangot hallatva a fűre esett, én pedig a napszemüvegem mögül, könnyekkel küzdve ültem be az autóba.
Csendben ültem, amikor megérkeztünk a férfi segített kivenni a bőröndjeim.
-Hölgyem, segítsek?-fogta a harmadik bőröndöm, amit már nem tudtam hova tenni.
-Megköszönném.-suttogtam.
Bólintott, elindultam befelé, késésben voltam, a repülőm perceken belül indul. Elintéztem a szükséges dolgokat, majd a kapunál sorra húztam be magam után a bőröndjeim.
-Jó utat!-mosolygott rám kedvesen a taxis.
-Köszönöm.
Nagyon jó lesz.
A csomagjaim elvitték, én pedig felszálltam a repülőre. Könnyek fojtogattak, a gyomrom öklömnyire zsugorodott, ami valljuk csak be, elég kicsi, bedugtam a fülesem és nekidőltem az ablaknak. Mellettem egy öregúr ült, csendesen olvasott egy könyvet, amire csak rá kellett néznem, és tudtam, hogy Louis polcán is ott van. Elővettem a telefonom, bekapcsoltam, és írtam egy rövid sms-t, bár azt az egy sort is nagyon nehezen pötyögtem be.

Sajnálom, ne haragudjatok... Kérlek vigyázz Rá! Szeretlek titeket. 

Vamessa. xx

A repülőgép felszállt, én pedig úgy éreztem, már soha nem jöhetek ide vissza. Nem lesz kihez jönnöm. Még mielőtt kikapcsoltam volna a készüléket, rezegni kezdett.

Ne tedd ezt vele, kérlek! Még nem láttam ennyire sírni, Nessa, tudom, hogy te sem akarod!

Könnyek peregtek le az arcomon, kikapcsoltam a telefont.

Sziasztok! :DD
Ezúttal a végére hagytam a kis "beszédemet". 
Nagyon utáltok? :$ 
Mielőtt megkérdeznétek, nem tudom, hogy Happy End lesz-e a vége. :DD Majd később eldöntöm. Szeretném, ha tudnátok, hogy én is végig sírtam amíg megírtam ezt a részt. :$
Ne haragudjatok nagyon! :( <3 

Nessa.  xx

82.rész

Forró leheletét éreztem a nyakamon és egyáltalán nem akartam őt visszautasítani. A zene dübörgött, de mintha senki nem lett volna körülöttünk. Felé fordultam, ajka rögtön az enyémre tapadt, ujjaim maguktól csúsztak a hajába, keze a derekamra simult. Elszakadt tőlem, homlokát az enyémnek támasztotta majd arcát a nyakamba fúrta és szorosan ölelt magához. Végigsimítottam a haján, kicsit hátrébb léptem, nem az én műfajom egy rakás ember között ezt csinálni. Megfogta a kezem, zöld szemei sötétebben csillogtak mint alapból. Nem volt részeg, aminek külön örültem.
-Lépjünk le.-suttogta és megpuszilta a nyakam.
Aprót bólintottam, mosolygott, miközben hátrébb lépett.
-Még ne!-markoltam az ingébe.
Túl hamar lett volna vége a bulinak, és én még nem akartam elmenni.
Orrát finoman az enyémhez dörgölte, megcsókolt. Egy puszival szakadtam el tőle, közelebb mentünk a többiekhez. A hangulat kezdte elérni a csúcspontot, magasba emelt karokkal ugráltak, idiótán táncoltak és perverz megjegyzéseket tettek. Erre volt szükségem. Az idióta barátaimra.
Velük ugráltam, hangosan üvöltöttük a hangszórókból dübörgő zenét, egyikünket sem érdekelt hányan állnak körülöttünk és néznek teljesen hülyének. Zayn és Liam (aki már fogyasztott egy kevés alkoholt) egymásba karolva, kissé dülöngélve énekeltek. Kinevettem őket, majd én is befurakodtam közéjük, magammal húztam Chelsea-t is, aki már elég részeg volt ahhoz, hogy túladjon a rosszkedvén és engedelmesen kövessen.
Enrique Iglesias Tonight-ja teljes hangerővel dübörgött, egy kortyot sem ittam de tökéletesen éreztem magam velük. Egy kis csoportba álltak és úgy táncoltak mint a Live While We're Young-ban. Lefényképeztem őket, meg akartam örökíteni az utolsó estém velük. A telefonom és lassan a fényképezőgépem memóriakártyája is megtelt, a koncerten készült videók, és az előtte készített képek a lányokkal sok helyet foglaltak, de egyet sem voltam hajlandó kitörölni.
Az ütemes dal lassan átváltott egy lassúba, kivétel nélkül mindenki a saját párjához ment. Hozzábújtam Harry-hez, átöleltem a nyakát, kezeit a csípőmre tette és lassan egymáshoz simulva dülöngéltünk jobbra-balra. Egy utolsó táncot én is megérdemlek.
Az este itt már kezdett kiesni, pedig nem ittam alkoholt.
Harry egyre kevésbé bírt magával, eljött az én időm. Elszakadtam tőle, a hozzánk legközelebb álló párhoz, Liamékhez mentem, óvatosan megérintettem a karját.
-Visszamegyünk a szállodába.-mosolyogtam rá.
Kissé kótyagosan bólintott, szegénynek az a kevés alkohol is eléggé betett, amit eddig elfogyasztott.
Hosszan megöleltem, éreztem ahogyan a könnyek csípni kezdik a szemem, nagyot nyeltem és mély levegőt vettem.
-Büszke vagyok rátok.
Kissé hátrébb húzódott, megpuszilta a homlokom, majd megszorongatott és elengedett.
Magamhoz szorítottam Danielle-t is, dús göndör haja megcsiklandozta az arcom.
-Jó szórakozást!-nevetett a fülembe, és a Liammel fojtott hangon tanácskozó barátom felé intett.
Összemosolyogtunk, majd elengedett, én pedig tovább mentem Zayn-ék felé.
Nehéz volt tőlük búcsút venni, még ha ők nem is tudták, hogy ez az. Mert többet nem találkozok velük, soha többé. Zayn-t már teljesen kiütötte a pia, vígan táncolt velem egy kicsit, majd nagy puszikat adott és egy perverz beszólással engedett oda Perrie-hez. A szőke lánnyal sokáig ölelkeztem, nem hiányzott sok, hogy eltörjön a mécses.
Tovább mentem, harmadikként Niall-től és Chelsea-től vettem búcsút. A páros egymást tartotta, rámosolyogtam a szöszi srácra, és neki is elmondtam ugyanazt amit Liam-nek és Zayn-nek. Még utoljára megjutalmazott az édes nevetésével és mosolyával, összeborzolta a hajam és elengedett.
-Csak óvatosan.-nevetgélt a fülembe Chelsea.
Az első barátnőmtől is el kell búcsúznom, hogy tarthatnám vele a kapcsolatot, ha Niall-el jár? Simán elmondaná nekik, hogy mi van, mert meggyőződése lenne, hogy nekünk együtt kell lennünk. És igaza lenne.
Rámosolyogtam, nehezen álltam tovább, de még várt rám egy páros.
Louis mindent leszarva össze-vissza ugrált, óvatosan megkocogtattam a vállát mire olyan hévvel fordult felém, hogy kis híján nekiestem a mögöttem vonagló testeknek.
-Csak szólni akartam, hogy mi lelépünk.
-Ilyen hamar?-biggyesztette le a száját.
Beszívtam az ajkam és bólintottam.
-Á, Harry...-nevetett.-Értem már.
Rákacsintottam, szorosan megöleltem őt, a fülébe akartam súgni, hogy vigyázzon Harry-re és a többiekre, de nem tehettem. Cuppanós puszit nyomtam az arcára, arcomat egy pillanatra a nyakába fúrtam, majd elengedtem és a barna hajú lány felé léptem.
-Nemsokára megyünk utánatok.-nevetett miközben megölelt.
Vigyorogva bólintottam, Harry addigra odaért hozzánk és össze-összesúgtak Loui-val.
Elengedtem Eleanor-t, még egy utolsót intettem nekik, a könnyek marták a szemem, elszorult a torkom, de most a fények nekem kedveztek, senki nem vehette észre. Megfogtam Harry kezét, nagy léptekkel cikáztunk át a tömegen, előkerítette a kabátjainkat, a kijárathoz érve átölelte a derekam és egy sötétben várakozó kocsi felé intett.
-Hívtam taxit.
A hangja a megszokottnál sokkal mélyebb és rekedtesebb volt. Normális tempóban léptünk oda, beszálltunk, bediktálta a címet és elindultunk.
Útközben az ujjaimmal játszott, próbálta lefoglalni magát valamivel. A gondolataim messze jártak, az egyik felem maradni akart, kétségbeesetten maradni akart velük, de az eszem üvöltözte, hogy bármennyire fáj is el kell mennem.
A taxi döcögve megállt, Harry pénzt nyomott a taxis csávó kezébe, majd feltépte az ajtót és kisegített.
Az ajkamba haraptam, látván a teljesen fekete szemeit. Nem ijedtem meg.
Magával húzott be a szállodába, nem túl sokan voltak lent, már mindenki aludt, vagy ha nem, akkor bulizott. Kikérte a szobánk kulcsát, majd beszálltunk a liftbe.Gyengéden a fémnek taszított, mohón csókolt, miközben egyik keze fel-le járt a lábamon. A lift egy csilingeléssel jelezte, hogy felértünk, az ajtó pedig kinyílt. Vonakodva húzódott el, kómás tekintettel nézett ki a hosszú folyosóra, megfogta a kezem és a szobánk ajtajához húzott. A keze remegett, nehezen talált bele a zárba, miután ez sikerült, kilökte az ajtót, kihúzta a kulcsot és bementünk. Tenyereit a derekamra simította, egyik ujján még ott volt a kulcs, közelebb húzódott, a zárba tette és bezárta az ajtót.
Mosolygott, orrát finoman az enyémnek dörgölte. Ezúttal én csókoltam meg, átöleltem a nyakát, teljes testével az enyémhez simult, csípője összefeszült az enyémmel.
Ellöktem magam az ajtótól, elhúzódtam, az ablakhoz léptem és elhúztam a sötétítőt, mögém lépett, egyik kezét a fenekemre simította. Megfordultam, ajkaink súrolták egymást, oda sem pillantva nyúltam az övcsatjához, gyakorlott mozdulattal kipattintottam a kis fém csatot, a nadrág pedig lejjebb csúszott a csípőjén. Sóhajtva húzott úgy magához, hogy érezzem a nadrágjában dudorodó férfiasságát.
Gyengédebben csókolt meg, megint ugyanazt csinálta amit eddig minden alkalommal.
Megragadtam a fehér inget, a kigomboltam a nyakánál majd rángatni kezdtem.
Halkan nevetett, kezét az enyémre tette és csípőjéhez vezette. Hátrébb léptem és húztam őt magammal egészen az ágyig, hátradőltem a puha ágyneműm, ő pedig úgy, hogy ne nehezedjen rám, elhelyezkedett fölöttem. Csókokkal borította el a nyakam, miközben hosszú, vékony ujjai sorra gombolták ki a mellényem, felemelkedtem, ő pedig könnyed mozdulattal leszedte rólam és eldobta.
Lábaim a csípője köré fontam, az álla alá nyúltam és könyörgő pillantással néztem formás ajkait. Megkegyelmezett, és végre megcsókolt. A lábaimmal próbáltam meg lerángani róla az idegesítő anyagot, miközben saját magamon is húzgáltam a pólóm.
-Majd én.-suttogott szinte a számba.
Lejjebb csúszott, feltolta a pólóm és puszikkal hintette be a hasam. Bárcsak tudná, hogy ott már van valaki aki kettőnkből van. Áthúzta a fejemen a pólót, nem akartam túl sokat bénázni a ruhákkal, kezét a nadrágomhoz irányítottam, amit csillogó szemekkel gombolt ki és kezdte el lehúzni. Mozdulataiban éreztem mennyire erőlködik azon, hogy gyengéd maradjon.
-Baby, jobb lenne ha én most kimennék egy percre...-suttogott fojtott hangon.
Széles mosoly szökött az arcomra, ajkai résnyire nyíltak, a szeme vágytól volt fekete.
-Nem akarom, hogy elmenj. Engedd el magad.
-Félek.-kúszott fel az arcomhoz.
-Nem lesz semmi baj. Bízom benned.
Aprót bólintott, lefordult rólam és lerugdosta magáról a nadrágját. Maga felé fordított, lábaim összefontam az övével, forró leheletét éreztem a nyakamon, majd egyre feljebb, orrunk összeért egy pillanatra és egyszerre kezdtünk mosolyogni. Ajka először gyengéden simult az enyémhez, keze bebarangolta a testem, csókja minden másodperccel hevesebb lett, elhúzódott, halkan káromkodott. Szemei elidőztek rajtam, lepillantottam, ismét magamhoz vontam őt, ajkaink játszottak egymással. Ujjai megtalálták a bugyim és az anyagon keresztül simogatott. Szívverésem felgyorsult, hozzásimultam, szinte kétségbeesve ragadtam meg a boxerének szélét és kezdtem el rángatni. Halkan morgott, majd miután eléggé leráncigáltam, kibújt belőle. A kezem remegett, a mellkasára simítottam, arcomat a nyakába fúrtam, miközben megszabadított a maradék aprócska ruhadaraboktól.
-Olyan gyönyörű vagy.-simított végig a derekamon.
Belepusziltam a nyakába, óvatosan a hátamra fordított és felém gördült. Mindketten szaporán lélegeztünk, haja már kissé csapzottan hullott az arcába, ajkai résnyire nyíltak. Előre dőlt, lágy csókokkal borította a felsőtestem, belemarkoltam a hajába és felhúztam magamhoz. Megtámaszkodott a fejem mellett, lehunytam a szemem, a lélegzetem elakadt, miközben lágyan becsúsztatta magát. Csípője erősen simult az enyémhez, elakadó lélegzettel előre mozdult, vele együtt én is kezdtem elveszíteni önmagam. Erőseket lökött, a fejem mellett először a takarót markolta, majd egyik kezével felnyúlt és az ágykeretet szorította miközben gyorsan mozgott. Összeszorítottam a szám, fejét hátradöntötte és férfiasan nyögött. Kezeim a mellkasára simítottam, ujjaim a vállába nyomtam, lehajolt hozzám, fekete pillantása összetalálkozott az enyémmel, elengedte magát, de még mindig figyelt rám.
A gyors tempótól gyorsan közeledett a gyönyör, mellkasom megemelkedett, nem tudtam irányítani a testem és a hangomon sem tudtam uralkodni. Ajkai az enyémre tapadtak miközben megremegett felettem, hibátlan mellkasa erősen simult hozzám, hátradöntöttem a fejem és átadtam magam a gyönyörnek, ahová csak ő képes eljuttatni.
Lehunytam a szemem, a gondolataim amelyeket ezidáig az agyam legeslegmélyebb részére száműztem most előtörtek. Legördült rólam, csak feküdtem és hallgattam a légzését, a mellkasára vont és megcsókolt.
-Jól vagy?-simított végig a hajamon.
Rámosolyogtam és bólintottam, a sírás kerülgetett amikor zöld szemeivel végigmért és közelebb húzódott.
-Szeretlek.-suttogott a fülembe.
-Én is, Harry.
A hangom megremegett, nem sok hiányzott, hogy sírni kezdjek, de neki ez az apró dolog is felkeltette a figyelmét. Ijedten pislogott, felült és végigtapogatta a testem, kereste, hol okozhatott fájdalmat.
Egy könnycsepp szántotta végig az arcom, makacsul összeszorítottam a szám, értetlenül nézett, majd lefeküdt mellém és magához ölelt.
-Sajnálom, én nem akartam...
-Nem az a baj.-szipogtam.
-Akkor?-tűrt a fülem mögé egy tincset.
Megráztam a fejem és letöröltem egy könnycseppet. Mintha egy ördög és egy angyal ült volna a vállamon, de ebben az esetben az angyal mondta azt, hogy ne mondjam el neki, és az ördög üvöltözte, hogy mondjam el. Egyre furcsább lesz minden...
Közelebb húzódott, magához ölelt, arcomat a nyakába fúrtam és mélyen belélegeztem az illatát. Ujjai gyengéden simogatták a hajam, a tincseimet a mutatóujja köré tekerte, majd leengedte és végigsimított a hátamon.

~Harry~

Mellkasom még egyenetlenül süllyedt fel-le, lehunytam a szemem és nagyot fújtam mielőtt felé fordultam volna.
-Jól vagy?-húztam magamhoz és az ujjam végigfuttattam a haján.
Mosolygott, és akkor mintha egy kő vagy inkább egész sziklahegy gördült volna le a szívemről. Nem emlékeztem tisztán a részletekre mik is történtek köztünk. A füléhez hajoltam, tétováztam, hogy finoman megharapjam-e, végül nem tettem.
-Szeretlek.
-Én is, Harry.-mondta, és a hangja megremegett.
Értetlenül ültem fel, kezeim végighúztam a hasán, majd a karjai én a lábán. Kerestem, hol okozhattam neki fájdalmat, ami miatt sír. Bűnbánóan feküdtem vissza mellé és szorosan a karjaimba vontam, a torkom elszorult. Direkt sosem bántanám, és eddig olyan óvatos voltam vele.
-Sajnálom, én nem akartam...-kezdtem, de félbeszakított.
Néztem az arcán makacsul végigszánkázó nagy könnycseppeket. Haragudtam magamra.
-Nem az a baj.-suttogott és közelebb bújt.
Meglepődtem.
-Akkor?
Egy pillanatra eltöprengett. Azt mondta nem én okoztam neki fájdalmat, a bűntudat mégis kegyetlenül gyötört. Apró teste az enyémhez simult, szinte elveszett a karjaimban. Remegett, szorosabban húztam magamhoz, ujjaim a hajában voltak, betakartam, a takarót közénk húztam, de ő nyöszörögve rúgta le magáról és a mellkasomba fúrta az arcát. 

-Harry.-remegett meg a hangja.

Közelebb bújtam hozzá, arcát elrejtette a nyakamban. Hosszú haja szétterült a vállán és félig eltakarta előlem  a hátát. Félresöpörtem a hajzuhatagot és a hátán kerestem valamit, amit én okozhattam, nem szándékosan.
Meztelen teste az enyémhez simult, de most a legkevésbé sem ez foglalkoztatta a fantáziám, sírt, erősen ölelt magához, én pedig tehetetlenül vontam a mellkasomra.
-Elmondod?-suttogtam.-Történt valami az este?
Szipogva felemelte a fejét, hüvelykujjammal letöröltem a könnycseppeket, arca kipirult és az ajkai remegtek, mintha bármikor újból keservesen sírni kezdene.
Közelebb hajoltam hozzá, karjait a nyakam köré fonta, puha ajkai megkeresték az enyémet. Csókja gyengéd volt, de éreztem rajta valami mást, apró kezét megfogtam és összefontam az ujjainkat. Közelebb húzódott, egymáshoz simultunk, én voltam az, aki véget vetett ennek. Elhúzódtam, homlokom megtámasztottam az övén, a sötétben ismét láttam egy könnycseppet megcsillanni az arcán.
-Kérlek...

~Vanessa~

Közeledett a hajnal, szokásunkhoz hűen most is összefont lábakkal egymás karjaiban feküdtünk, ő aludt, én a sötétítőn megjelenő első, halvány napsugarakat néztem. Közeledett az idő, hogy felkeljek mellőle, összepakoljak, és kilépjek az életéből...

81.rész

Sziasztok! :)
Nem nagyon akarok rizsázni, de ezt muszáj elmondanom.
A részben szándékosan nem részletezem túl a koncertet, hiszen én sajnos nem voltam ott, nem tudom pontosan mi történt, képeket, mozgóképeket láttam, és egyetlen egy videót voltam hajlandó megnézni, azért, mert tudom, hogyha többet látok akkor 2 napig megállíthatatlanul fogok bőgni mert én nem lehettem ott. Ez az egy is megviselt.:$
Remélem tetszeni fog! :) 

Nessa. xx

Vártam, mikor kell ismét hangtalanul kimásznom mellőle. Lehunytam a szemem, igyekeztem nem arra gondolni, hogy eljött az a nap, ami az ő legfontosabb napja, és az én utolsó teljes napom vele,velük. A gyomrom nem háborgott, nem kellett mennem. Lassan kinyitottam a szemem, karjai körém fonódtak, jobb lábát az enyéim közé dugta, másik az kisebb "lábtorony" tetején hevert, arcát a nyakamba fúrta, minden kis szuszogásánál egy hajszálam megcsiklandozta. A torkom elszorult, nem akartam arra gondolni, hogy holnap reggel itthagyom, hogy az után nem lesz kihez hozzábújnom, nem lesz aki megvédjen és szeressen, ismét egyedül leszek, barátok nélkül.
Halkan felmordult és közelebb húzott magához, arcom a hajába fúrtam és belélegeztem annak illatát. A hasamnál felhúzódott a pólóm, így a szabad terület hozzásimult az ő édesen izmos hasához.
Lassan 2 hónapos lesz a kicsi, hiába próbálnám húzni az időt, hogy minél később kelljen elmennem, a baba nő és hamarosan látszódni fog, ő pedig nem hülye és a rajongóik sem azok.
Álmában a nevemet mormolta, a szívem hevesebben kezdett dobogni. Keze lejjebb csúszott a derekamon és a combomnál éreztem egy kis dudort. Beszívtam az alsó ajkam, és lehunytam a szemeim. Az utóbbi napjaink nem szóltak másról, mint egy fárasztó próba utáni teljes összegabalyodásról, amit vagy megzavart valami/valaki vagy ha nem, akkor a fürdőszobában kötöttünk ki, és egy szenvedélyes csókokkal teli zuhanyzás után, Harry álmosan dőlt el. A hajam simogatása közben, félálomban olyan dolgokat mondott, ami nehezebbé tette, hogy búcsúzás, magyarázat nélkül elmenjek. Olyan volt, mintha tudná mire készülök és csak a mondataival próbált volna meg visszatartani. Arcát minden este ugyanott, ugyanúgy fekve a nyakamba fúrta, közölte, hogy szebbé tettem az életét, hogy mi mindig együtt leszünk mert ha én nem akarom, akkor ő sosem ereszt el. Reméltem, hogy tudja mire készülök, és holnap reggel mielőtt felszállnék a repülőre, ő eljön és visszatart. Lélegzete elakadt álmában, majd nyögve emelte fel a fejét. Száját egy halk "francba" hagyta el, kinyitottam a szemem és őt néztem. Göndör haja rakoncátlanul állt, egyik oldalán egy kicsit elfeküdte, miközben felült lábait óvatosan kihúzta az enyéim közül, nem vette észre, hogy ébren vagyok. Mielőtt felállt volna, kezemet kinyújtottam és a hátára tettem. Felém fordult, arcán fáradt mosoly volt, kezemet a hajába vezettem és lehúztam magamhoz.
-Le kell hűtenem magam.-suttogott az ajkaim közé.
Halkan kuncogtam, pillantásom a dudorodó boxerére esett, alsó ajkam a fogaim közé vettem, kezemet a hasára simítottam.
-Akarod, hogy...?-suttogtam a fülébe.
Szája szélesebb mosolyra húzódott, mutatóujjammal elidőztem a mellkasán lévő anyajegyeken.
-Most nem, de éjjel az enyém vagy.
Finoman megharapta a nyakam, majd nevetve felemelkedett és eltűnt a fürdőszobaajtó mögött. Lehunytam a szemem, vízcsobogás hallatszott, majd a szitkozódása. A hátamra fordultam és felhúztam a pizsama fölsőm, a hasam enyhén dudorodott, de a csípőm nem szélesedett, nem néztem ki terhesnek, és Harry sem vett észre semmit. Ujjam végighúztam a csillag tetoválásaimon, ezernyi apró emlék tört rám. Belülről harapdáltam a szám, dühösen lerángattam a pólóm, összeszorítottam a szemem, és magamhoz öleltem a párnáját, ami egy hét alatt eléggé átvette a kellemes illatát. Mélyeket lélegeztem, hallottam, ahogyan elzárja a vizet, majd a hajszárító zúgását, nem sokkal utána pedig még midig vacogva, össze-összekoccanó fogakkal kijött.
Arrébb csúsztam, elengedtem a párnáját, helyette megvártam amíg elhelyezkedik mellettem, és őt öleltem át. Arcomat a mellkasába fúrtam, miközben a lábaink újból egymásba fonódtak, ujjaival a hajam piszkálgatta, majd belefúrta a fejét és hangosan szuszogott.
-Mennetek kell még próbálni?-motyogtam.
-Nem.-mormolta halkan a fülembe.-Estig csak az a feladatunk, hogy ne törjük szét magunkat és fitten, épségben lépjünk fel a színpadra.
-Elképzelni sem merem mennyire nehéz lesz ezt kibírnotok.-vigyorogtam fel rá.
Halkan hümmögve közelebb húzott magához, szempillái megcsiklandozták a nyakam, ujjaim a hajába vezettem, lehunyta a szemeit, mert már nem éreztem a pilláinak simogatását.
Légzése egyenletes lett, karjai vigyázva fonódtak körém, mintha csak nem akarna elengedni, és én nem is akartam elmenni onnan. Néha mozgolódott, közelebb csúszott, lábát lecsúsztatta, majd fel az enyémen.
Nem mozdultam, egyrészt mert nem akartam felébreszteni, másrészt pedig tökéletesnek találtam a pillanatot, mert már nem tudtam hol ér véget az én, és hol kezdődik az ő.
Talán csak percek, de lehet, hogy órák teltek el. Hallgattam a szuszogását, lehunyt szemekkel próbáltam magamban elraktározni az összes beszívott illatot. A folyosóról beszűrődő hangok alapján tudtam, hogy a többiek már felkeltek, de én nem mozdultam. Kezemet lecsúsztattam róla amikor mozgolódni kezdett, majd a fejét felemelte és hunyorogva nézett le rám.
-Sokat aludtam?-kérdezte rekedten, és felemelte az éjjeliszekrényről a telefonját.
Megvontam a vállam, lábaim elővarázsoltam az övéi közül és felültem.
Nagyot nyújtózkodtam, majd a bőröndömhöz sétáltam, leguggoltam, hogy elővegyek valami ruhát, de ő követett, felhúzott, és a karjaiba zárt.
A nap vészesen gyorsan telt el, sokáig ölelkeztünk a szállodai szoba közepén, majd miután hajlandó volt elengedni, mindketten felöltöztünk és csatlakoztunk a többiekhez a reggelinél.
Magamba akartam szívni a szeretetüket, a jelenlétüktől is jobban éreztem magam. Velük nem gondoltam arra, ami minden egyedül töltött percben előtört: utolsó reggeli, utolsó nap, utolsó koncert, az utolsó ölelések. Élvezettel hallgattam Louis poénjait, a kedves kis piszkálódásokat, Niall nyammogása sosem idegesített, de most kifejezetten jó volt hallani, milyen jó étvágya van. Liam undorodva figyelte az asztalon heverő kanalakat és ragaszkodóan forgatta az ujjai közt a villáját, Zayn evés közben a haját piszkálta az ujjaival, miközben a lányok mindenféléről csacsogtak, még Chelsea is. Nem tudom mi történt a minap közte és Niall között, de látszólag sikerült rendbe hozniuk.
Reggeli után együtt tettünk egy sétát New York-ban, Liammel pedig beszabadultam egy nagy múzeumba, a többiek hatalmas örömére. Az este közeledett, a fiúk pedig egyre feszültebbek, ugyanakkor izgatottabbak is lettek. A koncert előtt 2 órával kezdtem el készülődni, nem akartam túlöltözni, de nem is akartam miniruhában parádézni, abban nem lehet végigugrálni egy koncertet. Egyszerű fekete cicanadrágot vettem fel, hozzá egy kicsit hosszított felsőt, a hajamat lazán begöndörítettem, a nyakamban, a csuklómon, a fülemben ott csilingeltek a tőlük kapott ékszerek. Felvettem egy kis farmermellényt, a lábamra fehér Converse tornacipőt húztam, a szemeim cicásan kifestettem, nem túl erősen, fújtam a fülem mögé és a csuklómra egy kis parfümöt és kiléptem a fürdőszobából.
Harry felém fordította a fejét, az ágyon ült és a telefonját nyomkodta, de amint meglátott letette és felállt.
-Jó leszek így?-haraptam az ajkamba.
-Tökéletes.-húzott magához.
Mielőtt megcsókolt volna mélyen beszívta az illatom, orrát egy pillanatra a nyakamhoz dugta, majd megpuszilt, és ajkai megtalálták az enyém.
A testem és a lelkem is kívánta őt, de nem mentünk tovább. Paul hamarosan kopogott, hogy indulnunk kell.
Limuzinnal mentünk, de az út feszült csendben telt, csak a srácok egyenetlen légzése törte meg. Harry keze remegett az enyémben, az arckifejezésével próbálta leplezni a félelmét.
Az öltözékem nem tűnt el a többiekétől, Eleanor is farmernadrágban volt, egyszerű pólóban és dzsekiben, a haját szögegyenesen kivasalta, Danielle fürtjei gyönyörűen közrefogták az arcát, fekete nadrágot és egy csinos lila pólót viselt, Perrie a fején kalapot viselt, a ruhája pontosan ugyanolyan volt mint a miénk, ahogyan Chelsea-é is, megnyugodtam, hogy nem tűnök ki közülük.
Az MSG előtt már most rengeteg rajongó állt, egy hátsó bejáraton mentünk be, de a fotósok felkészültek, így ellepték azt.
-Egyikőtök se álljon meg.-nézett ki az ablakon Paul.-Egyenesen befelé menjetek.
Egyöntetűen bólogattunk, majd az autó lassítani kezdett és kamerák hada villogott be a sötétített ablakon. Harry keze az enyémbe csúszott, az ajtó kinyílt, és három hatalmas hústorony kezdte arrébb taszítani a fotósokat, újságírókat. Körbeálltak minket, elsőként Liam és Danielle mászott ki, ahogy Liam talpra ért, megfogta a barátnője kezét, szép sorjában kikászálódtunk az autóból, egyik kezemmel Harry-ét fogtam, a kis csoportunk Paul-al és három hústoronnyal kiegészülve, lehajtott fejjel megcélozta a hátsó bejáratot. A rajongók sikoltoztak, tudhatták, hogy a felfordulásból ami hátul kialakult, megérkezett szeretett bandájuk. A riporterek kérdéseket kiabáltak felénk, folyamatosan vakuk villantak. Kissé ijesztő volt.
-Oké, fiúk! Menjetek az öltözőkbe!
Harry ajkai egy röpke pillanatig az enyémhez tapadtak, a lesifotósok kaptak az alkalmon.
Míg őket "elkészítették" a koncerthez, én csendben ültem a lányokkal. Egyikünk sem beszélt igazán, hallottuk a hangokat, hogy elkezdték beengedni a koncertre érkezőket.
-Én idegesebb vagyok mint ők.-suttogott Eleanor.
Egyetértően bólogattunk, a kezemet tördeltem, és a szememet az ajtóra szegeztem.
Hogy elüssük az időt és csökkenjen a feszültség, képeket csináltunk egymásról amiket postoltunk twiterre.
Az öltöző ajtaja lassan kinyílt és előléptek a fiúk. Egyszerre engedtük le a telefonokat, és mindenki a saját barátjához lépett.
-Mi van ha elszúrom?-húzott magához Harry.
-Tudom, hogy nem fogod.-suttogtam.
A mellkasában zakatolt a szíve, megcsókolt, én pedig elgyengülve húztam a lehető legközelebb magamhoz.
-Büszke vagyok rátok.
Elmosolyodott, hátrébb léptem tőle, a csoportunk egy nagy ölelésbe tömörült. Egyenként végigölelgettem a fiúkat, elidőztem a karjaikban, majd Paul előlépett, és közölte, hogy el kell foglalnunk a helyünket.
-Remélem jól fogod érezni magad.-nyomott puszit Harry a homlokomra.
A számat széles mosolyra húztam, bólintottam, majd Pault is bevonva ismét egy csoportos ölelést tartottunk.

~~~~

A sötétben felvillant az első 1D ,,felírat" a kivetítőn, a sikoltás (ha lehet ilyet mondani) még hangosabb lett, sorban követték egymást a kék 1D-k, majd elkezdődött egy videó. Egyik oldalról Danielle, a másikról Perrie kezét fogtam, klipekből összevágott videó futott a hatalmas kivetítőn. A zene elindult, a tömeg megőrült, én pedig velük együtt sikoltoztam, a fiúk ott álltak a színpad elején, a szájukhoz emelték a mikrofonjukat, és mindent beleadva kezdték el énekelni az Up all night első sorát. 

~Harry~

Rengeteg ember, rengeteg lány egy hatalmas épületben, kitudja hány országból. A rajongóink.

Amikor jelentkeztem az X-Factorba, remélni sem mertem, hogy egyszer itt lépek fel, és ez nem is úgy lett, hiszen nem én vagyok egyedül, nem csak én lépek fel, a barátaimmal együtt jutottunk el idáig, és ezek a lányok nem egyénileg nekem sikoltoznak, hanem nekünk, mind az ötünknek. 

Kilöktem a fülemből a kis füleseket amelyikben a saját hangom hallottam, a tömeg tombolt, a termet fülsüketítő visítás töltötte be. A koncert a végéhez közeledett, és hirtelen nagyon nem akartam, hogy ennek vége legyen. 

Előrefutottam a színpadon és a szabad kezem nyújtottam az első sorban állók felé. Rengeteg érintés, csak egy percre, és máris többen sírva fakadtak. Mellettem megjelent Liam, felegyenesedtem, és belekaroltam. A lassú számokat átéléssel, a gyors, pörgőseket  ugrándozva énekeltem végig, és hülyéskedésből sem volt hiány. Attól, hogy egy ilyen helyen léphetünk fel, ez még a One Direction, és egy One Direction koncerten elmaradhatatlanok a hülyeségek. 

Már nem izgultam, nem féltem, hogy elesek. 

Ha a színpad közepén taknyolok el, már az sem baj, ők a rajongóink, és legalább nevetnek egy jót a bénázásomon. Az utolsó előtti dal az új lemezről a C'mon C'mon volt, és mennyire igaz is volt erre a hangulatra. ,,The music is so loud." 

Egy egyenes sorba álltunk, nem énekeltünk, megtette helyettünk a tömeg, és elnyomtuk a saját ,,C'mon c'mon táncunkat". Vége lett, Liam beszélt, amíg Louis mellém ért és átkarolt.

Elindult a What Makes You Beautiful, az utolsó szám ezen a koncerten, és az első saját dalunk. Mindent beleadtam, át akartam nekik adni azt, amiről ez a szám szól. Hogy ők mindannyian a hibáikkal együtt is tökéletesek.  Az utolsó soroknál egy nagy csoportba álltunk, ahogyan az utolsó hang is kijött a szánkon, konfetti eső és nagy átlátszó labdák kezdtek hullani. Meghajoltunk, majd mindenről elfelejtkezve átöleltük egymást.

Lihegtem, mint az őrültek kezdtünk nevetni, a tömeg még mindig őrjöngött, mi pedig idétlenül vigyorogtunk egymásra. Még várt ránk egy-két dolog, mielőtt elindulhattunk volna az after party-ra. A Bring Me To 1D játék győztesei vártak minket. 

~Vanessa~

Ültem és vártam, mikor találkozhatok velük. Megismerhettem a többiek szüleit és testvéreit is, az anyukáik sírtak a büszkeségtől, kis tesók, nagy tesók egyaránt fel voltak pörögve, nem gondoltam semmire. Az elmúlt néhány óra eseményein járt az eszem, tökéletesek. Ők mindannyian tökéletesek.

Nyílt az ajtó, az öt fiú szélesen vigyorogva lépett be, Zayn-t és Louis-t kis híján felborították a húgaik, a két fiú csak nevetett ezen. A háttérbe húzódtam amíg Harry-t megölelgették a családtagjai. Mosolyogva váltottak pár szót, majd a zöld szemek végigpásztázták a szobát és megállapodtak rajtam. 

Szélesen mosolyogva, kicsit szégyenlősen léptem közelebb, ám ő gyorsabb volt, a karjaiba zárt, és hosszasan megcsókolt. 

A térdem remegett, megkapaszkodtam benne és szorosan öleltem magamhoz. Arcát a nyakamba fúrta, Louis egy üvöltéssel vetette magát közénk, mindketten csak nevettünk rajta.

Próbáltam elrejteni a könnyeim, de sírtam a büszkeségtől. Egyenként magamhoz öleltem őket. Lehetetlen elmondani ezeket az érzéseket. 

A családtagjaik nem jöttek az after party-ra, ők visszamentek a szállodába. Útban a szórakozóhely felé már sokkal jobb volt a hangulat, a fiúk egymás szavaiba vágva mesélték milyen volt átélni a koncertet. Mosolyogva hallgattam, majd az autó megállt. Paparazzik vártak a szórakozóhely előtt is minket, összehúztam magamon a kabátom, és szép lassan kiszálltunk. 

Egy nagy csoportban céloztuk meg a bejáratot, akik itt voltak, mind a fiúk ismerősei. 

-Mit kértek?-vigyorgott Zayn.

Nem akartam mondani, hogy én nem kérek alkoholt, nem utasítottam vissza, de tudtam, hogy nem fogok egy kortyot sem inni. Nem veszélyeztetném a kisbabánkat. 

Koccintottunk, de én ahelyett, hogy ittam volna, csak a számhoz emeltem a poharat. 

-Táncoljunk.-vigyorgott Harry.

Nem ellenkeztem, hagytam, hogy behúzzon az emberek közé. A hátam a mellkasához simult, kezei megtalálták a derekam és gyengéden a zene ütemére kezdte mozgatni a csípőm.

80.rész

~Harry~

Egy ideje már nem hagy nyugodni egy dolog. Egy olyan dolog, ami gyökerestől megváltoztatná az egész életem, amitől régen megijedtem volna, de már egyáltalán nem félek. Még egy éve sincs, hogy találkoztunk, alig 7 hónap, de tudom, hogy ő az aki kell, aki nélkül már nem tudnék élni. Olyan nekem mint egy drog, amiről lehetetlen leszokni.

Mit számít, hogy fiatalok vagyunk? Semmit. Több idő, amit együtt lehetünk. Az élet rövid, túl rövid ahhoz, hogy akár egy percét is elvesztegessem. Amikor egymásba botlottunk, nem hittem volna, hogy néhány hónap múlva így fogok gondolni rá, körberöhögtem volna saját magam. De mégis, hamar lettünk szerelmesek, hamar történt köztünk először, ehhez már az illene, ha hamar lenne teljesen az enyém, és én az övé. Hamarosan karácsony, talán nyálasnak tűnne, de az egy tökéletes alkalom lenne rá, hogy megkérdezzem.

A színpadon álltam, a gondolat, hogy megtehetem, szinte megrészegített. Elfogadta az életem, boldogok vagyunk. Miért várnék, ha szeretjük egymást?
Énekelnem kellett volna, de csak álltam bárgyú vigyorral a szám sarkában, és a pillantásomat rászegeztem. A haja ami nyáron szőkés volt a naptól, most aranybarnán keretezte gyönyörű arcát, bőre fehér volt, mint a tej, térdeim egy kicsit megroggyantak alattam, még időben kapaszkodtam meg Liam karjában.

Leállt a zene, mindenki értetlenül nézett rám, Vanessa szemei nagyra nyíltak, és ijedten ugrott fel.

-Jól vagy, Harry?-kérdezte Paul.

-Persze.-köhintettem.

Megráztam a fejem, és hülye mosollyal az arcomon bámultam a cipőm.

-Tartsunk egy kis szünetet, menjetek el enni valamit, szívjatok egy kis levegőt.

Leültem a színpad szélére, miközben odaért hozzám és az apró kezei közé fogta az arcom.

-Rosszul vagy?

-Nem.-mosolyogtam és a számhoz emeltem a kezét.

-Szeretnél valamit? 

Téged. Örökké. 

A számat összecsücsörítettem és egy csókért közelebb hajoltam hozzá. Halkan nevetett, miközben széttettem  a lábaim és a derekánál fogva húztam közel magamhoz. Keze amely tökéletesen simul az enyémbe, ajka csak az enyémhez illik, szemei amelyek elmerengnek az enyémben, testünk, amely lázban égve simul össze. Az a gyönyörű test egyedül az enyém, és soha nem is lesz másé. Ebben a pillanatban meg tudnám tenni, de most nincsenek itt a megfelelő dolgok hozzá. 

Vonakodva szakítottam meg a csókot, a szívem több okból készülte átszakítani a mellkasom, és mind hozzá kapcsolódott. Eleinte megijedtem az érzéstől amelyet alig néhány nappal a megismerkedésünk után, erősen táplálni kezdtem iránta, most már tudom, hogy ennél jobbat nem valószínű, hogy érezhetek.
A füle mögé tűrtem egy rakoncátlan tincset, majd újból magamhoz húztam és lágy puszit adtam a szájára. A válla felett átnézve megpillantottam Niall-t és Chelsea-t, amint a hatalmas terem két végében, a lehető legtávolabb ülnek egymástól, és míg a lány unott arccal nyomkodja a telefonját, Niall őt bámulja.
Vanessa megfordult, a karjaim a dereka köré fontam és úgy húztam az ölembe, miközben még mindig a szőke "szerelmespárt" figyeltem.
-Összevesztek?-hajoltam a füléhez és óvatosan feléjük böktem.
-Nem tudom. Chelsea... furcsán viselkedik mindenkivel.
Szorosabban öleltem, a vékony pólóján át megpusziltam a vállát, míg ő kezét kuncogva végighúzta a hajamon.
-Jobban vagy, Harry?-fordult felém Paul.
-Nem is volt semmi bajom.
-Folytathatjuk a próbát?
Szó nélkül mindenki feltápászkodott a helyéről, vonakodva ugrottam le a színpad széléről, kezeim közé fogtam az arcát és lágyan megcsókoltam, mielőtt felmentem volna a színpadra.
Levettem a mikrofonom az állványról, lehajtott fejjel, elgondolkodva forgattam az ujjaim közt, miközben utolsóként a szöszi tagunk is felbaktatott. Nagyot sóhajtva, kissé feszülten kapta a kezébe saját mikrofonját, értetlen arccal néztük, Zayn az ajkába harapott, szemében mintha láttam volna valamit megvillanni. Harag, düh, sajnálat. Fogalmam sem volt mi történhetett.
-Rendben, srácok.-tapsolt egyet a menedzserünk.-Kezdjétek a They Don't Know About Us-t.
A Niall körül forgó gondolataim közül a dal címe zökkentett ki. Apró mosoly bújt meg a szám sarkában, miközben felpillantottam a barátnőmre. Ez az egyik kedvenc dala a lemezünkről, és kicsit mintha rólunk is szólna, mert senki nem tudja mennyire szeretem őt.

~Vanessa~

Lábaim lassan felhúztam, miközben egyedül őt bámultam. Ujjai a mikrofon köré fonódtak, göndör haja az arcába hullott, ahogyan becsukott szemmel, előre dőlve énekelte ki tökéletesen az összes hangot.
Elmorzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkában. Míg ő nem énekelt, én a többieket néztem, kétségtelen, hogy ők így öten tökéletesek. A karomra hajtottam a fejem, halkan szipogtam, megfogadtam, hogy nem fogok írni, még nem, de nem akarok elmenni, nem akarom itt hagyni őket.
Eleanor óvatosan megbökött, felemeltem a fejem, és elfogadtam a felém nyújtott zsebkendőt, az ő szemében is könnyek csillogtak. Megtöröltem az arcom és körbepillantottam, mindenki sírt, Chelsea-t kivéve.
Összeszorítottam a szám és helyette inkább a fiúkra néztem, az utolsó hangig, az egész dalt tökéletesen elénekelték. Pihegve nézték Paul-t, aki csak nagyot bólintott és lapozott egyet a füzetében.
-Menjen az Up All Night.
Kinyújtóztattam a lábaim, pillantásom találkozott, az ő huncutul csillogó zöld szemével. Elmosolyodtam, és hátradőltem. Feltűnt, hogy Niall most nem bohóckodik, nem ugrál össze-vissza, és nevet mindenen, úgy nézett ki, mint aki semmit nem aludt, nyúzott volt, elég nyűgös is, és csak vonszolta magát a színpad egyik végéből a másikba. Emlékeztetett saját magamra, csak nekem sikerült egy kis időre elfelejteni mindent, hogy a velük töltött utolsó napjaim ne rontsam el. Feltételezem, neki nem az a baja, hogy teherbe esett és nem akarja keresztbe húzni Chelsea életét. Elég bizarr lenne.
-Niall, lehetne kicsit több élettel?-intette le a zenekart Paul.-Mi van veled?
Niall válla megereszkedtek, előre görnyedt és szomorú kék szemekkel, aprót bólintott.
-Semmi.
Mindannyian őt bámultuk, kivéve Chelsea. A dalt elölről kezdték, Harry helyett most őt figyeltem, szabad keze csak lógott mellette, miközben erőltetett mosollyal ide-oda császkált a többiek között. Nadrágja lecsúszott a csípőjére, megbotlott egy vezetékben és kis híján előre esett, de Zayn elkapta.
-Mi történt vele?-hajolt közelebb Danielle.
-Biztosan csak fáradt.-suttogott Perrie.
Reméltem, hogy csak fáradt, és semmi több nincs a háttérben.
Paul felment a színpadra, finoman megfogta Niall vállát és a színpad háta mögé terelte.
-Üljetek le!-szólt oda a fiúknak.
Értetlen, aggodalmas arccal néztek utánuk, majd Liam a mikrofonját Louis kezébe nyomta és megindult feléjük.
-Liam! Kérlek, ülj le!-szólt ellentmondást nem tűrő hangon Paul.
-De...oké.

~Niall~

Paul bevezetett egy üres öltözőbe és felém fordult.

-Van valami baj, Niall? 

Halkan hümmögtem, lehajtottam a fejem és a tornacipőm fürkésztem.

-Elmondod?-húzott ki egy széket és leült rá.

Álltam egy darabig, majd én is kihúztam egy széket. 

-Chelsea...

Csak ennyit tudtam mondani, elszorult a torkom. Fájt ahogy bánt velem, ellenséges volt, elhúzódott akárhányszor hozzá akartam érni, és nem értettem miért.

-Figyelj!-sóhajtott nagyot a menedzserünk.-Tudom, hogy biztosan nagyon rossz most neked, de meg kell próbálnod erre a pár napra elvonatkoztatni a szerelmi életedtől, a rajongóitok számítanak rátok, ők azt szeretnék ha nem lennél szomorú.

-Tudom. 

-Mi történt köztetek?-érdeklődött.

-Nem tudom.-suttogtam, valahogy csak az jött ki a számon.-Megváltozott, nem érdeklem.

-Niall, te egy remek srác vagy, nem éri meg, hogy szomorú legyél, biztos, hogy nem te rontottad el.

Talán igaza volt, mert hiába kerestem magamban a hibát. Igyekeztem a kedvében járni, azt hiszem mindent megadtam neki, de ha nem így van, biztosan nyomós oka van, hogy így bánjon velem.

Úgy éreztem magam, mintha egy púp, vagy pattanás lennék rajta, ami idegesíti. Vagy még az se, egyszerűen csak nem foglalkozott velem.

~Chelsea~

Próbáltam úgy tenni, mint akit nem érdekel, hogy mindenki bámulja. Pedig nagyon zavart.

Niall kiönti a kicsi szívét Paul-nak, és én leszek a szar. Talán jogosan is, de nem tehetek róla, hogy ez történt, már nem szeretem, sehogy sem, pedig akarom.

A legjobban Perrie jelenléte irritált, ő volt az, akit a pokolba kívántam, miatta nem lett Zayn az enyém. 

-Chelsea.-hajolt közelebb Vanessa.

Már csak ez hiányzik. Mrs. Tökéletesazéletem tanácsokat osztogat egy olyan szerencsétlennek mint én.

Felnéztem a telefonomból, amit egészen ezidáig unottan nyomkodtam. Nem csináltam rajta semmi különöset, ki-be lépkedtem az egyik menüből a másikba, időnként felnéztem twitterre, hátha Zayn posztolt valamit.

-Mi van?-vetettem oda.

Kissé döbbenten nézett rám, miközben a tökéletes barátja, tökéletes kezét fogta. Harry hozzá hasonlóan döbbent arccal méregetett, és közelebb húzta magához.

-Minden oké köztetek?

-Törődj a magad dolgával!

Felpattantam, felkaptam a táskám, a telefonom zsebre vágtam és a kijárat felé igyekeztem, éppen akkor léptem ki a teremből, amikor Niall előjött. A nagy kijárat felé igyekeztem, ami előtt mindig szembetaláltam magam a plakátokkal, amiken ők virítottak. Az egészről Zayn tehet. 

Kiérve az utcára futásnak eredtem, lehajtott fejjel igyekeztem minél távolabb kerülni a Madison Square Garden-től. Nem érdekelt kinek megyek neki, csak el akartam onnan menni. El a közelükből. Futottam amennyire csak bírtam. Hideg szél kapott bele a hajamba, az oldalam szúrni kezdett, nehezen kaptam levegőt, és könnyek csípték a szemem, de nem álltam meg. Zayn felforgatta az életem, mindent tönkretett, és mégis szeretem. Már nem a szőke haj dobogtatta meg a szívem, hanem a fekete, már nem azok a gyönyörű kék szemek ejtettek rabul, akármennyire is akartam, már nem Niall-t szerettem.

Egy erős kéz ragadta meg a derekam, kétségbeesetten próbáltam szabadulni. 

-Kicsim.-suttogott.

Megdermedtem, az ujjait még mindig feszegettem a derekamon, de ő nem engedett el.

Megint meg fogom bántani.

-Engedj el, Niall!-sziszegtem, és még csak felé sem fordultam.

-Nem.-ellenkezett és erősebben fogott magához.

Gyengéden, és mégis birtoklóan, pont annyira fogott erősen, hogy ne tudjak elszabadulni.

-Nem, amíg nem mondod el, mi a baj.

Nem kiabált, a hangja nyugodt volt és fájdalmas.

Hevesen fordultam felé, nem érdekelt hányan látnak, az emberek már így is néztek minket, két okból is. 1. Mert Niall Horan áll köztük. 2. Mert szem és fültanúja lehetnek egy veszekedésnek Niall Horan és barátnője között. 

Néha annyira utálom, hogy híresek.

Valami csúnyát akartam a fejéhez vágni, elküldeni a fenébe, de nem jött ki hang a torkomon.

A kék szemek, amikbe még néhány héttel ezelőtt megőrültem, fájdalmasan csillogtak, a szívem összeszorult ahogyan szép lassan rájöttem, hogy nem úgy bántam vele, mint ahogyan ő azt megérdemelné. Csúnyán viselkedtem, milliószor megbántottam, ráadásul visszaéltem a bizalmával, pedig ő mindig kedves volt velem, mindig megpróbált úgy cselekedni, ahogy az a legjobb nekünk. 

-Sajnálom!-húztam magamhoz, és az arcomat a nyakába fúrtam.

Szeretni akartam.

Utat engedtem a könnyeimnek, gyengéden simogatta a hátam és szorosan ölelt magához. 

-Menjünk vissza a szállodába.-suttogta a lehető leghalkabban a fülembe.-Beszéljük meg. 

-Mi lesz a próbával?

-Paul elengedett.

Szipogtam, miközben elhúzódtam tőle. Hüvelykujjával letörölte a könnycseppeket az arcomról, miközben megfogta a kezem és magához ölelve, mintha senki nem lenne ott, elindult egy sárga, üresen álló taxi felé.

Ki kell találnom valamit, nem szabad megtudnia.
Engedtem, hogy finoman besegítsen a taxi hátsó ülésére. Az út szokatlanul lassan és csendben telt vissza a hotelhez pedig máskor mindig beszélgetünk, hülyéskedünk.
-Menj vissza próbálni, Niall.-néztem fel rá.
-Nem, úgy sem tudnék odafigyelni.-pillantott a kezemre, amelyet az övéi közt tartottam.
Az ujjaink nem kulcsolódtak össze, csak a tenyerem ért hozzá az övéhez, de több volt mint a semmi.
Nem szakítok vele, gyötröm magam egy ideig, hátha sikerül újból beleszeretnem és elfelejtem Zayn-t.
A taxi lassított, miután megállt a szálloda melletti parkolóban, Niall kiugrott, és kisegített az autóból, majd fizetett, tenyerét a hátamra tette és bevezetett.
A recepciónál kikérte a szobánk kulcsát, majd beszálltunk a liftbe.
Kínosan éreztem magam vele, nem szóltunk egymáshoz, a gondolataim pedig vadul pörögtek azon, mit mondjak neki. A gyomrom ökölnyire zsugorodott amikor a lift egy csengéssel felért, és az ajtó kinyílt.
Csendben lépdeltem végig a folyosón, szorosan mellette. Kinyitotta az  ajtót, szőke haja kissé kócosan meredezett, már nem úgy állt mint reggel amikor megcsinálta, aranyosan nézett ki, de a szívem nem kezdett gyorsabban verni.
Becsukta mögöttem az ajtót, lerúgtam a cipőm és csendben az ágyhoz sétáltam, felhúztam a lábaim, miközben ő leült mellém.
-Elrontottam valamit?-kérdezte visszafojtott hangon.
Megráztam a fejem, beszívtam az ajkam miközben felpillantottam rá.
Fiúból van, nem kell semmit sem mondanom, ha helyette cselekszem. Utána nem fog többet kérdezősködni.
-Akkor mi történt?-simított a fülem mögé egy tincset.-Mond el, ha elrontottam.
Hosszan kifújtam a levegőt, az arcát fürkésztem, szinte kényszerítettem magam, hogy érezzek valamit. Nagyot nyeltem, a számat szólásra nyitottam, de beszéd helyett csak megragadtam a pólóját és erőteljesen magamhoz húztam. Ajka könnyen megtalálta az enyém, ujjai rögtön a hajamba kúsztak. Először gyengéd volt, simogatott, nagyokat sóhajtott, miközben egyre közelebb kerültünk egymáshoz, majd csókja vadabbá vált, követelőzővé, átalakult azzá a Niall-á, akit nem túl sokan ismernek. Kék szemei feketévé váltak, elszakadt tőlem, felpattant és egy erőteljes rántással behúzta a függönyöket.
Ajkaim elnyíltak miközben lekapta magáról a pólóját, a mozdulatával még jobban összekuszálva a haját.
Lábait átvetette az enyémen és a combomra ült, majd előrehajolt, és finoman, mégis akaratoskodva megcsókolt. Nem éreztem semmit, csak a testem akarta őt, de az valószínűleg így reagált volna Liam, Louis, vagy akármilyen fiú érintésére.

79.rész

Aloha! :)

Meghoztam az új részt. :D Összességében, most azt hiszem elégedett vagyok vele, bár gondolkoztam azon, hogy kiveszek néhány részt, DE! mégsem tettem. :3

Remélem tetszeni fog! :)

Nessa. xx

Az új blogomon is már rendszeresen jönnek a részek, illetve a befejezett is bármikor újraolvasható, nem törlöm le! :)

~Vanessa~

Amint beléptünk az ajtón, Harry lecsapta a földre a táskáját és lendületből bevetődött az ágyba. Csendben lépdeltem oda hozzá, ujjaim végighúztam zilált, kócos, kissé izzadt fürtjein, megértettem miért fáradt, hiszen egész nap néhány percnyi szünettel próbáltak. Arcát a párnára ejtette, és azon nyomban aludt is.

Puszit nyomtam a homlokára, szemeim elidőztek fáradt arcán, végig simítottam rajta, majd óvatosan kihúztam alóla a pizsamám és besettenkedtem a fürdőszobabába. Vetkőzés közben a gondolataimban a saját dalaim jártak, hiányzott az éneklés, egyetlen dalt írtam, és vettem fel mióta kitört ez a "botrány", azt a CD-t Harry-nek tartogattam, és bár nem akartam sztár lenni, énekelni szerettem. Halkan dalra fakadtam miközben beléptem a forró zuhany alá. Úgy voltam vele, hogy a víz hangja elnyomja az enyém, így kissé hangosabban énekeltem, Popular, Make You Believe, Sleepless. Kinyílt a kabin ajtaja, nem fordultam oda, egyetlen személy jöhetett be, aki elméletileg aludt. Hatalmas kezek csúsztak a derekamra, miközben a fülemhez hajolt és rekedtes hangján énekelni kezdte az én dalom. Elhallgattam, hátradöntöttem a fejem a vállára, miközben a nyakamhoz hajolt és lágyan belecsókolt.

Keze lecsúszott a derekamról, erősebben simultam hozzá miközben tenyere a combomra csúszott.

-Olyan gyönyörű vagy.-suttogta rekedten.

Hangjára égnek meredtek a vizes, apró hajszálak a tarkómon, megborzongtam, és felé fordultam. 

Keze köztünk, a combomon pihent, miközben rám emelte fekete tekintetét. 

-Azt hittem alszol.

-Énekeltél.-húzta mosolyra formás ajkát.-Én csak bejöttem, hogy megnézzem mit csinálsz, aztán láttam, és...

-Nem baj.-álltam lábujjhegyre és megcsókoltam.

Rekedtes sóhaj hagyta el az ajkait, forró víz folyt végig rajtunk, felélesztve a köztünk pattogó szikrákat.

-Baby.-kapott levegő után és heves mozdulattal elszakadt tőlem.

Nem takartam el magam. Kicsit még élveztem is, ahogyan vágytól csillogó, fekete szemekkel végigmér, majd megnyalja tökéletesen rózsaszín, telt ajkait. Aprót léptem felé, karjai közé furakodtam és a nyakába dugtam a fejem. Birtoklóan húzott magához, tenyerem a meztelen mellkasán pihentettem. Órákig akartam csak ott állni vele a víz alatt, figyeltem, ahogyan a Harry illatú tusfürdőjével megmosakszik. Haja vizesen tapadt a tarkójára és a homlokára. Mielőtt elvette volna a törülközőket, még egyszer a karjaiba zárt. Az én apró 36-os lábaim eltörpültek, az ő 45-ös tappancsai mellett. Ő volt, aki mindig, mindentől megvédett, és még néhány napig ő marad az.

Szemei néha lecsukódtak, de a karjába vett és kiemelt a zuhanykabinból. Egy rózsaszín, szállodai törülközőt tekert körém, majd a saját csípője köré dobott egyet, és gondosan átdörzsölt. Csak álltam, miközben a szemembe nézve átdörzsölte a vádlim, majd egyre feljebb haladt. A nyál összefutott a számban, meztelen teste láttán. Elpirultam a saját gondolataimtól, halvány, édes mosolyt küldött felém, majd felegyenesedett. Magam elé fogtam a törülközőt, miközben felvett egy boxert, ami tökéletesen simult formás fenekére, majd hanyagul átdörzsölte a haját, és hagyta, hogy az nedves tincsekben keretezze az arcát.Fogat mostam majd átfésültem a vizes hajam, és szabadon hagytam.

-Gyere, kicsim.-fogott kézen.

Engedelmesen lépdeltem utána. A szoba közepén megállított. A pólóm, amit ezidáig az ujjai között fogott, kifordította, és gyengéden áthúzta a fejemen. A törülköző lecsúszott rólam, a bal lábammal arrébb löktem, miközben Harry lehúzta rám, a combközépig érő hosszú pólót. Bár egy vékony anyag elválasztotta a bőrömtől, a fenekemre simította a kezét, miközben lehajolt, és a saját bőröndjéből előhúzott egy fehér boxert. Leültem az ágyra, belebújtattam a lábaim, és felhúztam. Apró dolgoknak tűnnek, mégis, számomra sokkal több volt. Szavak nélkül is tökéletesen megértettük egymást.

Felkapcsoltam az éjjeliszekrényen lévő éjjeli lámpát és az ágyra ültem, míg ő lekapcsolta a villanyt, a földről felvette a nedves törülközőm, és bevitte a fürdőszobába.

Óvatosan feküdt be mellém, nem húzta ránk a takarót. A lámpa meleg fénye világította meg hibátlan arcát. Fejét a felsőtestem mellett pihentette meg, ujjaim a hajába csúsztak míg az ő hosszú mutatóujja feltolta rajtam a pólót, és körözni kezdett a hasamon. Figyeltem a smaragdzöld szempárt, mely elgondolkodva nézte a hasam, ujjai pedig apró köröket írtak le a köldököm körül. Hüvelykujjammal a fürtjeit simogattam, talán az agyam leghátsó zugában reménykedtem benne, hogy tudat alatt, valahol ő is tudja, hogy már nem csak ketten vagyunk, hogy csak apró sejtésként, de érzi, hogy ott már fejlődik valami, valaki, aki kettőnkből van. Azt reméltem, magától jön rá, és nem hagy elmenni.

Felemelte a fejét, a szívem hevesebben kezdett dobogni miközben ajkai résnyire nyíltak. Huncutul elmosolyodott, majd lejjebb csúszott az ágyon. Elakadó lélegzettel figyeltem, ahogyan kezeit a combom közé csúsztatja, széthúzza azokat, majd közelebb furakszik. Mielőtt lehajtotta volna a fejét, pimasz mosollyal jutalmazott meg, majd a fürtök eltűntek a lábam között, puha ajkát pedig megéreztem a jobb belső combomon. Felegyenesedett. A pulzusom az egekben volt, tulajdonképpen, szerintem már a hold felé tartott. 

Lefeküdt mellém, játékosan mosolyogva magunkra húzta a takarót, majd kezei a derekamra simultak és a mellkasára vont. Ajkaink gyengéd csókban forrtak össze, tenyerét az arcomra simította és a hüvelykujjával végigsimított rajta. Behunytam a szemem, mélyen belélegeztem az illatát, ami most is elkábított, és betöltötte az orrüregeim. Az érzelmeink szavak nélkül törtek utat maguknak. Harry lekapcsolta a kislámpát, hallottam, amint hosszan kifújja a levegőt. Sötétség lepte el a szobát, a szememnek kellett egy kis idő, hogy hozzászokjon, majd tisztán ki tudtam venni, Harry alakját. Néhány percig könyökölt fölöttem, majd újabb lágy csókot lehelt az arcomra.
-Hazz.-suttogtam, miközben ujjaim a fürtök közé csúsztak.
-Szeretkezni akarok veled.-súgta a fülembe visszafojtott hangon.
A mondat ott lebegett köztünk, de nem történt semmi. Mély levegőket vett, amiket hosszan fújt ki. Megborzongtam, egy pillanatra behunytam a szemem, majd a pillantásommal megkerestem, az ő smaragdzöld szemeit. Tenyerem a mellkasára csúszott és éreztem alatta, a hevesen dobogó szívét.
-Fáradt vagy.-simítottam végig az arcát.
-Tudom.-lehelte.-Baby, köszönöm, hogy itt vagy. Sokat jelent.
Szíven ütött amit mondott. Könny szökött a szemembe, de a sötétben nem láthatta. Kissé megemelkedett, megfogta a kezeim és az ajkához emelte, hogy belecsókoljon.
-Nem sok mindenki viselné el az életem.
-Nem sok fiú viselne el engem.-nevettem miközben kipislogtam egy könnycseppet.
-Ölni tudnának érted.-tűrt a fülem mögé egy tincset.
Hitetlenkedve kuncogtam, lábaim a paplan alatt összefonódtak az övéivel. Életem röpke 18 éve alatt, messze azok a hónapok voltak a legszebbek, amiket együtt töltöttünk. Azt kívántam, hogy ez a perc örökké tartson. Örökkön örökké csak feküdjek a karjaiban. Ujjammal körberajzoltam, ajkának édes formáját, játékosan csücsörített és megpuszilta az ujjhegyem. Halkan felnevettem, és végigsimítottam az arcán. Egyik tenyerem megpihent a mellkasán, másikat átfűztem a jobb karja alatt, míg ő átölelt és arcát a nyakamba fúrta. Szó szerint összegabalyodtunk. Légzése lelassult, mellkasa megnyugtatóan emelkedett fel és le a tenyerem alatt, éreztem, ahogyan a szíve egyenletesen, gyorsan ver, a mondatai újra és újra lejátszódtak a fejemben.

~Niall~

Lelépett. Egyetlen szó nélkül kiment a szobából az éjszaka közepén. Azt hitte, nem veszem észre, de én nem Zayn vagyok, engem nem csak azzal lehet felkelteni, ha megpiszkálják a hajam. Pedig most örültem volna neki, akkor nem tudnám, hogy a barátnőm, éjjel kettőkor kimászott mellőlem, öltözködött, majd kiment a szobából. Idegesen ültem fel az ágyban, nem mentem utána, mert ha kiderül, hogy csak sétálni ment vagy mit tudom én, levág egy hisztit, amihez perpillanat nincs túl sok energiám. 

Elhúztam az ablak elől a függönyt és leültem a kanapéra. New York egyáltalán nem olyan volt mint London, itt ilyenkor is pörgött az élet ezerrel, míg London külvárosában kicsit csendesedett, bár ott sem olyan volt, mint egy faluban. Hátratúrtam, elfeküdt szőke hajam, és kibámultam az ablakon. 

A fények zavarták a szemem, de lassan hozzászoktam, és a gondolataimban elmerülve figyeltem az elhaladó autókat. Meg akartam várni Chelsea-t. Nem azért, hogy kikérdezzem, hova ment, mit csinált, csak biztonságban akartam tudni. 

Bármennyire is elromlott köztünk mostanában minden, ő a barátnőm, és szeretem. 

Felhúztam a lábaim és a fejemet a térdemre hajtottam. Úgy éreztem magam, mint egy rossz, csöpögős romantikus filmben a megbántott, összetört szívű lány. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy átmegyek egy másik szobába, talán Liam nem bosszankodna annyira, aztán rájöttem, hogy pofátlanság lenne. Elvettem a telefonom az éjjeliszekrényről és beléptem twitterre, sorra böngésztem át a fiúk adatlapját, amikor megakadt a szemem egy néhány perccel ezelőtti kiíráson. 

@Real_Liam_Payne: Paul holnap kicsinál, de nem tudok aludni. :/ 

Felcsillant a szemem. Privátban ráírtam, és vártam a válaszát. 

@NiallOfficial: Te miért nem alszol? 

@Real_Liam_Payne: Én? Mert nem tudok, ideges vagyok a koncert miatt. Az jobban foglalkoztat, hogy te miért nem.

Liam néha használ olyan szavakat, amiket én a hétköznapi életben nem. De ő Liam, és ez már megszokott tőle. 

@NiallOfficial: Chelsea eltűnt. Kimászott mellőlem, felöltözött, és lelépett. 

@Real_Liam_Payne: Talán csak lement beszélgetni valamelyik lánnyal... Átmenjek? 

@NiallOfficial: Nem kell. Lefekszem, jó éjt. 

@Real_Liam_Payne: Jó éjt, Nialler. 

Aludni, jó gondolat. Ledobtam a telefonom az asztalra, felálltam a fotelből és visszahúztam a helyére. Elrántottam a sötétítőt, majd befeküdtem az ágyba. Furcsa volt nem a saját szobámban lenni, a gondolataim megállás nélkül, idegesítően cikáztak a fejemben. Az óra háromnegyed hármat mutatott, amikor kulcszörgést hallottam. Lecsuktam a szemem, az oldalamra fordultam, és próbáltam lecsillapítani a heves szívdobogásom. Úgy tettem mint aki alszik. Hallottam, ahogyan matat valamit, majd elhúzta a takarót és az ágy másik végében lefeküdt. Abban a pillanatban a lehető legtávolabb éreztem őt magamtól.

~Zayn~

Hosszan fújtam ki a levegőt, Perrie-re és Niall-re gondoltam, reméltem, hogy egyikőjük sem ébred fel.
-Most mit akarsz?
A hangom szokatlanul bunkón és ellenségesen csengett.
-Zayn.-hajtotta le a fejét.
Szőke haja az arcába hullott. Szép lány, de én nem őt akarom, és nem érti meg.
-Chelsea, könyörgöm értsd meg, hogy nem!
-Miért?
Felpillantott rám, szemeiben könnyek csillogtak, nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy lányokat bántsak meg. Egy pillanatra úgy éreztem, nem viselkedhetem így vele, majd nagy levegőt vettem és kimondtam amit gondoltam.
-Mert Perrie-t szeretem, és Niall az egyik legjobb barátom.
-De én már nem szeretem Niall-t!-jelentette ki makacsul.
-Az nem változtat semmin.-ráztam meg a fejem.
Hülyén éreztem magam, ahogyan a folyosó végén, a sötétben, a leghalkabban, visszafojtott hangon vitatkozom vele.
-Az se, ha téged szeretlek?
-Nem!-suttogtam, és kezdett felmenni bennem a pumpa.-Szeretem Perrie-t!
Összehúzott szemöldökkel, makacsul összeszorított szájjal bólintott. Hangokat hallottam, ajtócsukódást. A falhoz préseltem magam, Chelsea pedig közelebb furakodott.
-Zayn!-jött Liam éles suttogása.-Gyertek elő!
Kifújtam az eddig benntartott levegőt és előbotorkáltam, nyomomban az értetlen, makacs lánnyal.
-Chelsea! Niall ébren van és tudja, hogy elmentél.
Megremegtem, ha Nialler megtudja, hogy a barátnője azért megy el mellőle, hogy velem találkozgasson, és megpróbáljon megfűzni azzal, hogy szakítsak Perrie-vel, szarjam le őt, és járjunk együtt, biztosan haragodni fog.
-És?-rántotta meg hanyagul a vállát.
Haragos tekintettel néztem rá. Undorító dolognak tartom az ilyet, és saját magam is utálom, amiért képes voltam otthagyni Perrie-t az éjszaka közepén.
-Ha nem szereted szakíts vele, de ne játssz az érzéseivel!-világosította fel helyettem is Liam.
-Te honnan tudod, hogy ébren van?-vonta fel flegmázva a szemöldökét.
-Chelsea!-suttogtam a kelleténél élesebben, viszont Liam nyugodt maradt.
-Beszéltünk twitteren.
-Aha.
-Jó éjt, Liam, és kösz.-veregettem meg a vállát, majd sarkon fordultam, és lábujjhegyen végigosontam a hosszú folyosón, az ajtónkig.
Halkan kinyitottam az ajtót, lerúgtam a cipőm, a gyorsan felvett pólóm hanyagul ledobtam a fotelba, és bebújtam a csendesen szuszogó barátnőm mellé. Magamhoz öleltem, arcomat a hajába fúrtam és mélyen beszívtam az illatát, miközben ő nyöszörögve csúszott közelebb, és az egyik lábát átvetette az enyémen. Hülye lennék őt elengedni. És Chelsea is hülye, ha azt hiszi, csak azért szakítok Perrie-vel és bántom meg Niall-t, hogy neki jó legyen. Eddig kedveltem, próbáltam barátkozni vele, aztán kijelentette, hogy belém szeretett és mindent tönkre vágott.

~Vanessa~

A reggelem ismét úgy indult, ahogyan már közel egy hónapja mindig. Most nehezebb volt kikászálódni Harry mellől, tekintve, hogy a lábaink összegubancolódtak, szorosan ölelt magához és a fejét a mellkasomra hajtotta. Megoldottam, anélkül, hogy felébredt volna. 

Fogat mostam, hideg vízzel megtörölgettem az arcom, majd miután úgy éreztem mára befejeződött, visszamásztam mellé.

Fél óra szundikálás után a telefonja jelezte, hogy ideje felkelni. Nyögve emelte fel a fejét, göndör haja kócosan állt mindenfelé, szemét összehúzta, miközben lenyomott a telefonján egy gombot az idegesítő zenélés pedig elhallgatott. Feljebb húzta rajtunk a takarót, fejét a mellemre hajtotta és úgy ébredezett. Gyengéden simogattam a haját, miközben figyeltem, ahogy álmosan pislog maga elé. 

-Jó reggelt.-motyogta rekedten, majd felemelte a fejét és megpuszilt.

-Neked is.

Ajkát az enyémen tartotta, szeme máris huncutul csillogott. Homlokát az enyémnek döntötte, fogva tartotta a tekintetem, majd ajkai szétnyíltak, és a fogai közé vette az alsó ajkam. Behunytam a szemem, hagytam, hogy szórakozottan szétfeszegesse a szám, majd formás ajkai mohón tapadtak rá, nyelvét becsúsztatta és sóhajtva emelkedett fel. 

Lábait kihúzta az enyéim közül, és az egyiket átvetette a csípőmön, gyengéden ráült a combomra miközben a bal kezével megtámaszkodott a fejem mellett, a jobbal feltolta a pólóm és becsusszant alá. 

-Harry!-jött az ajtó túloldaláról dörömbölés kíséretében.-Figyeld, most nem megyek be! De keljetek fel vagy hagyjátok abba amit csináltok mert nemsokára indulunk! 

Ügyet sem vetett Louis hangjára, másik kezével is a fejem mellett támaszkodott, míg csípőjét lágyan az enyémhez dörgölte.Ujjai elfehéredve markolták a takarót, szája halk cuppanással vált el az ajkaimtól, és néhány másodpercig az arcom fürkészte.

-Hallottad?!-dörömbölt Louis.

-Igen.-mondta hangosabban, majd halkan hozzáfűzte-De most leszarom. 

Felnevettem, vigyázva a hasamra, lehúztam magamhoz és puszit nyomtam a szájára. Sóhajtva engedtem el, érdeklődéssel figyelte, amint kibotorkálok mellőle. A bőröndömből előhalásztam egy barack színű nadrágot, hozzá egy fehér bajuszos pólót, melltartót, és egy bugyit. 

Ügyetlenül kikászálódott az összegubancolódott takaró fogságából, mögém lépett, és felhúzta a pólóm. Elmosolyodtam, a karjaim átdugtam a melltartópántokon, majd ő bekapcsolta. Végigsimított a hasamon, kiélveztem az érintését. Belebújtatott a pólóba, majd jött a számára nehezebb rész. Ujjaival óvatosan letolta rólam a boxerét, a kezében szorongatta az alsóneműm. Erősebben fogott magához, lélegzete el-elakadt majd leguggolt, én pedig beleléptem a bugyimba, amit ő felhúzott rajtam. 

-Mostantól ezt én csinálom.-nevetett a fülembe. 

Hátrahajtottam a fejem, gyengéd csókot adott az arcomra, majd a nyakamra.

-Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek.-nevettem. 

-Nem leszek egykönnyen szerelmes kisgyerekekbe, és had ne soroljam fel, mit nem teszek velük.

Pimaszul mosolygott, az én szívem pedig a mellkasomban megállíthatatlanul dübörgött. Felhúztam magamra a nadrágom, miközben azt figyeltem, ahogy belebújik egy fekete pólóba, és egy sötét színű nadrágba. Feleszmélve a gondolataimból, a fürdőszobába indultam, ám félúton elkapta a derekam. Hátam az ő tökéletes mellkasához simult, félresöpörte a hajam és megcsókolta a nyakam.
Felé fordultam, ujjaim kétségbeesetten markolták a pólóját, abban a pillanatban egy dolgot tudtam: nem akarom őt elengedni. Az érzés villámcsapásként söpört végig rajtam, nehezebben vettem a levegőt, beszívtam az ajkam, majd emlékeztettem magam, hogy még nem szabad kiborulnom. Zöld szemei értetlenül fürkészték az arcom, tenyerét az állam alá csúsztatta, de mielőtt kérdezett volna bármit is, a pólójánál fogva húztam közelebb magamhoz, majd hátrálni kezdtem.
-Mit szólnál-hajolt a résnyire nyitott számhoz, és halkan bele motyogott, mielőtt megcsókolt volna-ha kicsit késnénk a reggeliről?
Halkan hümmögve, jobb tenyerem a tarkójára simítottam, miközben ő megragadott és végigfektetett az ágyon.
-Nyitva van az ajtó?-suttogtam.-Csak, hogy be ne tévedjen egy öreg néni.
-Nem fog betévedni.-nevetett halkan, és elhelyezkedett fölöttem.
Feltoltam a fekete pólót, ami eltakarta előlem kidolgozott felsőtestét. Előre dőlt hozzám, ajkai először gyengéden, majd egyre hevesebben kóstolgatták a szám, összeszorítottam a szemem, és eltoltam magamtól, amikor már megszokottan, kicsapódott a szobánk ajtaja. Ám ezúttal nem Louis masírozott be.
-Harry!-mutatott rá Paul, mit sem törődve azzal, hogy kissé furcsa pózban talál minket.
-Paul!-szállt le rólam.-Komolyan! Mi a fenéért nem lehet kopogni?!
-Miért nem vagy már lent?! Harry, ha ez fog menni, összezárlak valamelyik fiúval! Mindig rád kell várni!
Feltápászkodtam, vöröslő arcom elrejtettem Harry vállában, miközben ő lerángatta magán a pólóját.
-Mindjárt lent leszek.-motyogott.
-Ajánlom is, és még egyszer ne forduljon ez elő.
Amint becsukódott a nagydarab menedzser után az ajtó, egyszerre robbant ki belőlünk a nevetés. 

78.rész

Sziasztok! :)
Most csak annyi mondanivalóm lenne, hogy a következő részt nem hétfőn, hanem kedden tudom hozni, ennek az oka pedig: Ma elutazom, és csak vasárnap éjjel érek haza, és hétfő délutánra még meg kell írnom, az új blogomba a második részt, így a 79. résszel, kedden jelentkezem.
Remélem megértitek! :)

Jó hétvégét! :) Nessa. xx

Ui: Ezt egy kedves olvasómtól kaptam, köszönöm szépen Fatii!! :) 

Behunytam a szemem, ajkai mohón tépték az enyém, egyre jobban sikerült előcsalogatnom a rossz fiút belőle. Mindketten jól tudtuk, hogy egy öltözőben nem éppen lenne már a helyzetből adódóan is praktikus, de ez legkevésbé sem érdekelt, azt hiszem, az összes gátlásom, már a kapcsolatunk elején levetkőztem. Harry volt az első és az egyetlen fiú, aki előtt nem voltam már szégyenlős, az életem is odaadtam volna érte.
Amikor kicsapódott az ajtó, oda sem kellett néznünk, hogy tudjuk ki rontott be, szokásához hűen, kopogás nélkül. Ujjai lecsúsztak a combomról, amit idáig erősen markolt, ajkának mozgása folyamatosan lassult, majd néhány utolsó, gyengéd puszi után a lábaimra eresztett. Arca kipirult, széles mosoly ült az arcán, miközben gyorsan vette a levegőt.
-Végeztetek?-vonta fel a szemöldökét Louis.
Rózsaszín nyelve végigfutott az alsó ajkán, és nem kellett a fejébe látnom, hogy tudjam mire gondol. Egy pillanatra megszédültem, amikor az ajkait kissé összecsücsörítette.
-Komolyan, azt a tíz perces szünetet komolyan ezzel töltöttétek?-röhögött rajtunk Lou.
-Beszélgettünk is.-húzott magához.
-Nyugtasd le, azt ott lent. Paul folytatni akarja a próbát.
-Mindjárt megyek.-fújt nagyot.
-Mit mondjak?-nevetett.-Normális esetben elmondanám, mit műveltek, de Eleanor kint ül, és nem díjazná.
-Rám jött a hasmenés és sürgősen vissza kellett rohannom, Nessával a hátamon a hotelbe.-nevetett.
-Aha, akkor azt mondom, hogy eszel.
Beszívtam az ajkam, miközben figyeltem, amint Lou a fejét rázva, vigyorogva kilép az ajtón. Ahogyan az becsukódott mögötte, Harry elkapta a derekam, és felültetett, a még üres sminkes asztalra.
-Paul megöl, ha nem leszek kint két percen belül.-motyogta, miközben a nyakamhoz hajolt.-De akkor azt hiszem, boldogan halok meg.
-Menjünk vissza.-suttogtam, bár a testem erősen tiltakozott az ellen, hogy elengedjem.
-Hmm, mindjárt.-emelte fel a fejét.
Orrát vigyorogva az enyémhez dörgölte, ránevettem, és az ujjaim a hajába vezettem. Még a haja is különleges, még az életben nem láttam, ilyen hajjal rendelkező fiút. Kislány koromban nekem is megvolt a ideálom, az a tipikus szőke herceg, ami minden kislány álma. Lenyalt tejföl szőke haj, ijesztően kék szemek, sima arc, és persze üljön egy fehér ló hátán. Harry ennek teljes ellentéte, rossz fiúsan csillogó zöld szemei elbűvölnek, szőke lenyalt haj helyett, kaptam édesen barna, göndör fürtöket, ló helyett, ő a fekete Range Roverével, és a többi autójával furikázik, puha bőrét több tetoválás borítja, de számomra ő a legtökéletesebb fiú.
Szokásomhoz hűen, teljesen elkalandoztam. Lábaim köré fontam, és szorosan magamhoz húztam. Nem számít mennyi pénze van, a nyáron belé, és nem a hírnevébe szerettem bele. És tudom, hogy nagyon nehéz lesz elengedni, vagyis elhagyni Őt, de csak arra tudok gondolni, hogy érte teszem, hogy Ő valóra válthassa az álmait.
-Menjünk!-sóhajtottam.
Leugrottam az asztalról, keze az enyémbe csúszott, és magához ölelve vezetett ki az ajtón.
-Végre!-sóhajtott fel Paul.-Állj be a helyedre, Harry!
Nagy tenyere az arcomra csúszott, lágy puszit nyomott az ajkaimra, majd elengedte a kezem és felszaladt a színpadra. Kissé szédelegve lesétáltam a lányokhoz, lehuppantam Eleanor és Chelsea közé, figyeltem, amint Paul a fejét fogja, miközben a srácok ide-oda küldözgetik egymás között, a szélesen vigyorgó fürtös fiút.
-Mi volt?-hajolt az arcomhoz kíváncsian Perrie.-Ne próbáld meg beetetni velem, hogy Harry evett.
-Hát, hm.-vakargattam meg a tarkóm, miközben a másik három lány is közelebb hajolt.-csak, izé.
-Értjük.-sietett a segítségemre Eleanor.-De, az öltözőben?
-El!-nevettem fel kínosan.-Nem! Mi csak...
-Hagyjátok már, nézzétek milyen piros az arca.-nevetett ki Danielle.-Tudjátok milyen Hazz.
-Vanessa jó kislány-mondta elég csípősen Chelsea.
Nem értettem mi baja, elengedtem a fülem mellett amit mondott.
-Szerintem már Harry rontott rajta.-bökött oldalba cinkos pillantással Perrie.
Hálásan rámosolyogtam, arcom a színpad felé fordítottam, a fiúk teli torokkal énekelték a Rock me-t. Imádtam azt a dalt, ahogyan az összes többit is a Take Me Home-ról. Élőben hallgatni, és nézni őket, egy hatalmas élmény, ők a színpadon is ugyanúgy viselkednek, mint általában, de egy kicsit mégis más, érződik, mennyire akarják, hogy jó legyen, de önmaguk maradnak.
Hátradőltem, tudtam, mennyire fontos nekik ez a fellépés, a Madison Square Garden-ben nem adhat koncertet akárki. A térdem mégis remegett, a szívem elszorult, akárhányszor arra gondoltam, hogy az lesz az utolsó együtt töltött éjszakánk.

~Louis~

Büszkén néztem végig, a még teljesen üres, hatalmas termen, amit napok múlva a rajongóink fognak betölteni. A Bring Me To 1D nyereményjátéknak köszönhetően, majdnem minden országból eljut ide két rajongónk, izgatott vagyok. Mióta egy bandába kerültünk, arról álmodunk, hogy egyszer itt lépünk fel, és most itt vagyunk, alig pár napra tőle. 

Figyeltem, a néha összesúgó lányokat, feltűnt Vanessa kissé fátyolos tekintete, folyamatosan énekeltem, már nem kellett annyira koncentrálnom, ahhoz, hogy tudjam, mikor mit kell kiénekelni, és mi jön a szövegben, a dalok már berögzültek. Harry-re néztem, zöld szemeivel a barátnőjét fürkészte. Megváltozott, tényleg nagyon megváltozott. Komolyabb, megfontolja a döntéseit, és nem játszik vele. Az elején én is, és a többiek is azt hittük, csak játszik vele, de ahogyan közelebb kerültek egymáshoz, néhány nap után világossá vált, hogy Harry-t már nem csak az alsó fele vezérli. Amilyen hirtelen robbant be Nessa az életünkbe, Harry olyan hirtelen, egy csapásra megkomolyodott, és bár még mindig idióta, tudjuk, mennyire komoly köztük ez a dolog. Már megmerném kockáztatni azt a kijelentést, hogy bár még mindketten csak 18 évesek, együtt maradhatnak, sőt, Harry talán meg is kérné a kezét. Na, de hova kalandozok. 

Egy ideje egy helyben álltam, feleszmélve a gondolataimból, elindultam az el-vissza ugráló Niall felé, és a háta mögé lépve, felrántottam a pólóját.

-Naa!-vinnyogott bele a dalba.

A doboknál Josh felröhögött, Paul feje kissé vöröslött. Még rímel is. 

Ártatlanul elindultam Zayn felé, aki a közeledésemre hátrálni kezdett, Liam-be ütközött, akinek kiesett a kezéből a mikrofon, ami éles, borzasztó hangot kiadva ért földet.

-Louis William Tomlinson!-üvöltött Paul.

Miért mindig én? 

Ezúttal én kezdtem hátrálni, a pólójánál fogva magam elé rántottam Harry-t és elbújtam mögötte.

-Védj meg! 

-Louis.-ért elénk Paul.

-Nem direkt volt!

-Megteszed, hogy csak egy kis ideig megpróbálod féken tartani a rosszaságod?

-Úgy beszélsz rólam mint egy kisgyerekről.-húztam fel az orrom.

Eleanor játékos pillantásával elárulta, hogy jól szórakozik. 

-Nézd a jó oldalát, nem is szúrom el!-sipítoztam.-Hülyéskedek, de akkor sem rontom el!

-Amúgy, miért viselkedjünk normálisan, ha a koncerten úgyse tesszük?-röhögött a hátam mögül Zayn.

-Mert attól, hogy hülyültök, a daloknak még mennie kell. Fiúk, ez egy fontos fellépés, nem bénázhattok.

-Nem szoktunk bénázni.-dünnyögött Niall.

-Ígérjük ,hogy jól fogunk viselkedni.-szónokolt Liam.-Ugye, Louis?

-N...igen.-sóhajtottam, bár a legkevésbé sem figyeltem miről van szó, jobban lekötött a gyönyörű barátnőm.

-Megismételnéd, amit mondtam?-vonta fel a szemöldökét.

Átláttam ezen a Liamen, az egészet azért csinálta, hogy Danielle-nek megmutassa, hogy ő egy érett, kötelességtudó fiú. 

-Ne törd magad, Leeyum. Dani tudja, hogy te normálisabb vagy nálunk.

A fejéhez nyúltam, hogy összeborzoljam a haját, ám a kezem félúton megállt a levegőben, és elröhögtem magam, Liam új, sünifrizuráját aligha tudom összeborzolni.
-Csináljátok meg még egyszer, normálisan.-emelte ki az utolsó szót Paul.
Harmadjára próbáljuk el a Rock me-t, reggel kilenc óta itt vagyunk, és még csak fél három, ha nem lenne Paul, akkor is valószínűleg ájulásig próbálnánk. Különben, elég nagy büszkeséggel tölt el, hogy néhány nap múlva ezt a hatalmas arénát a mi rajongóink fogják megtölteni.

~Niall~

Nem értem, Chelsea miért csinálja a fesztivált. Azt hiszem, elég türelmes vagyok hozzá, meg alapban is, de kezd idegölővé válni, ahogyan minden apróságon kiveri a hatalmas világméretű hisztit, és beduzzog. A kapcsolatunk eddig töretlenül ível felfelé, de most elindult le, és bármennyire is idegesít a hisztizése néha, nem szeretném elveszíteni. Hangulatingadozásai vannak, egyszer vigyorog, ölelget mindenkit, aztán senkihez nem szól hozzá és piszkálódik. Szememet elkaptam róla, már az is zavart, hogy miközben a lányok egymáshoz hajolva pletykáltak, ő karba tett kézzel komoran nézett maga elé. De nem úgy mint a többiek, úgy tűnt, a legkevésbé sem érdekli a próbánk és teljesen máshol jár. 

Sikerült túl lépnünk a Rock me-n, a Live While We're Young-ot elsőre megcsináltuk hibátlanul, bár egyikünk sem éppen arra koncentrált, Louis is teljesen máshol volt, és a pólóhuzigálós, felborítós akciója után, a figyelmét a barátnője kötötte le. 

-Rendben, srácok.-intette le a zenekarunkat Paul.-Menjetek el kajálni, fújjátok ki magatokat, háromnegyedóra múlva legyetek itt.

A "kaja" szóra felkaptam a fejem, a mikrofonom hanyagol letettem és leugráltam a színpadról.

-Jöttök enni?-fordultam a srácok felé.

Liam mosolyogva bólintott, Zayn megrázta a fejét és értetlen, kissé kómás pillantással nézett rám.

-Mi?

-Beszívtál, Malik?-bökte oldalba Harry.

-Nem.-ráncolta a szemöldökét.-Csak fáradt vagyok. mit kérdeztél, Nialler?

-Jössz kajálni?

-Aha.

Harry egy pillanat alatt eltűnt, Louis Eleanorral az oldalán odacsapódott hozzánk, szépen lassan mindenki felszedte a barátnőjét, ám én nem találtam meg, az enyém.

-Hova lett Chelsea?-fordultam segélykérően Perrie-hez.

-Felpattant és kiment, nem tudom minek, nem mondott semmit. 

Szemeimmel Nessát kerestem, hátha vele van, de a lányt szorosan Harry karjaiban találtam meg, és nem volt vele a szőke barátnőm. 

-Biztos csak elment sétálni.-simogatta meg a vállam Dani.

-Biztos.

Vagy megint valami baja van. Csak tudnám, a színpadról, éneklés közben mit vétek őfelsége ellen. 

-Harry!-kiabáltam a göndör hajú barátom felé.-Jöttök kajálni?

-Igen! 

Tulajdonképpen, egy kicsit irigy vagyok rá. Mióta összejöttek Vanessával, a Caroline-os ügyön kívül nem volt egyetlen nagyobb vitájuk sem, bezzeg mi egy ideje már egy normális szót nem szólunk egymáshoz. Kezdünk eltávolodni, veszekedünk, egy hatalmas szeretkezéssel kibékülünk, aztán minden kezdődik elölről. 

Nagy ívben szartam az MSG előtt állomásozó fotósokra és riporterekre, a kapucnim a fejembe húztam, és becsapódva két szerelmespár közé igyekeztem távol maradni tőlük. 

Tökmindegy volt hova megyünk. Kb 10 perc sétálás után találtunk egy McDonald's-t, nem mentünk be, a rengeteg bent ülő lány miatt, ezért az ablaknál mindenki kért valamit, majd a néhány doboz menümmel a kezemben, követtem a többieket.

-Van valami baj, Niall?-ért mellém Nessa.

-Nem tudod hol van Chelsea?-haraptam az ajkamba.

-Oh.-hajtotta le a fejét-Sajnos nem, velem is öhm, elég bunkó volt. 

-Értem.-bólintottam.-Helyette is bocsánatot kérek.

-Nem haragszom.-mosolyodott el halványan és végigsimított a karomon.

A zsebemben felcsendült a csengőhangom. Kis híján elejtettem mindent ami a kezemben volt. Louis kikapta a farzsebemből a készüléket és a kezembe nyomta. Felsóhajtottam, és a fülemhez emeltem.

-Hol vagytok?!-jött a kissé ideges hangja Chelsea-nek.

-Ezt én is kérdezhetném tőled.-válaszoltam komoran, mire az összes pillantás rám szegeződött. 

-Az arénában, de ti eltűntetek!

-Csak elmentünk kajálni, és te tűntél el! 

-Aha, oké. Hello.

Mielőtt bármit is mondhattam volna, kinyomta. Esküszöm, abban a pillanatban megfordult a fejemben, hogy földhöz vágom a telefonom és addig ugrálok rajta, amíg apró atomjaira nem porlad. 

-Niall?-csapódott mellém a barátnője nélkül Liam.-Mi a baj?

-Semmi.-löktem a zsebembe a telefont.-Mindenért hisztizik! Mindenért én vagyok a szar!-fakadtam ki, bár csak suttogtam.-Van egy ilyen korszak a nőknél vagy mi?! 

Egy pillanatra láttam, hogy valami átsuhan az arcán. Rossz előérzetem volt. 

~Zayn~

Meg tudtam volna ölni saját magam. Rossz volt látni, ahogy a mindig vidám szőke tagunk idegesen magyaráz Liamnek, a szemén látszott, hogy bántja amiért ilyen vele a barátnője. Az ajkamba haraptam, és közelebb húztam magamhoz Perrie-t. Nem szabad, hogy kiderüljön. Egy olyan embert veszítenék el, aki nagyon fontos nekem. Oda akartam menni hozzá, de rossz érzésem volt, nem tudtam volna jó pofizni vele, amikor tudom, hogy ez az egész miattam történt. A lányok bonyolultak, nem értem, hogy történhetett, amikor neki barátja, és nekem pedig barátnőm van, és mindig is hűséges voltam, és most is az vagyok Perrie-hez. Csak, hogy félreértés ne történjék...

-Hé.-szakadt el Harry Vanessától.-Lehet csak megvan neki.-vigyorgott.

-Három hete.-horkant fel a szöszi srác.

-Nem mész oda hozzá?-fürkészte az arcom Perrie.

-De.-nyögtem, és elengedtem a kezét.

Puszit nyomtam a puha arcára és hagytam, hogy odamenjen a lányok közé.

-Majd megbékél.-húztam magamhoz Niall szőke fejét.

Együtt érző, hálás pillantást kaptam Liam-től. Csak ő tudja, miért van ez. És bár tudom, hogy nem én tehetek róla, mégis magamat okolom. Nem tudom, hogy Niall haragudna-e, hisz nem direkt csináltam, de nem merem elmondani. Főleg nem így, életünk egyik legfontosabb koncertje előtt.